Brock:
Mire elértem a szobámba a kölyök a szó szoros értelmében álomba sírta magát. Óvatosan letettem az ágyra, nem akartam felébreszteni, nem volt ahhoz humorérzékem, hogy egy síró gyereket abújgassak. Mi a jó francot fogok én vele csinálni? Kérdeztem magamtól újra és újra. Miért rám bízták, talán a homlokomra van írva, hogy óvobácsi? De csak nem hagyhattam ott magára és a kurva életbe is az apja a lelkemrekötötte, hogy vigyázzak rá.
- A jó kurva életbe! - vágtam rá a fürdõ ajtófájára. - Bazd meg Brock! Csak te lehetsz ekkora csõdtömeg.
Szidtam még magam egy jó ideig, nem is kicsit. Aztán halk nyöszörgés ütötte meg a fülemet. Megfordultam és láttam ahogy a lány forgolódik egy ideig, majd megállapodik a jobb oldalán, majd reszketni kezd. Összehúzta magát annyira amennyire emberileg lehetséges volt, de még így is remegett, mint a nyárfalevél.
- A francba! - sétáltam oda az ágyhoz, majd nyakig betakartam a paplannal. - Mi a fenét fogok most kezdeni veled? - kérdeztem az alvó gyerektõl.
Mikor biztosra vettem, hogy már nem fázik fogtam magam és a szoba másik végén lévõ fotelba ültem, onnan figyeltem õt míg végül engem is elnyomott az álom.
⭐⭐⭐
Reggel arra ébredtem, hogy valami vagyis valaki csimpaszkodik fel a lábamra, majd az ölébe ül. Először nem akartam csinálni semmit hátha leszáll rólam, de aztán az arcomat kezdte piszkálni.
- Jól van na ébren vagyok! - kaptam el a kezét. - Mi van?
- Éhes vagyok - mondta miközben a kezét próbálta kiszabadítani.
- És ezt csak úgy tudod közölni, hogy a képembe mászol? - kérdeztem majd letettem a földre.
- Aludtál - jelenetette ki a nyilvánvalót.
- Na jó figyelj kölyök...! - dörzsöltem meg az orrnyergemet.
- Rebecca.
- Tessék? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Nem kölyök. Rebecca - mondta mondhatni duzzogva.
- Akármit - forgattam a szemem, a lány, bocsánat, Rebecca továbbra is csak nézett rám? - Miaz?
- Téged, hogy hívnak? - kérdezte olyan ártatlanul, mint valami kicseszett angyal.
- Brock Rumlow.
- Hívhatlak Brocknak? - nézett rám hatalmas kék szemeivel.
Annyira fiatal volt, kicsi, ártatlan és védtelen. El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat tõle a Hydra, egy kisgyerektõl, egy kislánytól. Nem foghatták be dolgozni, harcolni mégannyira sem, akkor meg mit akarhattak tõle?
- Hívhatsz. Szóval - csaptam össze a tenyerem mire összerezzent. - Mit akarsz enni?
- Pirítós? - nézett rám bizonytalanul.
Ôszintén szólva megkönnyebbültem, mert azt hittem, hogy valami extravagáns dolgot fog kérni, nekem pedig akkor egy rántottánál megállt a tudomány gasztronómiai szempontból.
- Vajas? Jam-es? - puhatolóztam tovább.
- Jam? - kérdezte és közben egy fintor jelent meg az arcán. Szemöldökét összevonta, az orrát pedig felhúzta, nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta. - Az mi?
- Nem ettél még jamet? - vontam föl fél szemöldököm.
- Nem hiszem - rázta a fejét.
- Na akkor gyerünk! - álltam föl, majd az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam, de mikor megfordultam a kislány még mindig ugyan ott állt. - Most mi bajod? Gyere! - biccentettem a folyosó felé, de ô csak tovább állt ott és nézett rám nagy szemekkel. Aztán fél percnyi hatásszünet után, megismételte az elõzõ napi mozdulatot és felemelte mind a két karját. - Most komolyan? - néztem rá hitetlenkedve, de nem mozdult. - Ó, hogy a... - léptem hozzá, majd felvettem. - Ha így folytatod arra a következtetésre kell jutnom, hogy nem tudsz járni.
- Apu mindig így vitt. Azt mondta a szobán kívül nem biztonságos, nekem nem.
- Az apád okos volt - indultam vele a konyhának titulált helyiségbe. Mikor odaértünk leültettem a konyhapultra és elkezdtem keresni a kenyeret. Igazából, ahogy a konyha kinézett kezdtem kételkedni, nem csak abban, hogy kenyér, hanem bármi más ehetõ van ott. Végül elõkerítettem és egy szekrény legaljáról a pirítót is és elkezdtem pirítóst gyártani. - Eljöttem a Hydra egyik legnagyobb bázisára és miért? Hogy babysitterkedjek és pirítóst csináljak. Ezt egy vicc - motyogtam az orrom alá.
- Hagynod kellett volna, hogy elvigyem a kis taknyost és akkor most nem lenne ilyen gondod.
- Egy újabb verésért jöttél? - fordultam meg és akkor láttam, hogy a kölyök leugrik a konyhapultról, felém szalad, majd megismételve a tegnapi jelenetet átöleli a lábam.
- Ó, hogy ez milyen aranyos - játszotta meg magát Rollins. - A végén még elhányom magam.
- Vigyázz meg ne üssön az ajtó kifelé menet! - vettem fel a kislányt aki rögtön átölelte a nyakam.
- Fogalmad sincs mit vállaltál. Ô és az apja, ezek nem olyanok mint mi - mutatott a gyerekre, majd elment a kezemben lévõ lány pedig szipogni kezdett.
- Ne, ne, ne, ne, ne! - ültettem le a pultra. - Bármit csak ezt ne! Rebecca figyelj! Szóval... izé minden rendben... - Baszki mi a szart mondjak neki? - Elment oké?
- Nem szeretem õt, bántani fog - törölgette a szemét. - Félek tõle.
- Hé figyelj rám! - tettem álla alá két ujjamat. - Nézz rám! Rebecca nézz rám! - nevének hallatán rám kapta könnyektõl csillogó szemét és érdeklõdve, kíváncsian figyelt. - Nem fog bántani, rendben?
- Honnan tudod? - kérdezte sírástól rekedtes hangon.
- Onnan... - kezdtem, de torkomon akadt a szó. Nem mondhatsz neki ilyet Brock Rumlow! Neked sem mondta senki mikor ugyan ilyen helyzetben voltál, téged sem abajgatott senki, nem érdekelt senkit mi lesz veled. De igazából már mindegy volt, mert az apjának megígértem. - Onnan, hogy nem engedem neki. Nem engedem, hogy bántson. Megvédelek, vigyázok rád. Rendben? - kérdeztem mire hevesen bólogatni kezdett és a nyakamba borult. - Oké, rendben - hámoztam le magamról apró kezeit. - Megkeresem a jamet, ha lehet akkor ne ess le - mondtam majd elkezdtem kutakodni a szekrényben. - Gyerünk, hol vagy már? Jackpot! - akadt a kezembe a kisebb üveg. - Na ki a király?
- Te - kuncogott a lány.
- Okos kislány - tettem le mellé az üveget majd visszamentem a pirítóhoz. Talán két percre fordulhattam el és mikor visszanéztem azt hittem abban a pillanatban vágom fel az ereimet. Gondolom valami észkombájn nem jól tekerte rá a fedõt a jamre, a kölyök leszedte és konkrétan könyékig benne volt az üvegben. Az arca, a nyaka, a ruhája, mindkét karja, és lába, de még a haja vörös volt a ragadós meggyjamtõl. - Te mi a jó... Alaszkai nénikémet csinálsz?! - korigáltam mielőtt egy cifra káromkodás hagyhatta volna el a számat.
- Finom - nyalta körbe a száját.
- Tudom, hogy finom - vettem ki a kezébõl az üveget, ami tiszta ragacs volt. -, de nem magadra kell kenni, hanem a kenyérre. Most nézd meg, hogy nézel ki! - mondtam mire végigpillantott magán.
- Ez ragad - mondta és eltartotta magától a két kezét.
- Na nem mondod! - a pult másik végéhez sétáltam, a számba vettem egy pirítóst, majd igyekeztem olyan helyen megfogni a gyereket ahol nem ragadt - kevés sikerrel -, majd visszamentem vele a szobába. - Hát ez remek, egyszerűen remek! Nem tudsz fél percig úgy ülni a seggeden, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget? - kérdeztem miközben beléptünk a fürdõbe. Kinyitottam a csapot, majd mikor a kád tele lett langyos vízzel elzártam. - Na jó! Vetkőz le, irány a kád, mosakodj meg, ha kész vagy itt a törölköző - mondtam mire nagy bociszemeket meresztett rám. - Mi van?
- Apa szokott fürdetni.
Na nem! Ez már tényleg sok! Akármikor kitöröm egy ember nyakát, elvágom a torkát, lelölövöm, de nem fogok megfürdetni egy öt éves lányt! Nem és nem és nem!
- Na azt felejtsd el! Ahhoz nem fizetnek meg engem eléggé - hátráltam ki a helyiségbõl.
- Miért?
- Mert nem vagyok az apád, bátyád, nagybátyád sõt még távoli rokonod sem. Megtudod oldani, biztos vagyok benne - fordítottam neki hátat.
- De egyedül nem megy - nyöszörgött én pedig megtorpantam.
- Fizetésemelést kérek - fordultam meg. - Nem csinálunk ebből rendszert megértetted? Megtanulsz egyedül - nyomtam meg a szót. - fürdeni. Világos?
- Igen. De most akkor megfürdetsz ugye? - tárta szét a karjait.
- A sírba viszel! - térdeltem le elé. - Had találgassak, vetkõzni sem tudsz egyedül - megrázta a fejét. - Ez az én formám - sóhajtottam, majd elkezdtem levenni róla a trikót. - Ezt is megtanulod!
- Oké - mosolygott rám.
Miután beültettem a kádba fogtam a fürdõszivacsot és elkezdtem lemosni róla a sok ragacsot. Mikor kész voltam vele fogtam egy műanyag poharat és leöblítettem vele a haját, amikor megláttam, hogy tele van kisebb jam darabokkal azokat kezdtem vadászni a poharat a vízbe ejtve. Már majdnem megvoltam a hajával, mikor nyakon öntöttek vízzel én pedig azonnal felálltam.
- Mi az Isten! - kiabáltam, mire a kádban ülõ nevetni kezdett. - Te átokfajzat! Mi a francot csinálsz?
- Te megfürdetsz engem én pedig téged - mondta ártatlanul, de szemeiben pajkos fény csillant.
- Én majd megfürdetem magam, oké? - kérdeztem majd a törölközőért nyúltam. - Kiszállás! - nyújtóztam felé, köré tekertem a puha anyagot, majd átsétáltam vele a másik szobába és leültettem az ágyra. - Maradj itt és lehetõleg ne csinálj semmi hülyeséget! - mondtam neki mire bólogatott, de tudtam, hogy ez nála nem sokat ér. A szekrényhez sétáltam közben lerángattam magamról a teljesen átázott pólót és kerítettem egy másikat és miközben azt vettem föl figyeltem az ágyon ülõ lányt, mert ezek után már biztosra vettem, hogy egy törölközővel is képes merényletet elkövetni ellenem.
Miközben szárazra töröltem folyamatosan engem figyelt, azt hittem tekintete lyukat éget belém.
- Mi az? - kérdeztem a haját törölve.
- Erõs vagy - mondta és arcáról semmiféle érzelmet nem tudtam leolvasni. Öt éveshez képest komolynak tűnt, túl komolynak.
- Mibõl gondolod? - kérdeztem továbbra is a hajával bíbelődve. Hogy lehet valakinek ennyi haja?
- Először is itt vagy, ide nem szoktak gyenge embereket hívni, aztán megütötted Rollinst és ô elesett. Apa mindig azt mondta... Hogy is mondta? - vonta össze a szemöldökét. - Ömmmm. Az az ember akkora mint egy kétajtós szekrény.
- Van benne valami - húztam kisebb mosolyra a számat.
- És most láttalak - mutatott a szekrény felé, ahol néhány perce álltam.
- Meglestél miközben öltöztem? Na, de kisasszony! - mondtam túl játszva a szerepet, mire nevetni kezdett. Aztán hosszú csend következett.
- Tényleg megfogsz védeni? - kérdezte szinte suttogva.
- Igen meg - feleltem félretéve a törölközőt.
- Köszönöm.
- Nem kell - ráztam a fejem, majd hirtelen valami szöget ütött bele. - Most mit fogok rád adni? - kérdeztem ô pedig ásítva megvonta a vállát.
A ruhája meg mindig tiszta jam-es volt azt nem adhattam rá, így nem maradt más, újra a szekrényemhez sétáltam, kivettem egy pólót majd rá adtam. Elég nevetséges látványt nyújtott, a póló pont akkora volt, mint ô, a lábai alig látszottak ki, a kezei épphogycsak kikandikáltak a póló nyaka pedig lelógott a vállán.
- Ez nagy - mondta ki a nyilvánvalót.
- Ez van, ezt kell szeretni - rántottam meg a vállam ô pedig még egy nagyot ásított. - Szoktál délben aludni, igaz Becca? - kérdeztem mire rám kapta kék tekintetét. - Mi az? - kérdeztem mellé ülve.
- Nem hívtak még így - mondta folyamatosan engem nézve.
- Beccánk? - kérdeztem mire bólogatott.
- De tetszik - mosolygott. - Hívsz így? - kérdezte nagyokat pislogva.
- Igen, most pedig alvás - mutattam a párnára, mire esetlenül odakúszott és nyakig húzta magán a takarót.
- Brock!
- Hm? - néztem rá kíváncsian, lövésem sem volt, hogy mit akarhat.
- Alszol velem? - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Az már szerintem tényleg sok lenne, én...
- Kérlek! Nem kell énekelned nekem csak maradj itt - mutatott maga mellé.
- Még csak az kéne, hogy énekelnem kelljen! - néztem a plafonra, aztán vissza Beccára aki továbbra is könyörgõ tekintettel nézett rám. - Rebecca, nem lehet!
- Nem lehet vagy nem akarod? - bigyesztette le a száját. - Kérlek! Nem tudok egyedül elaludni.
- A jó Isten áldjon meg! - feküdtem be mellé, ô pedig az oldalamonhoz húzódott, majd apró kezével megragadta a pólóm, mintha így akarná bebiztozítani, hogy ne menjek sehova.
You are my sunshine, my only sunshine
You make me happy when skies are gray,
You never know dear, how much I love you,
Please don't take my sunshine away.
Egy kis ideig ezt dúdolta, majd két versszak között elaludt.
Hey everyone! Újabb fejezet! Az igazat megvalva fele ilyen hosszúra akartam ezt a fejezetet, de valahogy csak jött és jött és jött és majdhogynem 2000 szó lett belőle, ami nálam nagy dolognak számít :D Remélem tetszik, ölelés és csók 😘😘😘