3. Fejezet

1.4K 108 23
                                    

Brock:

Mire elértem a szobámba a kölyök a szó szoros értelmében álomba sírta magát. Óvatosan letettem az ágyra, nem akartam felébreszteni, nem volt ahhoz humorérzékem, hogy egy síró gyereket abújgassak. Mi a jó francot fogok én vele csinálni? Kérdeztem magamtól újra és újra. Miért rám bízták, talán a homlokomra van írva, hogy óvobácsi? De csak nem hagyhattam ott magára és a kurva életbe is az apja a lelkemrekötötte, hogy vigyázzak rá.

- A jó kurva életbe! - vágtam rá a fürdõ ajtófájára. - Bazd meg Brock! Csak te lehetsz ekkora csõdtömeg.

Szidtam még magam egy jó ideig, nem is kicsit. Aztán halk nyöszörgés ütötte meg a fülemet. Megfordultam és láttam ahogy a lány forgolódik egy ideig, majd megállapodik a jobb oldalán, majd reszketni kezd. Összehúzta magát annyira amennyire emberileg lehetséges volt, de még így is remegett, mint a nyárfalevél.

- A francba! - sétáltam oda az ágyhoz, majd nyakig betakartam a paplannal. - Mi a fenét fogok most kezdeni veled? - kérdeztem az alvó gyerektõl.

Mikor biztosra vettem, hogy már nem fázik fogtam magam és a szoba másik végén lévõ fotelba ültem, onnan figyeltem õt míg végül engem is elnyomott az álom.

⭐⭐⭐

Reggel arra ébredtem, hogy valami vagyis valaki csimpaszkodik fel a lábamra, majd az ölébe ül. Először nem akartam csinálni semmit hátha leszáll rólam, de aztán az arcomat kezdte piszkálni.

- Jól van na ébren vagyok! - kaptam el a kezét. - Mi van?

- Éhes vagyok - mondta miközben a kezét próbálta kiszabadítani.

- És ezt csak úgy tudod közölni, hogy a képembe mászol? - kérdeztem majd letettem a földre.

- Aludtál - jelenetette ki a nyilvánvalót.

- Na jó figyelj kölyök...! - dörzsöltem meg az orrnyergemet.

- Rebecca.

- Tessék? - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Nem kölyök. Rebecca - mondta mondhatni duzzogva.

- Akármit - forgattam a szemem, a lány, bocsánat, Rebecca továbbra is csak nézett rám? - Miaz?

- Téged, hogy hívnak? - kérdezte olyan ártatlanul, mint valami kicseszett angyal.

- Brock Rumlow.

- Hívhatlak Brocknak? - nézett rám hatalmas kék szemeivel.

Annyira fiatal volt, kicsi, ártatlan és védtelen. El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat tõle a Hydra, egy kisgyerektõl, egy kislánytól. Nem foghatták be dolgozni, harcolni mégannyira sem, akkor meg mit akarhattak tõle?

- Hívhatsz. Szóval - csaptam össze a tenyerem mire összerezzent. - Mit akarsz enni?

- Pirítós? - nézett rám bizonytalanul.

Ôszintén szólva megkönnyebbültem, mert azt hittem, hogy valami extravagáns dolgot fog kérni, nekem pedig akkor egy rántottánál megállt a tudomány gasztronómiai szempontból.

- Vajas? Jam-es? - puhatolóztam tovább.

- Jam? - kérdezte és közben egy fintor jelent meg az arcán. Szemöldökét összevonta, az orrát pedig felhúzta, nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta. - Az mi?

- Nem ettél még jamet? - vontam föl fél szemöldököm.

- Nem hiszem - rázta a fejét.

- Na akkor gyerünk! - álltam föl, majd az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam, de mikor megfordultam a kislány még mindig ugyan ott állt. - Most mi bajod? Gyere! - biccentettem a folyosó felé, de ô csak tovább állt ott és nézett rám nagy szemekkel. Aztán fél percnyi hatásszünet után, megismételte az elõzõ napi mozdulatot és felemelte mind a két karját. - Most komolyan? - néztem rá hitetlenkedve, de nem mozdult. - Ó, hogy a... - léptem hozzá, majd felvettem. - Ha így folytatod arra a következtetésre kell jutnom, hogy nem tudsz járni.

Grow Up Inside The HydraWhere stories live. Discover now