Ne felejtsétek el, mennyire szeretlek Titeket! :))) <3
*elbújik a sarokba egy takaró alá, és megvárja, amíg mindenki indulatai lenyugszanak*
*
Amikor ismét magamhoz tértem, már egy másik teremben voltam. Lámpák éles fényének középpontjában találtam magam. Testemet semmi sem fedte fehérneműn kívül. Már meg sem próbáltam leküzdeni a félelmem, sem a remegést.
Valamiféle asztalon feküdhettem, végtagjaim a széléhez voltak kötözve. Bármily kétségbeesetten is forgattam a fejem, sehol nem láttam egy lelket sem. Legördültek az első könnycseppek.
Pár, teljes rettegésben eltöltött perccel később egy test vágta el előlem a lámpafényt. Reflex-szerűen nyúltam volna magam elé, hogy elrejtsem a testrészeimet az idegen tekintete elől, azonban öt centiméternél feljebb nem tudtam emelni a csuklómat a bilincs miatt. A rugdoskodás, és bármilyen védekezési forma ki volt zárva.
Az alak még egy kis ideig matatott körülöttem, majd a bal oldalamra állt, és rám nézett. Nem ismertem fel, és abban is biztos voltam, hogy nem Marty Lacey készül megkínozni.
- Kérem... - kezdtem el rimánkodni. - Nem kell ezt tennie.
Válaszra sem méltatott, amin igazság szerint egyáltalán nem csodálkoztam.
- Ez egy kicsit fájni fog - mondta végül a férfi. A hangja sem volt ismerős.
Egy lélegzetvételnyi fagyott csend után először jéghideg, majd tűzforró dolgot éreztem az alhasam környékén. Elviselhetetlen fájdalom hasított az érintett terültebe, és feleszméltem, micsoda szörnyeteg markaiba futottam.
Bőrszíjjal kikötött testem megfeszült a szűnni nem akaró fájdalomtól. Ösztönösen rúgni és kapálózni akartam, de persze nem ment. Fejemet hátra vetettem, a hátam ívbe hajlott a kíntól. Összeszorítottam a fogam, ami szinte semmit sem segített. A csípőm is megemelkedett a földöntúli érzéstől. Az éles penge táncolt a bőrömön, újabb és újabb bemetszéseket ejtve rajtam. Minden porcikám remegett az égető érzéstől. A sokktól először fel sem fogtam, de ahogy telt az idő, megéreztem a lassan folyó, meleg dolgot; ahogy a saját vérem csurog az oldalamon.
A fickó felváltva matatott a sebimben, és okozta az újakat. Könnyek patakzottak a szememből, minden porcikám tiltakozott, és kiabálni kezdtem. Értelmetlen hanghalmazok hagyták el a számat, feladtam. Véget akartam vetni ennek az egésznek, minél hamarabb meg akartam halni.
Úgy tűnt, hogy a szervezetem is ezt szeretné, mert erőm fogyni kezdett. Csípőmet leeresztettem; az asztalon saját vérem várt. Testem elernyedt, bágyadtan tűrtem a további vágásokat, szúrásokat. Másra nem, csak Reidre tudtam gondolni. Folyamatosan ő járt az eszemben. Mennyire fogja megviselni a halálom? Vajon tudja, hol vagyok?
Lehunytam a szemem, felidéztem az első csókunkat, a gyönyörű szemeit, teliszáj mosolyát. Elképzeltem, ahogy a karjaiban fekszem, és biztosan tart, nehogy elvesszek. Újra éreztem az illatát, ami kávé, könyvek, vasalt ing és kölni keverékéből állt. Lassan megnyugodtam. Az utolsó dolog, amit felfogtam a világból egy messziről jövő lövés volt.
*Spencer szemszöge*
Fegyveremet határozottan szegeztem magam elé már attól a perctől kezdve, hogy beléptünk Ivan Pedrick kapuján. A hosszú családi ház előtt autó parkolt, így mindenki felkészült Marty jelenlétére. JJ, Rossi, Tanner és én az épület, Aaron, Morgan és Blake pedig a háztól egy kicsit távolabb eső fészer felé indultak.
- Tiszta - kiáltotta Dave a konyhából.
- Tiszta - kiabáltam én is, miután benéztem a fürdőbe és a hálóba.
- Jézusom... Srácok, ide! - hallottuk meg Jennifer hangját valahonnan a lakás hátuljából.
Odaérve egy kamraszerű helyiség nyitott ajtaját láttuk, odabent pedig egy csont és bőr lányt, aki zokogva bújt JJ ölébe. A bűz elég erős volt, jó pár napja be lehetett ide zárva.
- Nincs semmi baj. Gyere, menjünk ki innen - suttogta JJ. - Tudsz járni? Úgy, ez az - biztatta Lizzie-t, ahogy az óvatosan felállt a földről. - Minden rendbe fog jönni - beszélt hozzá továbbra is társam.
- Van itt valaki más is, őt megtalálták már? - kapta fel a fejét Phelps.
- Igen, tudjuk. Nem kell félned, meg fogjuk találni, aki bántott - ígérte neki Jennifer. Rossi időközben elment, hogy értesítse a többieket.
- Nem, nem, nem - tiltakozott hisztérikusan Lizzie. - Egy lány. Levitte a pincébe, hallottam, ahogy sikít!
Az utolsó szavak már könnyek kíséretében hagyták el az összetört fiatal ajkát. Izmaim megmerevedtek, kivert a hideg veríték. Elnéztünk valamit, vagy...
JJ szemébe néztem, aki bólintott. Sarkon fordultam, és kirohantam az udvarra, hogy megkeressem a pincelejáratot. Közben Hotch és Derek kijöttek a fészerből.
- Van itt még egy lány - kiáltottam nekik. - A pincében. - Nem tettem hozzá, hogy valószínűleg Dakota az.
- Oda indultunk, láttam a lejáratot - felelt döbbenten Morgan.
A ház másik felére vezetett minket. Mindhárman élesítettük a fegyverünket. Aaron elszámolt háromig, aztán felrántotta a vasajtót. Ő ment előre, én utána, Morgan fedezett.
A helyiségben tökéletes volt a világítás, de bár ne lett volna. Amikor megláttam Dakotát egy fémasztalon feküdve, ahogy a saját vére beborítja, és csordogál a padlóra, minden más eltűnt a környezetemből. Hotchner kiáltása, valamint fegyverének dördülése is csak távoli zajként jutott a fülembe.
Amint elterült a földön a szörnyeteg, odarohantam barátnőmhöz. A pulzusát alig éreztem, keze jéghideg volt, arca fehér, mint a fal. A hasán lévő számtalan sebből bugyogott a vér. Rátettem volna a tenyerem, hogy elállítsam, vagy legalább megakadályozzam, hogy elvérezzen, de nem akartam még nagyobb kárt tenni benne. A rémülettől minden végtagom eszeveszetten remegett.
- Tarts ki - suttogtam az eszméletlen lánynak. Szorítottam a kezét, simogattam a haját. - Ne hagyj itt, Dakota, kérlek...
Mikor a mentők végre-valahára megérkeztek, nagyon nehezen tudtam lefejteni az ujjaimat barátnőm kezéről. Féltem, hogy ha ismét elengedem, már sosem látom viszont. Sokáig néztem a mentőautó után, majd lassan ballagtam vissza a házba, igyekezve normalizálni a légzésem.
- Valami nincs rendben - futottam bele a szemöldökét ráncoló Morganbe.
- Mi az? - kérdeztem fáradtan.
- A csávó, akit a pincében lelőttünk, nem Lacey. Őt az előbb találtuk meg az egyik szekrényben ájultan, bekötött szájjal.
*
Elöntötte a tömény düh. Miért nem halt meg? A mentőknek fehér lepel alatt kellett volna kihozniuk, nem pedig oxigénmaszkban.
Jellemző. Az elejétől kezdve ott motoszkált benne, hogy neki kellett volna megcsinálnia az egész felhajtást. Még jó, hogy a tag Anthony ismerőse volt, egy centjébe sem került.
Megragadta a zsebében várakozó fegyvert, amit pont az ilyen lehetőségek miatt hozott magával. Na jó, főleg a rendőrökkel számolt, de túl sok mindent hagyott már megtorlatlanul, és ennek nem szabad közéjük tartoznia.
Előbújt a rejtekhelyéről, és határozott léptekkel ment a pince ablaka felé. tudta, hogy a kutya sem fogja észrevenni, jobban el van foglalva a fruska hiányával, meg azzal a szerencsétlennel a szekrényben, így pont lesz elég ideje még egy golyót röpíteni a másik istencsapásába.
Az apró ablakot kitörte, így tökéletesen célba tudta venni a még haldokló bérgyilkost. Irónia - gondolta, és elmosolyodott. Philip látta, ahogy az ujja mozdul, és meghúzza a ravaszt, de már nem volt elég ereje - sem ideje - felkiáltani.
*
Útban voltunk vissza a sötét luk felé, amikor meghallottuk a dörrenést. Megállt bennem az ütő, az ijedtség pedig futásra ösztönzött, közben pedig fegyverem is elővettem a tokjából. Másodpercekkel később társaink hangja is felharsant, ahogy ők is kiszaladtak a házból. Derek lement a pincébe, de amikor megláttam a kitört ablakot, a cserepek között pedig egy töltényhüvelyt, tudtam, hogy nem lesz odabent senki - egy hullán kívül, aki már amúgy is haldoklott.
- Mi történik itt? - fakadt ki Aaron mellém érve. - Öt perce hagytuk itt, és ez történik.
- Valaki megszánta még egy golyóval - motyogta odabentről Morgan.
- Kaptunk egy igazságosztót is - jegyezte meg Rossi, aki időközben szintén odaért.
Sóhajtottam. Lassan meg kellett volna érkezniük a technikusoknak, akik feltakarítanak majd, miközben kielemzik a lenti dolgokat, de egyelőre még mindig úgy volt, olyan véresen, mint egy fél órája.
- Ki kell derítenünk, ki ez a fickó - jelentette ki Hotch. Bólintottam, aztán hátat fordítottam társaimnak, és a ház bejárata felé vettem az irányt.
Ezúttal JJ-be ütköztem, így ismét nem jutottam be. Épp Lizzie-t "adta át" a mentősöknek. Egy búcsúmosoly után felém fordult.
- Rendben lesz, tudod? - simogatta meg a karom.
- Igen, csak... - beletúrtam a hajamba. - Szörnyű volt úgy látni, tudod? Be kellene mennem a kórházba, de most itt van ez az ismeretlen fickó, és Hotch...
- Reid, ő meghalt. Amíg kiderítjük, ki is ő, addig hetek telhetnek el, mert nem tudunk mást tenni, mint átnyálazni az összes adatbázist. bemegyek veled - jelentette ki. Égkék szemei elszántan csillogtak, és elindult a kocsikulcsokért.
- Vinni kellene neki néhány ruhát a hotelből, hogy...
- Akkor viszünk - fordult vissza kolléganőm. Végtelenül hálás voltam neki.
*
Annyira elborult az agya, hogy először azt hitte, a vezetés sem fog menni neki. Végül aztán valahogy mégis csak kikeveredett a sztrádára, ahol száztízzel repesztett, minimum. Átkozta magát, amiért ilyen sokat utazott, amiért belement ebbe az egész társas dologba, és legfőképp azért, mert kiadta a keze közül az irányítást. Az hiányzott neki a legkevésbé, hogy a zsaruk rájöjjenek a közte és aközött a barom között lévő kapcsolatra. Nagyon remélte, hogy Philip csendben intézte a dolgait.
Az indulattól vezérelve elővette a telefonját a zsebéből, és kicsit visszább vett a sebességből is. Anthony-t tárcsázta.
- Haver, de rég hallottam a hangod! - szólt bele az a telefonba, amikor felvette. - Minden...
- Nem, semmi sincs rendben! - szakította félbe a másik, mert úgyis tudta, mire akar kilyukadni. - Nem csak az a gáz, hogy Dakota nem halt meg, de Philipről is tudnak, és ha összekötik velem, én esküszöm, nem állok jót magamért! - Igyekezett nem kiabálni régi barátjával, de indulatai túl erősek voltak.
- Nyugodj le, tesó - csitította megdöbbenve Anthony. - Hol van most Phil?
- Megöltem - érkezett a sötét válasz. Ez néhány másodperces döbbent csendet eredményezett.
- Hú, hát... - habogott végül beszélgetőpartnere. Megköszörülte a torkát. - Erre nem számítottam, de ha ezt érezted helyesnek, én támogatlak. Ha már támogatás, elkészült a honlapunk is, és már be is teltek az állások - újságolta, megpróbálva feldobni a dühös férfit.
- Egy terrorista hajlamú, egy orvos, meg valaki, aki el tud bánni egy fejessel?
- Ahogy kérted - helyeselt Anthony.
- Szólj a dokinak, hogy kezdődhet a második felvonás - hangzott a jeges parancs.
- Már is? Nem mondom, belehúztál - nevetett fel szarkasztikusan a nyugodtabb.
- Ha őt nem tudom kinyírni, akkor minden mást fogok körülötte.
*
Barátnőmet közel négy órán keresztül operálták. Csak én ültem végig ezt az időt; Hotch és Rossi csak benéztek, Blake Morgannel egy óráig várt. JJ volt a legkitartóbb, de a harmadik óra után ő is feladta, amiért egyáltalán nem nehezteltem. Egyikükre sem.
Három pohárral ittam a kihelyezett kávéautomatából, és épp útban voltam a negyedikért, amikor egy orvos szólított a nevemen a folyosón.
- Igen? - feleltem reménykedve.
- Ms. Adams-et átszállítottuk a szobájába, nemsokára elmúlik az altató hatása. Fel lesz, de az éberségében kételkedek. Nagyon sok mindenen ment keresztül.
- Milyen az állapota? - kérdeztem.
- Nagyon sok vért vesztett, és néhány vágás igen mély volt. A hegek biztosan megmaradnak, és... sajnos van még valami.