-Az idő a legnagyobb ellenséged jelenleg..-suttogta egy női hang.
-Később más lesz?-néztem körül, de csak a semmiséget láttam. Sötét van. Nem látok semmit. Feketeséget.
-Nagyon vigyázz, Hercegnő!-mondta végül.
-Ki fog bántani? Miért kell vigyázzak?-hiába kérdeztem.. Nem válaszolt. Itt hagyott. Annyi kérdésem lenne, de nem válaszol rá senki. Ha kérdezek valamit csak annyit mondanak "majd később elmondom".
Felkeltem. Hajnali 5 van. Cameron itt van mellettem. Békésen szuszog. Vajon mi járhat az eszében? Miről álmodhat?
-De bámulj olyan feltűnően! Még a végén zavarba hozol!-szólalt meg csukott szemmel. Mosolygott azon, hogy megijesztett.
-Nem vicces! Azt hittem alszol!-nevettem én is.-Nem lehetsz ennyire gonosz..
-És még te pirulsz el?? Én mit mondjak? Nem bírtam ki nevetés nélkül.. Itt bámultál!
-Mi járt a fejedben? Nem láttalak még így.. Gondolkozni. Tudom nem a szokásod..-vágta vissza.
-Még meg is sért..-fordult el tőlem. Háttal volt nekem.
Kihasználva az alkamat, megsimogattam elsőnek a karját, majd megcsikiztem az oldalát. Felnevetett és kapálózott. Mikor már vörösödött a feje abbahagytam. Ez vicces volt..
-Azután mondd, hogy én vagyok a gonosz! Akkor te egy szörnyeteg vagy!-nevetett.
-Benjamin nem mondta neked, hogy így nem beszélhetsz a lányokkal?!
-De te nem egy egyszerű lány vagy-váltott komoly arcra.-Te több vagy.. A..-közeledett.
-Jóó reggelt!!-nyitott be Ryan. Ilyenkor tudok a legjobban örülni neki. Elrontotta a pillanatott a legjobbkor!-Na mikor indulunk?-jött be és befeküdt az ágyba.
-Máris!-mondtam.
Kikeltem az ágyból, átöltöztem és a többi reggeli elintézni valók..
-Lent várlak a kocsinál!-kiabálta Ryan. Oh igen! Ryan lett a testőröm. Cameron-t befogta az apja munkára a Központban. Ugyan arra az irányba megy, szóval velünk jön. Csak egy "pár" méterrel előrébb száll ki a kocsiból.
Átöltöztem. Indulásra kész vagyok! Márcsak Cameron-ra várunk.
Felmentem megnézni, hogy hogy halad. Kinyitottam az ajtót.
-Nem készültél még el?-néztem rá. A nadrág már rajta volt. Most igazította meg az inget az öltönyéhez. Begombolta, felvette rá a zakót és a nyakkendőt kötötte.
-Segítenél?-kérdezte kétségbe esetten.
Odamentem hozzá, megkötöttem a nyakkendőt és megigazítottam az ingjét.
-Így jó lesz?-kérdeztem. Mosolyogni tudtam csak azon, ahogy kinéz. Megszoktam tőle, a laza mégis fegyelmezett stílust, most pedig elegánsba vágta magát.
-Persze. Akkor megyünk?-vette fel az óráját.
Elindultam az ajtó felé. Kimentünk a kocsihoz, beszáltunk és mentünk az Akadémia felé. Cameron elől ült a vezetővel, ezért Ryan-nel tudtam beszélgetni.
-Nézd!-vett elő egy kis dobozt a zsebéből.-Ezt.. Anne-nek akartam oda adni. Csak..-könnyezett be.
A dobozban egy jegygyűrű volt. Nem tudtam mit mondani, mikor kinyitottam.
-Anne.. Biztos örült volna neki.
-Cameron-nak akartam oda adni, hogy majd ő odaadhassa annak akit a legjobban szeret. De mikor átakartam adni a dobozt, azt mondta "Ha ezt meglátná az, akit a legjobban szeretek még félre értené.." Biztos vagyok benne, hogy rád értette. Te vagy ilyen, aki mindenben meglátja az összefüggést-nevetett.
-Most egy kő esett le a szívemről!-mosolyogtam.-Jó, hogy nem fogadta el..
-Nem akarsz férjhez menni?-lepődött meg.
-Nem igazán. Max öregasszonyként mikor már tök mindegy lesz-csatlakoztam a nevetéshez.
-Akkor jó szórakozást!-fordult hátra Cam. Máris itt vagyunk?-Figyelj majd rá!-utasította öccsét, majd kiszált.
-Na mehetünk az Akadémiára!-csapta össze a kezét Ryan.
A sofőr elindult, mi pedig hátul tovább beszélgettünk. Ryan elképzelte a menyasszonyi ruhám az elméleti esküvőmre.
-Kiskorodban tényleg soha nem gondolkodtál, hogy milyen lesz az esküvőd?-kérdezte meglepetten.
-Miért kellett volna?-néztem rá.
-Minden lány már kiskorában elképzeli az álom esküvőjét! Milyen gyerekkorod volt neked?!!-akadt ki.-Szólok a báttyámnak, hogy húzzon bele.. Ez így nem állapot! Nem maradhatsz ki ebből! Milyen lány vagy te?
-Te komolyan felkaptad azon a vizet, hogy nem gondolkoztam még a jövőbeli esküvőmőn?-nevettem el magam. Jobban lányos Ryan, mint én?
-De ilyen lány nincs! Te valami ufó lehetsz!
-Uram.. Itt vagyunk-szólt a sofőr.
-Na menjünk Nicholas-hoz..-sóhajtottam.
Bementünk. A bejáratnál nem láttam Izmene-t.
-Hova tűnt?-kérdeztem inkább magamtól. Benéztem az irodába és ott sem láttam.
-Hercegnő!-jött le Nicholas.
-Csak jöttem szólni, hogy még élek.
-Valaki vicces kedvében van.. Ryan! Hogy hogy nem a magasabbal jöttél? Cameron, azt hiszem úgy hívják, amelyik nagyon hasonlít Benjamin-ra. -Kérdezte.
-Apánkkal van, Uram-válaszolta helyettem Ryan.
-Hogy micsoda?-lepődtem meg? Komoly azt mondta Nicholas-ra, hogy uram??
-Tudod.. Valakit még sikerült megnevelni, hamár téged nem sikerült!-mondta Nicholas. Tényleg, ő volt a tanárom..
-Csak magadat okolhatod, neked nem sikerült-vontam vállat.-Hol van Izmene?
-Szabadnapja van. Otthon van Axel-nél.
-Hogy mi van???-lepődtem meg.
-Nem is tudtad? Axel édesanyja Izmene. Komolyan nem esett le a hasonlóság?-nevetett.
-Nem képzeld! Ryan..-fordultam az említett felé.-Megyünk a Központba!-utasítottam.
Kimentünk a kocsihoz, elindultunk a Központba. Megkerestem Axel-t.
-Irodájában van-mondta a titkárnője.
Benyitottam. Ott ült és írt valamit.
-Mondtam, hogy ne zavarjon senki. Próbálom megta..Hercegnő! Mit keresel itt?-nézett fel a lapok közül.
-Meglátogatlak. Hol van Izmene?
-Otthon. De ha hozzám jöttél, miért keresed Anyámat?
-Nem találtam az Akadémián.
-És mondta Nicholas, hogy nálam van.. Szóval nem is hozzám, hanem az anyámhoz jöttél. Értem. Bár kicsit, most megforgattad a tőrt a szívemben-játszotta a csalódottat.
-Bele ne halj!-mosolyogtam.-Gyere!-tártam szét a kezem. Egy ölelést még talán kaphat. Úgysem fog csinálni semmit. Itt van Ryan.
-Még mindig Törpe vagy. Mikor fogsz már megnőni?-mosolygott.
-Kibeszéllek Izmene-vel. Úgy vigyázz mit mondasz!-fenyegettem meg.
-Itt van a Központ mellett, közvetlen. Nézz be majd az ifjú Benjamin-hoz is. Kissé nagy rajta a nyomás hirtelen. Apja munkáját csinálja. És már most ugyanolyan pozícióban van, mint én.-mosolygott "nyomorán". Axel 2 éve van itt. Cameron pedig csak 1-2 hete segít az apjának.-Legfelső emelet. Benjamin irodája.
Felmentünk. Megkerestük a szobát.
2581-es iroda
Bekopogtam.
-Igen?-kérdezte valaki bentről.
-Meglepiii-nyitottam be.
Cameron meglepődött, felállt az asztaltól, oda sietett hozzám, megölelt és megcsókolt. Ennyire fárasztó lenne amit dolgozik?