Becca Smith
Levette addigra felcsatolt sílécét,majd mellém állva megragyogtatta széles mosolyát. A többiek elmentek magasabbra,vagy lecsúsztak már. Említettem,hogy enyhe tériszonnyal küzdök?
-Honnan tudtad?-kérdeztem rá,túlságosan hajtott a kíváncsiság.
-Becca te egy nyitott könyv vagy.-nézet mélyen a szemembe.
Sokan mondták már,hogy az arckifejezésem mindent elárul. Utáltam,hogy nem tudom elrejteni az érzelmeket.
Merőlegesen lerakta elém a két sílécet egy viszonylag sík területen.
-Nagyon fontos hogy először mindig a völgy felőlibe majd a hegy felőlibe lépj bele. Így kevesebb az esélyed rá,hogy lecsúszol közben.
A léc felcsatolást megmutatták már a kölcsönzőnél,az aszerint látottak alapján cselekedtem. Mikor ez megvolt Louis gyakorlatokat csináltatott velem,ami a testnevelés órára emlékezettet még középsuliban.
-Most próbálj meg előre-hátra csúszkálni.
Picit megmozgattam a lábam,és mikor nem csúsztam oldalra kicsit nagyobb lendülettel is megpróbáltam.
-Jó,most úgy lépegess felfele,hogy közben a hegy felőli lécet akaszd bele a hóba,és a másik lábad húzd fel.
Tettem amit kért. További magyarázatok segítségével oldalra fordultam,így tökéletesen láttam az utat,amit meg kell tennem. Bárcsak ne láttam volna! -Várj megmutatom hogyan kell csúszni és fékezni,azaz hóekézni.-felcsatolta a síléceit,majd megcsinálta azokat amiket én is,és mellém lépdelve megállt.
-Nagyon figyelj. Csak pár métert csúszok,ott megvárlak.
Eskü figyeltem hogyan csúszott le és láttam is hogyan csinálja a hóekét,mégis képtelenségnek éreztem azt hogy ezt én is megcsináljam. Kezem lábam reszketett,az agyamban mégis azt mondogattam magamnak hogy menni fog!
-Ne félj,Becca! -kiabált Louis.
Nagy levegőt és bátorságot véve megindultam. Annyira beleéltem magam abba,hogy én épp síelek,és érzem ahogy a hó a siklik alattam,hogy a fékezésről el is feledkeztem. Miután esni meg nem tudom hogyan kell,ezért ezt a lehetőséget hamar elvetettem,viszont más lehetőség a megállásra nem jutott eszembe,és Louis is egyre közeledett,illetve én feléje.
-Becca fékezz!-kiabálta.
-Nem tudok!-kiáltottam vissza.
Annyira megijedtem hogy a szemeim automatikusan becsukódtak. Már csak azt éreztem ahogy valami keménynek ütközök és az egyensúlyunkat elvesztve zuhanunk. Mikor újból kinyitottam a szemeim gyönyörű kék tekintett fúródott az enyémbe. Mellkasunk egyszerre süllyed és emelkedik,arcunk oly annyira közel van a másikéhoz hogy egymástól vesszük a levegőt. Nem kell tükör ahhoz hogy meg mondjam a sápadt arcom most inkább egy paradicsomra hasonlít. Hátratűrt egy elkószálódott tincset a fülem mögé. Gyengéd érintésétől a testemet borzongás futotta végig. Jól eső borzongás. Louis megemelte a fejét így még közelebb kerültünk. Aztán olyan történt amire nem számítottam. Megcsókolt. Puha ajkai érintették az enyémeket. Lassú,tapogatózó első csók. Szemeim ismét lecsukódtak,és hagytam hogy irányítson. Éltem az adott pillanatnak. Ahogy ott csókolózunk a hóban fekve,összegabalyodott lábakkal, (sílécünk hála Istenek kicsatolódott) körülöttünk elsuhanó emberek közt. Örökké emlékezni fogok erre a felhőtlen pillanatra.
Bocsánat az esetlegesen előforduló helyesírási hibákért! :/
Hűha,már 24. fejezet! Amikor elkezdtem ezt a történetet,és később megosztottam,nem gondoltam volna,hogy ennyi embernek tetszeni fog,amit én itten összeírkálok.
Nagyon szépen köszönöm az eddigi visszajelzéseket!😊❤
Hatalmas erőt ad mindig,hogy újabb és újabb részeket írjak.
Köszönöm!😘❤