Szeretettel az egyetlen hirakoswife046 -omnak, öröm volt hallani a nevetését, amíg elolvasta ♥
Hirako Shinji x Reader E/2, modern kor
Röviden Shinji beszédéről: kansai akcentusa van, amit nem tudtam másképp érzékeltetni, mint hogy szépen és tisztán, szlengmentesen beszél és kimondja a teljes szót (de kínosan pontosan, értsd: a teljes szót, hasonulás/összeolvadások nélkül, stb.), a hangja pedig egyszerre nyers és dallamos, mert ez áll épp ellentétben a sztenderd japán nyelvvel, ami magánhangzórövidítéseket és másféle igéket használ; magyarul ez nem látszik, de kissé furcsább, korra és látszólagos életkorára nem jellemző szavakat kapott tőlem. Angolul ezt különösen szlenges beszéddel érzékeltetik, és Hirako's wifey is borsodi akcentust kért tőlem neki, ami vicces lett volna, de szerintem nem illik hozzá. Remélem, nem lesz zavaró a választásom, mert nem tudtam mire alapozni magyar nyelven. Jó olvasást kívánok ♥
.
.
.
.
.
Hirako Shinji nem boldogult a McDonald'sban. Csak egy sajtburgert és egy kólát akart, de az érintőképernyős rendelés meghaladta a képességeit, és percek óta tanácstalanul állt (elég egyértelműek voltak az utasítások a kijelzőn, de nem neki; mintha az egész kínaiul lett volna), felduzzasztva a sort maga mögött az egyébként is zsúfolt étteremben. Épp mögötte voltál, ezerszer is megbánva, hogy azt a sort választottad (máshol sem lett volna jobb dolgod, három-négy főt kellett volna kivárnod tőled jobbra és balra is, és kellemetlenül érezted volna magad, ha most sarkon fordulsz és átmész vacsorázni a szemközti rámenezőbe), és végképp elveszítve máskor végtelen türelmedet, szelíden megszólítottad:
– Tudok neked segíteni?
Shinji megfordult és lenézett rád. Nem volt túlságosan magas, de még így is fel kellett emelned a fejed, hogy a tekinteted az arcán nyugodjon. A szőke fiú addig tanácstalan arca felragyogott, lebiggyedt ajkát mosolyra kunkorította, ami folytán teljes, hibátlan fogsorát is megpillanthattad.
– Igen, az csodálatos lenne. Ez a gép kifogott rajtam – vallotta be a nyilvánvalót még szélesebb mosollyal, amitől kezdted megkérdőjelezni a fiú épelméjűségét. Shinji tett egy lépést oldalra, hogy helyet adjon maga mellett a terminálnál, te pedig mellé csusszantál, épp csak elkerülve az ütközést a szomszéd sorban álló nő válltáskájával.
– Mit akartál venni? – kérdezted, gyorsan végigpörgetve a menüsort. Shinji közel volt hozzád, betört az aurádba, amitől libabőrös lett a karod, pedig egyetlen kósza hajszála sem érintett meg. A vállad felett átpillantva nézegette az ételek képeit, a nevük többnyire hidegen hagyta (nem lehetett volna olyan gyorsan elolvasni őket, ahogy tekergetted, Shinji valahogy mégis képes volt rá), és dallamos hangon kezdte sorolni:
– Egy sajtburgert, közepes krumplit, kólát, valamint egy shake-et. Mondd, milyet iszol?
A kérdés meglepett, az ujjad megállt a sült krumpli ikon felett és ismét a fiúhoz fordultál.
– Mégis miből gondoltad, hogy kérek? – Összepréselted az ajkad Shinji le nem hervadó mosolya láttán.
– A segítségedért cserébe adom. Vagy inkább fánkot kívánnál? – Teljesen hétköznapi dolgokat mondott, mégis olyan furcsán beszélt, hogy felvontad a szemöldököd. Enyhén megráztad a fejed, észre sem véve a hitetlenkedő mozdulatot és visszamosolyogtál rá azzal a „na jól van, ezt te sem gondolhatod komolyan" mosollyal, amit a váratlan helyzetek gyakran varázsoltak az arcodra.
– Nem kérek fánkot, ne szórakozz! – Gyorsan befejezted a rendelését, de, mert Shinji elégedetlenül ciccegett, amikor a fizetés ikonra akartál nyomni, egy epres shake-et dobtál a kosarába. – Remélem, szereted – mondtad –, mert én nem fogadhatom el, szóval nem fogom meginni.
– Ne csináld már – nyaggatott Shinji –, ez ajándék. Ajándékot illetlenség visszautasítani, de mondhatom azt is, durva sértés, szóval ne sérts meg ezzel!
– Mégis melyik bolygóról jöttél? – Újra feltűnt a kínos mosoly az arcodon, egy kis nevetéssel kiegészülve. Nem akartál belemenni a játszadozásába, de Shinji a nevetést jó jelnek vette és élénken tolt be egy papírpénzt az automata nyílásába, miután leadtad a rendelését.
– Most próbáltál megsérteni? – Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy komolyan gondolja, hiába grimaszolt, kifejezve állítólagos nemtetszését.
Tovább ingattad a fejed, közben kezdted felvenni a gépnél a saját rendelésedet, ami alig telt egy percbe, és végre kiállhattál a sorból, a valamivel szellősebb vendégtérbe érve. Shinji nem tágított mellőled; kezében a blokkal, veled együtt indult a pulthoz, és a tekintetét közted, valamint a falon lévő kijelző között járatta. Volt egy kétszemélyes, üres asztal az egyik sarokban, amit kiszemeltél magadnak, és miután megkaptad a rendelésed, leültél, Shinji pedig a lehető legtermészetesebben a veled szemközti székre telepedett.
– Tessék, a shake-ed – adta oda a poharat azonnal, majd feltámaszkodott a tálcája mellett, és fél kézzel a szendvicse papírját kezdte bontogatni. – Mondd, kedves és szép kislány, hogy hívnak? – Még mindig mosolygott rád azzal a furcsa mosollyal, ami az összes fogát láttatta, neked pedig tovább lúdbőrzött a karod ettől, pedig semmi fenyegető nem volt benne.
A fiú egésze hihetetlen benyomást keltett, mintha tényleg egy másik életből csöppent volna: ugyan fiatal volt, öreges, drapp inget, kék csíkos nyakkendőt és barna szövetnadrágot viselt; arcélig érő egyenes apródfrizurája volt hasonlóan egyenes frufruval, amitől hátulról, a ruháit leszámítva egy szép külföldi lánynak nézhetted volna. Minden végtagja hosszú és karcsú volt, amit még hangsúlyosabbá tett az öltözéke; a tekintete hol feszült figyelemről, hol báva közönyről árulkodott, de a szemét még akkor is gyakran nyugtatta rajtad.
Sokat beszélt, és néhány mondat után legalább a hangja furcsaságát meg tudtad fejteni: nem a sztenderd japánt beszélte. Finom kansai akcentusa volt, ami dallamossá, de olykor darabossá tette a beszédét, ezért tartottad már a kezdetekkor is annyira különösnek.
Korábban ő említett durva sértést, de te ugyanígy érezted, hogy ismét a személyes teredbe hatolt, mikor engedély nélkül leült az asztalodhoz. Mégis hajlandó voltál neki elnézni, mert nem tudtad komolyan venni a megnyilvánulásait. A szánalmas és aranyos közt ingadozó viselkedés akkor épp az utóbbihoz állt közelebb, ezért nevetve elvetted a poharat tőle és felpattintottad a tetejét, nem bajlódtál a vele járó szívószállal.
– Köszönöm – mondtad –, és kérlek, tartózkodj az ilyen becenevektől. Szólíts (név)-nek, nem szeretem, ha idegenek babázni próbálnak.
– Hirako Shinji vagyok – nézett egyenesen rád még mindig támaszkodva, valamivel komolyabban –, most már nem számítok idegennek. Örülök, hogy megismerhetlek, kedves – folytatta, beleharapva a szendvicsébe, és láthatóan nem zavarta a rágás közben kásássá váló hangja. – Ha nem jössz, ezer évig szenvedtem volna a rendeléssel. Mégis mióta működik ez így? – tűnődött. Úgy érezted, ez nem neked szól, csak hangosan gondolkozik.
Shinji viselkedése nagyon messze állt a normálistól, de viccesnek találtad, az újabb kis becézést pedig elengedted a füled mellett. Nem keltett fenyegető érzést benned, de nem is akartad bátorítani a folytatásra. Ritkán esett meg, hogy valaki rövid idő alatt jó benyomást tegyen rád, de a veled szemben csámcsogó Shinjinek sikerült. Beleittál az epershake-be, hogy elrejtsd a mosolyod, de a másik figyelmét így sem kerülte el.
– Na, mi tetszik?
– Te – bugyborékoltál rajtakapottan és elfordítottad a tekinteted. – Viccesen viselkedsz, tudod? Minden rendben?
– Most, hogy azt mondtad, tetszem neked, minden a legnagyobb rendben. – Shinji összegyűrte a szendvics papírját és a tálcájára ejtette. Most már mindkét keze szabad volt és egészen illetlenül fel tudott könyökölni.
Biztos lehettél benne, hogy csak szórakozik, és mivel jó kedved volt, nem hárítottad el a játékát; korábban már megtapasztaltad, hogy nincs sok eredménye. Nem voltál gyakorlott benne, de le akartad nyomni a flörtpárbajban, hogy végre rájöjjön, mit és mit nem engedhet meg magának veled szemben.
– Csupán félreérthetően fogalmaztál, kedves – adtad vissza a korábbi becézést hasonlóan félreérthető módon, mert a szó elsődleges jelentése járt a fejedben az ajándék innivaló miatt. Szemrebbenés nélkül megmondtad volna Shinjinek, ha belekapaszkodik, de nem élt a lehetőséggel.
– Néha épp az ellenkezőjét mondom, mint ami a fejemben jár – mondta könnyedén, bocsánatkérő pillantással. Úgy tűnt, visszavonult, de az előbbiek után elöntő adrenalin arra sarkallt, hogy még egy lépést tegyél felé, bebiztosítva a helyzet feletti uralmadat.
– Szóval valójában utálatosnak és csúnyának tartasz? Megjegyeztem, Hirako-kun – csipkelődtél, amitől Shinji előbb elsápadt, majd elpirult. Gonoszság volt, mégis tetszett, ahogy kis vörös foltok gyúltak az orcáján, és a haja sem volt elég hosszú, hogy eltüntesse a szemed elől.
– Nem, nem, nem így játsszuk ezt a fordított játékot – szedte össze magát, tekintetében pajkos fény villant, ahogy végül felvett egy szál sült krumplit és cigarettára emlékeztetőn pörgette az ujjai között. – Szép és szórakoztató vagy, kislány – mondta –, szeretnék veled máskor is együtt vacsorázni.
– Ne is álmodj róla! – nevettél. Letetted a poharat magatok közé és barátságosan intettél, hogy igyon belőle, ha akar. Shinji elértette a célzást, és megrökönyödve nézhetted végig, ahogy a sült krumpli mélyre merül az epres habokban, mielőtt eltűnt volna Shinji szájában. Lenyalta a shake-et az ujjáról, majd, mintha mi sem történt volna, újabb szálat vett a kezébe. – Csak a szerencsén múlott, hogy épp én kerültem az utadba, vagyis, hogy te az enyémbe. – Igyekeztél figyelmen kívül hagyni, hogy Shinji mit művelt a shake-kel és a sült krumplival, de nem sikerült. – ...legalább finom? – fintorogtál. Shinji élénken bólintott.
– Nagyon is! Kérsz? – Választ sem várva feléd nyújtott egy szálat, de nem fogadtad el; egy sajátot dugtál a félig kiürült pohárba, és míg fohászkodtál a feljebbvalóhoz, hogy ne hányj a nedves sült krumpli érintésétől, végül megetted. Csodálkozva igazat adtál a fiúnak; tényleg nem volt olyan borzalmas, mint amire számítottál, de a látvánnyal továbbra sem tudtál megbarátkozni. Shinji eközben felszusszant és tovább evett, de látható, eltúlzott csalódottság uralta a vonásait, hogy nem fogadtad el az egészen intim gesztust, mintha egyszerűen nem fogta volna fel, mégis mi kivetnivalód lehetett benne. – Szóval, szépségem – tért vissza az előző témához, nagyvonalúan észre sem véve, hogy rándult meg az ajkad a becenév miatt –, miért is kizárt, hogy legközelebb is veled vacsorázzam?
– Azért, mert otthon szoktam – mondtad gyorsan, az igazsághoz hűen –, most csak megéheztem, mielőtt hazaértem volna.
– Ez máskor is előfordulhat – felelte Shinji a sült krumpliján nyammogva –, nem akarsz velem akkor is összefutni?
– Nagyon kitartó vagy. – Forgattad a szemed, de csak azért, hogy fokozd a drámai hatást, valójában elég jól szórakoztál, amióta a fiú leült az asztalodhoz. Nem szoktál randevúzni és a barátaiddal is ritkán találkoztál; mindannyian be voltatok táblázva. Iskola, diákmunka, tanulás és az otthon töltött egy-egy szabad óra ölelte fel a mindennapjaidat, ami miatt ritkán jutott időd egy városi sétára, egy találkozóra vagy szórakozásra. Amikor ráértél, akkor mások nem és fordítva; végzős voltál, élvezned kellett volna a fiatalságod, de épp ekkor nem volt kivel. Senki sem ért rá aznap este, hogy veled menjen a gyorsétterembe, pedig bárkivel szívesen összefutottál volna.
A barátaidat Shinji helyettesítette, és mert nem volt taszító számodra, bármilyen furcsán viselkedett az együtt töltött idő jelentős részében, az, hogy találkoztatok, nem volt ellenedre. Csak kéretted magad, felelve az ő játékosságára, valójában viszont, ha elképzelted, milyen lenne egy másik délután ugyanígy együtt ülni vele valahol, a gondolat a várakozás kellemes izgalmával járt együtt, amit ritkán tapasztaltál. Korábban elkerültek a fiúk, de az elmúlt évben kivirágzott a szépséged; azonban senki sem érdeklődött irántad olyan nyíltan és élénken, mint Shinji, épp ezért a viselkedését nem is tudtad igazán komolyan venni.
– Tényleg az vagyok – bólintott. – Addig foglak nyaggatni, amíg igent nem mondasz – vigyorodott el és kis szikra tűnt fel a szemében, egyértelművé téve, hogy komolyan gondolja, de nem rémített meg. Fura ruhákat hordott, ami nem illett egy középiskoláshoz, mégsem volt fenyegető a kisugárzása, így továbbra is játékosan viselkedtél vele, Shinji pedig kapott az alkalmon, hogy egy nő kedvezően reagált a közeledésére; akárhányszor próbálkozott, erős elutasítás fogadta.
– Isten ments, hogy nyaggass – nevettél –, inkább igent mondok, csak ne tedd. Mégis mikor szeretnél velem újra találkozni?
– Amint lehet, bár egyelőre ezt az alkalmat szeretném kiélvezni. – Hátradőlt a széken, keresztbe tette a lábát (csodálkoztál, hogy a térdét hogy nem verte be az asztal sarkába, mert igazán hosszú volt a lába), és az arcodat fürkészte. – Szóval, szépségem – kezdte, ám kénytelen volt elhallgatni, amikor egy ütés félbeszakította. A körülöttetek lévőkkel együtt csodálkozva bámultál Shinjire; nyitva maradt szádból a tálcára hullt egy darab sült krumpli. Shinjit egy vietnámi papucs találta tarkón, amit egy alacsony, szőke hajú lány tartott a kezében, és dühös szóáradatot zúdított a fejét dörzsölő fiúra. – Mégis miért kellett ezt, Hiyori? – sziszegte fájdalomtól elvékonyodott hangon. Az érkező Hiyori ettől csak még inkább felpaprikázódott.
– Mégis minek van telefonod, ha nem veszed fel, idióta Shinji?! – Újra lesújtani készült a papucsával, de Shinji kikerülte a csapást, és valahonnan egy tollat varázsolt elő. Hiyori dühével nem törődve lefirkálta a számát egy félbehajtott szalvétára és eléd lökte a tollal együtt.
– Add meg a számod – kacsintott rád, de ekkor, figyelmetlensége miatt Hiyori újra fejbe találta.
– Ne flörtölj, kopasz! – kiáltott rá, majd galléron ragadta és felrántotta az asztaltól. A körülöttük lévők rémülten húzódtak hátrébb és az étterem személyzete sem tudta, mihez kezdjen a veszekedőkkel. Nagyra nyílt szemmel bámultad őket, Shinji kérése el sem hatolt az agyadig.
– Te meg ne kiabálj már! – vágott vissza Shinji és elkapta Hiyori lesújtani készülő karját, látva, hogy az étterem biztonsági őre magához tért és feléjük tart. – Komolyan, muszáj mindig ilyen jelenetet csinálni?! Gyere már! – Felkapta a tiltakozó lányt és nagy léptekkel kifelé indult az étteremből.
– Tegyél le, kopasz! – kiabálta Hiyori.
– Fogd be és menjünk! Miattad a vacsorámat sem tudtam befejezni! – Majd, már az ajtóból visszanézett rád. – Hívj fel! – kiáltotta, és mielőtt a biztonsági őr a nyomukba ért volna, már ott sem voltak, te pedig még mindig kettejük hűlt helyét bámultad az ajtó előtt.
Zavarban voltál, mert érezted, hogy a többi vendég mint téged néz, ezért összeszedted az ételed maradékát és gyorsan távoztál. Alig két perc telt el, de se Shinjit, se a felbukkanó lányt nem láttad már odakint; eltűntek a kora esti forgatagban és még Hiyori kiabálását is elfojtotta az autók zaja.
A szalvéta Shinji mobilszámával összegyűrődött a markodban. Otthon, már késő este simítottad ki, amikor ágyba bújtál, de messze elkerült az álom. Nem akartad felhívni őt, de egy sms-t írtál neki. Nagyon furcsa jelenetnek voltál szemtanúja és nem akartál igazán belekeveredni vagy súlyosbítani Shinji helyzetét. Nem tudtad, Hiyori és ő milyen viszonyban lehettek, de úgy tűnt, a lány nem örült Shinji délutáni elfoglaltságának, és azt a békés, bár furcsa vacsorát akár félre is érthette. Elpirultál, mert neked meg sem fordult a fejedben, hogy akár akkor, akár máskor randevúzz a szőke hajú fiúval. Különös választás lett volna, mégis szimpatizáltál vele, és az üzenetben a hogyléte felől érdeklődtél. Mivel nem volt lehetőséged megadni neki a telefonszámod, az sms végére biggyesztetted a neved, Shinji azonban teljesen figyelmen kívül hagyta.
Jól vagyok, szépségem – felelte tíz perc múltán. – Hiyori mindig ilyen. Mikor fogunk újra találkozni?
Nem tudom, nem akarom idegesíteni a barátnődet.
Ne nevettess! Ő nem a barátnőm! Holnap délelőtt tíz megteszi?
Gyors vagy, de rendben – Ráncoltad a szemöldököd, mégis mosolyogtál, ahogy a választ írtad. – Ugyanott, ahol ma? A bejárat előtt.
Rendben, ma belle~ :)
Ne sérülj meg megint. Jó éjszakát.
Ha megsérülök, adsz rá egy puszit~?
Jó éjszakát, Hirako-kun – nyomatékosítottad és vöröslő arccal a párnád alá dugtad a telefont. Tudhattad volna, hogy Shinji csak szórakozik, mégis ez volt az első alkalom, amikor ilyen messzire mentél valakivel a flörtben, és furcsa érzésed támadt gyomortájon.
Ez fájt, babám. – Nem láthattad, Shinji milyen teátrálisan fájdalmas arcot vágott (és milyen sötét élvezettel írta le az újabb ostoba becenevet, mert emlékezett, hogy pontosan úgy fejezted ki magad: nem szereted, ha mások babáznak, és vissza akart vágni), holott semmi baja sem volt, ahogy egyedül feküdt a sötétben; már a Hiyori okozta sérülések legkisebb nyoma sem látszódott rajta. – Várlak holnap. Szép álmokat.
Egy darabig várta, hogy válaszolj, végül lefeküdt, de sokáig nem tudott elaludni, te pedig, bár ezt nem tudhattad, osztoztál vele az álmatlan éjszakán. Túlságosan felizgattak az aznap történtek, hogy könnyen és gyorsan térj nyugovóra.
Bár fáradtnak érezted magad, amikor reggel, a kelleténél jóval korábban felébredtél, nem tudtál sokáig ágyban maradni. Hosszú ideje először érdekelni kezdett, hogy nézel ki, és egy bő órát töltöttél szokott reggeli teendőiden felül a megfelelő ruha kiválasztásával, amiben eltölthetted a randevúdat. Ostoba gondolat volt, gyorsan el is hessegetted magadtól, hogy randira készülsz, mégis, csupán a találkozó és maga a városban töltött idő megérdemelte, hogy ünnepként kezeld és kicsípd magad, mert régóta nem viseltél mást odakint az iskolai egyenruhádon kívül, és előző nap Shinji is abban látott. Akkor ez szóba sem jöhetett; kényelmes, de csinos ruhába bújtál, amit a kedvenc színedben pompázó apró virágok díszítettek és a hajadat is természetesnek tűnő, de bonyolult frizurába igazítottad, ami sokat javított egyébként sem rossz megjelenésedet. Valószínűleg ha semmilyen erőfeszítést sem teszel, mások akkor is gyönyörűnek találtak volna, nem mintha nagyon tetszeni akartál volna valakinek magadon kívül. Néha jólesett a szokásostól eltérő módon öltözködnöd. Szeretted az alaklomhoz igazítani a megjelenésedet, és vidám voltál az előtted álló találkozó miatt, akkor is, ha csak egy újabb falatozás volt egy gyorsétteremben.
Amíg nem tudtál elaludni, sokat gondolkoztál azon, mit fogtok csinálni Shinjivel, mert nem tudtad, milyen hosszúra tervezi a találkozót, és nem számítottál rá, hogy több órán keresztül szeretne az asztalnál ülni. Boldoggá tett volna egy séta a környéken, mert az idő szépnek ígérkezett. Szerettél sétálni, bár ritkán nyílt rá alkalmad, és közben lehetőségetek volt beszélgetni, mert szerettél volna néhány dolgot megtudni Shinjiről. Leginkább az foglalkoztatott, mégis mi váltotta ki a tegnapi közjátékot és ki volt a felbukkanó lány, de Shinji a fő kérdést már tisztázta, még ha nem is igazán hittél benne: Hiyori nem volt a barátnője. Fogalmad sem volt, miért tűnt ez annyira fontosnak, a lehetőség mégis sokkal óvatosabbá és tartózkodóbbá tett, mintha már előre lemondtál volna mindenről a képzelt rivális javára. Azonban nem kellett és nem is akartál versenyezni Shinji figyelméért; a megbeszélt időpontban már várt rád, egyedül, és amíg odasétáltál hozzá, folyamatosan nyomkodta a telefonját.
– Hogy aludtál, babám? – vigyorgott rád, zsebébe csúsztatva a telefonját. Elpirultál és félrenéztél, a karodat pedig feszesen magad mellett tartottad. Olthatatlan vágyat éreztél, hogy a karjára csapj, amit csak a barátaiddal csináltál, ha annyira tehetetlenül zavarba hoztak valamivel, hogy így voltál kénytelen megszabadulni felháborodástól és a feszültségtől. Shinjivel közel sem voltatok ilyen viszonyban, mégis zavarba hozott, amit kénytelen voltál udvariasabban kezelni. Nagyot nyeltél, megköszörülted a torkod és elcsukló hangon azt mondtad:
– Kíváncsi voltam, mersz-e szemtől szemben is így nevezni.
– Nemcsak kitartó vagyok, hanem bátor is – kacsintott rád, de aztán kezdett megkomolyodni. – Szóval, hogy aludtál? – dobta be ismét az udvariassági kérdést, hogy valamivel fenntartsa a társalgást és felsóhajtottál.
– Keveset, de jól – mondtad, amit hümmögve nyugtázott, mintha hasonlóan járt volna. – Mondd, régóta vársz?
– Negyven perce, mert összekevertem a számjegyeket az órámon – vallotta be olyan fancsali arccal, mintha citromba harapott volna. Nem tudtad megállni, a döbbenettől röviden nevettél, de rosszul érezted magad; remélted, hogy nem érti félre. Együttérzőbb, bár hitetlenkedő arccal közelebb mentél hozzá és kíváncsian vizslattad a csuklóját:
– Mégis hogy voltál erre képes?
– A kilenchuszonhetet kilencötvenhétnek néztem – vakargatta a tarkóját és feléd nyújtotta a kezét. – Digitális számjegyek, a halálom – egészítette ki a magyarázatot, mintha a látvány kevésnek bizonyult volna.
– Nem tudsz digitális számjegyeket olvasni? – csodálkoztál. – Erre még egy óvodás is képes!
– Engem nem tanítottak meg – vont vállat –, szóval néha előfordul.
– Órát kéne váltanod – kuncogtál –, vagy egy kicsit figyelmesebbnek lenned. Felhívhattál volna, vagy bemehettél volna leülni – mondtad sajnálkozva –, nem tudtam, hogy ilyen régóta itt vagy! Ha szólsz, előbb elindulhattam volna.
Shinji a fejét ingatta, közben visszahúzta az ingujját az átkozott karórára. Aznap mintha összeszedettebben öltözködött volna; fekete inget, fekete-fehér csíkos nyakkendőt és sötét nadrágot viselt fehér övvel, olyan benyomást keltett, mintha egy kifutóról lelépő modell lett volna.
– Hidd el, elég figyelmes tudok lenni, épp ezért nem zavartam meg egy hölgyet öltözködés közben. – A fiú mosolygott, amitől elpirultál és újra meg kellett köszörülnöd a torkodat, hogy a hangod egyenletes maradjon.
– Nos, mindegy – hagytad figyelmen kívül a bókot, hirtelen túl sok volt belőle –, be szeretnél menni?
– Most nem, csak ha te szeretnél – felelte –, ma nem akartam gyakorolni azon az érintőtáblán. – Mivel kíváncsian néztél vissza, tekintetedben a „mégis minek jöttünk ide akkor?" bujkált, Shinji kérés nélkül is folytatta. – Arra gondoltam, elmehetnénk sétálni, és útközben vehetünk valamit, ha éhes leszel. Én reggeliztem – tette hozzá, mintha dicséretet várt volna, te viszont újfent elpirultál, mert Shinji körültekintősége eszedbe juttatta, hogy a készülődés közepette egészen megfeledkeztél a reggeliről.
–Talán egy kávé szóba jöhet – motyogtad –, feltéve, ha ma senki sem fog elrángatni az asztaltól.
– Ne félj, Hiyori nem alkalmatlankodik többet. Nem fogom felvenni neki a telefont – vigyorodott el –, mert veled szeretnék foglalkozni.
– Tegnap is épp ez volt a baja, nem? – Zavartan egyik lábadról a másikra nehezedtél, mert terhessé vált Shinji rajtad nyugvó pillantása. Tetőtől talpig végigmért és elismerő ajakcsücsörítéssel nyugtázta, milyen vonzó a megjelenésed; borzasztó pókerjátékos lett volna, mert minden érzelem azonnal kiütközött az arcán.
– Az, hogy veled foglalkoztam? – Shinji azonnal lecsapta a labdát, amit véletlenül dobtál fel neki, holott egyáltalán nem erre gondoltál, amikor kimondtad. Tetszett neki a zavarod, mert elvigyorodott, de aztán könyörületesen másra terelte a szót. – Cseppet sem, de amiért keresett, már megoldódott, szóval ígérem, ő nem fog most zavarni. Nos, mehetünk?
Feléd nyújtotta a karját, hogy belekarolj, amitől elnevetted magad. Hihetetlenül régimódi és váratlan gesztus volt, de, mert oldotta vele a feszültséget, abbahagytad a hintázást és a talpadra visszabillenve elfogadtad kinyújtott karját. Óvatosan a felkarjára fűzted az ujjaidat és közelebb mentél, de épp csak annyira, hogy ne érjetek több ponton egymáshoz. Korábban csupán a barátaiddal voltál ennyire közel, egy fiútól igazán merész húzás volt így odaédesgetni magához, de, mert nem érezted Shinjit fenyegetőnek, tovább folytattad a megkezdett játékot. Úgy viselkedtél vele, ahogy ő veled, mintha már régóta kedves ismerősök lettetek volna.
Még mindig eltökélt célod volt visszavágni a zavarba ejtő pillanatokért és őt erősebb pirulásra késztetni, mint amit te éltél át miatta, de versengés helyett apránként a helyzet kellemes volta érdekelt, ahogy sétáltatok a legközelebbi metrólejárat felé. Shinji mindenképp el akart vinni egy parkba, ami mellett volt egy isteni kávézó. Az ott kapható lattékról és muffinokról csacsogott, amíg biztos kézzel támaszt nyújtva levezetett az elromlott mozgólépcső kellemetlenül nagy fokain, amin úgy botladoztál, mintha csak járni tanultál volna.
– Ügyes vagy, babám – mosolygott, amikor egyenes talaj volt a lábatok alatt, te pedig újra elpirultál, amikor már kezdtél volna megnyugodni.
– Ne hívj így! Van nevem! – szóltál rá, amitől elnevette magát és szemtelenül visszavágott.
– Nem foglak, ha te sem hívsz majd Hirako-kunnak. A Shinjit jobban szeretem, mert a vezetéknevemet azoknak tartom fent, akiket ki nem állok.
– Sok ilyen ember van? – lepődtél meg. Shinji biccentett, de nem adott egyértelmű választ. – Tudod, igazán fura vagy. Nagy illetlenség valakit azonnal a keresztnevén hívni!
– Én egyáltalán nem vagyok illetlen, ezért nem hívlak (név)-channak. – Shinji nyelvet öltött rád. – Na, babám, kvittek vagyunk? Amint Shinjinek hívsz, esküszöm, abba fogom hagyni!
– Szerintem hazudsz – forgattad a szemed. Eleresztetted a karját, amíg a szerelvényre vártatok, de Shinji közel maradt hozzád, a metró érkezésével feltámadó légáramlat kellemes illatot sodort felőle.
– Neked sosem tudnék – nevetett és jól láthatóan keresztbe tette az ujjait a háta mögött; annyira komikus volt, hogy nem tudtál rá megharagudni.
Még a tegnapi étteremnél is zsúfoltabb metrókocsiba préselődtetek, esély sem volt rá, hogy helyet foglaljatok a következő néhány megállóra. Shinji elérte a felső kapaszkodót, de te nem, így kénytelen voltál csekélyke egyensúlyozási képességedre támaszkodni, azonban a következő megálló előtt vészesen elkezdtél oldalra dőlni. Shinji kérdés nélkül megfogta a karodat és visszahúzott a nyugvópontra, de ezután sem engedett el.
– Kapaszkodhatsz belém – mondta halkan a fejed fölött, amitől hirtelen levegőt venni is elfelejtettél. – Ha nem, bocsáss meg érte, de én foglak megfogni.
– Jó, nem baj – suttogtad, mert összeszorult a torkod, és képtelen voltál hangosabban beszélni. Shinji már lazábban, de továbbra is fogta a karodat, és amikor a metró fékezett, közelebb húzott magához az emberek között.
Újabb és újabb csoportok préselődtek a kocsiba, mintha aznap senki se lett volna, aki szeretne távozni egy-egy megállóban; bár nem akartál, egészen közel kerültél Shinjihez, távol minden fogódzótól rajta kívül. Folyamatosan harapdáltad az ajkad, mert a helyzet érthetetlen és kellemetlen volt. Nem akartál olyan közel lenni hozzá, de nem volt más választásod; a ruhája gyűrődésének minden kis neszét hallottad, a parfümje az orrodba kúszott és nem hagyott levegőhöz jutni. Shinji nemtetszést kifejező arca ott volt a fejed fölött, álla egyszer a fejed búbjához simult, amikor valaki hátulról még közelebb préselte őt hozzád.
– Elég kellemes, nem? – hallottad a füledhez közel, majd Shinji feje ismét eltávolodott tőled.
A lábad megmerevedett, a karod lecsúszott az oldaláról, ahol egyszer rémülten belekapaszkodtál, mikor féltél, hogy egészen neki fogsz esni. Shinji erősen tartott, nem kellett volna aggódnod, azonban az ösztön hatalmasabb volt ennél.
Nem voltál benne biztos, hogy őt hallod és egészen pontosan érted, amit mond, mert a hangja más volt, hiányzott belőle a korábbi komolytalan játékosság. Kiszáradt a szád, áhítozni kezdtél egy pohár gyümölcslére, majd egy időnyerő kávéra, hogy addig, amíg iszol, se kelljen egyenesen az arcára nézned. Azonban még legalább tíz percet kellett eltöltenetek a metrón, ilyen közel egymáshoz, és amikor a következő hirtelen lassítással elvesztetted az egyensúlyodat és Shinji mellkasának dőltél, ő pedig reflexszerűen elkapott és szorosan átfogta a derekad, úgy érezted magad, mint egy lánymanga főszereplőnője, ahogy szíve választottjával pózolnak a borítón. Klisés romantikus kaland mintapéldájaként maradtatok néhány másodpercig, Shinji még a fejét is lehajtotta, hogy rád nézve megbizonyosodhasson, jól vagy-e, mintha nem bízott volna meg saját erejében. Az arcotok közel volt egymáshoz, a fiú rövid haja az orcádat csiklandozta, kifújt lélegzete pedig az orrodat érte.
– Gyorsan eljutottunk oda, amikor meg kell csókolnom téged. – Dallamos suttogása kitöltötte az elméd és az összes vért az arcodba kergette. Azonban, mielőtt bármi történhetett volna, Shinji ugyanennyire elpirult, és ahogy a tömeg engedte, elhúzódott tőled. – Nem akarom, hogy perverznek higgyenek – motyogta –, így is annyira bámulnak mások.
– Ja, persze – suttogtad és elkaptad róla a pillantásod. Eddig csak Shinjivel foglalkoztál, de a varázs megtört, és a külvilág összes kellemetlensége kezdett visszaszivárogni. Láttad azokat a bizonyos helytelenítő tekinteteket, elcsíptél egy „ezek a mai fiatalok" kezdetű mormogást, és rettentően szégyellted magad. Azt sem tudtad, hogy keveredtél egy jóformán idegennel ilyen helyzetbe, és még mások (akinek a véleménye igazán nem számított, mert tíz percen belül örökre megfeledkeztek rólatok) is olyan rosszul vélekedtek rólad! Szégyellted magad, de nem tehettél semmit; Shinji karjába kapaszkodtál, amíg le nem keveredtetek a metróról egy hárommal távolabbi megállóban.
– Na, hol is tartottunk? – hajolt föléd Shinji, amikor a szerelvény már elment, és azt az áldott percet élvezhettétek, amikor a leszállók zöme már távozott, az új felszállók még nem érkeztek meg, és egyedül maradtatok a peron mentén. A hangja más volt, jobban hasonlított a korábban hallott suttogásra, mint az ismerős vidám csipkelődésre; a gyomrod egészen összezsugorodott és együtt lüktetett a hevesebben dobogó szíveddel. Felnéztél Shinjire, akinek a szeme komoly volt, az ajka kis, addig nem látott mosolyra húzódott, és megint mangaszereplőnek érezted magad, akit most szorítanak sarokba egy elhagyatott sikátorban az iskolaudvaron.
– Én... Most... – hebegted, de Shinji nem gyötört tovább; eleresztett és elhajolt tőled. Mintha őszintén csak a beszélgetés elvesztett fonalát kereste volna riadt szemedben, megharapta az alsó ajkát és elgondolkozott.
– Meg is van! Szereted a karamellás kávét? – Kinyújtózott, eleresztett téged, de visszafordult, amikor észlelte, hogy gyökeret eresztettél. – Gyere, szépségem. Akarsz megint belém karolni?
– Megölsz ezekkel a megszólításokkal! – nyafogtad figyelmen kívül hagyva a kérdést, de elfogadtad a karját, mert annyira elgyengültél, hogy képtelen voltál magadtól mozdulni.
– Ó, azt a legkevésbé sem szándékozom tenni veled – mosolygott Shinji. Mögötted állt a mozgólépcsőn és leplezetlenül nézte a lábad, de csak akkor vitte feljebb a tekintetét, amikor te már nem láthattad; elégedett volt a benyomással. – Tudod, gondolkoztam – mondta Shinji már a felszínen, a kávézó felé menet. Az ő oldalán a négysávos út, a tiéden a park terült el; úriember módjára nem engedte, hogy te légy közelebb az autókhoz. – Ez a parkban ücsörgés elég unalmas – intett fejével a padok, fák és a liget mélyén elnyúló festői tavacska felé. – Mit szólnál, ha a kávés tízórai után elmennénk egy játékterembe?
– Ez nagyon váratlan volt! – Idegesen elnevetted magad. – Benne vagyok, de miért pont oda?
– Szeretek játszani, de egyedül unalmas. – Shinji megvonta a vállát. – Persze csak ha van kedved. Ha nem szereted a tömeget, nem muszáj.
– Valóban, most egy időre elég volt a tömegből. – Nem felejtetted el a metrós kalandot és ez újra vért kergetett az arcodba. Shinji ajánlata kecsegtető volt, de muszáj volt bevallanod: – Tudod, elég rossz vagyok az ilyenekben. Szinte sohasem voltam árkádban, nem nagyon értek a játékokhoz.
– Pedig még egy óvodás is képes rá – adta vissza Shinji a korábbi csipkelődésedet. – Csak megtanulsz néhány gombkombinációt, és a legtöbb játékot képes vagy megnyerni, nem kell túl sok ész vagy tehetség hozzá.
– Azt mondod, ez belőled is hiányzik? – találtál rá végre a hangodra. Shinji összehúzta a szemét, mintha kihívást kapott volna, és hajlandó volt elfogadni.
– Tesztelj le és kiderül – mondta, ahogy kinyitotta neked a kávézó ajtaját és előre engedett, közben lopva még egyszer megcsodálta az alakod, amíg a pulthoz sétáltál. Nem voltak sokan bent, mégis elvitelre kértétek a kávét és a süteményt, és Shinji kedvesen megfogta a poharadat, amíg egy csokoládés muffint majszoltál.
Kávét kértél, ő forró csokit ivott annak ellenére, hogy közeledett a nyár, a napsugarak melegét az arcodon érezhetted. Legalább olykor foghattad az időjárásra, ha kipirultál vagy hő öntötte el a tested, az okát nem kellett mindenáron Shinji személyében keresni.
Lassan sétáltatok a parkot szegélyező úton, a közeli játékterembe. Shinji kiismerte magát a környéken, amit szóvá is tettél, mert te ritkán jártál arra; a hely számodra idegen volt, az agyad igyekezett minél több információt begyűjteni róla.
– Errefelé lakom – mondta a fiú, amikor megjegyezted, hogy mindenről, ami mellett elmentetek, tudott egy-két érdekes szót ejteni. – Na, ne félj, nem azért hoztalak ide, hogy felhívjalak magamhoz. – Rád kacsintott és tudtad, hogy hazudik, de a pillanatnyi félelem hamar elillant. Nem tartottál attól, hogy Shinji bántani akar, túl nyíltan beszélt minden lehetőségről ahhoz, hogy végül valóra is váltsa őket, elég volt arra a majdnem csókra gondolni (ez ismét felforrósította az arcod, csak a jegeskávénak sikerült lehűtenie kissé).
Szombat délelőtt elég sokan tartózkodtak a játékteremben, de meglepett, hogy a legidősebbek csupán alsó-középiskolások lehettek, nem nagyon pillantottál meg korodbelit a villódzó fényekkel festett félhomályban. Shinji otthonosan mozgott odabent, intéssel üdvözölt egy pult mögött álló középkorú urat, aki valószínűleg a hely gazdája lehetett. Tanácstalanul, mindent megnézve követted őt, a szemed barátkozott a fényviszonyokkal és a rengeteg játékgépekkel. A bejárat közelében darus ajándékautomaták álltak; az a fajta, amiből plüssállatokat lehetett halászni, ha elég türelmesen és ügyesen kezelték a kis emelőgépet. Beljebb flippergépek, egy- és kétszemélyes autó- és motorversenyző kabinok, sport- és verekedős játékok nagy automatái fogadtak.
Shinji egy kétszemélyes, két oldalán monitorral felszerelt monstrumnál állt meg és várta, hogy utolérd. A falra kihelyezett „A GÉPEKET RUGDALNI TILOS! A GÉPEK KÖZELÉBEN ÉTEL ÉS ITAL FOGYASZTÁSA TILOS!" táblával mit sem törődve a kijelző tetejére tette félig üres forró csokis poharát és a villódzó kék fényben rád mosolygott.
– Mit szólsz ehhez a kicsikéhez? – mosolygott rád. – Elég egyszerű játék, van kedved kipróbálni? Az első kört én állom.
– Mégis mit kellene csinálnom? – Tanácstalanul kerestél egy kukát, végül Shinji mellett találtál egyet, és beleejtetted a poharadat. Shinji közelebb intett magához, beállított a monitorral szemközt, és a hátad mögül, a karod alatt átnyúlva a gombokat kezdte mutogatni.
– Nézd, ezzel a néggyel mozogsz. Ugrás, guggolás, előre és hátra, ahogy a nyilak mutatják. Ezzel a két gombbal ütsz és rúgsz, ez a nagy pedig a különleges támadás gombja, valamint ezzel választasz majd a főmenüben. A karakterek pedig... – Innentől kezdve be sem állt a szája, amíg a képernyőn felsorolt karakterek adatait részletezte. – Minden világos? – kérdezte tíz perc elteltével, amikor bedobott egy érmét a gépbe, neked pedig találomra sikerült egy harcost választanod magadnak.
– Megpróbálhatjuk – sóhajtottál –, de biztos, hogy le fogsz győzni.
– Ne add fel előre, babám – biztatott, ahogy megkerülte a gépet, és elfoglalta a helyét a Player Two oldalon. – Nem tudhatod, mire vagy képes, amíg nem próbáltad.
– Képes vagyok megjósolni a kudarcom – vetted fel a kezdőállást, ahogy Shinji tanította, de hallhattad, ahogy elégedetlenül szusszant a másik oldalon.
– Ez elég rossz képesség. Válassz egy másikat. – Mire észbe kaphattál volna, a karaktere kíméletlenül hasba rúgta a tiédet, és az életet jelző csík jókorát esett vissza a kijelző tetején.
– Ez nem volt szép! Nem tudtam, hogy kezdünk! – háborodtál fel. A helyzet kezdett felspannolni.
– Egy csatában se szól senki, hogy mikor kezdődik – mondta bölcsen Shinji a túloldalról és újabb támadást indított ellened, amit kétségbeesett gombnyomkodásodnak köszönhetően el tudtál kerülni. – Szép volt – dicsért meg, amikor véletlenül eltaláltad.
– Fogalmam sincs, mit csinálok – nevetted el magad és a gombok fölé hajoltál, ahogy tovább püfölted őt.
– Semmi baj, majd rájössz – biztatott, és újabb adag ponttal rövidítette meg az életerődet.
– Nem fair, hogy te ilyen jó vagy ebben! – panaszkodtál, amikor közel voltál a teljes vereséghez.
– Ne haragudj, de semmit sem segítene rajtad, ha kíméletes lennék – hajolt át Shinji a te oldaladra, de idegesen fújtál felé, így visszahúzódott. – Akarsz visszavágót?
– Nem, köszönöm – préselted össze az ajkad –, ezt is alig bírtam idegekkel.
– Jaj, ne már, én azt gondoltam, jól szórakozol. – Shinji megkerülte a játékgépet és megtámaszkodott melletted. – Nem akartalak stresszelni.
– Nem vagyok ideges – mondtad, az adrenalintól remegő kezedet a hátad mögé rejtve. – Ez ilyen... kellemes izgatottság. Jó veled játszani, de menthetetlenül béna vagyok.
– Egyáltalán nem, csak nekem van sok éves előnyöm – igyekezett megnyugtatni Shinji. Rád mosolygott, hogy bátorítson, majd közelebb hajol hozzád. – Szívesen leszek a mentorod videójátékokban~
– Álmaidban! – Ránevettél és hintázni kezdtél a cipőd sarkán, most jókedvedben, nem az idegességtől. Shinji bólogatott, majd kaján vigyorra húzta a száját.
– Ha a kisasszony arra biztat, hogy róla álmodjam, ezek után nincs más választásom~
– Jó ég, Hirako-kun, menthetetlen vagy. – Halkan kuncogtál és elfordultál, hogy elrejtsd a zavartól pirosló arcod. Shinji remekül forgatta ki a szavaidat, ezzel kirántva a talajt a lábad alól.
– Mondtam már, hogy Shinji. Shiiiin-ji! Lebetűzzem? Egyébként, mit nézel? – Hajolt közelebb Shinji és abba az irányba fordult, ahová találomra a tekintetedet kaptad az arcáról. – Az ajándékautomata tetszik?
– Igazából kíváncsi vagyok rá – vallottad be, mert amikor beléptetek, tényleg felkeltette a figyelmed. – Megnézhetjük?
– Amit csak akarsz, hercegnő~ – csivitelte Shinji, de képes voltál figyelmen kívül hagyni, és elindultál a darus játékgépek felé. Az egyikben apró műszaki cikkek, a másikban műanyag mütyürök, a harmadikban plüssállatok voltak, ez utóbbi vonzotta a pillantásod. Apró után kutattál a pénztárcádban, de Shinji megelőzött és három százyenest nyomott a markodba. Bárhogy erősködtél, a kávédat és a süteményedet is ő állta, arra hivatkozva, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha aznap bárhol is fizetni engedne téged.
Megköszönted és elfogadtad a pénzt, hamar eltüntetve őket a gép gyomrában. Még sosem próbáltad ki az ajándékautomatákat, pedig sorakozott egy-két darab a plázákban, de a kezelése az előbbi gépénél sokkal egyszerűbbnek tűnt. Egy joystick és két nagy gomb volt csupán a pulton; a kar a mozgást, a zöld gomb a daru leeresztését, a piros pedig a fogak nyitását és záródását szabályozta. Kinéztél magadnak egy fehér nyuszit a halom sarkában, és arra irányítottad a kis markolót. Szépen fölé vezetted és meg is ragadtad a plüsst, de rosszkor eresztetted el a markolót és nem esett bele a kivezetőnyílásba. Csalódottan, kis szégyennel léptél hátrébb a géptől, nem szívesen néztél volna Shinji szemébe.
– Ne haragudj – motyogtad, sajnálva, hogy ok nélkül pazaroltad el a pénzét. Shinji nem értette a bocsánatkérésed. Koncentrált figyelemmel követte a mozdulataidat, és egészen csendes volt még akkor is, amikor a nyuszi megszerzését elhibáztad és elléptél a géptől. Már indulni készültél, amikor megállított.
– Mégis hová mész? Szeretnéd azt a nyuszit, nem? – Halkan tiltakoztál, hogy nem olyan fontos, és különben is, de Shinji leintett. – Szeretnéd, nem? Akkor várj egy kicsit. – Rád mosolygott és újabb háromszáz yent kotort ki a tárcájából.
Gyakorlott kézzel irányította a markolót a leejtett plüss fölé, felkapta és a nyíláshoz vitte. Összeráncolta a homlokát és a nyelvét is kidugta a koncentrációtól, ami komikus látványt nyújtott az arcán táncoló színes fényekkel egyetemben, mégis megbűvölten nézted a miattad fáradozó Shinjit, kellemes izgalom töltötte meg a mellkasodat miatta. Melegség járt át, amikor Shinji vidáman feléd fordult, kezében a fehér nyuszival.
– Tessék, babám – mondta, átadva a plüsst. – Itt egy szép emlék a mai randevúnkról. Remélem, az ágyadban végzi.
– Mégis milyen randiról beszélsz? – Magadhoz szorítottad az ajándékot és lenéztél, mert nem akartad, hogy zavart arcodat lássa. – Ezt meg... köszönöm... – mormoltad, hogy másra tereld a szót. Csupán rövid ideig volt Shinji kezében, a plüssnyuszi mégis átvett egy keveset a parfümje illatából.
– Nem tesz semmit, örülök, ha boldoggá tehettelek – mondta, nem sokat gondolkozva felháborodott szavaidon. – Most, szépségem, mit akarsz még csinálni?
– Igazából... beszélgetni szerettem volna – mondtad halkan, Shinjinek pedig közelebb kellett hajolnia, hogy az általános zsivaj ne nyomja el a hangod. – Szerettem volna veled megismerkedni.
– Sort keríthetünk rá – mondta, széles mozdulatot téve, mielőtt gyengéden átkarolta a derekad, és kivezetett az árkádból. – Szeretnél visszamenni a parkba? – Olyan arcot vágott, mintha a fogát húznák, és elképzelésed sem volt, mi baja lehet a fák közötti ücsörgéssel.
– Nem akarom tovább rabolni az idődet – szabadkoztál, de Shinji mintha meg sem hallotta volna.
– Az egész napom szabad, és remélem, a tiéd is – kacsintott rád –, mert azt terveztem, hogy estig nem engedlek szabadulni.
– Tudod, ez elég fenyegetően hangzott – évődtél, hunyorogva a tompa fényben a benti homály után. Amíg játszadoztatok, felhők futották be az eget, a napsugarak már csak heves vonulásuk szüneteiben érték el a földet.
– A fenyegetőzés nem a szakterületem – mondta, és fogalmad sem volt, mire akar kilyukadni ezzel.
Nem zavart a keze a derekadon, így nem húzódtál el tőle akkor sem, amikor már szükségtelen volt, hogy átkaroljon. Visszasétáltatok a park legközelebbi bejáratához és leültetek egy csendes padra a fák gyűrűjében. Kevesen jártak arra, és a legközelebbi kutyás-gyerekes család is szedelőzködni látszott. Shinji furcsállva nézte őket, majd az eget a lombok között; a felhők sűrűsödtek, de a nap még látszott közöttük.
– Remélem, az eső nem zárja rövidre a randevúnkat – mormolta, ahogy leült melléd. Fél karját hátad mögött a pad támláján nyugtatta, te pedig úgy tettél, mint aki nem vette észre, mert nem akartál még inkább zavarba jönni.
– Nem tudom, miről beszélsz – mondtad ugyanolyan halkan, közben a nyuszit babráltad az öledben. Puha és kedves volt, jól illett hozzád, és legalább lefoglalta a zavartól nyugtalan ujjaidat, nem kellett a hajadat vagy a táskád pántját csavargatni.
– Esni fog – jelentette ki Shinji, és mintha jóslata beteljesült volna, egy vízcsepp hullott felnyújtott tenyerébe. – Átjöhetsz hozzám, hogy ne ázz bőrig – vetette fel hétköznapi módon, semmilyen mögöttes szándékot nem tudtál benne felfedezni.
– Nem is tudom... talán haza kellene mennem... – Tanácstalan voltál, és ezt Shinji jól kivehette a hangodból. Nem akartál még búcsút mondani neki, de az esőfelhők egyre sötétebb tömeget alkottak a horizonton és addig űzték a napot felettetek, amíg az utolsó sugarai is eltűntek a lombok között.
– Nem érsz haza – mondta tárgyilagosan Shinji. – Öt perc sétára van a lakásom, szeretnél feljönni? Adok egy esernyőt, ha haza akarsz menni – forgatta a szemét, mintha megsejtette volna, hogy az ajánlat egyébként milyen átlátszó lett volna. – Egy ujjal sem érek hozzád!
– Most is azt teszed – mondtad, mire elnevette magát.
– Tévedsz, ez az egész karom volt, nem egy darab ujjam! Na, mit mondasz? Siess, elkezdett csöpögni.
– Nem bánom – adtad meg magad, mindeközben pedig elátkoztad az egész világot, hogy ilyen helyzetbe sodródtál, legbelül mégis egy kicsit kezdeted élvezni. Nem várt fordulat volt meglátogatni Shinji otthonát, de azzal nyugtattad magad, hogy biztosan otthon vannak a szülei, így pedig a legrosszabb esetben sem eshet bántódásod.
Várakozásod azonban nem teljesült be. Shinji egy kicsi, rendezett, de üres apartmanba vezetett be, amikor az utolsó métereken már mindketten szaladtatok a lecsapó eső elől.
– Üdvözöllek itthon – fújta ki magát Shinji, és kilépett a cipőjéből, miközben bezárta az ajtót magatok mögött.
– A szüleid..? – álltál meg illedelmesen az előszobában, várva, hogy Shinji beljebb vezessen. Ő a fejét ingatta.
– Mit gondolsz? Egyedül élek. Gyere csak, ne félj. – Beljebb tuszkolt a konyhát és a csukott fürdőszobaajtót elhagyva a belső nagy szobába.
– Mégis hány éves vagy? – hökkentél meg, mert Shinji a legnagyobb jóindulattal sem nézett ki többnek tizenhétnél. Nem volt szokatlan, hogy akár alsó-középiskolások is egyedül éljenek, ha a szüleik távoli városban dolgoztak, de saját nyugalmad okán is azt képzelted, Shinji, akárcsak te, még a szüleivel együtt van odahaza. Ő vállat vont, ahogy lehuppant egy párnára odabent és neked is odakészített egyet, hogy leülhess.
– Idősebb, mint te – felelt kitérően, de ennél tovább nem faggattad. – Ne félj, nem foglak megenni, mondjuk elég édesnek látszol~
– Jaj, ne hozz már zavarba! – Eltakartad az arcodat, a táskád és a nyuszid kiesett az öledből.
– Pedig elég aranyos, amikor ezt csináld – fuvolázta Shinji, majd, mintha hirtelen elfelejtett volna valamit, felpattant és otthagyott a szobában. – Mit iszol? – kiáltott be a konyhából, miközben a hűtőt nyitogatta. – Vagy éhes vagy? Tudok neked sütni valamit.
– Te tudsz sütni? – lepett meg, figyelmen kívül hagyva az italra vonatkozó kérdést, de Shinji nem zavartatta magát, és teát készített mindkettőtöknek, ennek a hangjai szűrődtek be a szobába.
– Persze – válaszolt állandó neszezés közepette –, istenien készítek mirelit pizzát!
– Nem is tudom, mit gondoltam... – eresztetted le lassan a kezed az arcod elől, mivel már nem volt ki elől elrejtőznöd.
Amíg Shinji távol volt, körül tudtál nézni a szobában. Klasszikus japán házban voltál, tatamival, papír tolóajtókkal, hagyományos beépített szekrénnyel és kevés bútorral. A nappali- és hálószobaként is működő helyiség, amiben voltál, egészen addig katalógus benyomását keltette, amíg meg nem pillantottad a nagy képernyős tévét és az előtte álló játékkonzolt a legtávolabbi sarokban; Shinji onnan markolt fel egy ülőpárnát számodra, és tette a bejárat közelébe. Ezenkívül egy alacsony polcos szekrény, egy könyvszekrényt és egy kis asztal volt még a szoba berendezése, ez utóbbi üres volt (Shinji a teának szánta), a komód tetején azonban régimódi lemezjátszó állt, és az alatta lévő szekrényben is lemezek sorakoztak, amik színes borítóját először magazinoknak nézted.
Shinji konyhában ténykedésének hangját végül elnyomta az ablakot verő eső zaja. Zivatar csapott le, a víz széles patakokban zúdult le az üvegen és gyűlt össze a külső párkányon.
– Esélytelen lesz most hazamenned – jött be Shinji egy tálcával, szintén az ablak felé nézve. – Élvezzük ki az összezártságot; itthon is akarsz velem játszani egyet?
– Ha lehet, kihagyom. Nem akarok még egyszer megszégyenülni. – Elvettél egy teáscsészét a tálcáról, amit Shinji kétharmadáig töltött frissen készített matchával. – Köszönöm szépen – szívtad be a tea jellegzetes, erős illatát, hogy megszabadulj Shinji parfümjétől, ami egész nap körülötted lengett.
Shinji leült melléd, kényelmesen nyújtózkodott, és felvette a másik csészét. Lehunyta a szemét, kisimultak a vonásai, ahogy belélegezte a felszálló illatos párát. Kifejezetten szépnek találtad abban a pillanatban.
– Nem szégyenítenélek meg – suttogta –, de halasszuk ezt egy másik alkalomra. Szeretnél nézni valami szemetet a tévében, ami alatt megéri velem beszélgetni?
– Nem gondoltam, hogy olyasmit néznénk, ami csak háttérzajnak jó – mondtad óvatosan. Shinji felnézett rád, az arcáról azonban hiányzott a derű, egészen komolyan folytatta.
– Sok időm adódott, ebbe a vacak filmek is belefértek – mondta. – Ám, ha nincs kedved, nem ragaszkodom hozzá.
– De, nagyon jó lesz! Kíváncsi vagyok, milyen az ízlésed – mondtad gyorsan, biztosítva, hogy semmilyen támadó szándék nem volt a megjegyzésben. – Vannak hanglemezeid? – pillantottál tétován a lemezjátszó alatti polcra. Rajtakapottnak érezted magad, mintha Shinji távollétében kutakodtál volna, de ő elnézően mosolygott rád, sőt, felvillanyozódott, hogy egy szeretett hobbija került szóba.
– Igen! Imádom a zenét. Sokat hallgattam, amikor egyedül voltam. – Nem tűnt bánatosnak, amikor elmerengett, szelíd mosoly terült szét az arcán. – Feltegyek egy lemezt?
– Milyet szeretnél? – Kíváncsian dőltél közelebb, őt figyelted.
– Ella Fitzgeraldhoz mit szólsz? – Üres tekintettel meredtél rá, mire grimaszolt és úgy beszélt, mint egy csecsemőhöz. – Híres jazzénekesnő. Szeretem a jazzt.
– Jaj, csak azt ne – nyögtél fel. – Ne haragudj, de ki nem állhatom!
– Ó. – Shinji, aki már készült feltápászkodni mellőled, kedvtelenül rogyott vissza. Bűntudatod támadt, amiért valamit, ami láthatóan fontos volt neki, ilyen erősen elutasítottál, és próbáltad valahogy kiengesztelni. Melletted támaszkodó keze felé nyúltál, hogy megérintsd, de mielőtt megtehetted volna, érdeklődve feléd fordult. – Akkor mondd, te mit szeretsz. Kíváncsi vagyok.
– Hát... igazából mindenfélét – mondtad, kis fészkelődés árán elérve a táskádat, hogy a mobiltelefonodat kihalászd belőle. Elővetted, és a fülhallgatód felét átnyújtottad Shinjinek. – Szeretnéd, hogy megmutassam?
– Persze, miért ne. – Shinji egy darabig vizsgálgatta a fülhallgatót, majd a helyére tette, te pedig elindítottad a lejátszási listát, amit előző reggel hallgattál, iskolába menet.
A pörgős, reggeli ébresztőnek szánt számok helyett egy lágyabb, andalgó zene volt a soron következő, a lista a Bittersweet honey címet viselte. A zene keserű volt,^1 de átvitt értelemben, mert oly felfokozott állapotban voltál, minden sorát arra a napra és az átélt eseményekre tudtad vonatkoztatni, kivetítve még a jövőre is, ami rád várt, miután valamikor, az eső elmúltával el kell köszönnöd Shinjitől.
A kell fájdalmas volt, ahogy hallgattátok a zenét, és lopva az arcát figyelted: vártad, vajon nemtetszés tükröződik-e rajta és kitépi-e a fülhallgatót a füléből.
– Ez igazán kellemes – mondta Shinji, a szemét lehunyva. Legalább két perc eltelt, mire megszólalt, a szám a végéhez közeledett, de nagy kő esett le a szívedről. – Van kedved meghallgatni még egyet?
Megtámaszkodott a háta mögött és feléd dőlt, ettől kezdted elengedni magad. Szintén lehunytad a szemed, és fél füledben a zene, másikban az ablakot verő eső hangjaival átadtad magadat az élménynek.
A következő szám is lágy volt, mintha a lejátszó a helyzetetekhez igazodott volna. Pirultál a romantikus zenék miatt, mert nem ilyesmit akartál mutatni Shinjinek, de a lejátszási listád hatalmas és végtelen volt, túl sokféle dolog fordult elő rajta; csak a balszerencsén múlt, hogy épp hangulatteremtő számok kerültek elő belőle.
Mosolyogtál, amikor meghallottad a magadra is oly igaz sorokat arról, hogy ragadta meg a férfi első pillantásra a figyelmed a szemévél és mosolyával.^2 Közhelyes volt, de abban a pillanatban igaznak tűnt, hiszen valamiért mégis ott ültél Shinji lakásában; valami oda vezetett, hogy igent mondj erre a találkozóra és ne rohanj el sikítva előle. Halkan kuncogott, de nem merted megkérdezni, mire gondol.
– Tetszik az ízlésed – mondta a pirulva álmodozás eufemisztikus sorait hallgatva és a fejét a válladra döntötte. – Ugye nem bánod? – kérdezte és rád mosolygott, te pedig valóban elpirultál, de nem tudtad és nem is akartad elutasítani.
Alig mozdítva a fejedet nemet intettél, mert az arcod Shinji homlokához simult, amitől már a nyakad is forrósodni kezdett. Egyáltalán nem zavart, hogy hozzád ér, épp elégszer tette meg az elmúlt órákban, de ez sokkal intimebb volt, hiába nem voltatok veszélyesen közel egymáshoz.
A haja a vállad, kifújt lélegzete az álladat cirógatta. Nagyon puha volt, amikor a hajához értél, hogy egy különösen zavaró tincset elsöpörj az útból és Shinji kellemesen sóhajtott az érintéstől. Zavarba jöttél és azonnal elhúztad a kezed, de Shinji egy lusta macska mozdulatával karod után nyúlt és visszahúzta a fejére.
– Maradj – kért –, jó érzés volt.
– Rendben – suttogtad és bátortalanul megsimogattad a fejét, mire Shinji a nyakadhoz nyomta az arcát. A zene közben tovább fokozta a hangulatot, de alig tudtál vele törődni. Minden figyelmed Shinji körül összpontosult, aki csukott szemmel pihent a válladon, súlyával alig nehezedve rád, mégis kellemes nyomás alatt tartva az egész tested. Forrónak tetszett a levegő, égette a tüdődet, emiatt hevesebben kezdtél lélegezni.
– Nehéz vagyok? – kérdezte kásásan, de nemet mondtál. – Cserélhetünk – mondta felnézve, egészen közel az arcodhoz. – Ha szeretnél, te is fekhetsz a vállamra.
– Nos... talán – suttogtad, de a hangod idegen volt, mintha valaki más beszélt volna. Shinji felült, nyújtózott, majd megpaskolta a vállát és biztatóan rád mosolygott.
– Gyere, szépségem, nem eszlek meg – biztosított, és csak azért hajoltál a vállára, hogy elrejtsd előle vöröslő arcodat. – Tényleg jól áll, amikor zavarban vagy – mondta elgondolkozva, óvatosan cirógatva a hajadat. Nem akarta tönkretenni a frizurádat, de szeretett volna hozzád érni, és a fejed tűnt a legbiztonságosabb pontnak; a csupasz karodat vagy a hátadat megérinteni túl soknak bizonyult számára.
– Nem is látod! – nyögtél fel, mire Shinji elnevette magát.
– Valóban nem, de ezzel biztossá tetted – kuncogott tovább. – Mondd, mivel hoztalak ilyen állapotba?
– Még kérdezed?! – nyűglődtél, de Shinji kivárt, és csalódottan adtad meg magad: – Nem tudom... őszintén, nem tudom.
– Ha nem tudod, baj, mert mindent bevetettem, hogy felhívjam magamra a figyelmedet~
Shinji megszánt és játékosra vette a figurát. Érezte, hogy engeded el magadat lassan a keze alatt. Elégedetten bólintott, de ezt nem láttad. Folytatta a mókát, hogy komfortot teremtsen számodra, közben alig-alig figyelt a zenére; azzá lényegült, aminek a vacak filmeket szánta volna.
– Az igyekezeted kifizetődött... figyelek rád – sóhajtottad valamilyen kellemes kábulatban.
Ahogy csukott szemmel feküdtél, újra és újra eszedbe jutott a metrón lejátszódó majdnem csók jelenet. Elpirultál, de nem szégyenkeztél, csak egy pillanattal később, mert arra gondoltál, vajon milyen lett volna, ha csak valamelyikőtök megbotlik, és hozzád ér Shinji ajka. Nem is kell, hogy a szádat érje, az arcod vagy a nyakad elég lett volna... és itt már annyira mélyre süllyedtél, hogy rettentően kínosan érezted magad, amikor rájöttél, mégis mit művelsz éppen.
Nem volt szabad ilyenekre gondolnod, nem volt szabad tovább feküdnöd Shinji vállán, nem kellett volna eltűrnöd, hogy a hajadat, arcodat, karodat simogassa. Shinji azonban ennél tovább nem ment, semmilyen határt nem akart többé átlépni, mert érezte, hogy olvadni kezdesz a karjában. Cirógató keze megállt a felkarodon, lehunyta a szemét, és igyekezett mélyen lélegezni.
El kellene szöknöm e pillanat érzései elől?
Nem teljesen (nem teljesen beléd esni)^3
Az agya gépiesen fordította a szöveget japánra, fanyar mosolyra fakasztva. Nem gondolta, hogy bármilyen kínai popzene képes tökéletesen leírni egy helyzetet, ami véletlenül elé kerül egy tinilány lejátszási listájáról.
Sok lányról állította már, hogy ő az első szerelme (Hiyori kivétel volt, amit szeretett az orra alá dörgölni, csak hogy bosszantsa egy kicsit), valójában azonban fogalma sem volt a szerelemről. Valóban tetszettek neki nők, de ez általában kimerült testi vonzalomban. Irántad is érzett effélét, ugyanúgy mocorogtak a belső szervei, mint ilyenkor lenni szokott, de a pillangók szárnycsapkodása merőben idegen volt számára, és nem is akarta megtapasztalni.
Gyorsan leállította magát, mielőtt túl messzire megy és a légzésére összpontosított. Egy aranyos lánnyal volt kettesben a lakásában. Egy lánnyal, aki csillogó szemmel fogadott el tőle egy plüssnyuszit egy automatából, aki játékos flörtjeire kontrázva karolt belé és sétált vele a városban, és aki olyan különösen nézett rá, amikor, bár csak a véletlen folytán, de megcsókolhatta volna. Kíváncsi volt, milyen lehet, és ezt nem tudta sokáig magában tartani.
Amikor magadhoz tértél a szendergésből és az eső is elcsendesedett, Shinji, korábbi kijelentésével ellentétben, végül hazaengedett. A szüleid aggódtak, nem kapott-e el a zivatar valahol, neked pedig muszáj volt erre a hívásra felelni.
Shinji sokáig állt a lakás ajtajában, integetett és távozó alakodat figyelte. Emlékezetébe véste ruhád apró virágmintáját, a hajadat, kecses alakodat, ami eltűnt a bezáródó liftajtó mögött. Fel sem szálltál még a metróra, amikor üzenetet kaptál tőle:
Sokat gondolkoztam, milyen lett volna akkor megcsókolni.
Ne hülyéskedj! – felelted, miután percekig rejtetted el piruló arcod, fél kézzel egy kapaszkodórudat markolva. – Mégis hogy jutott eszedbe?
Sok minden eszembe jutott, amíg az arcodat néztem. Ne haragudj.
Nem haragszom, csak nem értem.
Nincs mit nem érteni, babám. Te, én, egy csók legközelebb. Mit mondasz?
Nagyon-nagyon gyors vagy! Előbb sort kell keríteni arra a legközelebbre.
Holnap?
Talán.
Mikor?
Nem tudom.
Találd ki akkor, várom.
Estig... este megmondom. – Fogalmad sem volt, miért mentél bele, és hogy fogod ezt az egészet megmagyarázni a szüleidnek anélkül, hogy rosszra gondolnának.
Sokára van. Mit csináljunk addig?
Mit csinálnál, ha nem velem beszélnél?
Arra gondolnék, hogy veled beszélek~
És ha nem ezt teszed?
Akkor arra gondolnék, hogy mit csinálhatnánk legközelebb ;)
És mégis mit? Légy egyértelműbb!
Ahogy kívánod, szépségem. Akarsz velem megint úgy sétálni?
Hogy beléd karolok?
Vagy hogy átkarollak, rajtad áll.
Igen, miért ne. – Korán mentél zuhanyozni, pirosló arcodat mustráltad a tükörben. Szerencsére hollétedről a szüleid nem faggattak, a jó öreg barátnőkkel tanulás most is megfelelő kifogásnak bizonyult.
Na, akkor úgy, amelyiket kívánod.
Nem volt kellemetlen, hogy hozzám értél – vallottad be.
;) nem vagyok kellemetlen, elég jól megvoltál velem ma
Sokkal jobban, mint gondoltam. Másra számítottam.
Mire?
Nem is tudom... arra, hogy fura vagy. Vagy rossz. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de egy lánynak muszáj óvatosnak lennie.
Velem nem nagyon óvatoskodtál, van valami oka?
Ne forgasd ki a szavaimat!
¿ǝɹzsǝ ƃǝɯ pǝʇʇǝʌ ɯǝu 'ʇɐʞoƃlop ɐ ᴉuɐʇᴉllɐ ǝɹǝɾǝʇǝʇ ǝɾǝɟ ɐ ɯǝʇǝɹǝzS
Na jó, ez vicces.
Köszönöm~ Nos, nem akarsz válaszolni?
Egyszerűen nem éreztem magamat fenyegetve. Őszintének tűntél.
Mert az is vagyok. És örülök, hogy jó benyomást tettem rád. Tehetnék mélyebbet is.
Hirako-kun, ezt mégis hogy értsem~?
Shiiiinjiiiii! Mégis hányszor mondjam? Alig várom, hogy egyszer végre így halljam a nevemet tőled!
Ilyen hosszan elnyújtva igazán érdekes lenne.
Hidd el, van rá alkalom.
? Kifejtenéd?
;) a fantáziádra bízom
Nem szeretnék ilyesmiről fantáziálni az ágyban.
Máris lefeküdtél? Milyen nagylelkű, hogy mehettem veled. ¿ᴉulɐᴉzɐʇuɐɟ ɯɐloɹ zsƃoɟ ɯǝN
Mégis hogy gondoltad?
Hát tudod~ Nem tudhatom, mi jár a fejedben.
Ha nagyon tudni akarod, ez a nap. Te. Nem kellemetlen. – Félredobtad a telefont és az orrodig húztad a takarót, a veled lévő nyuszival együtt, aki jelen pillanatban Shinji helytartójának számított. Szégyenteljes volt, amit műveltél, de nem vetted észre, mikor siklott ki a beszélgetés, amit késő délután óta folytattál Shinjivel. Játékos kétértelműségére hasonlóan feleltél; egészen könnyen ment, pedig nem sokat gyakoroltad korábban.
Szeretted azt érezni, hogy nálad van az irányítás, de ez csak káprázat volt; mindent Shinji tartott kézben, bár sokszor sikerült neki meglepetést okoznod, amikor a flörtjeire szintén flörttel vágtál vissza.
Semmi több~? – érdeklődött Shinji. Megfürdött, ágyba bújt, de képtelen volt megnyugodni vagy hosszabb időre elszakadni a telefonjától. A feje alatt volt a párna, amin ültél, megszokott párnája helyett; próbál valami kézzelfoghatót találni magának, ami ottléted nyomát őrizte.
Nos, talán – vallottad be, ami újra izgalomra gyújtotta.
Megosztod velem?
Tetszett, amikor a hajamat simogattad.
Csupán az? Csak tetszett?
Mégis mit kellett volna éreznem?
Hm, semmit~ nem mondtam semmit.
Válaszolj, Hirako-san!
Alig várom, babám, hogy Shinjinek szólíts.
Azért tenni kell.
Mondd meg, mit tegyek.
Ha elég közel kerülünk egymáshoz, majd megfontolom.
Annál közelebb nehezen lehetnék hozzád, mint ma délelőtt, ha tisztességes akarok maradni ;)
Ugye, az akarsz?
ouƃǝɔɹǝɥ 'ʞnɾʇɐlƃǝW
Mi ez az új becenév?
Nem tudom, mit szeretsz, így sok mindent kipróbálok.
Ez csak a megszólításomra vonatkozik?
Mit akarsz, mi másra vonatkozzon?
Shinji rövid időre beléd fojtotta a szót. Újra olyan élmények és képek leptek meg, amikre nem lett volna helyes gondolnod, még kevésbé elmondani őket egy fiúnak, aki csupán egy napja örvendeztethetett meg az ismeretségével.
Ostoba tiniként viselkedtél, de meglepően jó érzés volt. Lehet, hogy ez a szerelem? Lehet, hogy ez a vonzalom, amit sosem éreztél korábban hús-vér emberekkel szemben? Bármi volt is, kellemes bizsergést keltett a gyomrod táján, sajgást az alhasadban és állandó vértolulást a fejedben, és ez utóbbi miatt nagyon hálás voltál, hogy nem vagytok Shinjivel szemtől szemben; a bátorságod, nagy szavaid, valamint minden maradék tekintélyed semmivé foszlott volna, ha csak egy pillantást is vet rád abban az állapotban.
Nem tagadhattad, hogy Shinji valamit elindított benned. Nem volt tipikusan jóképű vagy vonzó fiú, de a gesztusai, az arcjátéka, különös hanghordozása és a tiédtől oly idegen beszéde mégis összességében vonzóvá tették számodra. Az együtt töltött idő felértékelődött és kibomlott, mintha nem csupán néhány óra összessége, hanem hetek vagy hónapok színes kavalkádja lett volna. Emlékeid ködössé váltak, egy-egy részlet mégis kiéleződött, ez pedig mind a személyéhez, érintéseihez, kétes szavaihoz kapcsolódtak.
Halkan, szájon át vetted a levegőt. Magadhoz szorítottad Shinji nyusziját, és egy pillanatra lehunytad a szemed, hogy észhez térj, de hiába akartál szünetet tartani a beszélgetésben, őt nem tudtad kizárni; Shinji arca jelent meg a szemed előtt.
Rád bízom – mondtad óvatosan –, csak ne árts nekem vele.
Nagyon óvatos vagyok a nőkkel – felelte, amit nem tudtál biztosan mire vonatkoztatni.
Óvatos mint bátortalan?
Óvatos, mint úriember. Kesztyűs kézzel fogok veled bánni, amíg nem kérsz másra.
A játékteremben mégis szépen elintéztél.
Máshol is szépen elintéznélek, törölte ki Shinji a zsigerből jövő üzenetet, amit bármelyik barátjának gondolkodás nélkül leírt volna, de ez már túlment azon a bizonyos határon, amit próbált egyelőre nem átlépni veled szemben. Nyílt felhívást nem intézhetett hozzád, mert tényleg sokkal idősebb volt nálad és nem akart egy héten belül tönkretenni, a várakozás mégis inkább kellemetlennek, mint édesnek ígérkezett. Felsóhajtott és ehelyett azt írta:
Az más volt. Nem vagyok erőszakos a lányokkal.
Viszont annál kitartóbb.
Igen. Nem nyugszom, amíg nem mondasz nekem igent.
Mégis mire?
Egy csók, ha legközelebb látlak?
Ha úgy adódik, talán nem fogok tiltakozni.
Most beérem ezzel a talánnal – írta Shinji, mosolyogva a telefonja kijelzőjére –, de később biztosan igent fogsz mondani.
Gondolkodás nélkül~ – ironizáltál.
Pontosan ;) nos, holnap látlak újra?
Nem jó... de talán kedd délután?
Ha muszáj olyan sokáig váratni.
Nem szívesen teszem, de tanulnom kell, akkor tudok leghamarabb elszabadulni.
Hát rendben :'( addig beszélj velem!
Amikor tudok, fogok. Addig meg gondolok rád.
Melyik részemre~?
Melyikre lehet?
Ejnye~ erre tényleg kell válaszolnom?
Hirako-kun!! Kérlek
Ez... egészen kellemes gondolatokra ragadtatott egy pillanatra
>//////> muszáj volt zavarba hozni?
Mégis mire gondoltál? Én egészen ártatlan voltam!
Nem tudok miattad békésen aludni!
Ezt sajnálom, babám. Előző éjszaka én sem tudtam, és most sem segítesz rajta.
Akarod, hogy elmenjek?
Nem, bár ha így mondod–
Lefekszem!
Szép álmokat, hercegnő~ remélem, eszedbe fogok jutni. Megyek, lefekszem veled.
Szándékosan vagy kétértelmű?
Nem tudom, mire gondolsz. Egyértelmű voltam.
A következő három nap összes beszélgetése hasonló szellemben zajlott, de őszintén fogalmad sem volt róla, mikor siklott át a hétköznapi üzenetváltás közönséges szextelésbe.
Sokkal izgatottabban vártad a keddi találkozót, mint azt ildomos lett volna. Remegett a lábad és idegesen koccant össze szorosra zárt térded, amíg jegyzeteltél és próbáltál az óráidon odafigyelni, de még aközben is Shinji keze, szeme, szája járt az eszedben. Amikor végre kiszabadultál az iskolából, rohantál a megbeszélt találkozóra, csak a helyszíntől tíz méterre lassítottál és próbáltál megnyugodni.
Fogalmad sem volt, hogy nézel majd a fiú szemébe, akivel három napig elmondhatatlan mélységekben kalandoztál. Nem voltál könnyen kapható fajta, de Shinji mesterien vezette a beszélgetéseiteket ingoványos talajra, és amíg a buta kihívásvágy égett benned, minden flörtjére kész voltál felelni.
Már messziről észrevett és intett neked, egy fa árnyékában állva. Megálltál előtte, lesütötted a szemed, és az ajkánál feljebb később sem jutott a pillantásod. Borzongtál a hangtól, amikor megszólított.
– Szia, babám – duruzsolta –, azt hiszem, valamivel tartozol nekem.
Nem várt választ, csak arról bizonyosodott meg, hogy nem fogsz tiltakozni, amikor lehajolt, határozottan átfogta a derekadat, és megcsókolt, ahogy nem egyszer említette az elmúlt időben. Sokkal intenzívebb volt bármilyen leírásnál, még tovább gyengítve a lábad; úgy omlottál a karjába, mintha a tested kocsonya lett volna.
Belekapaszkodtál a ruhájába, Shinji átölelt és a derekadat simogatta. Végignyalta az alsó ajkad, finoman megharapta, mire kinyitottad a szádat, amit így egészen birtokba tudott venni. Minden apró érintése tüzeket gyújtott benned, hevesen kapkodtad a levegőt, és leheltén forrón Shinji ajkára.
Még közelebb húzott magához, nekidőlt veled a fa törzsének az úttól távolabb eső, járókelők szemétől rejtett oldalon. A keze a derekadon pihent, de lágy cirógatása ruhán keresztül is ingerlő volt; erősen szorítottad az ingét, úgy vontad őt közelebb magadhoz, ami halk kuncogásra fakasztotta.
– Játékosnak tűnsz – suttogta az ajkadra mielőtt finom puszit nyomott rá. – Készen állsz a visszavágóra?
Az ajka után kaptál, amit nevetve hagyott és a kezét a blúzod alá csúsztatta. Megcsókoltad őt, lehunytad a szemed, és hagytad, hogy tovább cirógasson. Átadtad a kontrollt és elmerültél a rég várt érzésekben, amiknek minden leírt szó csak kiüresedett mását hordozta.
Shinji élvezte kezdeményezésed. Bátrabban ért a derekadhoz, ujjaid a bőrödbe mélyesztette. Nem okozott fájdalmat sem ez, sem, ahogy finom harapásokkal fejezte ki birtoklását, és térről-időről megfeledkezve, jó érzéssel telten, folytatást várva sóhajtottál a szájába.
*
1: Hey Monday – Candles
2: Ariana Grande – Daydreamin'
3: Space X – 0321