Hirtelen nagy moraj hallatszott, meg nyílt a föld, parázs szállt fel onnan, és tűzben égett az egész szakadék ami keletkezett akkor.
Fel másztak rajta, iszonyúan néztek ki, volt amelyik szét volt égve, volt amelyik szinte csak csontváz volt de volt olyan is akinek nagy fogai voltak és világító szemei.
Isaac egyszerűen hihetetlen volt. Csak úgy eléjük lépett és amikor meg pördítette a kaszát az szikrát szórt.
Mi Kolennel a kapuk előtt voltunk, hogy megvédjük azt attól hogy be jussanak a kastélyba.
Isaak nagyon sokat meg ölt közülük de mivel sokan voltak így akadt aki át jutott, nagyon erősek voltak ,tüzet dobáltak, az egyik ilyen tűz golyó el kapta a kaput ami hiába nagy de mégis csak fából van, így hamar elkezdett lángolni.
Elém állt egy ilyen lény amikor el kezdett dobálni én a pajzsom használtam hogy megvédjem magam, az az csak használtam volna, keresztbe tettem a kezem a tűz pedig egyenesen a kezemet érte így meg égette azt, ami nagyon fájt.
- Ez mégis mi a fene? - kérdezte Kolen.
- Nem tudom. - mondom majd próbálom az erőmmel eltaszítani de nem megy, semmi sem történik.
- Kolen, ezekre nem hat semmi. - mondom, már előttem álltak hárman, Kolen pedig harcolt kettővel, legalábbis próbált.
Hirtelen egy nagypuffanás majd sűrű por szállt fel, le omlott a kapu. Meg fogtam a késem és az egyik torkában állítottam meg, mire másik kettő hirtelen haraggal nekem rontott és már csak a sötétség maradt meg körülöttem. Hát szép halál mondhatom, vajon a fejem a helyén van még?
Nem tudom mennyi idő telt el de mikor fel keltem bent voltam a kastélyban. Lassan nyíltak ki szemeim. Fájt a fejem és minden olyan homályos volt. Fájt minden porcikám, tudtam hogy nem vagyok halott ez más érzés volt, egészen más.
Mikor kicsit jobban feleszméltem rá jöttem, nem a kastélyban vagyok ez csak hasonlított arra.
Ki voltam kötve, láncon, Kolen is. Mi a fene folyik itt?.
Jött valaki fekete ruhában, maszk takarta az arcát. Kasza volt a kezében. És minden szó nélkül kínozni kezdte Kolent.
Égette, vagdosta és olyanokat művelt amiket ide nem mernék le írni.
- Neeee.
- nemmm.
- Hagyd békén.
- Hagyddddd
- Neeeee - ordítottam de semmi. Az erőm nem hatott rájuk és így csak egy semmi voltam a láncok túl erősek voltak.
Az a valaki Kolenben talált valamit ki rángatta belőle, egy arany fonal szerű dolog volt. Ki húzta valamennyire majd az egyik emberének mondta hogy tartsa meg.
Hozzám lépett és ugyan ezt a folyamatot rajtam is el végezte, ha meg tudtam volna halni ha lehetett volna, emberileg már darabokra szakadtam volna. Belőlem is ki szedte ugyanazt majd ők ketten egyszerre vágták el.
Éreztem ahogy ki szakad belőlem minden, minden amit Kolen iránt éreztem, zokogtam akár csak ő is úgy éreztem bele halok a fájdalomba amit éreztem aztán teljes képszakadás és sötétség.
Ami aznap történt az le irhatatlan volt.
Kiszakították belőlünk a köteléket ami egymáshoz kötött, belehaltunk mind ketten, és el nyelt minket az örök sötétség.
Nem tudom szavakkal el mondani azt ami akkor le zajlott bennem, lepergett a szemem előtt minden amit együtt meg éltünk aztán az egész életem
Valószínűleg vele is ez történt, ennyi küzdelem ennyi szenvedés, ennyi áldozat, minden azért hogy így végezzük.
Éreztem még valami szúró fájdalmat aztán nagy fényesség volt amit láttam.
- Isaac?
Anya. - hallom Isaac hangját.
- De hogyan? - kérdezek hitetlenkedve.
- Nem fog tetszeni de, nem hagyhattam hogy meghaljatok. Annyira keveset voltam veletek, szinte alig kaptalak vissza titeket. - magyarázta.
Oldalra néztem, Kolen is ott feküdt.
- A kastély? -kérdeztem.
- Sajnálom, kevés voltam egyedül, 5 vámpír ki menekült, az erdőbe mentek. De a többiek...- istenem.
- Semmi baj Isaac nem a te hibád. - mondom neki halkan.
- Bosszút akarok. És Kolen, ő meg jobban fogja akarni. Szóval mik is vagyunk most pontosan? - kérdezem.
- Halottak de mégis éltek, olyanok mint én csak kicsit kevésbé erősek. - mondta.
- Anya tudnod kell valamit, nem tudtam a köteléket helyre hozni, el tűnt, mintha porrá lett volna, nem tudom ha apa fel kel, te szereted? - kérdezi.
- Nem tudom Isaac, most még nem érzek igazán semmit, olyan tompa minden. - mondom őszintén.
- Értem.
Lassan Kolen is mocorogábakezdett, ki nyitotta szemeit majd lassan fel ült.
- Isaac mi történt ? - jön a kérdés.
- Nem hagytalak titeket meg halni. De apa a kastély, a vámpírok, 5en menekültek meg. - mondja.
- Hol vannak azok a rohadékok? - kérdezi dühösen.
- Megyek és kiderítem, de maradjatok itt. - mondja Isaac majd el megy.
Kolenre néztem aki engem nézett, nem tudtam mit mondjak és ahogy látom ő sem, mind ketten ugyanazt erezhettük amikor egymás szemébe nézzünk, üres fájdalmat.
- Nem tudtam hogy ilyen lehetséges. - mondja végül Kolen.
- És most mi lesz? - kérdezem.
- nem tudom. - feleli.
- Mit érzel? - kérdezem.
- Semmit Adaline, mintha nem is ismertelek volna. - mondta ki, s mintha egyszerre csak folytogatott volna valaki.
- Kolen, hát így lesz vége? - kérdezem.
- Lehet. Találjuk meg azokat akik ezt tették, aztán meg látjuk mennyit tehetünk. - mondta.
- Rendben. - mondtam halkan.
- Nem találtam eddig semmit. - hallottuk meg Isaac hangját.
- Nem baj, tudunk segíteni? - kérdezi Kolen.
- Hát talán van valami, van egy rituálé. Ez meg mutatja 80 % eséllyel hogy hol is lehetnek.
- Mi kell hozzá? - kérdezem.
- egy szürkeegér csontjai, a holtak vére, és a legnehezebb, valami DNS attól akinek a helyét tudni szeretnénk. - mondta.
Ez lehetetlen, hogyan legyen DNS?
- Az egyikőtöknek lehetséges hogy nem gyógyult be a sebe? - kérdezi Isaac hirtelen.
- Nekem még nem. - felel Kolen.
- Megnézhetem? - kérdezi Isaac.
- Igen. - egyezett bele Kolen.
Isaac oda ment és fel húzta a felsőt rajta, fürkészte a sebet majd lassan oda nyúlt és valamit le vett.
- Itt maradt egy kicsi parázs, ez több mint elég. - mondta.
- Akkor marad a szürke egér és a holtak vére. - mondom.
- Igen. El tudtok menni érte? - kérdi Isaak.
- Persze el megyünk. - mondja Kolen.
- Gyere. - mondta.
- Vigyázzatok magatokra. - mondta Isaak.
Mi el indultunk, elsőnek le mentünk egy csatornába, ott sok az egér és a patkány. Ott néztünk szét, a séta csendes volt és frusztrált volt a hangulat.
- Kolen. Haragszol rám? - kérdezem.
- Nem, csak nem akarok beszélni, nem jó érted, taszít ez az egész még akkor is ha nem akarom ezt érezni. - mondja.
- Tudom. - mondtam le hajtott fejjel.
- Sajnálom. - mondja.
- Én is. Mindent ami történt. - mondom.
- mindent? - kérdez vissza.
- Nem, kettőnknek nem, csak a rossz dolgok szét szakítanak minket, egyszer már sikerült nekik, és ha most végleges? - nézek szemébe.
- Nem tudom, akkor élnünk kell tovább, lehet hogy egy másik úton de muszáj, egyikünk sem akarná a másik boldogtalanságát. - mondja.
- De én nélküled leszek boldogtalan. – mondom.
- Ettől félek én is. - mondja.
- Ott , nézd. - mondom neki. Volt ott egy szürke egér.
- látom. Maradj, el kapom. - mondta majd miután el kapta, el tette.
- A gusztustalan részét meg hagyom Isaacnek. - mondja.
- na akkor irány a hulla ház? - kérdezem.
- Igen. - mondta.
Így hát el mentünk a hulla házba, mivel a kamerák nem nagyon láttak minket így könnyen be jutottunk. Ki húztuk az egyik hullát majd egy fecskendő segítségével le szívtunk egy kis vért.
Miután ez meg volt ittunk mi is egy kicsit majd vissza indultunk Isaac hez. Mikor meg érkeztünk oda adtuk neki a dolgokat amiket össze szedtünk.
Isaac elő vett egy fa tálat majd bele tette ami kellett és el mondott valami héber igét majd fel gyújtotta azt.
- Holnap este, tudom hol lesznek, egy régi temetőben. 7 után, el kaphatjuk őket. - mondja Isaac.
- És hogyan? - kérdezi Kolen.
- Kaptok valamit. A sötétség lasszója. Ezzel el lehet őket kapni, le gyengíti őket, meg kell tanuljatok vele célozni, gyakoroljatok akár egymáson is. Mozgó célpontot nehezebb el találni. - magyarázta Isaac.
- Rendben. - mondtuk.
El kezdtünk gyakorolni hol én próbáltam le dobni vele Kolent hol ő engem, ránk nem igazán hatott. De eléggé nehéz volt mozgó célpontot el találni vele és kissé nehéz is volt a vastagabb fajta kötél.
Már egészen elfáradtunk mikor Kolen oda jött hozzám majd csak ennyit mondott.
- Csókolj meg. - és úgy nézett a szemembe mint akinek ez minden vágya.
Közelebb léptem majd lassan megcsókoltam, én élveztem, mivel félig ember vagyok bennem maradt szeretet iránta, de ő már oly rég vámpír hogy neki a kötelék a végleges mindenben.
Mikor el váltak ajkai az enyémtől, mélyen nézett a szemembe. Majd hátra lépett egy lépést. Hirtelen nem értettem mi baja van.
- Reggel jövök. - mondta majd hátat fordított.
- Felejts el. - tette hozzá majd el ment.
Tehát nem érzett semmit. Szóval így érünk véget, lehet ennek így kellett lennie, nem voltunk jók egymásnak, amióta együtt vagyunk csak káosz és pusztulás van, lehet ez a mi hibánk.
Lassan le ültem majd könnyek lepték el arcomat, én még szeretem, bennem nem a kötelék szab határt a dolgoknak, én szeretem. Most mit tegyek? Nem lehetek vele, egy oldalú kapcsolat nem létezik, ki szakad a szívem. De ha így kell lennie legyen. Isaak úgyis itt maradna és bármikor láthatja bármejikünket. Mi meg majd.....majd lesz aminek lennie kell.
De ami biztos volt az az, hogy aznap este meg szakadt szívvel és könnyes szemekkel aludtam el, meg fogadtam magamnak soha többé nem szeretek senkit aki nem ő. Mert ha nem ő, akkor senki.