Annyi érzelem kavarog bennem. Hiányzott a közelsége. Az illata az érintése. Hogy a kékségei engem nézzenek.
-N..nem akarlak elengedni!-húzódott el csak annyira hogy a szemeimbe nézzen. Arcát megtörölve remegő kezeimmel a tenyeremhez bújt.-Hiányzol kicsim!-remegtek meg az ajkai.
-Te is Andy.-szipogtam csendben.
-Gyere ide még!-fonta körém a karjait és húzott vissza magához. Karja alatt a vállaiba kapaszkodva szívtam be mélyen az illatát. -Annyira megnyugtat hogy a karjaimban vagy. Úgy hiányzol.-súgta a nyakamhoz hajolva így az ajkai a bőrömhöz értek.
-Ugye tudod, hogy bármikor bejöhetnek.
-Nem akarlak elengedni! Fogni akarom a kezed, hozzád akarok érni.
-De nincs bezárva az ajtó.
-Bezárom, de ne mozdulj.-engedett el nagy nehezen és elfordította a zárban a kulcsot. Visszasétálva hozzám felkapva engem az asztalra ültetett így a szívem egyből gyorsabb ütemre kapcsolt.
-Mi..mit csinálsz?-rebegtek meg a pilláim.
-Ami a helyes döntés lett volna már akkor mikor minden még rendben volt.-kapkodta a szemeit az enyémek közt.
-A..Andy.-remegett meg a hangom.
-Aludj nálam ma. Kérlek! Beszéljünk meg mindent egy vacsora és bor mellett kicsim. Helyre akarom hozni.-simította a kezét az arcomra amin a könnyek lassan csorogtak a tenyerébe.
Csendben ültem Andy kocsijában. Furcsa volt újra mellette ülni. Ideges voltam mert annyi gondolat kavargott a fejemben. Annyi kérdés és érzelem, hogy teljesen tanácstalanná váltam.
-Kérlek mond el mi jár a fejedben.
-Annyi minden hogy nem tudok gondolkodni.-sütöttem le a szemeim. A kezeimet figyeltem amik remegtek ahogy az ölemben pihentek.
-Mind a kettőnknek nehéz volt ez a két hónap. Kurva nehéz! De csak úgy tudjuk átvészelni ha beszélünk. Kérlek beszélj velem Mia. Beszélj hozzám!
-Mit... mit mondjak? Hogy összetörtem Andy?-csuklott meg a hangom.
-Nekem is darabjaira hullott a szívem. Fájt úgy látni téged, hogy szenvedsz és mindenről én tehetek.
-Nem Andy! Apám és az a két barom tehet.-töröltem meg a szemem remegő kezeimmel.
-De tennem kellett volna valamit ahogy mondtad.
-Kellett volna, de ezen már nem tudsz változtatni.-szipogtam halkan. Felpillantva Andy házát láttam meg ahogy a felhajtón leparkolt.
-Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy nem küzdöttem akkor és csak... csak feladtam.-húzta be a kéziféket így hatalmas csend telepedett ránk.
-Fájt hogy nem engedted hogy én tegyek bármit és te is beletörődtél ebbe az egészbe.
-Sajnálom Mia, hogy fájdalmat okoztam.-remegett meg mély hangja.
Szipogva inkább elfordítottam a fejem, majd egy kéz érintette meg az arcom.-Nézz rám kérlek.
-Fáj Andy! Fáj a szívem mert ez a két hónap maga volt a pokol.
-Had küzdjek újra a szívedért. Kérlek!
-Össze tudnád újra tenni a széthullott darabokat Andy?-remegtek meg az ajkaim.
-Az enyémhez akarom láncolni örökre.
-Magadhoz láncolsz Mr. Barber?
-Igen! -simította meg az állam és lágyan maga felé fordította a fejem.-Hiányzol kicsim!-csordult végig az arcán egy nagy sós csepp így én zokogva a tenyerembe temettem az arcom.-Shhh... gyere ide!-csatolta ki magát majd engem és közelebb húzott.
-A..Annyira.. annyira üres voltam Andy!-kapkodtam levegőért, de fojtogatott a sírás.
-Én is kincsem.-húzott közelebb így én elvesztve az egyensúlyom a combjában kapaszkodtam meg hirtelen, hogy megtartsam magam. Szemeim az övéibe villantak ahogy centikről néztük egymást.-Annyira hiányzol.-törölgette lágyan a könnyeim.
-Te.. te is Andy.-szorítottam össze a szemeim.
-Aludj ma velem. Könyörgöm. Nem teszek semmit csak... csak had tartsalak a karjaimban.
-Most... most is ott tartasz.-szipogtam halkan.
-De nem eléggé közel.-simogatta az arcom lágyan majd a hajam kezdte piszkálgatni.-Istenem de puha még mindig a hajad és a bőröd. Annyira szeretem.-tanulmányozott centikről hátha lát valami változást, de azon kívül hogy a szívem sajog, semmi se változott.
-Még.. még mindig kockás a hasad?-töröltem meg a szemeim ahogy a felsőjét néztem.
-Megnézheted ha akarod.-pillantott le ő is magára.-Levegyem a pólóm?
-N..nem.-ráztam meg a fejem zavaromban.-Csak.. csak kérdeztem. Nem.. nem azért mondtam, hogy vedd le.-szipogtam csendben.
-Hhh.. talán még kockásabb mint volt. Az edzésre nagyon rámentem az elmúlt időben. Kikapcsolt addig az agyam.-szemeim felkapva kékségeibe nagyot nyeltem. Még izmosabb? Eddig is az volt, de akkor most.. basszameg! Combjaim össze szorítva próbáltam nem visszaemlékezni, hogy valójában hogyan is nézett ki ő meztelen, de esélytelen volt. Egyből a szemeim előtt láttam mennyire tökéletes volt a teste.-Mia!
-Voltál... voltál azóta bárkivel?-tettem fel azt a kérdést amitől a leginkább féltem.
-Nem! Te?-jött egyből a válasz.
-Nem Andy.-ingattam meg a fejem.
-Hiányzik neked is?-cirógatta meg az állam mire bólintottam.-Nekem is!-szemeim felkaptam az övéibe amik csak az arcom kémlelték.-Nagyon hiányzik!-simította hüvelykujját az ajkamra.-Ugye még ugyan olyan édes vagy?
-N..nem tudom Andy. Ezt.. ezt csak te... te tudnád megmondani.-remegett meg a hangom. Mély levegőt vett, így én tudtam egyből mi fut át a fején. Félve felpillantva kékségei rendületlenül figyeltek.
-Szeretnéd hogy megmondjam?-kérdezte őszintén. Válaszolnom kellene, de nem merek. Hiányzik. Minden hiányzik vele. Az hogy érezzem a csókjait az érintését. Hiányzik az hogy mindig is féltett, aggódott, óvott engem.
-Hiányzol Andy!-bukott ki belőlem a könnyeimmel együtt. -Nagyon hiányzol!-remegett meg a hangom. Az összes fájdalom ami a szívemet nyomta most a felszínre tört így csak sírtam. Annyira zokogtam, hogy fel se tűnt, hogy már ki is nyitotta az ajtóm.
-Gyere! Add a kezecskéd!-fogta meg a kezem ahogy behajolt hozzám.
-Andy!-vékonyodott el a hangom.
-Itt vagyok veled, csak szállj ki. Gyere édesem!-húzott ki a kocsiból, majd a táskáinkat cipelve az ajtó felé terelt.
Alig láttam a könnyektől valamit. Reszketett az egész testem, de ahogy a karjai körém fonódtak az előszobában a nyakához fúrtam az arcom.-Shhhh... sshhhh baby! Kérlek!
-Legyen minden ugyan olyan mint régen.-sírtam vigasztalhatatlanul.
-Megteszek mindent, hogy olyan legyen. Ígérem!-súgta a fülemhez hajolva.
-N..nem engedsz el?-szorítottam az ölelésén.
-Soha nem foglak mert mostmár biztos vagyok abban, hogy téged akarlak életem végéig boldoggá tenni. Te vagy a mindenem Mia! Apád se fog megakadályozni abban hogy később letérdeljek előtted és megkérjem a kezed. Mert ezt akarom! Ezt akarom veled Mia! A feleségemmé akarlak tenni és a legboldogabb nővé a világon.
-A..Andy.-néztem fel rá ahogy kapkodtam a levegőt.
-Szeretném, hogy a feleségem legyél egy nap.-nézte a szemeim percekig, majd az ajkamra tévedt a tekintete.-Megengeded nekem?-simította az orrát az enyémnek.
-Csak ha minél hamarabb letérdelsz előttem, mert ha sokáig húzod az időt, még meggondolom magam.-nevettem fel halkan miközben a könnyeim még mindig folytak az arcomon. Ezek már öröm könnyek voltak.
-Te leszel Mrs. Barber. Más nőt nem akarok csak téged.-suttogta az ajkaimra a szavakat.-Megcsókolhatlak kicsim?
-Azt hittem sose kérdezed meg.-kulcsoltam a nyaka köré a karjaim mire ő gondolkodás nélkül tapadt a számra.