•Kendra Hell•
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy ebbe a ruhába jössz iskolába? - támaszkodik anya az asztalnak, közben pedig megvetően mér végig.
- De, tök komolyan gondolom. - nyomok el egy ásítást. Nem értem mi baja van. Fekete farmer, amin alig pár szakadás van. Hetekig keresgéltem mire találtam egy ilyen nadrágot. Egy has póló és bőrkabát. Semmi extra.
- Elmondanád mi jó van abban, hogy úgy öltözködsz mint egy ribanc? - a saját anyám szerint egy ribanc vagyok. Milyen kedves.
- Először is köszönöm. Másodszor nem értem mi ribancos ezen, se a seggem se a mellem nincs kint, de most, hogy így megjegyezted holnap tényleg ribancos ruhát választok majd. - villantok rá egy széles mosolyt.
- Vigyázz a szádra. - lép közelebb hozzám. - Nem tűröm ezt a fajta hangnemet. Az én házamban laksz, és elvárom, hogy mutass egy kis tiszteletet.
- Te sosem mutattál felém tiszteletet, nekem miért kellene? - döntöm oldalra a fejem. - Hagyjuk már ezt, mert rohadtul unom.
- Hallottad amit mondtam? - veszi lejjebb a hangerőt. - Válogasd meg a szavaidat. Nem szégyelled magad? Elismert tanárok gyereke vagy, példát kellene mutatnod, de te mindig csak szégyent hozol ránk.
- Elismert tanárok? Kicsit sem vagy egoista. - nevetek fel gúnyosan. - Ne fárassz. - sétálok el mellette, hogy töltsek magamnak egy kávét, és kiüljek a teraszra cigizni.
- Ne merj cigarettázni. - jön utánam mikor a számba veszem a nikotinos szálat. A szemébe nézve lobbantom lángra, és egyenesen felé fújom a füstöt. - Logan, gyere ki. - már csak ez hiányzott.
- Mi baj van? - kérdezi aggódva anyára nézve, de amikor a pillantását rám vezeti az aggodalom helyét átveszi a harag. - Mégis, hogy képzeled, hogy dohányzol ebben a házban?
- Ha jól tudom házon kívül vagyok. - kortyolok bele a kávémba. Hirtelen nyúl felém, és már kapná is ki a kezemből viszont én gyorsabb vagyok. - Lazíts már, nem a te pénzedből vettem. - forgatom meg a szemem.
- Amíg ebben a házban laksz megtiltom, hogy dohányozz. Sem itt sem máshol. Mit fognak gondolni az emberek ha megtudják, hogy az egyik gyerekünk cigarettázik? - ezúttal sikerül elvennie a füstölgő szálat és az asztalra készített hamutálba dobja.
- Ki nem szarja le, hogy mit gondolnak mások? Azt is leszarom, hogy ti mit gondoltok. - mondom egyenesen a szemébe nézve, amiért egy pofon a jutalmam. Össze sem rezzenek, csak továbbra is apám szemébe bámulok. Már megszoktam. - Most már jobb?
- Öltözz át, ebben a ruhában ki nem teszed a lábad a házból. - jön utánam újra a nappaliba, ahol Daniel már a szokásos ing és kötött mellény együttesében készen áll az indulásra. - Nézz csak a bátyádra, így kell kinéznie egy rendes gyereknek.
- Így kell kinéznie egy homokos strébernek. - pillantok végig imádott bátyámon.
- Sértegess csak, de engem legalább szeretnek. - ölti ki rám a nyelvét. Milyen kibaszott gyerekes.
- Még mindig úgy gondolod, hogy ez jó dolog? - nevetek fel sértett arckifejezésén. - Ne aggódj, rajtuk kívül más úgysem fog. - intek a szüleink felé.
- Szemét picsaként viselkedsz. - löki meg Daniel a vállam.
- Nem ismersz még? Az is vagyok. - vonom meg a vállam. Legalábbis ők annak gondolnak.
- Ma jön az új tanár. - szól közbe anya. - Vele van az első órád, úgyhogy jó lenne ha megpróbálnál időben odaérni és normálisan viselkedni.
Az új tanárok általában szeptemberben kezdenek, nem pedig októberben. Nem mintha nagyon érdekelne.
- Mindig normálisan viselkedek.
- Jó vicc. - mondják mindhárman pontosan egyszerre.
- Különben is szarok rá mit gondol rólam az új tanár. - veszem magamhoz a táskámat. - Elmentem.
Szokásos hétfő reggel ez nálunk. A szüleim általában kötelednek, engem meg nem érdekel. Most már.
Régebben nehezem viseltem, hogy mindig kritizálnak és csesztetnek, de tizenhét évem volt rá, hogy hozzászokjak. A bátyámat persze szeretik, és büszkék rá, Daniel a minden. Talán pont ezért utálom őt is annyira. Vagy azért mert egy nyálas seggfej aki tövig nyal a szüleinknek és minden alkalmat megragad, hogy éreztesse velem, hogy mennyivel jobb nálam.
Tény, hogy jobbak a jegyei, és körülbelül ennyi is. Nincsenek barátai, senki sem kedveli, mert mindenkivel érezteti, hogy ő felsőbbrendű mert tanárok gyereke, kitűnő tanuló és persze marha okos is. A lányok is messziről elkerülik ami nem is meglepő. Melyik lány akarna lefeküdni vele? Egyik sem.
Tudom, hogy a szüleim nem akartak második gyereket. Daniel születése után anyám hamar teherbe esett, és túl későn derült ki ahhoz, hogy elvetethessen. És ezt éreztetik is velem már születésemtől kezdve. Akármit csináltam az soha nem volt jó, soha egy rohadt dicsérő szót sem kaptam. Pedig annyira igyekeztem, hogy megfeleljek ennek a tökéletes családnak, de sehogy sem sikerült, ezért feladtam. Én vagyok a család feketebáránya, és próbálok is megfelelni ennek a szerepnek. Megszoktam, hogy a szüleim nem szeretnek, és már nem is vágyom rá, de néha akkor is nehezen viselem a helyzetet.
Nem elég, hogy otthon is néznem kell őket, még a rohadt iskolában is mert persze, hogy nekem is a tanáraim. Mr. és Mrs. Hellnek kell szólítanom őket. Hányinger. Alig várom, hogy tizennyolc legyek és elhúzhassak végre. Mondjuk ahhoz pénz is kellene amiből nincs túl sok.
Szokásosan a kedvenc kávézómba megyek, hogy magamba öntsek még egy pohárral. Igaz, hogy nincs túl sok időm kezdésig, de nem baj ha kések egy kicsit.
- Szia Kendra. - köszönt Dean mosolyogva. - A szokásosat?
- Igen, köszi. - kedves srác, bírom őt. - Hogy vagy?
- Jól köszi, csak fáradt vagyok. Nehezen viselem a koránkelést. És te, hogy vagy? - csúsztatja elém a kávémat.
- Nagyjából ugyanúgy. - ülök le az egyik székre, nem törődve vele, hogy hét ötvenegy van.
- Nem fogsz elkésni? - vigyorodik el.
- De, de nem baj. - nem különösebben lepődik meg a válaszomon.
- Egy kávét kérek feketén, cukor nélkül. - lép a pulthoz egy öltönyös pasi. Automatikusan vezetem rá a tekintetemet, és magamban megjegyzem, hogy nagyon is rendben van.
- Szia. - villant rám magabiztos mosolyt, mikor Dean eltűnik egy pillanatra.
- Szia. - tegezem le, annak ellenére is, hogy idősebb nálam. Részemről le is zárnám ezt a beszélgetést, de látom, hogy a mellettem álló idegen még folytatná, viszont ebben megakadályozza Dean, aki ebben a pillanatban tér vissza a kávéjával. Ezután csak fizet, még egyszer végigmér aztán távozik. - Kösz Dean. - csúsztatom neki oda a pénzt.
Alig pár perc késéssel lépek be a pokol kapuján, és igyekszem visszaemlékezni, hogy melyik teremben van az órám.
Új tanár, gondolom úgyis késik. Kopogás nélkül nyitok be a terembe, és meglepetésemre egy számomra ismeretlen pasi áll a tábla előtt. Szóval mégsem késik.
- Jó reggelt. - köszönök lazán, és indulok is Mandy mellé.
- Hasonlóképpen. - köszönt gúnyosan. - Megtudhatom a nevét?
- Nem szívesen árulom el idegeneknek, de talán most kivételt tehetek. Kendra vagyok. - foglalok helyet. - Kendra Hell.
- Megtudhatom miért késett Kendra? - tartja rajtam mereven a pillantását.
- Gondolom azért mert nem értem be időben. - mosolygok angyalian, ő viszont nem nagyon díjazza a humort. Sőt kifejezetten lekezelően méreget.
- Vicces. - húzza el a száját. - Mivel ma van az első napom itt eltekintek attól, hogy ezt beírjam, de szeretném közölni, hogy utálom a késést, ezt jobb ha észben tartja.
- Észben fogom. - bólintok oda sem figyelve.
- Szóval Kendra kedvéért elmondom újra, hogy Weston Miller vagyok. - elfordítva a tekintetemet fordulok a barátnőm felé.
- Milyen óránk is van? - kérdezem suttogva, mire ő felnevet.
- Biosz. - válaszol hozzám hasonlóan halkan. - Elcseszted az első benyomást.
- Még jó, hogy nem izgat. - vigyorodok el, majd visszafordítom a tekintetem Weston Miller felé.
- A mai órán a női test a téma, gondolom Kendra már kívülről fújja az anyagot. - hát persze, most szívatni fog.
- Engem a férfi test sokkal jobban érdekel. - vonom meg a vállam, mire mindenki hangosan kezd nevetni.
- Nem kétlem. - nem hiszem, hogy jóban leszünk. Arrogáns seggfej.
Kínkeservesen telik el ez a negyvenöt perc, leginkább azért mert Mr. Miller engem bombáz a kérdéseivel, ráadásul olyan kérdésekkel amikre nem tudom a választ.
Az óra után mindenki távozik a teremből, és én is azon lennék de Millernek más tervei vannak.
- Kendra. - szólít meg határozott hangon. - Egy pillanatra. - unottan fordulok vissza, és várom, hogy az ajtó becsukódjon, és túlessünk a lebaszáson.
- Tudom, késtem, majd máskor próbálok időben jönni. - van egy olyan érzésem, hogy mindketten tudjuk, hogy ez hazugság.
- Nem hazudik valami jól. - állapítja meg, majd egyik kezén támasztja meg az állát.
- Dehogynem, csak nem láttam értelmét, hogy megerőltessem magam. Tudja túl forró volt a kávém, és sokáig tartott amíg meg tudtam inni. - vigyorodok el.
- Ha továbbra is ilyen tiszteletlen lesz, nem hiszem, hogy jól kifogunk jönni. - beszél meglepően nyugodtan.
- Nekem is van egy olyan érzésem.
- Maga Logan és Pamela lánya ugye? - már csak ez hiányzott.
- Gyorsan terjednek itt a hírek. - forgatom meg a szemem.
- Nem éppen így képzeltem el magát. - folytatja meg sem hallva a mondandómat.
- Szóval elképzelt engem? - húzom fel a szemöldököm pimaszul.
- Nem pont így értettem. Két tanár lányát.. másképp képzelném el. - valószínűleg a szüleim is.
- Mondanám, hogy sajnálom, hogy csalódnia kellett, de igazából nem sajnálom. - válaszolok őszintén.
- Na jó, nézze. Azért mert a szülei a kollégáim nem fogok kivételezni magával. - szögezi le. - Elvárom, hogy időben beérjen az órámra, és azt is, hogy..
- Legyek tisztelettudóbb? - fejezem be helyette.
- Mások is kérték már ezt?
- Előfordult. Végeztünk?
- Igen. - int, hogy elmehetek. Végre.
Mandy az ajtó előtt vár. Nem kérdezi meg mi volt mert valószínűleg sejti. Máskor is volt már ilyen beszélgetésem. Szinte az összes tanárral.
- Dögös nem? - kérdezi lelkesen.
- Aha, nem rossz. - tényleg jól néz ki. Fiatal, látszik, hogy sok időt fordít a külsejére. Kócos szőke haj, szépen kidolgozott izmok, amit a fekete feszes pólója tökéletesen látni is engedett. Nagy zöld szemek, baba sima arc, markáns állvonal. Tényleg dögös.
- Nem rossz? A pasi egy Isten. - áradozik tovább.
- Azért ne túlozz. - bár közel áll hozzá. - De tényleg jól néz ki.
- De szerintem nem kedvel téged.
- Hat én sem vagyok oda érte.
- Amúgy mit mondott? - kíváncsiskodik.
- Azt, hogy lehetnék tisztelettudóbb meg, hogy nem ilyennek képzelte el két tanár lányát. - utálom, ha felhozzák a szüleimet. Nem akarom, hogy hozzájuk hasonlítsanak. Mandy tudja, hogy ez kényes téma nekem ezért a mondandómnak ezt a részét figyelmen kívül hagyja.
- Hát.. majd úgyis rájön, hogy te ilyen vagy. - vonja meg a vállát. - Muszáj lesz megszoknia. - nevet fel. - Mert ha fogadnom kellene, hogy ki alkalmazkodik előbb a helyzethez mindenemet rátenném, hogy ő.
- És nyernél is. Én nem alkalmazkodok senkihez. - ezt szinte mindenki tudja.
Ahogy sétálunk a folyosón akaratlanul is észreveszem, hogy a fiúk mosolyognak, vagy utánunk fordulnak. Néhányan intenek is. Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy népszerű vagyok a pasik körében, meg úgy alapból is.
Van néhány srác a suliból akikkel randiztam, már ha randinak lehet nevezni. Igazából mindegyik annyiból állt, hogy mekis kaját ettünk, utána pedig szexeltünk. Ez pedig nekem bőven elég.
A legutolsó dolog amire vágyom egy kapcsolat. Egyáltalán nincs rá szükségem, viszont a szex.. nos a szexet szeretem. Remekül eltereli a figyelmemet arról a káoszról ami uralkodik az életemben.
Ma két órám is volt anyámmal, és apámmal is egy ami egyáltalán nem volt kellemes, sőt.
Hazaérve egyből a szobámba veszem az irányt, hogy végre egyedül lehessek. Nem vagyok korán kelős típus ezért már alig vártam, hogy végre aludhassak még pár órát. A ruháimat ledobva csak egy fehérneműben húzom magamra a takarót, és hajtom a fejem a párnára.
Szeretek aludni, mert olyankor teljesen megszűnik a valóság. És néha pont erre van szükségem.
Hogy megszűnjön a valóság.