Lucy
– Szóval elárulnád, hogy miért kéne álbarátnőm szereznem? – kérdezte Dom, amint átlépte a szobája küszöbét, nedves haját dörzsölve egy pontosan olyan színű törülközővel, mint amilyet a derekára is csavart. Úgy tíz perce ment el zuhanyozni, mert állítása szerint szüksége volt egy újabb felfrissülésre, én pedig nem álltam az útjába.
Ha nem zavarja majd az irdatlanul magas vízszámla, akkor felőlem egész nap ázhat a kabinban.
Kezeimet összekulcsoltam az ölemben, mert erős késztetést éreztem, hogy hadonászva kezdjem el neki magyarázni az álbarátnő fontosságát, de nem akartam túl kontrollvesztettnek tűnni.
Fő a nyugalom!
– Mint már említettem, Zane gyanút fogott. Fogalmam sincs mennyire kitartó, fog-e tovább nyomozni, piszkálja-e a fura viselkedésed, amit tegnap produkáltál az öltözőben, de nem szeretném megkockáztatni, hogy leleplezze a viszonyunkat, majd csesztessen vele, hiszen téged ismer jobban kettőnk közül. Te lennél kitéve a potenciális konfliktushelyzeteknek, nem én. Mindkettőnk érdeke, hogy ez titokban maradjon, de ha lelepleződne a titkunk, minden bizonnyal te húznád a rövidebbet. Elvégre te vagy a csapatkapitány, szerinted milyen fényt vetne rád, ha kiderülne ez az egész? Mi lenne, ha a csapatod ellened fordulna, amiért keresztbe tettél Zane-nek? Mert minden bizonnyal ő lesz a történetünkben az áldozat, te pedig a rosszfiú, akinek egy szavát se fogják elhinni. Nem fogod tudni menteni a bőröd. Ezenfelül sokan tartják rajtad a szemed, ha megtudnák a nyálukat csorgató lányok, hogy nyitott vagy egyéjszakás kalandokra, valószínűleg nem lenne nyugtod – magyaráztam egy levegővétellel. A szám annyira kiszáradt, mintha vattával tömték volna ki.
Éreztem, hogy a mámorító adrenalin elönti az egész testem. Látva Dominic arckifejezését, a legkevésbé sem mertem azt feltételezni, hogy felfogta a szavaim súlyát. Ott állt előttem majdhogynem ádámkosztümben, mégse tudtam a kidolgozott izomzatán legeltetni a szemem, mert a mimikájától rossz előérzet kerített hatalmába. Szemöldökét annyira összehúzta, hogy mély ráncok jelentek meg homlokán, és emellett úgy nézett rám, mintha nem is engem, hanem az idegesítő Erikát látná az ágyán ücsörögni.
– Most próbálod beadni nekem, hogy ez az ötlet az én érdekeimet szolgája? Így akarsz manipulálni, hogy rám tereled a felelősséget, és belekényszeríts valami olyasmibe, ami átlépi a határaimat? Ezek nekem nem elég logikus érvek, hogy beadjam a derekam. Jobban meg kellene erőltetned magad. A csapatom nem fog ellenem fordulni, mert kettőnk közül engem bírnak jobban, ezért is vagyok csapatkapitány, mert engem szavaztak meg és nem Zane-t. A lányok pedig nem érdekelnek, szerintem a fél kampusz tudja már, hogy nem kavarok fűvel-fával, már csak abból kiindulva, hogy hetente legalább egy lányt visszautasítok ilyen-olyan módon – fejtette ki véleményét pár perc néma csönd után, eközben pedig helyet foglalt mellettem az ágyon.
– Nem, egyáltalán nem! Nekem is fontos, hogy ez ne derüljön ki! Tisztában vagy azzal, hogy hány embernek van kötöttségek nélküli kapcsolata, akik csak összejárnak, majd búcsút intenek egymásnak este, másnap meg úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna, hogy aztán megismételjék az előző éjszakát? – kérdeztem hadarva, megemelve egy fél fokkal a hangerőm. Kétségeket keltett bennem, hogy nem látja a veszélyt, amit mindketten megszenvedhetünk, ha kiderül a tabunak számító kapcsolatunk. Kezdett megrémíteni, hogy mennyire nem gondol bele az esetleges következményekbe.
– Nem, fogalmam sincs. De ez... – meg se vártam, hogy befejezze, belé fojtottam a szót.
– Mert mind titokban tartják! Senki nem kürtöli világgá, hogy mennyire könnyen kapható egy gyors numerára! Ez a lényege ennek a barátság extrákkal dolognak, hogy senki nem tud róla a résztvevőkön kívül, és szeretném, ha ez így is maradna. Zane viszont kockázatos tényezőt jelent, mert fel lett ültetve, és érthető okokból átverve érzi magát. Meg kell értened, hogy ez nem egy olyan viszony, amiről az emberek büszkélkedve beszélnek, mert ez nem párkapcsolat, nincs benne monogámia se semmi, amit értékelnének mások. Nem kezelheted ilyen lazán, mert hatalmasat bukhatunk. Nem tudhatjuk, hogy miképp reagálnának mások. Az emberek előítéletesek, szerinted mit gondolnának rólad, meg persze rólam, ha lebuknánk? – kérdeztem, igyekezve a lelkére hatni. Minden lehetőséget fel akartam sorolni, ami csak az eszembe jutott, akár tűnt szürreálisnak vagy sem, hogy lássa, mennyi árnyoldallal kell szembenéznünk, ha rosszul sül el ez az egész.
Dominic erre mintha elmerengett volna. Maga elé meredt, szinte hallottam, ahogy az agytekervényei forognak, és a lehetséges végkimeneteleket gyártják. Nem telhetett több, mint egy percbe a hallgatása, mégis legalább tíz percnek éltem meg a néma csendet, ami pillanatok alatt telepedett le közénk. Árgus szemekkel vizsgáltam minden egyes rezdülését, várva, hogy végre reagáljon. Figyelemmel kísértem, ahogy csupasz háta ütemesen emelkedett és süllyedt. Nem volt szapora a légzése, pont ellenkezőleg: halál nyugalomról tanúskodott.
Aztán nagyot sóhajtott, megdörzsölte frissen borotvált állkapcsát, lehunyta smaragdzöld szemeit, és előre görnyedve a térdére könyökölt, majd megszólalt:
– Oké, ebben van valami. De akkor sem tudok ezzel az ötlettel megbarátkozni. Miért nem tudjuk eljátszani, hogy együtt vagyunk? Sokkal biztonságosabb lépés lenne ahelyett, hogy több személyt vonnánk be – nézett felém a válla fölött.
Most rajtam volt a sor, hogy sóhajtsak egy hatalmasat.
Ha az összes energiámat igénybe is veszi, akkor is elmagyarázom neki, mert egyszerűen nem engedhettem meg magunknak azt a luxust, hogy a tűzzel játszunk.
– Azért Dom, mert ezek szerint közel sem fogyasztasz elegendő romantikus tartalmat az interneten, mert ellenkező esetben tudnád, hogy az ilyen álkapcsolatok mindig úgy végződnek, hogy az egyik fél elkezd érzéseket táplálni a másik iránt. Ennek pedig nem adhatunk esélyt, mert ez az alkunk egyik aranyszabálya, hogy nem kezdünk el többet érezni a másik iránt. Nem tölthetsz több időt velem az ágyon kívül, mert fennáll a lehetősége annak, hogy kötődni kezdünk egymáshoz, ezt pedig minden áron el kell kerülnünk, hogy ez a barátság extrákkal működni tudjon hosszútávon.
– Ez hülyeség, Lucy! A történetek azért végződnek mindig így, mert az emberek erre a karakterek közti beteljesülésre vágynak! Ha nem így történne, senki nem nézné meg a filmeket vagy olvasná el a könyveket. A való élet viszont nem így működik! A másik pedig, hogy hagyd már ezt a barátság extrákkal kifejezést, mert nem vagyunk barátok, csak dugópajtik vagy valami olyasmik – ellenkezett.
A kiakadása második feléről nem vettem tudomást, egyszerűen elengedtem a fülem mellett. Szőrszálhasogatás lett volna beleállni ebbe a vitába, és ilyen értelmetlenségeken rugózni. Tény és való, hogy nem voltunk barátok, de ez a szóhasználat sokkal kifinomultabbá tette számomra a kettőnk közti kötetlen kapcsolatot, mint az általa használt dugópajti kifejezés. Ebből pedig nem engedtem.
– Sajnos a kicsapongó viselkedéseddel elintézted, hogy Zane kételkedni kezdjen a szavamban, így nem hagytál más választást. Akár így működik, akár nem, rezeg alattunk a léc, és nem kívánok a kényes önérzeted miatt tengerbe fulladni, ha befuccsol a tervünk. Nekem is sokkal kényelmesebb lenne, ha nem kellene egy másik fiúval kavarnom, de muszáj lesz.
– Szóval most akkor én vagyok a hibás? Én basztam el a tökéletesen kidolgozott ötleted? Alapból nem kellett volna vele leállnod beszélgetni! Nem tiszteli a nőket, csak kihasználja őket! Arra megy, hogy legyen egy jó egyéjszakás kalandja! – A korábban tapasztalt hidegvérének egy pislantásra nyoma veszett.
– Rémlik, hogy napokig ignoráltál? Megvan, hogy nekem is pontosan ez a célom? Mégis mit vártál, hogy majd tétlenkedve várom, hogy végre ismét emberszámba vegyél, és megmagyarázd a viselkedésed? Én nem ragaszkodom emberekhez, nincsenek tartós kapcsolataim, és ha valaki egyik pillanatról a másikra tojni kezd a fejemre, tovább sétálok!
– Jól van! – fújtatott, majd higgadtságot erőltetett magára. – Én nem fogok belekezdeni egy veszekedésbe. Gondoljuk át a hallottakat a nap végéig, mérlegeljük egymás elvárásait, aztán ha lenyugodtunk mindketten, és tiszta fejjel képesek vagyunk dönteni, akkor megbeszéljük miképp folytassuk ezt, rendben? – kérdezte, miközben felpattant mellőlem az ágyról. A szekrénye felé vette az irányt, kitárta az ajtaját, majd nemes egyszerűséggel elkezdett öltözködni. Annyira elvonta a figyelmem, hogy addig már nem jutottam el, hogy válaszoljak is a kérdésére.
Kicsit sem zavartatta magát, hogy csupasz teste szemem elé tárult – nem mintha bármi olyat láthattam volna, amit korábban még nem.
Hiszen nem sokkal ezelőtt egy bizonyos testrésze... – nem engedtem meg magamnak, hogy befejezzem a gondolatmenetet, mert éreztem, hogy az emlék hatására fülig vörösödtem.
Hogy őszinte legyek, meg tudott lepni a fesztelensége, amit előttem tanúsított ilyen meztelen-helyzetekben, hiszen korábban állandóan azt szajkózta, hogy jobban meg akar ismerni, mielőtt bármibe is beleegyezik. Mindössze három hét telhetett el, hogy felkerestem az ajánlatommal, ezidő alatt pedig számtalanszor nézett levegőnek, ebből pedig könnyen lekövetkeztethető, hogy nem igazán tudtunk közelebb kerülni egymáshoz. Aminek részben örülök.
Nem adtam hangot a gondolataimnak, nem kezdtem el faggatni, hogy ez az „ismerjük meg egymást jobban" feltétel csupán egy idióta kifogás volt, amit én készségesen beettem vagy mostanra ő is rájött, illetve belátta, hogy egy alkalmi kapcsolatot tényleg csak úgy érdemes elkezdeni, ha minél kevesebbet tudunk a másikról?
– El ne cseppenjen a nyálad, nyuszi – nézett rám kaján vigyorral. Az agyamban legyártott elméletek annyira lekötöttek, hogy fel se fogtam a történteket.
Hogy sodord magad kellemetlen szituációba? Nézz, de ne láss! Így garantáltan azt fogják hinni mások, hogy bámulod őket, miközben annyira lefoglalnak a gondolataid, hogy fel se fogod mi van előtted.
Az utolsó normális emlékem, hogy Dom feneke néz velem farkasszemet, majd a következő pillanatban már egy fekete farmernadrág és egy fehér felső takarta a testét.
– Bocsi, gondolkodtam – húztam el a számat, majd felpattantam az ágyáról, lesimítottam a ruhám, hogy biztos jól álljon, majd az ajtót céloztam meg, jelezve a távozási szándékom. Jobbnak láttam, ha elindulok, mert kezdtem pánikba esni, hogy Dommal nem sikerült dűlőre jutnunk. Nagyon nem tetszett a jelenlegi felállás. Egy nagy kérdőjel lebegett a fejünk fölött, amelyik bármelyik percben ránk zuhanhat, felnyársalva minket. És akkor befellegzett nekünk.
– Hova sietsz? – húzta össze a szemöldökét, miközben öles léptekkel kezdte el csökkenteni a távolságot közöttünk.
– Lassan kezdődik az előadás, nem szeretnék késni – motyogtam. Úgy utáltam, hogy a pár perce történt mocskos dolgok még ott lebegtek a gondolataimban, hogy Dom milyen acélos tekintettel tudott rám nézni, ha fel akart húzni. Hogy a közelsége pillanatok alatt képes volt hatni rám. Ilyenkor mindig azt hittem, hogy józanul látom a helyzetet és tudok éretten viselkedni, nem veszik át a hormonok fölöttem az irányítást, de az az igazság, hogy most is elég volt csupán realizálnom a tényt, hogy egy baromi helyes, izmos, határozottan az esetem típusú röplabdás csapatkapitánnyal vagyok egy hálóban (az ő hálójában) és nem tudtam feldolgozni, hogy ez tényleg megtörtént. Annyira valószerűtlen volt, mind az, hogy pont vele kaptam lehetőséget a sorstól, hogy kavarjak, mind az, hogy ez a fiú teheti tönkre a szürke kisegér szerepemet az egyetemen. Ha lebukunk...
A ráébredés a legváratlanabb pillanatban csapja pofán az embert és kényszeríti önmagát is megkérdőjelező gondolatokra.
Tényleg képes lennék egy szinte teljesen ismeretlen sráccal elveszíteni a szüzességem, csak azért, mert külsőleg tisztára úgy néz ki, mint álmaim pasija elérhető verzióban?
Tényleg belekevertem magam ebbe, csak azért, mert nem akarok tovább szűz maradni ezzel kockára téve mindent?
Tényleg hagytam, hogy az előttem ácsorgó szépfiú kevesebb mint egy hónap ismeretség után mocskos dolgokat tegyen velem?
– Lucy? Minden rendben? Szeretnél leülni pár percre? – nézett rám Dom aggódó tekintettel.
Észrevétlenül megráztam a fejem, hogy kitisztítsam az agyam, mire ő talán ösztönből, de megfogta az alkarom, hogy magára irányítsa a figyelmem.
– Jól vagy? Hirtelen olyan lett az arcod, mintha szellemet láttál volna. Teljesen lesápadtál.
– Minden oké, csak egy másodpercre elkalandoztam – motyogtam. A legkevésbé sem akartam kimondani hangosan, hogy felfordult a gyomrom saját magamtól.
Normális emberek nem csinálnak olyat, amilyet én. Hiába vagyok kétségbeesett, ez nem magyarázat arra, amit tettem és tenni készülök. Hogy mibe vágtam a fejszém.
Fogalmam sincs mi váltotta ki hirtelen ezt belőlem, de szörnyű szégyenérzet kezdett el terjedni az ereimben.
– Mi jár a fejedben? – kérdezte halkan, tapintatosan. Nem volt tolakodó, csupán kíváncsi.
– Leejtőn vagyok? – kaptam rá a tekintetem hirtelen. Csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mit szólnának a régi barátaim, ha megtudnák, hogy milyen döntéseket hozok mostanában. Lenne bárki is, aki büszkén nézne rám? Kétlem.
Miért tűnt ez a barátság extrákkal dolog jó ötletnek? Mégis mit művelek az életemmel? Tényleg így akarok majd az unokáim szemébe nézni, hogy egy ilyen súlyos titkot cipelek a hátamon életem végéig?
– Nem. A küszöbömön állsz. Szeretnél lefeküdni az ágyra? Rosszul vagy? – Dom töretlenül tartotta a szemkontaktust, mintha csak a tekintetemből próbálná megfejteni a furcsa viselkedésem.
Nem válaszoltam a kérdésére, csak sarkon fordultam és célegyenesen az ágya felé vettem az irányt. Le kellett dőlnöm, mielőtt ott helyben hagyott volna cserben a térdem.
– Nem sokkal ezelőtt még semmi bajod nem volt, Lucy. Van valami, amiről tudnom kellene? Eltitkolsz előlem valamilyen halálos betegséget? – faggatott tovább, miközben a lábamat simogatta. Ott ült mellettem és várta, hogy valamilyen magyarázattal álljak elő teljesen érthető okokból kifolyólag.
Én azonban nem tudtam mit válaszoljak. Az fejemben kavarogtak a gondolatok, a mellkasomban hullámoztak az érzelmek, és most először éreztem úgy, hogy nem tudom mit csinálok. Hogy kellene neki elmondanom, hogy a valóság gyomron vágott, anélkül, hogy hülyének nézne? Hiszen az egész szituáció meg se történt volna, ha én nem keverem nem csak magam, de őt is ilyen helyzetbe. Az én agymenésem volt ez az affér.
– Azt hiszem a lelkiismeretem utolért – sóhajtottam. Mintha a hangomból elfogyott volna az erő, gombócot éreztem a torkomban, és megállíthatatlanul azt mantráztam magamban, hogy „El ne hányd magad!".
– Ez mit jelent pontosan? Megbeszéltük, hogy megértő leszek és nincs mi miatt aggódnod. Nem szokásom ítélkezni vagy hasonlók. Minden témára nyitott vagyok – szavait burkolt biztatásnak vettem, hogy folytassam.
Felültem az ágyán, majd ránéztem. Hosszú percekig farkasszemet néztünk, egyikünk se szakította meg.
– Mondd ki, mire gondolsz. Ne tarts magadban, Lucy – suttogta, és bátorításképp szorított egyet a combomon.
– Mi lesz, ha megbánom ezt az egészet? – nyögtem ki végül. Az arca legalább három pislogásnyi időre rezzenéstelen maradt, majd kirobbant belőle a jóízű nevetés, amitől csak még rosszabbul éreztem magam.
– Nem vagy semmi – kacarászott. – Közel három hét kellett, hogy feldolgozd ezt az egészet? Pont ezért mondtam neked elsőre nemet, emlékszel? Vártam már, hogy mikor bizonytalanodsz el, és be kell vallanom, alábecsültelek, mert meg voltam győződve, hogy az elején megrohamoznak majd ezek a gondolatok. De ahhoz képest szépen bírtad.
Most ez egy félresikerült dicséret akart lenni, vagy mi a franc?
– Téged kicsit sem... lep meg a reakcióm? – zavarodtam össze. Azt hittem, hogy rosszindulatúan kinevet majd és mindenféle sértő megjegyzést tesz rám, amiért szórakozom vele. Pedig nem szándékosan tettem, hiszen tényleg akarom.
– Nem. Körülbelül egy hete szórakozgatok a gondolattal, hogy megbánod ezt az egészet. Legalábbis reméltem, mert csak ez bizonyítja, hogy nem vagy teljesen őrült. Az kicsit jobban aggasztott volna, ha ez nem következik be, mert abból arra következtettem volna, hogy itt – ütögette meg mutatóujjával a halántékát – valami baj van nálad. Szóval megnyugodtam, és azt is megértem, ha nem akarod folytatni.
– Kettős érzések vannak bennem – vallottam be, miközben visszadőltem a puha párnára lehunyt szemekkel. Orrnyergemre helyeztem a csuklómat, hogy eltakarjam az arcom egy részét.
– És ez teljesen normális. Az ember bármikor meggondolhatja magát, elbizonytalanodhat valamivel kapcsolatosan. Sok külső tényező befolyásolhatja az érzéseinket, amik különböző válaszreakciókat idézhetnek elő. Ez nem egy olyan dolog, amit szégyellned kellene, rendben?
– Mindig is ennyi empátia és türelem szorult beléd, vagy csak annyira fáradt vagy az átvirrasztott éjszaka után, hogy nincs energiád bolondnak nézni? – kérdeztem, kipillantva a kezem alól.
– Roppant türelmes személy vagyok, kivéve, ha az orgazmusodról van szó – mosolygott rám elégedetten, büszkén. Dom sikeresen oldotta fel a feszültséget bennem, ami szétszaggatta az idegeimet.
– A türelmed mellől ne felejtsük ki azt sem, hogy milyen szabadszájú is vagy – néztem rá megnyugodva, amiért nem volt elutasító. Elismerősen megcsapkodtam a vállát, majd fészkelődni kezdtem.
– Rendben leszel? Nem fognak gyötörni a gondolataid?
– Minden rendben, szépfiú. De egyet árulj el; honnan jön neked ez a fajta figyelmesség? Kétlem, hogy minden pasi kezelni tudná azokat a lányokat, akiket hirtelen rohamoznak meg váratlan gondolatok.
– Csak ismerős a szitu – rántott vállat érzelemmentesen, mielőtt viszont visszakérdezhettem volna, hogy ezt mire érti, folytatta. – Mi bizonytalanított el? Az, hogy az előbb leszo... – erősebben csaptam vállon, minthogy befejezhette volna.
– Ki ne mondd! – néztem rá szigorúan.
– Igaz, elfelejtettem, hogy szavak terén prűd vagy, ellenben az ágyban. Mondd csak ki: leszoptál – olyan széles vigyor terült szét az arcán, hogy legszívesebben képen töröltem volna.
Miután nem válaszoltam semmit, csak dühös pillantással jutalmaztam, ismét elnevette magát.
– Jól van, ezen majd még dolgozunk. Most viszont induljunk, mert késésben vagyunk – mondta, miután felnézett a telefonjának képernyőjéről. Talpra szökkent, kezet nyújtott nekem, amit készségesen elfogadtam, aztán már terelgetni is kezdett az ajtó felé.
Ha tetszett, kérlek jelezd egy csillaggal és kommenttel! Nagyon sokat jelentene nekem!🥰
Ha nem akarsz lemaradni semmiről, kövess itt is:
Ig.: vorosviktoriawriter - itt tudtok nekem írni. Szívesen válaszolok minden üzenetre! <3
Tiktok: vorosviktoriawriter - könyvajánlókat, kedvcsináló, helyenként spoileres videókat gyártok, szóval érdemes figyelgetni, ha szereted az ilyen tartalmakat. :D
2024.01.28.
A második regényem is előrendelhető a Libri oldaláról! 💜