𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣
Kit akarok átverni? Nem mondhattam, hogy nem érintett rosszul a reptéri incidens, hiába alig voltam magamnál az altatók miatt, akkor is beleégtek a fejembe Chan szavai és a lemondó pillantása.
Nem akartam megbántani a bátyámat, sem a legjobb barátomat, de tudtam, hogy Jungkook bármelyik percben elveszítheti az irányítást, ha nem állok mellette. Szüksége volt rám. A párizsi utunk alatt pedig annyira jó volt felszabadultnak és nyugodtnak látni, hogy amíg csak az lehetséges volt meg akartam őrizni ezt benne, s ezért mindent meg is tettem, amit csak tudtam.
Viszont akkor is fájt, hogy hálátlanul cserben hagytam és megbántottam azt a két embert, akik a családomat jelentették. Hiányoztak nekem, szívesen töltöttem volna velük is időt, de a történtek után abban sem voltam biztos, hogy a történtek után szeretnének látni. Mindazonáltal azzal tisztában voltam, hogy amint lehet bocsánatot kell kérnem tőlük.
A tegnap délutánt teljes egészében végigaludtam a piruláknak hála, amikor pedig felkeltem már este volt és Jungkook is békésen aludt mellettem. Szóval az éjszaka nagy részét az tette ki, hogy kisimult vonásait tanulmányoztam, s igyekeztem minden részletet a fejembe vésni.
Valahogy nagyon szerettem elrévedni benne... Én sosem hittem volna, hogy lehetséges így érezni. De megértettem. Az összes nyálasnak és valószerűtlennek tartott szerelmi történet értelmet nyert; miatta.
Csak hajnalban nyomott el újra az álom, majd reggel együtt indultunk munkába. Egy kicsit feszengtem, hiszen egy hét kihagyás után most újra visszacsöppentünk a valóságba és ennek frusztrációja Jungkookon is látszott. Talán miatta alakult ki bennem is ez az érzés, mert miatta aggódtam.
A reggeli kávéját is visszaküldette velem, mondván, hogy nem elég forró, így újfent le kellett merészkednem a pletykás kollégák közé, hogy lefőzzek egy újabb adagot.
Tudtam, minden csak kifogás és afféle indulatkezelési játszma. Valahogy éreznie kellett, hogy mindent ő irányít, mert enélkül elpattantak volna az idegei.
Miután a friss kávéval visszatértem arra léptem be, hogy egy dosszié csapódik a falhoz, nem messze tőlem, amitől ijedtemben, még majdnem a forró italt is sikerült kiöntenem.
– És ezt mi a faszért most kell közölni velem? – ordította le Jungkook a vele szemben álló Namjoon fejét, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben.
– Küldtem, emailt, de biztos elkerülte a figyelmed – közölte higgadtan Namjoon, de ez mit sem ért.
Jungkook idegesen fújtatva sétált a hatalmas üvegablakhoz, miközben a halántékát masszírozta.
– Jungkook, én most megyek, el kell intéznem néhány dolgot – mondta, majd kifelé menet segélykérően nézett rám és egy jelentőségteljes pillantást lövellt az ablak előtt toporgó felé, mire egyből bólintottam, ezzel jelezve, hogy értem a csíziót.
Ezután csak mi ketten maradtunk a helységben, lassan közelebb sétáltam hozzá, letettem a kávét az asztalra, majd azt megkerülve egyre közelebb lépdeltem hozzá a háta mögött. Mintha éppen meg akarnám szelídíteni...
Lehetséges, hogy valójában ez is történt.
Az ajkamba haraptam, egy másodpercig hezitáltam, majd egy halk sóhaj után, szó nélkül öleltem át a derekát. Izmai megfeszültek, de egy percbe se került, hogy ellazuljon.
Elmosolyodtam, mindig elmosolyodtam, amikor én győztem, amikor sikerül megmentenem saját magától.
S bárcsak mindig így lett volna...
Lefejtette magáról a kezeimet, felém fordult, és nem szólt semmit, csak megcsókolt. De ez többet jelentett megannyi szónál.
Úgy szorított magához, hogy éreztem teste minden rezdülését, s el akartam olvadni a karjai között. Ajkainak érzéki érintése, elektromos kisüléseket okozott a sejtjeim között, a szenvedély pedig görcsbe rántotta a gyomrom.
Kezeimmel görcsösen kapaszkodtam a zakójába, míg kifulladásig csókolt, s csókoltam. Úgy összegabalyodtunk, hogy szinte teljesen meg is feledkeztem minden másról.
– Bajban leszel, ha most felizgatsz, szépségem – mormolta ajkaimra, nekem pedig elakadt a lélegzetem ahogy erősen a fenekembe markolt.
– Uram, mégis miféle bajban? – húztam az agyát és a nyakát átkarolva egy csókot hintettem állvonalára, mire még erősebben markolta hátsómat, szinte fel kellett nyögnöm az érzéstől.
– Tudom, mit jelent ez az uramozás – közölte csábosan, egyenesen a fülem mellett kimondva a szavakat, s bizsergett a bőröm az érintéséért.
– Mr. Jeon – sóhajtottam kissé túlfűtöttebben mint azt terveztem, s nyakába bújtam, magamba szívtam illatát, ő pedig felmordult s egy jókorát csapott fenekemre mielőtt hátulról megragadta a nyakam, és akaratosan csókolni kezdett.
Az asztaláig tolt miközben egy másodpercre sem szakadt el tőlem. Felpakolt a masszív falapra, s lábaim közé simított, majd hirtelen erősen rámarkolt a vágytól kialakult merevedésemre, én pedig a szájába nyögve rándultam össze.
– Istenem – szakadt el tőlem, szemei feketén fénylettek, ő maga pedig enyhén zihált volt. – Meg akarom adni, ami jár neked – fogott az államra és félreérthetetlenül méregetett. – Kibaszottul felcsigáz, hogy így felizgultál – markol rám újra, és én ismét felnyögök. – Úgy megdugnálak, Babe, hogy megint sikítanál a gyönyörtől – mozgatta rajtam a kezét, amitől megremegtek a lábaim és önkéntelenül izmos mellkasának dőltem, miközben a számra kellett tapasztanom a kezem, hogy elfojtsam nyögéseim. – Ahogy érzem sürgősen kezelésre van szükséged – suttogta a fülembe, mire alsó ajkamba haraptam, az ő keze pedig hirtelen megállt rajtam. S sírni tudtam volt, ugyanis már csak a simogatása is elég lett volna ahhoz, hogy elélvezzek.
– Jungkook – sóhajtottam szenvedve, de ő csak elmosolyodott ahelyett, hogy segített volna rajtam.
– Milyen kár, hogy öt perc múlva meetingem lesz – nézett az órájára majd közelebb hajolt és az ajkaimat bámulta, amitől teljesen kiszáradtam, s végignyaltam azokon. – Szóltam, hogy ne izgass fel, szépségem – jegyezte meg halkan, majd lehunyta szemeit és megrázta a fejét.
Ellökte magát az asztaltól, s távolabb lépett tőlem.
– Hogy... tessék? – eszméltem fel nehezen, s egyre kétségbeesettebben néztem rá. Kizárt volt, hogy én öt perc alatt összeszedjem magam.
– Én most indulok – közölte és az asztalról összeszedte a holmiját. – Te meg maradj itt.
Felvontam a szemöldököm ezen kijelentésére, hiszen általában én is vele tartottam.
– Esetleg videóra vehetnéd ahogy kielégíted magad – vigyorodott el és miközben én csak némán hitetlenkedtem, ő távozott.
– Hogy mit szeretne? – meredtem magam elé, majd megráztam a fejem a gondolatra, hogy én ilyesmit tegyek, főleg a munkahelyemen.
Eldöntöttem, hogy mihamarabb el kell terelnem a figyelmem a munkával, hogy megoldódjon a jelen esetben igen csak kellemetlen problémám.
Ahogy elkezdtem egy nyolcvanhat oldalas dokumentum elemzését viszonylag hamar elment a kedvem az élettől is, és úgy belemerültem, hogy fel sem tűnt az idő múlása.
Mindezek okán pedig konkrétan szívrohamot kaptam, amikor kivágódott az iroda ajtaja és egy dühöngő Jungkook rontott be rajta.
A feje szinte egy paradicsom színével versenyzett, a szeme dühösen villogott, s görcsbe rándult a gyomrom, ahogy felismertem, ma mégis vesztettem.
– Jungkook, ne csináld! – sikítottam fel, amikor dührohama közepette a tabletet ripityára törte az asztal szélén. – Basszus! – ugrottam fel a székből és mozgásra bírtam a földbe gyökerezett lábaimat.
Tudtam, hogy veszélyes, de nem érdekelt. Nem érdekelt, csak az, hogy jobban legyen, hogy olyan legyen, mint néhány órával ezelőtt.
Mellé siettem és a karjába csimpaszkodtam, éreztem, ahogy egész testében remegett. Nem volt önmaga, ő a dühe volt, csak a düh.
– Eressz! – ordított rám, mire összerezzentem, ő pedig könnyedén ellökött. Gyenge voltam, a padlóra estem, ő pedig összetört mindent amit csak talált az asztalán, mintha semmi sem lett volna elég a végtelen tombolásának.
– Kérlek, kérlek, fejezd be! – kiabáltam rá, miközben megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim; miatta. – Jungkook! – vergődtem tehetetlenül, mire végre felém fordította a tekintetét.
– Tudod, te, mit mondott? – mutatott felém fenyegetően és megfeszültek arcizmai, majd egyenesen elém lépett és lehajolt hozzám, hogy az államra fogjon.
Szorítása olyan erős volt, hogy még több könny gyűlt tőle a szemembe.
– Ki mondott, mit? – kérdeztem zavartan, mire leguggolt elém.
– Azt neked nem kell tudod! – sziszegte fogai között. – Úgysem lesz jobb soha nálam, soha! – vágta az öklét a falba olyan erővel, hogy féltem, a csontjait töri.
– Jungkook! Jungkook, nyugodj meg! – kaptam el a kezét és a mellkasomhoz szorítottam. – Itt vagyok! Itt vagyok veled! – néztem mélyen a szemébe, még végleg csapdába nem ejtettem tekintetét. – Nyugodj meg! Ne csináld ezt, kérlek! Te vagy a mindenem, mihez kezdek, ha bajod esik? – szipogtam.
Jungkook nem dühöngött tovább. Kirántotta a karját a kezeim közül és felállt. Megijesztett a hirtelen jött hidegvérűsége és hallgatása.
– Elköltözöl – jelentette ki rám se nézve, mire döbbenten meredtem rá. – Velem fogsz élni.
– Micsoda? – hitetlenkedtem. – Komolyan azt akarod, hogy éljek veled? Hogy hagyjam ott a testvéremet? – fakadtam ki.
– Melyik részét nem érted a mondatomnak? – fordul felém ingerülten, s beharaptam ajkaimat.
Szemeiben valami sötét ült, valami mély, a düh elfedte, de ott volt, láttam. Megfejteni ugyan nem tudtam, de elszorult a torkom.
– Rendben – feleltem halkan. – Minden úgy lesz, ahogy akarod – adtam meg neki, amit kért.
Mert érte mindenre kész voltam.
– Pompás – vetette oda, s ezek után egy percet sem maradtunk tovább az irodában, azonnal elindultunk a villába, én pedig letettem arról a tervemről, hogy ma kibékítem a bátyámat és persze a legjobb barátomat is.
– Holnap küldök valakit a dolgaidért – jegyezte meg Jungkook, miután beléptünk a villa ajtaján.
Egész úton meg sem szólalt, s hidegen viselkedett, ami egy cseppet sem tetszett.
– Erre semmi szükség, el tudom intézni...
– Nem! – üvöltött rám, mire azonnal belém fagytak a szavak. – Ennyire el akarsz menni? Nem jó neked itt? Talán valami másra vágysz, Park Jimin? – lökött az ajtónak, mire fájdalmasan felnyikkantam.
– Ezeket meg honnan veszed? – néztem rá értetlenül. – Veled akarok lenni – nyúltam felé, de hátra lépett, az én szívem pedig összeszorult. – Veled akarok maradni, melletted, mert szeretlek – könnyes szemekkel fürkésztem tekintetét, melyből semmit sem tudtam kiolvasni; semmit.
– Jaj, hagyj már ezzel a szarsággal – csattant fel. – Többé ne próbálj egy ekkora hülyeséget érvként használni. Nálam ez nem jön be – közölte és otthagyott anélkül, hogy visszanézne.
Én pedig jobbnak láttam, ha nem megyek utána.
Fogalmam sem volt arról, hogy mi tette ilyenné, de kétségbeejtett a viselkedése, és gyűlöltem a veszteségem.
A tenyerembe temettem az arcom, és lecsúsztam az ajtó tövébe, nem volt erő a lábaimban. A lelkem sajgott, újra sajgott.
Az én boldogságom, miért volt hullócsillag?
Miért nem maradt? Miért hunyt ki fénye, egy pillanat alatt?
________
Megint csak ideje volt már az új résznek.
De megnyugtatlak titeket, miután a héten letudom az utolsó 2 vizsgám belehúzunk ebbe a történetbe.
Egészen pontosan 10 rész van már csak hátra, szóval nyakunkon a finálé.
Hétvégén tervezem hozni a következő részt. Addig is igyekszem nem megbukni a vizsgákonxd
Nektek pedig szebb hetet kívánok!
byebye<3