Felemelő érzés, amikor azt hiszed minden rendben van, hogy végre nyugodtan feküdhetünk le és úgy is kelünk fel, mert azt hisszük hogy minden probléma a múlt részévé vált.
Én is ezt éreztem, amikor ma fel keltem, Kolen csókojaival ébresztett, együtt meg reggeliztünk apával, és mikor ez meg történt el indultunk a kastélyba, annak ellenére hogy Kolen apja ellenezte, nagyon örült hogy látott aminek én is örültem, öt is megnyugvásként érte amikor el meséltem neki mi is történt és hogy a tanács is le szállt rólunk.
Annyira boldognak éreztem magam, annyira szabadnak, Kolennel ki mentünk egy nagy kertbe ami sok fával volt díszítve.
Meg álltunk egy üres helyen majd Kolen felém fordult.
- Most meg tanítom neked hogyan irányítható a gyorsaság, mondhatnám hogy futás de valljuk be ez már azon jóval túl megy.
- Na szóval szerintem a legkönnyebben úgy tudsz el indulni ha az egyik lábadat hátra teszed lehetőleg azon a lábadon legyen a súlypontod amivel mindig lépéstindítassz - magyarázta. Mintha tesi órán lennék.
- Így ? - kérdeztem miután be álltam abban a pózban amit ő is fel vett.
- Igen. Tökéletes. - mondta.
- Ezután, lazítani kell, nem szabad rágörcsölni mert akkor könnyen elveszted az irányítást. - mondta, hát az nem lesz könnyű.
- És végül csak indulj el - mondta majd el is tűnt mellőlem aztán vissza jött.
- Csak úgy induljak el? Nincs semmi más? Nem kell gondolnom rá? - kérdezek.
- Nem, csak ösztön. - mondta.
- Próbáld meg, és vigyázz a fákkal. -mondta.
Miután összpontosítottam egy irányba, vettem egy mély levegőt és ki fújtam lazítás képen ami be is vált. Majd próbáltam ösztönösen cselekedni a továbbiakban.
És láss csodát egyszer csak sikerült is el indulnom, csak hát azt nem tudtam hogyan álljak meg, próbáltam arra gondolni hogy meg akarok állni de semmi, mikor szembe mentem egy fával, hát mit mondahatnék meg fogott.
Mikor Kolen mellém ért ijedten nézett rám míg én ki terűlve feküdtem a földön.
Majd ki tört belőlem a nevetés.
- Nem tudtam meg állni. - mondom.
- Azt látom -, mosolyodott el.
- Na gyere próbáljuk meg újra, de ha lehet most ne akarj megsérülni.
- Most sem akartam. - mondtam majd fel álltam.
Vissza mentünk arra a pontra ahonnan indultunk. És még vagy 4 próbálkozás el telltével végre sikerült meg állnom pont akkor amikor szerettem volna és ezután már ösztönösen meg álltam bárhol.
- Ez az sikerült. - ugrándoztam mint egy kisgyerek mire Kolen csak nevetett rajtam.
Oda mentem és a nyakába vetettem magam.
- Nagyon ügyes voltál, büszke vagyok rád. - mondta és akkor azt a mosolyt semmi sem lett volna képes le mosni az arcomrol. Kivéve.....
- Ennyi elég egyenlőre gyere, úgy terveztem ezután vissza megyünk hozzád, hagyom hogy kicsit kettesben legyetek. A délután folyamán pedig vissza megyek érted és szeretném ha ma a kastélyban lennél velem. - mondta a szemembe nézve.
- Rendben, ez jól hangzik, úgyis lenne mit meg beszélnem apával. - mosolyogtam tovább.
Jó kedvel telve mentünk be a kastélyba és újságoltam el az aposomnak hogy meg tanultam úgy futni ahogyan ők és mostantól én vagyok Flesh. Amire nyilván nevetés volt a válasz de azért meg is dicsért.
Egy kis idő múlva Kolen el vitt haza és miután el köszöntünk ő el is ment.
- Mesélj apa, hogy vagy? - kérdezem.
- Én jól vagyok kicsim. De nagyon aggódtam érted.
- Sajnálom apa hogy ezt át kellett élned. - mondtam majd meg öleltem.
- A fő hogy jól vagy. - mondta egy halvány mosollyal.
- Beszéltél már Emilivel? - kérdezte.
- Sajnos még nem tudtam. - mondom szomorúan.
- Hívd át, legalább elmesélheted mindkettőnknek mi is történt és ő is látni fogja hogy jól vagy.
- Rendben apa, köszönöm. - mondtam.
Meg fogtam a telefonom majd meg kerestem Emili számát és hívás gombra nyomtam. Két csengés után fel vette.
- Helló ki az? - kérdezi letört hangon.
- Szia Em. Én vagyok az Adaline.
- Mi? De te...- kezdi.
- Nem Em. Kolen meg mentett. - mondom mire hallom hogy el sírja magát, majd hallom Christopher hangját amint kérdezi jól van e.
- Em. Lenne kedved át jönni? Itthon vagyok Apa sem tudja még mi történt gondoltam el mesélem mind kettőtöknek hisz úgy gondolom te is tudni szeretnéd. - mondom.
- Igen, igen - válaszolja szipogva.
- Egy pillanat és Chris el visz.
- Rendben. - mondtam.
- Mindjárt ott vagyok. - mondta majd le tette.
Egy perc múlva már előttem álltak és Emília konkrétan a nyakamba ugrott de úgy hogy mindketten hanyatt estünk mire nevetni kezdtünk.
- Én is örülök hogy látlak - mondom.
- Szia Christopher. - köszöntem neki is mikor fel álltam.
- Szia. Vámpír lány. - mondta egy kacér vigyorral.
- Tessék? - kérdez vissza Emília.
- Hát tudod vanmit meséljek. - mondom majd be mentünk a konyhába, le ültünk mind a négyen és el meséltem mi is történt.
- Jézusom Adaline. - mondja Emi.
- Szóval a kaszások egyenlőre nyugton vannak és a tanács is, ez szuper 10 év nyugalom. - mondta, igen én is így éreztem.
- Igen Emi.
- Nahát kislány, üdv a családban. - mondta Christopher.
- Hé Chris. Én is lehetek vámpír? - kérdezi Emi.
- Lehetnél, ha szeretnél. - feleli neki.
- Jó vámpírnak lenni? - kérdezi.
- Még egyenlőre nem sokat tudok róla. Most tanultam csak meg hogy hogyan irányítható
a futással járó sebességem. Lefejeltem egy fát. - mondom mire Chris nevetni kezd.
- Minden esetre szerintem még várj ezzel, majd mesélek még, egy szomorú azért már akad ebben.
- mi? - kérdezi Emi.
- Starbucks, hamburger, madártej, semmit sem ehetek csak vért. - mondom mire Emi el húzza a száját.
- Áucs. - mondja
- Igen.
- Mingyárt jövök - mondja apa hirtelen majd ki megy.
Egy percre rá, hallom hogy veszekszik valakivel, vagy inkább valakikkell.
- Apa mi a baj? - megyek ki de a mondatom végét elharaptam mikor meg láttam a kapuban anyát egy másik férfival.
- Áh lányom. Hol a vámpír barátod? - kérdezi anya.
- Nincs itt. - Válaszolom mikor Emi meg áll mellettem.
- Em. Szólj Christophernek hogy menjen innen és üzenye meg Kolennek hogy ide ne jöjjön. Siess - mondtam mire be is ment szólni neki.
- El ment. - suttogta.
- Ki ez a férfi anya? - kérdezem.
- Ő, ja az új barátom, vámpír vadász, meg kértem tüntesse el Kolent az útból. - mondja nemes egyszerüséggel.
- Mégis hogy gondoltad ezt? - kérdezem dühösen.
- A tanács rakta ide, itt kell lennie, nekem nincsproémám de ha bármi baja esik titeket vonnak felelősségre. - mondom.
- Tudom de te majd meg mondod hogy meg támadott és ezértöltük meg, vérszomjas volt. - mondja mosolyogva.
- Aztlesheted. - mondtam neki komoly hangon.
- Mi az? Esetleg beleestél? - kérdezi gúnyosan.
- Nem, de ettől függetlenül nem fogom hagyni hogy kárt tegyetek benne, semmit sem tett. - Egyre dühöseb vagyok ez nem jó.
- Miért nem Adaline. Mond meg, ha nem szereted miért ne tehetném? - kérdezi.
- Mert nincs hozzá jogod. - mondtam.
- Oh hogy mihez van jogom és mihez nem azt majd én el döntöm de köszi. - éreztem hogy Kolen nem messze van és figyel. Gondolom Chris is.
- Fejezd ezt be. - Szolt rá apám is erélyesen.
- Te meg kinek az oldalán állsz? - kérdezi anya
- A lányomén. - mondta.
- Ez egy vicc, egy rohadék vámpír az akitvédtek vegyétek már észre. - mondja hisztérikus hangon.
- Inkább neked kellene észre venned mit müvelsz. Háborút akarsz? Azt amitől meg óvott a tanács? nemrendezhetsz csak úgy mészárlást mert neked valami nem tetszik. - Jelentem ki.
- Óh dehogy nem, mivel hogy tudom ki ölte meg a hugodat és az történetesen a kastélyban van. Szóval ha kell mészárlás lesz. - jelenti ki.
- Csak rajtam keresztül. - mondtam neki.
- Nem szereted mi? Nemvédenéd ennyire. - mondja a nyilván valót.
- És ha még így is van? Akkor mi van? Jelenleg nem csak őt védem hanem mindenkit aki ott van. - mondom határozottan.
- Nem érdekel, akkor sem lesz más a véleményem. - mondja és már nem bírtam magammal.
- Még így sem? - kérdezem majd hagyom hogy eluralkodjon rajtam az érzés és vörösen izzó szemeim előtérbe kerüljenek.
- Adaline. - mondja anya sápadtan.
- Ha aznap Kolen nem tesz értem semmit, már rég temetés szervezéssel kellene foglalkoznod.
- De ez nem lehet. - mondja hülledezve.
- De lehet. - mondom.
- Itt vagyok az élő példa.
- Ha a kastélyba akarsz menni, ha az otlevökre akarsz támadni, akkor rámtámadsz. - Mondom amit gondolok.
- Nem. - mondja hirtelen.
- Te már nem vagy a lányom. - jelenti ki.
- Ne beszélj már marhaságokat, hogy ne lenne a lányod. - mondja neki apa.
- Már nem az, egy szörnyeteg lett. - mondja anya.
- Jobban örülnél ha halott lenne? - kérdezi apa idegesen.
- Ennél még az is jobb lenne. - mondja anya és itt tört el bennem valami, éreztem ahogy le folyik egy könny csepp az arcomon.
- Anya. - mondom halkan.
- Nem vagyok az anyád, már nem. - mondja.
Hátráltam egy lépést mert majdnem össze estem. Emi meg fogott így meg tudtam állni.
Mikor rá néztem könyesek voltak a szemei.
- Josh. - hallom anya hangját. - tedd amit kell. - mondja neki, majd a férfi aki ezek szerint Johs rámszegezi a fegyverét. Szemeim kitágultak és tudtam futnomkéne de amikor apa meg próbálta el venni a férfitól a fegyvert, nem hagyom hogy baja essen.
Meg indultam feléjük de ekkor Chris és Kolen is le jöttek mellém, Kolen könnyűszerrel szedte ki a férfi kezéből a puskát, aki futni kezdett, anya pedig sehol nem volt.
Meg fordulva fel mentem a szobámba, még csak annyit sem mondtam nekik hogy el megyek. A párnámba kapaszkodva sírtam és abba kiabáltam ki minden fájdalmam, amit anya mondott az kegyetlen volt, ketté szakította a szívemet. Jobb lett volna ha meg halok? Holtan szívesebben látna?
Mikor Kolen fel jött, oda ült hozzám és szorosan a karjaiba zárt.
- Minden rendben lesz. Semmi baj. - próbált nyugtatni.
És akkor éreztem csak igazán most tényleg meg halt bennem valami, valami ami soha nem lesz már ugyanolyan mint azelőtt.
Remeg a testem, el veszett a hitem.
Ragaszd meg kérlek újra az én össze tőrt szívem.