𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠
Egy hét vele Párizsban, nem hittem volna, hogy képes ennyi nyugalommal eltölteni. Furcsán más volt minden, furcsán jó.
Ezúttal ő fedte fel számomra a világ egy másik oldalát, s a mosolyában ott volt a lelkem minden szabadságának kulcsa. Ő volt a felejtésem, a gondfelejtőm.
Viszont a rögtönzött szabadságom nem tarthatott örökké. Vissza kellett térnem a munkához, bármennyire is élveztem a Jiminnel eltöltött időt.
A hazautazásunk nem volt zökkenőmentes, ugyanis a szőke, nem volt hajlandó repülőre szállni, pontosabban, úgy semmiképpen sem, hogy eszméleténél van, így abban maradtunk, hogy bevesz pár altatót, hogy végig tudja aludni az utat. Amikor megérkeztünk a seouli repülőtérre Jimin még épphogy csak ébredezett, így az ölemben cipeltem le a repülőről, ahol viszont egy nem várt meglepetés fogadott.
– Azonnal állj meg, te szemét! Mit tettét a testvéremmel? – rontott rám a semmiből a karjaim közt szendergő szőkeség idióta testvére és a minden lében kanál csatlósa.
– Ezeket meg ki engedte be ide? – vontam kérdőre a személyzetet, hiszen ez egy magán kifutó, ahová nem engedhetnének be csak úgy akárkit.
– Elnézést, Uram! Azt mondták, ön tud róla és pontos információval rendelkeztek az érkezéséről – szabadkozott az egyik semmirekellő.
– Csodálatos! – gratuláltam a rendkívüli eszességéhez. – Tehát maguk bárkit beengednek ide, aki tudja a nevem és ez érkezésem időpontját – konstatáltam egy gúnyos mosollyal. Komolyan az agyam eldobom az ilyen alkalmatlan és idióta emberektől.
– Elnézést, többé nem fordul elő! – esedezett a nő, de pont nem tudott érdekelni.
– Azt garantálom – vetettem oda neki, hiszen majd én gondoskodom róla, hogy többé ne vegyen körül ilyen semmirekellő személyzet. – Most pedig hagyjanak magunkra! – mordultam rájuk, ugyanis egy fültanúja sem lehetett az elkövetkező percekben elhangzottaknak.
– Te aljas rohadék, mit képzelsz magadról? Azt hiszed, bármit megtehetsz a testvéremmel? Hogy úgy szórakozol vele, ahogy kedved tartja? Miféle undorító mocsadék vagy? – állt elém Chanyeol, a kezei ökölbe szorultak a dühtől, de én furcsa módon képes voltam megőrizni a hidegvérem. Talán a karjaim közt fekvő fiú volt az oka, talán az ő közelsége tette ezt velem.
– Neked aztán semmi közöd a kettőnk viszonyához – közöltem vele unottan. – Inkább arra fordítsd az energiád, hogy megfelelően visszaintegrálódj a társadalomba – találtam be a gyenge pontjába, ugyanis a börönélet után Jimintől tudtam, hogy vannak nehézségei.
– Te szemétláda! – ugrott volna nekem, de a kis barátja lefogta.
– Hagyd, Chan! Ezzel semmire sem mész – nyugtatta miközben gyilkos szemekkel méregetett, majd tekintete Jiminre vándorolt, aki még mindig eléggé kábult volt és szinte biztos voltam benne, hogy visszaaludt, de akkor talán örültem is ezen állapotának.
– Nem fogom hagyni, hogy tönkretedd! – fenyegetőzött az a börtöntöltelék, amin elvigyorodtam.
– Mit fogsz tenni? – billentettem oldalra a fejem. – Talán engem is megkéselsz? – kérdeztem epésen, tetettet félelemmel, a bosszús arckifejezésén pedig nevetnem kellett.
– Fogd be, te egoista fasz! – emelte fel a hangját és megint megindult volna felém, ha a barátja hagyja. – Eressz, Taemin! Tényleg megölöm! – őrjöngött.
– Ugyan, tényleg ennyire hiányzik neked a börtön? Végül is biztos jó barátokat szereztél... – morfondíroztam.
– Kussolj már! – förmed rám. – Neked csak ez megy! Mások nyomorán taposol, ezt használod ki, mert egy gerinctelen féreg vagy, semmi több! – köpi az arcomba, viszont ez nem hat rám. – De a testvéremmel nem fogod tovább ezt csinálni! Nem nézem tétlenül, ahogy alantas módon tönkreteszed!
– És ezt hogyan tervezed véghezvinni? – vetem fel a kérdést. – Ő is velem akar lenni, tehát nincs szó kényszerről – vonok vállat. – Most pedig mi elmegyünk, bármennyire is élveztem ezt a bájcsevejt – lépek az autóm felé.
– El ne merd vinni Jimint, mert beverem a képed! – szól utánam erélyesen ezúttal Taemin és meg is ragadja a vállamat.
– Azt ajánlom, hogy vedd le rólam a kezed, most – nézek rá szúrósan, de mielőtt még bepöccennék egy erőtlen hang zavarja meg a heves szóváltásunkat.
– Taemin? – kezdte nyitogatni szemeit a szőke, mire mindenki egyszerre kapta rá tekintetét.
– Jimin, itt vagyok, Chan is itt van, menjünk haza végre – simított Jimin arcára, mire hirtelen belém hasított a tömény düh ezer szikrája. Már nyoma sem volt a békének. Tudtam, nem tarthat örökké, de ahogy a felemésztő érzés újra rám talált, mintha mindent elvesztettem volna.
– Tűnjetek innen! – kiáltottam rájuk, miközben hátrébb léptem és görcsösen szorítottam a szőkeség törékeny testét mellkasomhoz.
– Jungkook – szólított meg, halk, erőtlen hangon az egyetlen személy, aki értékes volt a szememben. Lepillantottam rá, egymásba fonódó tekintetünk néma szavakat váltott egymással, s immár hidegvérrel védtem azt, ami az enyém.
– Ereszd el! – erőlködött tovább Chanyeol, pedig tudhatták volna, hogy semmit sem érhetek el az én akaratommal szemben.
– Ez sosem fog megtörténni – közöltem velük. – Most pedig távozzatok, ez egy repülőtér, nem pedig egy cirkusz, ahol kedvetekre játszhatjátok az agyatokat – vetettem oda nekik búcsúzóul és egy szó nélkül nyitottam ki a kocsi hátsó ajtaját, hogy beültessem a még mindig kótyagos állapotban lévő fiút.
– Hé, el ne merd vinni az öcsémet! – kiáltott rám Chanyeol.
– Mit művelsz? Komolyan azt hiszed, hogy csak úgy elrabolhatod, megint? – lökött félre Taemin, hogy kirángassa a kocsiból a szőkét, de a vállára fogva penderítettem hátrébb.
– Eszedbe se jusson! – löktem egyet rajta, de mielőtt még elfajulhatott volna a helyzet, Jimin a zakómba csimpaszkodva megállított.
– Induljunk, Jungkook – ejtette ki úgy a nevem, hogy az elég erőt adott visszafogni magam. – Chan, Taemin, kérlek menjetek most haza – parancsolt megálljt annak a két eszelősnek is.
– Komolyan, Jimin? – bámult rá hitetlenül a bátyja. – Ez az, amit akarsz?
– Ez – fogott kicsiny kezével az enyémre, ami miatt egy önelégül mosoly kúszott az arcomra. Győztem. Ő az enyém és ezen semmi sem változtathat.
– Jól van – tárta szét a kezét sértődötten – De majd jusson eszedbe, én megmondtam, hogy ez az aljas fickó tönkretesz – mutatott felém dühtől remegő kézzel. – És őt választottad azok helyett, akik tényleg törődnek veled – köpte a szavakat és minden további nélkül elviharzott a kijárat felé.
– Te is tudod, Jimin, hogy most igaza volt – közölte meglátásait a kedves barátja is és Chanyeol után futott, én pedig végre megszabadultam tőlük.
S Jimin még mindig fogta a kezemet, az ő érintése feledtette az összes indulatot, amit az a kettő megjelenése korbácsolt fel bennem. Ránéztem, egyenesen a könnyektől csillogó szemébe. Az enyém volt, és ez az, ami számított.
Sosem választhat mást helyettem, a helye örökké mellettem van – ez volt az örök törvény, a kettőnk húzódó kimondatlan megállapodás.
– Induljunk – köszörültem meg a torkom és miután bólintott, eleresztette a kezem. Becsuktam az ajtaját és a volán mögé ültem.
Az úton csend telepedett ránk. Jimin valószínűleg még mindig az altatók hatása alatt állt, mert mikor megérkeztünk a villához az autóból is alig bírt kikászálódni.
– Túl sokat szedtél be – morogtam, mikor elkaptam a derekát, nehogy elvágódjon a betonon.
– Mi? – nyögte ki értetlenül, mire felsóhajtottam.
– Az altatóból – világosítottam fel.
– Lehet – motyogta a halántékát masszírozva.
Az ölembe kaptam és felcipeltem a szobámba, hogy lefeküdhessen.
– Köszönöm – mondta, miközben magára húzta a takarót.
– Pihenj, hogy kimenjen belőled az altató hatása – utasítottam, majd miután bólintott a dolgozószobámba mentem, ahonnan a laptopommal és néhány dossziéval visszatértem a szobámba.
Jimin újfent elaludt. Tényleg nagyon kiütötte magát azokkal a szarokkal.
Letelepedtem mellé a cuccaimmal, hogy végre a munkámnak is figyelmet szenteljek, de ennek ellenére sem voltam hajlandó lemondani a közelségéről.
Még egy óra elteltével is aludt, csak közben közelebb húzódott hozzám, én pedig selymes tincsei közé simítottam és tekintetemmel elidőztem szép arcán. Az ő bájos kisugárzása mindig különleges nyugalmat hozott, olyat, aminek a létezéséről sem tudtam, amíg bele nem néztem azokba a gyönyörű szemekbe, amíg meg nem tanította, hogy egyetlen csókja is érhet annyit, mint számtalan olyan éjszaka, amit másokkal töltöttem, hogy egy pillanatra megszabaduljak a csapdába ejtő indulatoktól.
Az igazság, hogy egész életemben őt vártam, s nem is tudtam, hogy mindig is őt kerestem, amíg rá nem találtam. Egyedül rá volt szükségem, senki másra.
Sosem ért senki semmit sem a szememben, de ő más volt.
Bár nem hittem a nyálas érzelmek létezésében, a szerelemben – ahogy Jimin hívja –, de a szükségben igen. Nekem szükségem volt rá és neki is rám. Ez erről szólt. A vágyainkról, arról, hogy egymás által kiegészülünk, hogy általa leszek tökéletes, hogy általa lesz minden tökéletes.
S furcsa mód, így lett mindennek értelme.
__________
Sziasztok!
Végre hoztam egy új részt <3
Igyekszem majd az elkövetkező időszakban is gyakrabban részeket hozni, bár nyakamon a vizsgaidőszak, így megint csak nem tudom azt ígérni, hogy hetente jelentkezem, de megpróbálom.
Hamarosan tervezek megint hozni nektek egy kis karácsonyi szösszenetet is, ami remélem a vizsgák ellenére is megvalósul. Közben pedig néhány újabb és kevésbé újkeltű történet vázlatán is dolgozom szabad perceimben, amelyek közül egy-kettő jövőre biztos megírásra kerül, hiszen talán senki számára sem titok, hogy nem olyan sok van már hátra ebből a történetből.
Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok velem és követitek a munkásságom<3
Találkozunk a következő részeknél!