Lando
Hogy mit éreztem, mikor Mona megsemmisülve kilépett a szobából? Hogy egy kibaszottul nagy idióta vagyok, hogy hagytam elmenni. Hogy nem mentem utána... De tudtam, hogy azzal neki ártanék, ha most még erősködnék. Átmentem a Maxal közös szobánkba, és ő mit sem sejtve nyomogatta tovább a telefonját, én pedig csak levetődtem mellé az ágyra. Éppen meg akartam szólalni, hogy egy cseszettül nagy barom vagyok, mikor Cisca rontott be a szobába.
-Max gyere! A húgod nem akar kijönni a fürdőből!- itt már tudtam, hogy miért van ott.
-Jaj hagyd rá, mindig is sokáig szokta áztatni magát.- legyintett. Csak a földet pásztáztam, biztos voltam benne, hogy Cisca sejti, hogy én vagyok a baj.
-Nem Max, nem fürdik. Valami van vele...- itt lopva felém nézett, ezt még úgy is éreztem, hogy a földet bámultam. Max kikapcsolta a telefonját és már sietett is hugához.
~
Már egy ideje egyedül ütem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy mikor rontottam el az életemet, mikor nyílt az ajtó és Max lépett be rajta. Na nekem itt lőttek.
-Csak, hogy tudd, nem utállak meg semmi!- szólalt meg hallkan.
-Nem?
-Nem. Mona megkért, hogy legyen veled olyan a kapcsolatom, mintha ő meg sem történt volna.
-De én nem tudok, úgy viselkedik, mintha ő meg sem történt volna...- hajtottam le a fejem, a nap folyamán már nem is tudom hányadszorra.- Sajnálom, hogy nem mondtuk el.
-Valahogy éreztem.- mosolyodott el keserűen.- De szívesebben bíztam volna rád Monát, mert veled tudtam, hogy biztonságban van.
-Azt hittem, hogy rosszabbul fogod lereagálni.
-Mondom, sejtettem, így nem ért akkora meglepetésként. De, hogy ekkora barom legyél!
-Nem akarok csalódást okozni neki Max.
-Most is azt okoztál!- rázta a fejét.
-De nagyobbat is okozhattam volna. És fontos nekem annyira, hogy ne bántsam tovább. Féltem magamtól, érted? Mi van, ha ne adj' Isten félre lépek?
-Érdekes. Ameddig "együtt voltatok", addig sem léptél félre.
-Jó de...- és igazából nem is tudtam erre mit mondani. Észre sem vettem, hogy az idő alatt annyira kötődtem Monához, hogy más lányra rá sem néztem...
~
Másnap reggel fáradtan keltem ki az ágyból és mentem le a konyhába, ahol csak a két Fewtrell testvér hiányzott. Azt tudtam, hogy Max sokáig szokott aludni, de Mona korán kelő típus. Ma van az utolsó napunk, délután megyünk haza, és nagyok félek, hogy többet nem fog Mona velem foglalkozni. Jó, mondjuk mit is vártam, hiszem megmondtam neki, amit megmondtam...
Ebéd előtt esett be Mona a konyhába. Szemei alatt nagy sötét karikák húzódtak, mit tettem vele...
Ebédél Mona és Cisca helyet cseréltek, így Mona nem mellettem ült. Aztán ebéd után Mona azonnal vállalkozott, hogy felmegy és elaltatja Milat. Mila húga szinte egész délelőtt húzta a lóbőrt, így lehetetlenség, hogy el tudott volna aludni ebéd után. Mila nevetve karolt Mona nyakába, aki megsimogatta a kislány arcát, majd felmentek az emeletre. Egy idő után úgy voltam vele, hogy nem bírok tovább közösségben lenni, így felmentem a szobánkba, vagyis mentem volna.
Sanavvahék szobájából kihallatszódott, ahogyan Mona hallkan énekelt. Szerintem nem hallottam volna, ha az ajtó nem lett volna résnyire nyitva hagyva. Megtorpantam az ajtó előtt és csak hallgattam Mona nyugtató hangját;
"...You try to push me out
But I just find my way back in
Violet, blue, green, red to keep me out
I win"
"There's things I wanna say to you
But I'll just let you live
Like if you hold me without hurting me
You'll be the first who ever did
There's things I wanna talk about
But better not to give
But if you hold me without hurting me
You'll be the first who ever did..."
És a dal végéig ott álltam a szoba előtt, és imádkoztam magamban, hogy Mona valaha megbocsásson nekem. Talán tegnap nem fogtam fel, hogy mekkora jelentősége is van annak amit mondtam, és ahogy döntöttem. Elmondhatatlanul idiótának éreztem magam így utólag, hogy eltaszítottam magamtól Monát. Vártam, hogy mikor kezd bele megint énekelni, viszont hirtelen kinyílt az ajtó és Mona lépett ki rajta, vagyis inkább csak lépett volna, mert ott álltam.
Azt sem tudtam, mit csináljak. El akart menni mellettem minden szó nélkül, így gyorsan keze után kaptam de ő elrántotta azt tőlem, és nem is hibáztathatom miatta.
-Mit szeretnél?- nézett rám érzelemmentes arccal.
-Mona kérlek beszéljük meg!- vezettem arcára tekintetemet, azonban a lány mindenhová nézett csak rám nem.
-Szerintem nekünk nincs mit megbeszélnünk.- rázta lemondóan a fejét és elment mellettem. Szemeim megteltek könnyekkel, de nem, nem sírhatok, hiszen fiú vagyok és a fiúk nem sírnak. Amilyen gyorsan csak tudtam bementem a szobába és magamra zártam az ajtót, abban reménykedve, hogy Max most az egyszer messziről elkerüli a szobát. Nem tudtam mást csinálni, kétségbeesetten kezdtem tárcsázni az egyik legnagyobb támaszomat. Maxnak mégsem bőghetek a saját húga miatt.
Amint hallottam, hogy a másik fél felvette a készüléket, mielőtt beleszólhatott volna, megszólaltam, eldöntöttem, hogy mindent egytől egyig elmondok neki;
-Carlos én akkor egy barom vagyok...- talált utat magának az első könnycsepp, ami a pólómora érkezett.
Instagram: hewinsinmonza_
Tiktok: hewoninspa_