Timivel egész éjszaka fent voltunk. Filmet néztünk, nasit zabáltunk, video chateltünk egy órát Ritával, aki éppen egy esti buliba készülődött. Eleinte még nehezen viselte az időváltozást, de mostanra már teljesen megszokta és imádja Los Angelest és imádja Tylert. Az apját még mindig nem imádja, de minden mást igen. Mi pedig imádtuk, hogy boldog és ezerszer megnyugtattam, hogy nem haragszom, amiért nem hagyott ott csapot-papot és utazott haza hozzám, csak mert nekem szerelmi bánatom volt. Építse csak a Los Angelesi karrierjét.
Az éjszakai kukorékolásnak az lett az átka, hogy reggel nyolckor karikás szemekkel, ásítozva, zombiként jelentünk meg a konyhában, köszönhetően a szomszédnak, akinek kedve támadt csütörtök reggel füvet nyírni.
- Itt még mindig nem ismerik azt a szót, hogy alvás? – ásítozott Timi és levágta magát az asztalhoz, fejét a karjára hajtotta és ott nyöszörgött, amíg én főztem magunknak kávét.
A hűtő felé tartva, kipillantottam az ablakon, a fejemet csóváltam, amiért anya a kertben kapált a napsütésben, pedig nem egyszer mondtuk már neki, hogy ne a legnagyobb melegben akarjon kertészkedni, és a kapálás rá ér. Egyik évben apával meguntuk, hogy anya nyáron folyton a kertben van, és vettünk egy kecskét, aki lelegelte a füvet, anyának legnagyobb rémületére.
- Ó, de korai Zsombi – jegyeztem meg csodálkozva.
- Zsombi? – kapta fel a fejét azonnal Timi felélénkülve és engem odébb lökve majdnem belemászott a mosogatóba annyira nézett kifelé. – Hol van?
- Valószínűleg kint a földeken – pillantottam a fali órára.
- Olyan szemét vagy – könyökölt oldalba erősen. – Mi lesz a reggeli? – lépett oda a hűtőhöz miközben belekortyolt a kávéba. – Ó, maradt még palacsinta. Nyami – vette ki a tányért és leült az asztalhoz.
Magamnak összedobtam egy szendvicset, aztán a mai programról beszélgetve megreggeliztünk. Az volt a terv, hogy elmegyünk strandolni, de amint befejeztük a reggelit, belépett a konyhába Zsombi, a postát tartva a kezében.
- Sziasztok, szép hölgyek – mosolygott ránk. – Szép, kócos hölgyek – javította ki magát, mire Timi azonnal a haját kezdte igazgatni és próbált közben nem feltűnő lenni.
- Mit hoztál? – vettem el tőle a postát.
A tekintetem csak átsiklott a Tescos és a Lidls újságokon, a Líra magazinját viszont boldogan magamhoz öleltem, majd lehajoltam a lapok közül kicsusszanó papírért, amin az én nevem állt és az, hogy ma bemehetek átvenni a levelemet, amit érkezett. Megpróbáltam kivenni a postás kézírásából, hogy kitől jöhetett levelem, de olyan csúnyán írt, hogy lehetetlenség lett volna elolvasni.
- Mit terveztetek mára? – kérdezte Zsombi kíváncsian.
- Strandolni akartunk menni.
- És mi lenne, ha strand helyett eljönnétek velem driftelni? Verseny lenne. Lehetnétek a szurkolóim – ajánlotta fel és mosolyogva nekidőlt az ajtófélfának.
- Eszedbe ne jusson még egyszer elvinni a lányomat olyan helyre! – lépett be anyu a konyhába és kedvesen megsimogatta Zsombi karját. – Szeretünk, tudod, de…
- Azért ennyire nem – fejezte be Zsombi nevetve.
- Magamtól se mennék. Percekig rókáztam utána – idéztem fel borzongva. – De Timi szívesen elkísér téged! Totálisan oda van az extrém sportokért – toltam előre a vonakodó barátnőmet.
- Nos, Timi? – kérdezte Zsombi mosolyogva.
- Nem bánom – húzta ki magát hosszas hallgatás után. – Mikor kezdődik?
- Kettőkor.
- Jó egyre legyél itt és sötétkékben legyél, mert én világoskékben leszek és passzolnunk kell – szögezte le.
- Oké – biccentett Zsombi majd rám sandított.
A szám elé kaptam a kezem nehogy hangosan felnevessek, majd elégedetten a mosogató felé fordultam, amiért sikerült leszerveznem egy randit Timinek és Zsombinak. Kicsit furcsáltam, hogy egyáltalán nem zavart, még kicsit sem, hogy Zsombi vonzóbbnak találta Timit, mint engem. Talán ez azért van, mert amit anno szerelemnek hittem, az igazából csak gyermekded rajongás volt és nem több.
Miután Timi elment a randira, felülkerekedtem és elbicikliztem mamához, ahol órákat töltöttem. Rengeteg mindent meg kellett beszélnünk, folyamatosan csak mondtam és mondtam, mama pedig megpróbált lépést tartani velem és közben feldolgozni a rengeteg információt, amit a nyakába zúdítottam egy huzamra.
- Nem tudom, mit csináljak. Hiányzik, de nem akarom, hogy hiányozzon! Gyűlölnem kéne, hisz megcsalt a legjobb barátnőmmel – túrtam a hajamba tanácstalanul.
- Az emberek követnek el hibákat! Senki sem tökéletes, és mindenki dönt úgy az életében, hogy azt aztán mélységesen megbánja. Mindig kérdezted, hogy mi a hosszú házasság titka. Íme, a titok. Szeretni kell egymást, megbecsülni és tudni kell megbocsátani. Ha nem tudsz megbocsátani, akkor a kapcsolatnak hamar vége szakad.
- De az ilyet nem lehet megbocsátani – húztam el a szám.
- Meglehet – mosolyodott el.
Ezt a mosolyát nem szerettem, mert ez a mosoly mindig azt sugallta felém, hogy túl fiatal vagyok és, hogy idővel máshogy fogom látni a dolgokat. Ám aztán a pillanatnyi haragom el is szállt, ahogy felfedeztem nagyi hangjában a szomorúságot.
- Papa? – kérdeztem csendesen.
- Fiatal házasok voltunk, édesapáddal voltam várandós, hanyagoltuk a szexet, ő pedig a munkatársánál kereste a testi örömöket. Aki ráadásul a szomszédunk is volt és tudni lehetett róla, hogy nem egy férfit bekebelezett már.
- Miért? A gyerekét vártad! A ribancról meg tudni lehetett, hogy egy hárpia! Akkor miért? – emeltem meg a hangom.
- Nem számít az ok. Az a fontos, hogy megbánta és én megbocsátottam neki. Elfelejteni sose fogom, de megbocsátottam neki, mert szerettem. És neked is meg kéne bocsátanod Krisztiánnak, mert szereted!
- Nem, én ezt nem fogadom el – ráztam meg a fejem.
- Akkor legalább engedd meg szegény fiúnak, hogy megpróbálja jóvá tenni
Elkaptam a tekintetem mamáról és a macskákat kezdtem el figyelni, akik egymást kergették. Talán mamának igaza van? Adnom kéne egy esélyt Krisztiánnak, hogy megmagyarázza a dolgokat? De ha annyira meg szerette volna magyarázni, akkor miért nem hívott fel? Miért nem írt nekem, hogy beszéljünk? Miért ekkora a csend?
Ezek a kérdések jártak a fejemben, akkor is, amikor a postán kikértem a vaskos levelet és a feladót megpillantva megfordult körülöttem a világ. Krisztián neve állt a borítékon. A borítékot tapogattam, megpróbáltam rájönni, hogy mi lehetett benne, de nem jutottam előrébb. Olyan gyorsan tekertem haza, mint még soha, a biciklit csak a falnak támasztottam és leültem a hintára. Kezem folyamatosan remegett, ahogy feltéptem a borítékot és a rengeteg papír azonnal az ölembe hullott. Legfelül egy össze hajtogatott lap volt, elején hatalmas felirattal VELEM KEZD! Kedvem támadt ellent mondani neki, de végül győzött a kíváncsiság és kihajtogattam a papírt.
Drága Adrienn, én kis Írónőm!
Tudom, hogy hallani sem akarsz rólam, hogy legszívesebben örökre kitörölnél engem az életedből, hogy azt kívánod bár meg sem ismertél volna. Megértem! Fájdalmat okoztam neked, annak az embernek, aki a világon a legfontosabb nekem. Mert az vagy Adri! Te vagy nekem a levegő, ami nélkül megfulladok, mindenben téged kereslek, reménykedek, hogy mikor hallom meg a hangodat, ahogy gúnyolódsz rajtam, vagy az édes kis horkolásodat, amitől szebb hang nincs is számomra. Aztán mindig rájövök, hogy te nem vagy itt, mert mindent elrontottam. Teljesen elveszett vagyok nélküled kis Írónőm! Csak ténfergek ide oda, minden olyan szürke, azzal a pólóval alszok, ami rajtad volt, mert átvette az illatodat, de már nem érzem. Az illatod volt az egyetlen dolog, ami valóságossá tette nekem a létezésedet, ha nem lennének a fényképek, azt hinném, hogy csak álmodtalak téged. Hisz ilyen tökéletes nő nem létezhet, mint amilyen te vagy! Olyan vagy mintha az egyik könyvemből léptél volna ki, az a ruha, ami rajtad volt… bár elmondhattam volna mennyit jelentett nekem! Bár lett volna alkalmam normálisan beszélni veled! Tudom, hogy most nem erre van szükséged és, hogy nem érdekel a magyarázkodásom.
Elküldtem neked a szerződést! Kérlek, gondold át a dolgot és írd alá! Nem szalaszthatod el ezt a lehetőséget miattam! A jövőd a tét Adri! Az álmod! Ne dobd el az álmaidat, csak azért mert én fájdalmat okoztam neked. Ígérem senki sem fog felhozni engem, senki se fogja azt mondani, hogy nekem köszönheted a sikert! Mert ez egyáltalán nincs így! A sikert csakis magadnak köszönheted, mert zseniális, amiket írsz és van mondanivalója! Hidd, el megmondanám, ha nem így lenne. Szóval kérlek, írd alá! Hagyd, hogy megismerje az ország a tehetségedet, szárnyalj! Szárnyalj fel a csillagokig és azon túl is, mert megérdemled, és mert képes vagy rá!
A többi gyűrött papírlap pedig a szerelmemet bizonyítja, amit irántad érzek. Mikor nálam jártál és takarítottál egy kicsit megijedtem, hogy lebuktam előtted, de egyszer sem hoztad fel és mikor már végre elhitted, hogy szeretlek, hogy csak téged akarlak, tönkre tettem a gyengeségemmel. Szerettem volna utánad menni Adri! Már a kocsinál voltam, amikor megállítottak. Azt mondták csak rontanék a helyzetemen. Valóban így van Adri? Mert szerintem nem! Szerintem örültél volna, ha egyszer csak megjelenek nálatok és szerelmet vallok! Mert a lelked mélyén, te olyan lány vagy, aki ennek örült volna. Szeretlek Adri és remélem egyszer újra lesz olyan, hogy mi. Én várni fogok rád!
Szeretlek,
Krisztián
- Ez volt életem legboldogabb napja! – huppant le mellém Timi ábrándos sóhaj kíséretében, mire rá emeltem a könnyes szemem. – Mi történt? – kérdezte azonnal aggódva.