Reggel arra keltem fel, hogy nagyon fáztam, aminek az okát nagyon hamar meg is tudtam. Krisztián nem volt mellettem. Hunyorogva ültem fel az ágyban, megdörzsöltem a szememet, aztán kimásztam az ágyból és az erkélyajtóhoz sétáltam, hogy kinyissam, és friss levegőt engedjek be. Az ajtót kitárva pillantásom a medence felé vándorolt és észrevettem Krisztiánt és Melisszát, ahogy a fejüket összedugva beszélgettek a medence szélén ülve. Egy pillanatra össze szorult a szívem, de aztán megráztam a fejem és visszaléptem a szobába. Krisztián szeretett engem, ebben teljesen biztos voltam. A nyaklánc pont tökéletes bizonyíték arra, hogy Krisztián szeretett engem.
Lementem a szobámba át öltözni és miközben a ruháim között válogattam, egy kupacba dobáltam a mosásra várókat és azon agyaltam, hogy Krisztián vajon mit talált ki mára. Ma voltunk utoljára együtt így öten, holnap délután hárman folytatjuk a versenyt és lehetséges, hogy egy olyan nő fog csatlakozni hozzánk, aki veszélyeztetni fogja a helyünket. A hangulatom ettől kicsit rosszabb lett, de rögtön felélénkültem, mert megtaláltam, amit kerestem. Vidáman bújtam bele a barackszínű egyberuhámba, amit megkötöttem a nyakam mögött, majd felgumiztam a hajamat és kisminkeltem magam. A végeredményről fényképet készítettem és átküldtem a csajoknak, a közös csoportba és nem külön-külön, de aztán győzött a lelkiismeretem és Zoénak külön is elküldtem. Leültem az ágyra és a szám szélét rágcsálva néztem a zöld kis pöttyre a neve mellett, ami azt jelezte, hogy elérhető és a szívem kihagyott egy ütemet, amikor megnézte, amit küldtem, aztán már le is lépett anélkül, hogy válaszolt volna. A szám szélét rágcsálva kezdtem el neki írni, de aztán kitöröltem az egészet, mert eszembe jutott, amit tegnap este mondott nekem Krisztián. Nem haragudhat azért, mert élem az életem és nem számolok be neki, a nap összes percéről. Határozottan biccentve kikapcsoltam a netet, ledobtam az ágyra a telefont, összeszedtem a szennyest, és mindent felvittem Krisztián szobájába, ahol persze mosógép is volt. Elindítottam a gépet és már épp azon voltam, hogy megágyazok, amikor Krisztián belépett a szobába.
- Jó reggelt – köszönt mosolyogva. – Most akartam jönni, felébreszteni téged.
- Jó reggelt, már egy ideje fent vagyok. Mi a terved mára?
- Hogy értve?
- Ma vagyunk utoljára együtt – mutattam rá. – Holnap valamelyikünk hazamegy. Szerintem tartanunk kéne búcsú bulit.
- Ma pihenni szerettem volna – húzta el a száját. – Az volt a tervem, hogy feljövök és az egész napot az ágyba töltjük, csak te meg én – lépett oda hozzám és átkarolta a derekamat.
- Csábító, de nem lehet – tettem a mellkasára a kezemet. – Tényleg szeretnék a csajokkal lenni – néztem a szemébe.
- Jó rendben. Menjünk le és kérdezzük meg, hogy mihez lenne kedvük.
2 órával később már nem annyira örültem annak, hogy felvetettem csinálunk kéne ma valami programot. Ha nem szólaltam volna meg, akkor most nem lennék Tihanyban, a Kalandparkban. De hát a többség győzött, a csajok ezt akarták, én pedig nem ellenkeztem. Sorban állás közben a bent lévő gyerekeket figyeltem, akik bátran kezdtek neki a pályának és nem voltak olyan félős kisnyuszik mint én.
- Ne feledd a te ötleted volt – súgta Krisztián a fülembe.
- Nem! Én nem akartam kalandparkot – vágtam vissza morcosan.
- Hát nem tetszett neked az én ötletem, szóval…
Morcosan pillantottam rá, aztán rántottam egyet a hátitáskámon és a Balatonpart felé pillantottam készen arra, hogy amikor senki nem figyel rá, lelépjek olvasgatni. Csakhogy nem bírtam szabadulni, Melissza ugyanis belém karolt és nem engedett el maga mellől.
- Csak próbáld ki! A kedvemért! – könyörgött.
- Utálom az extrém sportokat!
- Dehogy utálod! Ha utálnád, akkor nem másztál volna folyamatosan fára mikor még gyerekek voltunk – vigyorgott diadalittasan.
Krisztián, aki éppen előttünk állva tette fel a bukó sisakot, ami úgy nézett ki, mint az építkezéseken lévő munkásoknak a sisakja csodálkozva megfordult és kérdőn rám nézett.
- Gyerekek voltunk? – kérdezte végül.
- Nem mondtad el neki?
- Nélküled aztán nem!
- Pedig elmondhattad volna!
- De nem mondtam el!
- Mit nem mondtatok el? – elégelte meg a szócsatánkat Krisztián. – Ugye nem vagytok testvérek vagy valami rokonok? Mert ha igen, akkor megyek és elásom magamat valahova.
- Miért? Legalább családban maradnál – karoltam át Melissza derekát vigyorogva.
- Most komolyan? – kérdezte Krisztián szinte pánikolva. – Csajok! Ne csináljátok! Belém nevelték otthon, hogy családon belül és legjobb barátnővel nem jövünk össze!
Össze villant a tekintetünk Melisszával és csupán a szemünkkel beszélgetve eldöntöttük, hogy várunk még a válaszadással. Hagy agyaljon egy kicsit Krisztián. Ez nem igazán tetszett neki folyamatosan bökdöste az oldalamat, miközben az oktatást hallgattuk, ami a felszerelés biztonságos használatáról szólt és egy begyakorló pályán megismerkedtünk a biztonságos mászás feltételeivel. Ami nem is volt olyan vészes mit gondoltam. Mondhatni élveztem is, azokban a pillanatokban, amikor nem lefelé néztem. Na, de aztán a gyakorlás után jött a keményebb pálya. Szívem szerint csatlakoztam volna a kicsikhez a Gyermekvilág pályán, de a többiek magukkal rángattak a Kék pályára. Hallgattam a lelkes csacsogásukat és kitartóan hessegettem el Krisztiánt, aki folyamatosan piszkált. Kicsit meglepett, hogy csak engem nem hagyott békén, de amúgy tetszett, hogy nekem szentelte minden figyelmét.
- Ne maradjatok le – kiáltotta Anna, aki a leglelkesebb volt közöttünk.
Nem meglepő, hiszen ő vetette fel, hogy jöjjünk ide.
- Nem lehetne, hogy… - kezdtem fájdalmasan grimaszolva.
- Nem – vágott a szavamba Krisztián. – Jó buli lesz – paskolta meg a fenekemet, mire ugrottam egyet és szúrós szemekkel ránéztem.
- A délutáni programot én döntöm el!
- Megdumáltuk!
- Elviszel a Keszthelyi kastélyba, a könyvtárba – folytattam ellentmondást nem tűrően.
- Büdösen akarsz kastélyba menni? Tegyük át jövőhétre – tanácsolta.
- Adri! Krisztián! Sok a duma és kevés a szórakozás – ordította Anna.
- Megyünk már – kiáltottam vissza úgy, mint akinek a fogát húzták.
Na, jó. Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor talán egy kicsit élveztem, de tényleg csak egy nagyon kicsit élveztem, a kalandparkot. Főleg azt a részét, amikor 80 méteren keresztül csúsztam egy drótkötélen a Balatont csodálva.
- Nem is volt olyan rossz ugye? – kérdezte Anna vidáman.
- Tényleg nem – értettem vele egyet, de azért abban biztos voltam, hogy nem fog mély nyomot hagyni bennem a mai nap.
Leadtuk a felszereléseket és a partra sétáltunk. Krisztián újra megtalált engem és folytatta azt, amit 2 órával ezelőtt abba hagyott. Az oldalamat bökdöste, hogy szóra bírjon. Mosolyogva tűrtam a piszkálódását, ő pedig ettől egyre idegesebb lett.
- Jó mindegy. Felhívom a bátyádat – mordult fel és elővette a telefonját.
- Olyan türelmetlen vagy! Miért mit csinálnál, ha kiderülne, rokonok vagyunk?
- Nem tudom. Szerencsére soha nem voltam olyan helyzetbe, hogy tapasztalatom legyen ilyen téren!
- Mondjuk el neki – karolt belém Melissza.
- Oké. Egyszerre? – nevettem el magam.
- Az Istenit már! – bámult ránk Krisztián idegesen.
- Kedden, ugye elmentünk a kempingbe strandolni és készítettem videókat, mert anno rengeteget jártunk ide a szüleimmel és kiderült, hogy nem csak mi hanem Melisszáék is.
- Aztán Adri édesanyja felismert engem a videón és így kiderült, hogy kiskorunkban legjobb barátnők voltunk és együtt nyaraltunk minden egyes nyáron. Mindez már 12 éve, nem mertünk rákeresni a másikra ezért nem is tudtuk, hogy nézett ki a másikunk.
- Viszont szerintem anyu tuti, hogy nézte az oldaladat – jegyeztem meg.
- Ahogy anyu is a tiédet – biccentett, majd Krisztiánra néztünk, aki sápadtan meredt maga elé.
- Szóval tényleg legjobb barátnők vagytok – motyogta. – Én nem választok! Nem teszek tönkre egy barátságot! – szögezte le.
A szívem környékét azonnal kellemes melegség árasztotta el és nevetve léptem oda Krisztiánhoz, hogy átöleljem, majd kitártam a karom Melissza felé, aki csatlakozott és mindkettőnket átkarolt. Igen talán furcsa volt, hogy ennyire nem zavart, hogy Krisztián közel került Melisszához, és, hogy lehetséges, hogy őt fogja jövőhéten választani nem pedig engem, de inkább legyen Melissza mint valaki más. Melissza javára bármikor önként lemondtam volna bárkiről és talán pontosan ezt teszi igazzá a barátságot. Hogy képesek lettünk volna egymás boldogságát magunk elé helyezni és őszintén örülni a másik boldogságának.