Félholtként vánszorogtam le a konyhába és a szekrényben addig kotorásztam, míg rá nem akadtam a kedvenc kapszulás kávénkra. Összeszűkült szemekkel, hunyorogva olvastam el a rajta lévő kis öntapadós cetlit és a fejfájásom ellenére mosolyra rándult az ajkam. „Sejtettem, hogy kávéval indítod a reggelt. Hogy van a fejed? –K” Mosolyogva gyűrtem a farmerom zsebébe a papírfecnit, aztán lefőztem a kávémat.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Melissza óvatosan.
Kávés bögrével a kezemben megfordultam és rájuk néztem. Úgy álltak az ajtóban mind a hárman, mint akik bármikor készek fedezékbe vonulni, ha kitörnék, mint egy vulkán. Nem tehetek róla, de nevetnem kellett az arcuk láttán, ők pedig némi késéssel csatlakoztak hozzám, bár nem értették, hogy min nevetek.
- Bocsi, csak olyan vicces arcot vágtatok – magyaráztam leülve az asztalhoz és belekortyoltam a kávéba, majd hálásan sóhajtottam.
Igen. Pontosan ez kell most nekem! Kávé minden mennyiségben!
- Nem tudtuk mennyire leszel harapós. Krisztián semmit sem akart mondani, miután hazahozott. Azt mondta, hogy majd te mesélsz, ha szeretnél.
- Kicsit beboroztam.
- Kicsit? Úgy horkoltál édesem, mint egy medve, a nyálad meg nőiesen Krisztián vállára csorgott – nevette el magát Anna.
- Két pohár forralt bort ittam, nem bírom a piát, ide is részegen jelentkeztem. Lehet nem is volt forralt – magyaráztam behúzva a nyakamat. – És ne haragudjatok, amiért úgy elszeleltem és nehézséget okoztam nektek. Biztos jobb programot is el tudtatok volna képzelni magatoknak, mint hogy engem keressetek, de rossz napom volt. Előtte egy szomorú filmet néztem azon is zokogtam, a dalt hallva pedig újra eltört a mécses – hazudtam.
Krisztián helyesen tette, hogy nem mondott semmit sem a nevemben a lányoknak, így legalább vissza tudtam építeni a védelmi falamat. Higgyék csak azt, hogy a film hatása alatt voltam azért zokogtam ki a szívemet és nem azért, mert megérintett Krisztián dal választása.
- Hát mindenestere ma nincs helye szomorkodásnak. Lelépünk a kempingbe, csak mi négyen csajok – mosolygott Tündi lelkesen.
- Miért Krisztián merre jár?
- Ma a haverokkal találkozik. Nekem legalábbis azt mondta reggeli közben – vonta meg a vállát Anna. – Eléggé kicsípte magát és bűzlött a rengeteg parfümtől.
- Értem – biccentettem a bögrét piszkálva, aztán felnéztem és a tekintetem találkozott Melisszáéval.
Ugyanolyan kétkedés ült a szemében, mint az enyémben, de egyikünk se szólt semmit. Míg megreggeliztem végig ott maradtak velem és a mai programról magyaráztak, aztán elmentek készülődni, így végre kettesben maradtam Melisszával.
- Te se hiszed el igaz? – kérdeztem miközben elpakoltam a hűtőbe, ő pedig a mosogatógépet intézte el.
- Nem – egyenesedett fel.
- Más nőkkel találkozik – mondtam ki a nyilvánvalót. – A kérdés már csak az, hogy ez mit jelent ránk nézve.
- Hát, ami azt illeti, én biztosnak érzem a helyemet.
- Igen én is – biccentettem. – De ha mind a kettő nő szimpatikus lesz neki, akkor veszélybe kerülünk – húztam el a szám.
- Én bízok Krisztiánba.
- Ha ribanc lesz, kiutáljuk? – kérdeztem vigyorogva.
- Mint a pinty – nevette el magát és belecsapott a tenyerembe. – Elmondjuk neki, hogy tudjuk…
- Felesleges – csóváltam meg a fejem. – Tegnap én nyíltan neki szegeztem a kérdést, és azt mondta a családjával találkozott, meg Artaxal. Elhittem neki, de így, hogy te is azt gondolod, más nőkkel randizik. Remélem csak azért hazudott nekem, mert Zalán megkérte rá, hogy hallgasson.
- Legalább nekünk már nem lesz meglepetés. Fel tudunk rá lelkileg készülni.
Helyeslően bólintottam, aztán felsiettem a szobámba. Alulra felvettem a fekete fehér csíkos bikinimet, rá pedig egy fehér egyberuhát. Tökéletes lesz arra, hogy átmenjünk a kempingbe. A csajokkal a kocsinál találkoztunk, mindenki kicsípte magát, mintha pasizni indulnánk és nem csak strandolni. Alexander vezetett, akit Zalán kinevezett mellénk bébiszitternek, mert bár felnőttek voltunk, nem akart minket teljesen szem elől téveszteni. Hívtuk őt is, de kézzel, lábbal tiltakozott ellene, így nélküle jöttünk el. A kempingbe érve váltottunk napijegyet én folyamatosan videóztam, hogy majd átküldjem anyuéknak. Régen mindig ide jártunk, nem volt olyan nyár, hogy ne jöttünk volna Almádiba, ebbe a kempingbe. Minden évben egy teljes hetet, volt, hogy két hetet is lent töltöttünk és mind a négyen teljesen feltöltődtünk a pihenés alatt. Nem volt semmi feszültség, csak mi négyen és a Balaton. Nosztalgiázva pillantottam a kisbolt felé, amivel szemben ott volt az étterem, a kettő épület között vezetett fel egy lépcső, hátra az illemhelyek, zuhanyzók és mosdók felé. Ott hátul volt a gyerek medence is, és a sátorral érkező nyaraló emberek helye, egy pingpong és egy focipálya. Amikor pedig előre néztem már láttam is a Balatont kékleni. Eddig is a Balaton parton voltam, ám innen szemlélve újra izgalomba jöttem, hiszen itt voltam a Yacht kempingbe ahova megannyi emlék köt.
- Ó, ismerem ezt a mosolyt – karolt belém Melissza. – Emlékek?
- Rengeteg – bólogattam. – Régebben mindig ide járt a család – fordultam körbe boldogan.
- Én is ide jártam a családommal – csillant fel a tekintete és a partra leérve körbefordultunk árnyékos helyet keresve.
- Gyertek – integetett felénk Anna, mire feléjük indultunk, kikerülve az utunkba kerülő plédeket és embereket.
Egy csapat srác mellett találtunk helyet, mint kiderült önként húzódtak arrébb, hogy elférjünk a fa adta árnyékban és miközben kibújtunk a ruháinkból lógó nyelvel figyelték a vetkőzésünket. Rájuk se hederítettem, ruháimat a táskámba dobtam, kivettem a naptejet és bekentem magam, közbe pedig a telefont szuggeráltam, hogy küldje már át végre a videót. Mikor átment a videó, anyu azonnal meg is nézte és pár perccel később egész meglepő választ küldött át.
Anyu: Nem is mondtad, hogy felvetted a kapcsolatot Melikével!
Adri: Melisszára gondolsz? A villában találkoztam vele, ő is versenyző.
Anyu: Nahát, milyen kicsi a világ!
Adri: Anyu! Miről beszélsz?
Anyu: Kicsim, ő Melike tudod! Akivel régen annyit játszottál minden évben. Ugyanakkor voltak lent, mint mi és folyton együtt mentetek mindenhova. Ő tanított meg biciklizni. Csak aztán történt az a baleset Melike édesapjával és nem jöttek többé.
Tágra nyílt szemekkel olvastam anyu sorait, aztán a tekintetem Melisszára vándorolt, aki Tündinek segített bekenni a hátát és közben a négy srácon nevettek, akiket teljesen elcsábított Anna a lassú mozdulataival, amivel magát kente. Nekem nem lett volna kedvem nevetni, elvégre Krisztián szívét akarjuk mind a négyen vagy mifene és nem kéne pasiznunk. Talán Zalán pont ezért nem engedett el minket felügyelet nélkül, nem akarta, hogy kvázi megcsaljuk Krisztiánt valamilyen idegennel. Gondolataim visszaterelődtek Melissza felé, amikor visszahuppant mellém és megkérdezte, hogy nekem bekenje-e a hátam.
- Aha, köszi – bólintottam és odaadtam neki a naptejet, és amíg ő a hátamat kente, addig én a táskámért nyúltam, előkerestem a pénztárcám és kivettem az évek óta féltve őrzött fényképet, ami rólam és ezek szerint erről a Melisszáról készült.
A széle már rongyosra gyűrődött, de egyébként semmi baja nem volt. A képen egymást átkarolva térdeltünk a homokozóba, ugyanolyan fürdőruhában, mindkettőnk haja magasra felkötve előttünk pedig ott magasodott a vár, amit mi építettünk. A képet nézve rengeteg közös emlék eszembe jutott. 5 évesen ismertem meg, akkor ő 7 volt, és 5 éven keresztül minden nyáron találkoztunk, a kapocs köztünk pedig nagyon szoros lett. Aztán 6. nyáron nem jött el hiába vártam, és hiába mondta anyu mi történt 11 évesen még nem értettem meg, csak azt hajtogattam, hogy már nem akar a barátom lenni, azért nem jön. Kidobtam a fényképet is, de aztán anyu visszacsempészte a fiókomba. 17 éves voltam, amikor megtaláltam és a pénztárcámba tettem, de nem mertem rákeresni Melissza Facebook profiljára. Fogalmam se volt, hogy hogyan fogadná, azt, hogy ennyi év után ráírok és bemutatkozok, hogy ez meg ez vagyok.
- Te milyen gyakran jöttél ide a családoddal? – kérdeztem.
- Évente egyszer, két hétre. 4 évesen voltam itt először, 8 éven át ide jártunk, aztán közbe jött pár dolog és nem jöttünk többet. Te?
- Én is 4 körül voltam, 17 évesen voltam utoljára a Balatonnál.
- Az szép idő – füttyentett. – Fura, hogy nem találkoztunk, vagyis biztosan, csak elmentünk egymás mellett. Bár volt egy lány, akit Adriennek hívtak, nagyon szoros barátság alakult ki köztünk. Olyan volt mintha kaptam volna egy kistesót és egy nagytesót. Mert volt bátya is. Furcsa neve volt.
- Achilles – segítettem neki.
- Igen! De várj, te ezt honnan tudod?
Felé fordultam és a kezébe adtam a fényképet, neki pedig elakadt a lélegzete, tekintete ide oda járt köztem és a fénykép között.
- 12 év után újra találkoztunk Almádiban – mosolyodtam el és a szemem könnybe lábadt.
- Én nem tudom, mit mondjak – suttogta Melissza még mindig csodálkozva. – Annyira megnőttél és…
- Csak ölelj meg – rántottam magamhoz, mire elveszítette az egyensúlyát és röhögve rám esett.
A srácok figyelme azonnal ránk terelődött és füttyögve bíztattak minket folytatásra. A szememet forgatva bemutattam nekik, majd elengedtem Melisszát aki még mindig nevetve felült és csillogó szemekkel rám nézett.
- Szóval te vagy az! Annyi év eltelt. Anyukád azt mondta, hogy haragszol rám. Emlékszel mennyit beszéltünk arról, hogy Pestre költözünk és együtt fogunk lakni? Mikor tényleg Pestre költöztem eszembe jutottál, de nem mertelek megkeresni, még az oldaladat se néztem meg, nehogy kísértésbe essek – magyarázta.
- Valóban haragudtam rád, mert azt hittem, hogy már nem akarsz a barátom lenni, és amikor benőtt a fejem lágya, már ciki lett volna írni neked, annyi év után.
- Ti miről beszéltek? – kérdezte Anna kíváncsian.
- Kedves Anna, szem és fül tanúja lehetsz a pillanatnak, amikor két gyerekkori legjobb barát, 12 év után újra egymásra talál – mosolyogtam rá ünnepélyesen, aztán Alexanderre néztem, aki éppen visszaérkezett egy hűtött sör társaságában. – Te! Kapd elő a kamerádat. Interjút adunk – pattantam fel és karon ragadtam Melisszát.
Alexander értetlenül vette elő a kézi kameráját, és amíg mindent beállított én előtte ugráltam fel alá. Teljesen be voltam zsongva a felfedezéstől, hogy Melissza és én kicsi korunk óta ismerjük egymást. Ha ezt Krisztián megtudja, biztos a földről kell összekaparnia az állát.
- Szóval – vigyorogtam a kamerába. – Elmesélünk nektek egy történetet, ami nagyon régre nyúlik vissza. Egy messzi-messzi galaxisban, pontosabban Asgardban, Thor uralkodása alatt élt két fiatal lány. Jómagam és Melissza. Én öt éves…
- Álljunk le! – engedte le a kamerát Alexander. – Beavatnátok? Szórakozásból nem használom el a tárhelyet.
- Miért? Mond, meg miért van az, hogy amikor nem szeretném, minden kamera rám szegődik, amikor viszont sorsfordító pillanatok történtek, te sört mész venni? – hunytam be egy pillanatra a szemem.
- Már megbocsáss, de épp szabad napon vagyok – háborodott fel.
- Jó mindegy – legyintettem. – Színészkedünk? – pillantottam Melisszára. – Az ilyen egymásra találás tuti megdobná a nézettséget és a legvége még izgalmasabb lesz – magyaráztam.
- Átmentél szervezőbe? De jó, nem bánom. Nem szégyellem, hogy barátok voltunk, vagyunk – nevette el magát.
Így színészkedtünk. Újra eljátszottuk az egymásra találás pillanatát, megint magamra rántottam, aztán félre vonultunk interjút készíteni, ami alatt folyamatosan nevettünk, ahogy felidéztük a közös emlékeket. Alexander folyamatosan a fejét csóválta, de felvidult, amikor odavetettem neki, hogy Zalán büszke lesz rá, amiért jókor kamerázott jó helyen. A felvétel elkészülése után, megmártóztunk a Balatonba, beálltunk egy csapat fiatalhoz röplabdázni, mert nem voltak elegen és rengeteget nevettünk. Annával is tök jól elszórakoztam, bár enyhe feszültség még volt köztünk, szerintem mindketten beláttuk, hogy a vége felé, nem igazán kéne tépni egymás haját. 2 óra körül befutottak Achillesék is, és hozták magukkal Martint is, akit a csajok teljesen körbe rajongtak, a kis nőcsábász pedig lubickolt a figyelemben, amit kapott.
- Húgi? Kakasviadal? – nézett rám Achilles vigyorogva. – Keressünk neked egy pasit – fordult körbe, majd a pillantása megállapodott Alexanderen. – Ali?
- Nem! Szolgálatban vagyok! – hárította el azonnal.
- Ó, de nyámnyila vagy! Majd megyek én – pattant fel Melissza.
- Menjetek csak nyugodtan, mi elleszünk – mosolygott Tündi, Martinnal a karjában.
- Biztos? – kérdezte Fanni kétkedve.
- Persze, nem lesz gond. Dolgoztam óvodában, van szakképesítésem is. Tudok bánni a babákkal – nyugtatta meg Tündi.
Achilles egyik kezét felém nyújtotta, másikkal pedig Fannit húzta fel, majd mind a Balaton felé vettük az irányt és nem sokkal később már kakasviadaloztunk. Fanni, Achilles nyakában ült, én pedig Melisszáéban és le a kalappal előtte, amiért nem roskadt össze a 60 kiló alatt, ami a nyakában csücsült. Biztos rengeteget jár kondiba, azért nem csuklott össze alattam. Fanni nehéz ellenfélnek bizonyult, ezt már anno a strandon megtapasztaltam és ez most sem volt másképp. Ha tízszer nem, akkor egyszer se borultam a vízbe, miután ügyesen kibillentett az egyensúlyomból. Aztán persze cseréltünk, ám így is vereséget szenvedtem, de a lényeg az, hogy remekül szórakoztam. Folyamatosan nevetett jól esett a bátyámmal bohóckodni, aki folyton elkapott, hogy aztán eldobjon és állandóan vízzel fröcskölt, majd bevonta a játékba Melisszát is, és őt is fröcskölni kezdte. Nem hagytam annyiban a dolgot, Melissza mellé állva együttes erővel fröcsköltük Achillest, aki nevetve hátrált. Abban a pillanatban olyanok voltunk, mint régen és az arcomra kiülhetett a nosztalgikus mosoly, mert Achilles abba hagyta a fröcskölést és kedvesen rám mosolygott.
- Anya totál eksztázisba van esve. Szerintem azóta már rég Rita nénivel pletykál.
- Le merném fogadni, anyu mindig is imádott pletykálni – nevetett fel Melissza. – Furcsa, de mégis jó érzés – pillantott ránk. – Mintha egy nap se telt volna el, mégis felnőttünk. Valakinek már gyereke is van!
- Hát igen csajok, ideje lenne belehúzni – vigyorgott Achilles elégedetten. – Maradtok még?
- Aha.
Miután kettesbe maradtunk Melisszával egy ideig csendben úszkáltunk egymás mellett, és nem egyszer visszadobtuk a strandlabdát, ami valamilyen úton, módon mindig nálunk kötött ki. Nem voltam hozzá szokva, hogy ennyire nézzenek engem a srácok, bár szerintem igazából csak Melissza figyelmét akarták felhívni magukra.
- Mi történt tegnap Adri? – kérdezte Melissza, amikor a mosdóból tartottunk visszafelé.
- Sétáljunk és elmondom – sóhajtottam fel.
Tényleg el szerettem volna mondani neki. Valószínűleg azért, mert ösztönösen megbíztam benne miután kiderült ismertük egymást és jó barátok voltunk, nagyon jó barátok. És talán az is közre játszott, hogy hiányoztak a barátaim és a személyes találkozók. Bár minden nap jelentkeztem, röviden megírtam nekik, hogy mi történt aznap és bombáztam őket képekkel, egyáltalán nem olyan volt, mint személyesen megbeszélni. Nem tudtam kisírni magam a vállukon, nem tudtam elmenni velük inni és ez szar volt. Piszkosul szar. A kempingben sétálgatva elmeséltem Melisszának mi történt tegnap, hogy igazából miért borultam ki. Mindent elmondtam kivéve azt, ami az óriáskerékben és a parkolóban történt. Még magam előtt is kínos volt bevallani, hogy tegnap tényleg azt mondtam részegen Krisztiánnak, hogy szexelnünk kéne és valószínűleg meg is történt volna, ha nem szólnak be nekünk. Melissza egyébként meglepően nyugodtan fogadta, valószínűleg ő sejtette is, hogy nem pontosan az történt, amit elmondtam, máskülönben nem kérdezett volna rá, ilyen nyíltan.
- Szerintem, ha úgy érzed szerelmes vagy, és Krisztián részéről is úgy érzed alakul valami, akkor semmi okod a félelemre!
- Nekem aztán mondhatod, hogy ne féljek – pillantottam rá fáradtan, mire sóhajtva belém karolt és megborzolta a hajamat.
- Hé, újra alkotjuk a képet? Tök jó lenne feltenni majd Instára, amikor leadják a Tv-ben. Csak nem lesz közös bikinink – biggyesztette le a száját.
- De vehetünk közös pólót. Rengeteg árus van odakint a városban. Gyorsan elugrunk érte, veszünk valami szexit és visszajövünk – csillant fel a tekintetem.
- Benne vagyok!
Alexander valószínűleg örült, amikor órákkal később megszabadult tőlünk. Természetesen vele vitettük el magunkat pólót venni, meg kellett várnia, amíg kiválasztottunk két fehér pólót, ami meglepő módon Best Friends-es volt és nem hagyhattuk ott. Majd végig kellett néznie, ahogy kisgyerekektől könyörgünk vödröt és lapátot, hogy megépítsünk egy ugyanolyan várat, mint anno, majd neki kellett képeket készítenie rólunk. Melisszával kicsit szexibbre vettük a figurát, hajunkat magas lófarokba kötöttük, a bikinire felkaptuk a fehér pólót, és bevizeztük, hogy átlátszó legyen, nagyobb terpeszben letérdeltünk és szélesen mosolyogtunk. Minket látva Anna és Tündi is kedved kaptak a fényképezéshez, így Alexander folyamatosan kattintgatta hol az egyik hol a másik telefont. A fotók után elköszöntünk Achilleséktől, aki mielőtt elment szétverte a várunkat, mert anno is azt tette, mi pedig beültünk enni az étterembe. Alexandernek ennyi pihenője volt, ugyanis miután megkajáltunk, már majdnem a villánál voltunk, amikor Tündi felvetette, hogy este nyársalhatnánk, így Alexander megfordult és elvitt minket bevásárolni. Hát igen, ezért mondtam, hogy örült. Olyan gyorsan szedte a lábát, hogy nem bírtuk megállni nevetés nélkül.
- Vegyünk fel valami kényelmesebbet, igyunk egy jó hideg gyümölcslét a medence mellett, aztán ha Krisztián hazatolja, végre a formás fenekét nyársalhatunk – vetettem fel.
A csajok helyeslően bólintottak, így mindenki ment a maga dolgára. Én mielőtt felmentem volna a szobámba megkerestem Zalánt és közöltem vele, hogy Alexander tehetséges és fizetésemelés járna neki, amiért egész nap elviselt négy nőt, majd a szobámba siettem, kibújtam a fehér ruhából, meg a bikinimből és leguggolva beletúrtam a bőröndbe.
- A formás fenekemet emlegetted?
- Jézusom – visítottam fel halálra vált arccal és magamra rántottam az ágytakarót, tekintetemet körbe hordoztam Krisztiánt keresve, míg meg nem pillantottam elő lépni a válaszfal mögül, ami úgy lett kialakítva, hogy innen ne lehessen átlátni az üvegezett részen, belülről viszont ki lehetett látni.
Ami azt jelenti, hogy Krisztián látott engem, anyaszült meztelenül.
- Gondoltam egyenlítek – vigyorodott el.
- Hogyan?
- Szombat délután, a farmon, zuhanyoztam – emlékeztetett.
- Az jó célt szolgált! Úgy volt igazi a meglepetés! – háborodtam fel szorosan ölelve magamhoz a pokrócot. – Nagyon kezded nyeregben érezni magad és ez nekem nagyon nem tetszik! – húztam össze a szemem.
- Nem? Nem tetszik? – guggolt le hozzám, hogy egy magasságban legyen a szemünk. – Kár – hajolt oda hozzám és egy csókot nyomott a számra.
Orromat azonnal megcsapta egy ismeretlen női parfüm illata, így nem viszonoztam a csókját. Eltoltam magamtól, felkaptam az első kezem ügyébe kerülő ruhát és a válaszfal mögé siettem, hogy felöltözzek. Szerencsére egy olyan darabot fogtam ki, amihez nem kellett melltartó, így nem kellett vissza mennem Krisztiánhoz. Mikor kiléptem a válaszfal mögül, már nem volt a szobában. Vajon miért várt engem a szobámba?
Na haliii! Számítottatok erre a fordulatra? 😍 Gondolok itt arra, hogy Melissza és Adrienn régről ismerik egymást, vagy arra, hogy Krisztián megleste Adriennt.