Fogalmam sincs, hogy mi vett rá végül, hogy felmenjek Krisztiánhoz, de most itt ácsorogtam az ajtaja előtt, szorosan magamhoz ölelve a laptopomat. Miután Alexander visszahozott engem és Melisszát a villába, egyből a szobámba zárkóztam és kellett egy óra, hogy feldolgozzam magamban a történteket, miszerint Krisztián felizgult rám. Ebben nagy segítségemre volt Timi és Rita is, mivel csak őket értem el videochaten és túl kétségbeesett voltam ahhoz, hogy Zoéra várjak, aki órák óta nem volt elérhető. Mindent rázúdítottam a csajokra, ők pedig csak hallgattak még csak nem is pislogtak, csupán csak a tekintetükkel követték végig, ahogy fel alá járkáltam a szobában és megállás nélkül magyaráztam. Mikor aztán a mondandóm végére értem egymás szavába vágva kezdtek el magyarázni, én pedig csak kapkodtam kettejük között a tekintetem, és nem túlzok a sírás kerülgetett. Nagyon féltem, hogy megkedveltem Krisztiánt annak ellenére, hogy megfogadtam nem fogom. A csajok láthatták rajtam, hogy mindjárt robbanok, mert elhallgattak és sokkal nyugodtabban próbáltak tanácsot adni. Bár a véleményük kicsit eltérő volt, abban egyetértettek, hogy még egyik pasi miatt se voltam ennyire kétségbeesett és még egyikről se beszéltem így. Ugye ők csak Zsoltit ismerték, 2 éven át voltak néma drukkerek, hogy valami kialakuljon közöttünk, úgy, hogy semmit se tettem igazából, hogy legyen bármi is, de szerintük akkor közel se voltam ilyen, mint most. Szerintük ez egy jel, és nem kéne falat húznom kettőnk közé, hanem adni egy esélyt a dolognak. Ezért vagyok most itt az ajtaja előtt kopogásra emelt kézzel. Remegett a kezem, ahogy hallkan bekopogtam és az ajtó szinte azonnal kinyílt mintha Krisztián végig ott állt volna az ajtó túloldalán rám várva. Tekintetem azonnal a meztelen felsőtestére tapadt, majd lejjebb vándorolt és követtem a szőrcsíkot, ami eltűnt a szürke melegítőnadrág alatt.
- Vegyél fel valamit – nyögtem ki nagy nehezen és elsiettem mellette.
- Mondod ezt te, aki tegnap este bikiniben ültél mellettem órákig – csukta be az ajtót szórakozottan.
Figyelmen kívül hagytam őt, felmásztam az ágyra, a töltőt bedugtam a konnektorba és beüzemeltem a laptopomat, aztán a tekintetem megakadt az éjjeliszekrényen lévő szendvicseken. Kérdőn pillantottam Krisztiánra, aki vigyorogva megvonta a vállát és leült mellém az ágyra. Az ő laptopja már beüzemelve várt a sorsára, mellette egy nyitott jegyzetfüzet, tele Krisztián macskakaparásával.
- Kezdhetjük? – hajolt hozzám Krisztián.
- Mit?
Válasz helyett a laptop felé bökött, mire mohón előre hajoltam és izgatottan kezdtem el olvasni a sorokat, majd elvörösödtem és a kezembe temettem a fejemet.
- Ne csináld – könyörögtem, ő pedig nevetve megszorongatta a vállamat. – Miért csinálod ezt velem?
- Azért mert kínos helyzetbe hoztál egy étterem kellős közepén!
- Te erősködtél! Arról nem én tehetek, hogy az agyad nincs összeköttetésben a farkaddal! – kukucskáltam felé az ujjaim közötti résen.
Krisztián édes mosollyal az arcán figyelt, majd felém nyúlt megfogta a kezemet és elhúzta az arcomtól.
- Pontosan azért állt fel, mert dolgozott az agyam – villant meg a tekintete.
- Na, jó Krisztián! Nem ezért vagyok, itt szóval tedd félre a szexista gondolataidat és foglalkozz a kéziratoddal, én pedig foglalkozom a sajátommal – csaptam össze a tenyeremet.
Ez mintha hatott volna ugyanis Krisztián visszavonulót fújt és a laptopjára szegezte a tekintetét. Az már más kérdés, hogy nekem sikerült-e a feladatomra koncentrálnom, vagyis, hogy megírjam miként késték le a gépjüket a főhőseim. Csakhogy a tekintetem akaratlanul is Krisztián laptopjának kijelzőjére vándorolt és az arcom egyre csak vörösödött, ahogy haladt előre a történetben. Talán, még ha csak az arcom lett volna vörös, azt még el is viselem, na, de hogy a lüktetés feltámadt a lábam között. Nem tagadom, akármelyik regényét olvastam Krisztiánnak a szex jelenetek néha túlságosan is élénken játszódtak le bennem és előfordult már, hogy bugyit kellett cserélnem és ezzel most se lett volna probléma, ha nem ül mellettem Krisztián, aki nem is olyan régen még felizgult rám!
- Gerjedsz már? – kérdezte csendesen.
- Micsoda? – tátottam el a szám.
Krisztián mosolyogva szakította el a tekintetét a laptopról és rám nézett, aztán visszafordult a gép felé, ujjai sebesen száguldottak a billentyűzeten, én pedig képtelen voltam levenni a tekintetem róla. Figyeltem azokat a hosszú, erős ujjakat és nem akartam mást, mint megtudni mi másra képesek. Tudni akartam milyen, amikor megérint, olyan helyeken, ahova előtte senki sem jutott el, hogy felfedezze a testem minden egyes négyzetcentijét. Nagyot nyelve szorítottam össze a lábamat, tekintetemet elszakítottam Krisztián ujjairól és magam elé meredtem. Tekintetem újfent Krisztiánra villant, aki előre dőlt, megragadta a lábamat és átvetette lábán, aztán újra hátradőlt és folytatta az írást.
- Hogy haladsz? – kérdezte szórakozottan.
- Elakadtam – vallottam be kisé rekedt hangon.
- Segítsek? – vándorolt rám a tekintete, és ahogy a szemembe nézett láttam rajta, hogy minden figyelmét nekem szenteli.
Meghatottan elmosolyodtam és elfogadtam a segítségét, közbe pedig a szívem a torkom környékén dobogott. Nem véletlen nem beszéltem eddig Krisztiánnak a történetről, amin éppen dolgozom. Azt hittem, hogy túl gyerekesnek fogja tartani, és túl élettelennek. Bár rengeteg kutatómunkát végeztem, hogy a lehető legélethűbben tudjam átadni egyes országok kultúráját és varázsát, tudtam, hogy nem az igazi. Nem hiába mondják, hogy egy kezdő író először olyanról írjon, amit ismer. Ahol biztonságos terepen mozog és akkor ebből nem lesz gondja. Eddig én is így voltam, itthon játszódó történeteket írtam, de ez annyira kikívánkozott belőlem, hogy úgy éreztem muszáj megírnom, különben megőrülök.
- Szóval mindenképpen olyan indokot akarok, ami egyedi, nem olyat, hogy bekerültek a dugóba, vagy baleset történt és elterelték a forgalmat. Hanem olyat, ami róluk szól. Ami csak az övék. Értesz engem?
- Gyönyörű vagy, amikor a történetedről mesélsz – suttogta az arcomat fürkészve.
- Te is – suttogtam, mert hát valóban így gondoltam. – Olyan más akkor az arcod, sebezhető és jó érzéssel tölt el, hogy megmutatod nekem ezt az oldaladat – kaptam el róla a tekintetem.
- Csak neked!
A szavai egyszerre okoztak boldogságot és martak fájdalmasan a szívembe. Rita és Timi azt mondták, hogy hagyjam magam sodródni az árral és ne aggódjak a jövő miatt, csak élvezzem az életet, hiszen fiatal vagyok és szerintük alig éltem még. Ha rájuk hallgattam volna, akkor engedtem volna a testemnek és daccolva a következményekkel megcsókoltam volna Krisztiánt, de az eszem, mint mindig most is győzedelmeskedett. Könnycseppek gördültek végig az arcomon, hiába próbáltam visszatartani őket. Miért csinálja ezt velem? Miért zavar össze teljesen?
- Szerintem addig ne gondolkodj abban, hogy lekésik a gépet, amíg nem vagy biztos, abban, hogy mit fognak utána csinálni. Előbb rakd össze a fejedben a dolgot. Lekésik a gépet és utána? Maradnak a reptéren a következő járatra várva? Egy ilyen késéssel felborul egy jó előre betervezett menetrend, ha egy dolog csúszik, akkor minden csúszik – magyarázta. – És csak egy jó tanács, ne nagyon húzd tovább a szenvedésüket. Már szinte fájdalmas, hogy semmi sem történt köztük, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy vágynak egymásra! Add meg nekik, azt, amire vágynak, a te kezedben van az irányítás!
Krisztiánra rebbent a tekintetem, gyanakodva összehúztam a szemem és megpróbáltam rájönni, hogy az utóbbi valóban a történetemhez volt-e tanács, vagy burkolt célzás arra, hogy engednem kéne a csábításának és hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek.
- Köszönöm – biccentettem végül és egy mély levegőt véve írni kezdtem.
Hajnali három körül csuktam le a laptop tetejét és álmosan pislogva Krisztiánra néztem, aki már a harmadik uborkás szendvicset ette. Az elmúlt pár óra számomra olyan volt, mint egy érzelmi hullámvasút. Hol boldogan lubickoltam Krisztián figyelmében, és boldogan mosolyogtam, amikor a karja véletlen a karomhoz ért, hol pedig a sírás kerülgetett a boldog érzésektől, amiket Krisztián kiváltott belőlem. Nagyon rossz irányba tartottam és féltem, hogy a szívem fogja a kárát látni.
- Jó éjszakát – köszöntem el csendesen és magamhoz öleltem a laptopomat.
- Miért nem hagyod itt? Akkor legalább nem kell minden este felhoznod – vándorolt rám a tekintete.
- Jár más lány is a szobádba?
- Nem is lenne, szabadna, hogy itt legyél. Mármint kamerák nélkül.
- Ezek felvennék, ahogy szexeltek? – kerekedett el a szemem a borzadalomtól.
- Dehogyis – nevette el magát. – Csak az elejét tudod, hogy behozom a szobába magammal, aztán mehet a találgatás a nézőknek – magyarázta. – Viszont van egy dolog, amit tényleg nem lenne szabad csinálnunk.
- Mit?
- Instán beszélgetni. Ezzel a többiek hátrányba kerülnek.
Negyed órával később még mindig az érzelmeimet próbáltam helyre rakni, de aztán feladtam a küzdelmet és hagytam, hogy az álom magával ragadjon.