Az éjszakai kukorékolásnak meg lett az eredménye, ugyanis dél felé vánszorogtam ki az ágyból és azt se tudtam hol vagyok, és mit keres rajtam egy ismeretlen kék póló, aztán persze eszembe jutott minden és gyorsan fel is tettem a telefonomat töltőre, ami azonnal életre kelt, hogy kapott egy kis áramot. Csipásan ütöttem ki a számomra érdektelen értesítéseket, és csak azokkal foglalkoztam, amik érdekeltek is. Vagyis Krisztián és Achilles üzenetével. Krisztiánét nyitottam meg először.
molnárkrisz: Szép jó reggelt Csipkerózsika! Szerettem volna veled beszélni reggel, de úgy horkoltál, mint egy medve, ezért hagytalak aludni, különben morcos lettél volna. Ne keress, mert elvittem Lizit és Tündit egy kicsit kirándulni. Hat felé érkezünk, remélem, nem csinálsz programot és meg tudjuk ismételni a tegnap estét. Nagyon szeretném!
Azonnal mosoly terült ez az arcomon és a testem kocsonyaként olvadt a párnák közé, a szívem örömtáncot lejtett és csak néztem a telefont, újra és újra elolvastam az üzenetét, a mosolyom pedig egyre szélesebb lett. Már épp fogalmaztam volna a választ, amikor a valóság, mint jeges víz úgy zúdult rám. Mégis mit művelek? Miért hagyom, hogy Krisztián bűvköre engem is magába szippantson? Komolyan szükségem van nekem erre? Tényleg szeretném az összetört szívem darabkáit szedegetni, miután véget ért ez a rohadt műsor? Hát nem! Az lesz a legjobb, ha nem kezdek itt hamis illúziókba kapaszkodni, mert annak sosem volt jó vége! Lehet, hogy érdeklem Krisztiánt, de attól ugyanúgy érdeklődik Melissza és a többiek iránt is, neki teljesen normális ha Melisszával csókolózik, este pedig velem ír. Nem fogok beállni a sorba és hülyét csinálni magamból!
bartha_adrienn: Jó napot! Jó szórakozást nektek!
Ennyit írtam csak neki, aztán megnyitottam Achilles üzenetét és a lelkesedésem egy pillanat alatt visszatért.
Bátyus: Na, ki a legjobb báty a világon? Hát persze, hogy én. Sikerült leszerveznem neked egy csomó fiatalt, akik vállalják a táncot, kapnak ingyen kaját és piát, de cserébe nekik is kell felszolgálni. Nagyobb ünnepség lesz ez, mint a tavalyi. Most ünnepeljük, hogy megvásároltunk még két földet. El se hiszem, hogy saját gazdaságom van, és az lehet a munkám, ami a hobbim is. A lényegre visszatérve péntekre, reggel 10-re itt vannak a srácok. Remélem, egész nap ráérsz, mert díszíteni is kell. Jah és megjelenés cowboy ruhában, szerezz be addigra!
Lelkesen kezdtem el írni a választ, hogy mennyire imádom őt és, hogy ő a világ legjobb báttya, amikor megcsördült a telefonom. Ismeretlen szám villogott a kijelzőn, ami valahonnan ismerős volt, de nem tudtam hova tenni, így fogadtam, bízva abban, hogy a filmesek keresnek. Tévedtem. Krisztián hívott.
- Miért érzem úgy, hogy megbántad a tegnap éjszakát? – kérdezte köszönés nélkül.
- Te nem randizol?
- Elment a kedvem tőle, amikor elolvastam az üzenetedet!
- Ne csináld – kértem.
- Szóval, miért bántad meg? Egyet előre kettőt hátra?
- Nem bántam meg csak…
- Csak kurvára visszabújtál a csigaházadba, mert úgy érzed, neked nem jár a boldogság.
- Tudom, hogy jár nekem a boldogság, de nem ilyen formában – nevettem el magam.
- Szóval úgy gondolod mellettem nem lennél boldog? Hogy nem tudnálak boldoggá tenni? Mert szerintem igen, és jó lenne, ha végre ezt te is észre vennéd!
- Ugyan minek? Minek vegyek észre bármit is? Hogy aztán szépen ejts engem miután beléd habarodtam? Hogy majd közöld velem nincs köztünk szerelem? Hogy nem sikerült belém szeretned? Mégis mi a fenének kezdjek el reménykedni, ha tudom, úgyis csak egy vége lehet? Krisztián kérlek, szépen kérlek, ne közeledj felém úgy!
A vonal végén Krisztián hosszasan hallgatott, én pedig már kezdtem azt hinni, hogy nincs térerő, amikor fújtatott egyet.
- El kéne már végre hinned, hogy nem a műsor miatt akarlak megismerni, hanem mert elvarázsolt a személyiséged. Most el köszönök és remélem, megnyugszol estig és kurvára ott leszel mellettem az ágyban! Nem azért, hogy megdugjalak, hanem, hogy érezzem az energiádat, ami engem is motivál! És mielőtt kiakadnál, soha nem dugnék veled – közölte, mire összerezzentem és a könnyek ellepték a szemem. – szeretkeznék veled! – fejezte be aztán kinyomta a hívást és ezzel egyedül hagyott a kavargó gondolataimmal.
Még akkor is a Krisztiánnal való telefonbeszélgetésen agyaltam, amikor lementem a konyhába, hogy összedobjak magamnak egy szendvicset, bár most legszívesebben gabonapehelyt ettem volna. Annát a konyhában találtam, ma az ő reszortja volt a főzés, éppen ellenőrizte a sütőt, majd amikor észrevett összehúzta a szemét, de nem szólt.
- Szia – köszöntem oda neki és kinyitottam a hűtőt.
Nem lepett meg, hogy semmi választ nem kaptam, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Csendben összedobtam magamnak két szendvicset, amit aztán egy tálcára tettem és elindultam a bejárat felé, hogy az udvaron reggelizzek meg. Semmi kedvem nem volt egy olyan ember társaságában enni, akinek rosszindulatú tekintetét folyton magamon éreztem.
- Már épp fel akartam menni, megnézni jól vagy-e – kiáltott felém Melissza a stégről.
- Sokáig fent voltam az éjszaka – kiáltottam vissza és felé indultam, aztán leültem mellé és beleharaptam a szendvicsbe.
- Sajnálhatod. Lemaradtál egy kisebb vitáról. Lizi és Anna egymásnak ugrottak.
- Mi fene – hümmögtem.
- Na, igen, Anna ideges volt, hogy Krisztián Lizit akarja elvinni – magyarázta.
- Hogy választott magának csajt?
- Nem tudom, szerintem eldöntötte magában. Holnap Zsuzsival randizik így gondolom csütörtökön velem és Annával talál ki programot. Pénteken meg pihen, vagy nem tudom – ráncolta a homlokát.
- Ne is agyalj rajta, csak minden zavarosabb lesz. Amúgy volna kedved cowboy ruhákat vadászni velem?
- Cowboy ruhákat? – ráncolta össze a homlokát.
- Aham. Nem avatlak be a részletekbe, de kelleni fog két cowboy ruha szombatra, egy nekem egy pedig Krisztiánnak.
- Persze, segítek, de honnan tudjuk meg a méreteit? – érdeklődött, mire az ajkamba haraptam.
Most mondjam el neki, hogy tegnap meglestem milyen ruhákat hord, miközben elpakoltam a szekrénybe? Biztos nem hinne nekem és azt gondolná, együtt töltöttem az éjszakát Krisztiánnal.
- Zalántól – vigyorodtam el, mire bezsebeltem tőle, egy elismerő pillantást.
Természetesen nem kérdeztem meg Zalántól, Krisztián méretét, csak azért kerestem fel, hogy szóljak, lelépünk vásárolni, és, hogy kéne egy kocsi, ami bevisz minket a központba. Alexander lelkesen vállalta a feladatot, hogy a sofőrünk legyen és nem riadt vissza attól sem, amikor közöltem vele ruhaboltról ruhaboltra fogunk járni. Fél óra alatt sikerült összekapnom magam, mert azért az ember ne menjen akárhogy más emberek közé. Rövidnadrágot vettem fel és egy topot, a hajamat pedig felkontyoltam, hogy ne melegítsen, aztán megvártam a kocsinál Melisszát, aki egy fekete alapon, fehér csíkos overálban bukkant fel, szandálban, fején szalmakalappal, haját begöndörítette, sminkje tökéletes volt. Mellette piszkosul semmilyennek éreztem magam, szürke kisegérré váltam és egy pillanatra féltékenység lobbant fel bennem.
- Jól nézel ki – dicsértem meg és beszálltam a kocsi hátsó ülésére.
Melissza behuppant mellém, mire a kocsi légterét azonnal betöltötte parfümjének illata, amit utoljára a nagymamámon éreztem, de Melisszának még ez is jól állt.
- Gondolom, most el küldesz a picsába – szólalt meg hosszas hallgatás után.
- Dehogyis, jó lehet megfordult a fejemben, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tova is szállt.
- Sok lány, azért nem kedvel engem, mert azt hiszik elveszem tőlük a figyelmet, pedig ez nincs így. Azok, akik így gondolják nincsenek tisztában a saját szépségükkel, mert ők csak a saját szemükkel képesek látni magukat, a máséval nem. Pedig minden nő gyönyörű a maga módján, főleg amikor arról beszél, amit szeret.
- És ilyenkor a nők többsége még jobban megutál, mert nemhogy jól nézel ki, de még normális is vagy – biccentettem, mire elnevette magát és nem sokkal később én is csatlakoztam hozzá.
Alexander a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár előtt tett ki minket, ahonnan mindent kényelmesen meg tudtunk közelíteni és mivel nem először jártam itt régi ismerősként köszöntöttem a környéket, ahova megannyi emlék kötött. Volt egy időszakom, amikor ide akartam költözni, reggelente futni a Balaton parton, tagságit váltani a könyvtárba, részt venni minden egyes rendezvényen és közben egy pillanatra sem aggódtam volna azon, hogy hogyan jutok haza, hiszen itt laktam. A rengeteg árus felé sétálva folyamatosan a múlton gondolkodtam, és azon mennyi minden változott azóta, hogy utoljára itt jártam. Idősebb lettem, már nem Zsoltit szerettem reménytelenül és szerencsére a szüleim házassága is megmenekült.
- Adri?
- Igen?
- Kérdezhetek tőled valamit? – pillantott rám Melissza, miközben a csillagjegyes nyakláncokat és karkötőket piszkálta.
- Persze!
- Miért nem akarsz megnyílni Krisztiánnak?
Egy pillanatra teljesen lefagytam, csak a gondolataim száguldottak 200 km/h-val. Honnan tud erről Melissza és Krisztián miért mesélt neki rólunk? Mégis mi értelme a bizalmamba avatni, ha aztán mindent megbeszél Melisszával? Nem tartom ellenségnek Melisszát, de mivel ez az egész mondhatni egy verseny bármikor dönthet úgy, hogy ellenem fordítja azt, amit Krisztiántól megtudott.
- Sokat szoktunk beszélgetni rólad – folytatta mire szorosan behunytam a szemem. – És teljesen összezavarod. Vannak pillanatok, amikor úgy érzi, kedveled őt és elindultatok valamerre, aztán mintha benned bekapcsolna a vészcsengő meghátrálsz. Mitől félsz?
- Miért kérdezitek folyton ezt, mikor tudjátok a választ? Már megmondtam nem egyszer, hogy nem fogok beállni a sorba, hogy aztán szedegessem, az összetörd szívem darabkáit. Eléggé gáz, hogy annyira nincsen témátok, hogy rólam szoktatok beszélgetni – fújtattam és elindultam a stand belseje felé, hogy megnézzem a kalapokat is.
Lekaptam az első kezem ügyébe kerülőt és a tükör elé lépve felpróbáltam, de nem nyerte el a tetszésem így egy újabbat próbáltam. Melissza eközben csenden ácsorgott mellettem, arca elgondolkodó volt, majd leemelt egy fekete kalapot és a fejemre tette. Döbbenten állapítottam meg, hogy jól választott ugyanis a fekete kalap nagyon jól illett a szemem kékségéhez és a hajam színéhez is passzolt.
- Magadat próbálod védeni értem, de ne mond nekem azt, hogy nem kezdtél el többet érezni iránta!
- Pedig nem – vontam meg a vállam és a kalapokat figyeltem, aztán a tekintetem megakadt egy sötétkék majdhogynem fekete kalapon. Pont tökéletes lesz Krisztiánnak.
- Hazudsz!
- Hagy tudjam már jobban, hogy én mit érzek – pillantottam rá villámló szemekkel.
- Pont ez az, hogy nem tudod. Tagadod magadban, és ha ezt továbbra is magadba fojtod, csak egyre ingerültebb leszel! És ezt Krisztián is tudja, de előbb utóbb meg fogja unni, hogy nem haladtok semerre.
Nem válaszoltam semmit, mert semmi kedvem nem volt az igazamat bizonygatni neki. Épp elég volt a saját kusza érzéseimmel foglalkozni, nem kellett, hogy még Melissza is rátegyen egy lapáttal, a bölcs szövegeivel. Nem is értettem, hogy miért akarja annyira, hogy nyíljak meg Krisztiánnak, sokkal könnyebb dolga lenne, ha csendben meghúzódna a háttérben és szépen meghódítaná Krisztiánt.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem miután kifizettem a kalapokat és elindultunk a következő árus felé, aki ruhákat is árult.
- Pont azért, amiért te hétfőn rászóltál Krisztiánra, hogy engem vigyen magával vásárolni – mosolyodott el.
- Nem azért tettem… - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Tudom, de te meg én e téren ugyanolyanok vagyunk. Drukkolunk a másiknak és tényleg nem hazudtam mikor azt mondtam, nyugodt lennék, ha Krisztián téged választana és látom rajta, hogy szeret veled lenni, ugyanakkor gyakran frusztrált, mert nem tudja, mikor tesz vagy mond valamit, amitől te bezárkózol. Figyelj Adri, ha folyton a lehetséges jövőtől félsz, elfelejtesz élni és öreg korodban majd átkozni fogod a percet, amikor nem adtál Krisztiánnak esélyt, nem adtál magadnak esélyt a boldogságra!
Szívem szerint tovább ellenkeztem volna, de Melissza szavai teljesen betaláltak. Csak meredtem magam elé miközben gépiesen toltam félre a ruhákat, a tökéletes után kutatva, de biztos voltam benne, hogy nem fogok olyan ruhát találni, mint amilyet Aria viselt a sorozatban. Jack ruhájával könnyebb dolgom volt, inget és nadrágot bárhol lehetett kapni, na, de olyan ruhát, mint Ariának? Max külföldön tudtam volna beszerezni. Vagy még ott sem, így kénytelen voltam beérni olyan ruhával, ami egy kicsit hasonlított csak az eredeti elképzelésemhez.
Viszont ezt a ruhát nem találtuk meg könnyen. Már kezdtem volna teljesen kétségbe esni, amikor eszembe jutott, hogy van itt a közelben egy ruhabolt is, így mint egy eszelős rángattam magam után Melisszát az utcákban, aki nevetve követett. Amúgy sokkal felszabadultabban tudtam viselkedni úgy, hogy nem loholtak a kamerások a nyomomban és szerintem Melissza is így volt vele, mert eddig soha nem hallottam ennyire önfeledten nevetni. A lépcsőn kaptatva felfele meg is beszéltük, hogy a kamerák nem a szívünk csücskei, bár Melisszának nagyobb tapasztalata volt e-téren, ugyanis egy ideig egy híres rapperrel járt, akivel aztán a kapcsolata csúnya véget ért.
- Hogy jött az ötlet, hogy megismerd Krisztiánt? – kérdeztem óvatosan.
- Sehonnan. Zalán keresett fel engem, hogy szeretnék-e megmérettetni magam. Mutatott képeket Krisztiánról, aztán én is utánanéztem. Megfogott a személyiségével, annyira más volt, mint az eddigi barátaim, ráadásul, hogy őszinte legyek, nem az esetem kinézetre – nevette el magát zavartan. – De a lelke gyönyörű!
- Mi az, hogy nem az eseted? – kerekedett el a szemem és szó szerint felháborodva pördültem Melissza felé. – Hogy lehet nem az eseted?
- Nekem mindig is a szőkék jöttek be, de ez nem is fontos – legyintett.
Értetlenül pislogva meredtem rá, aztán belöktem az üzlet ajtaját, köszöntem az eladóknak és a ruhák felé vettem az irányt. Már volt egy elképzelésem, hogy mit keresek és bíztam benne, hogy találni is fogok az ízlésemnek megfelelő ruhát. Miközben a vállfákon lógó ruhák között válogattam egyre csak azon járt az agyam, hogy Melisszának Krisztián nem az esete. De akkor miért jött el, ha nem fogta meg a külseje? Úgy nem ismerhette meg a belsejét, hogy nem találkozott vele és gondolom ők is itt találkoztak a villában.
- Ne agyald túl – bökött oldalba erősen, mire rárebbent a tekintetem.
- Bocs, csak tényleg nem értem, hogy akkor mit keresel itt…
- Nem volt vesztenivalóm – vonta meg a vállát. – Attól, hogy valaki külsőleg nem az esetem, még kialakulhat a szerelem. Te nem így gondolod?
- Hát, én nem tudnék olyannal randizni, aki nem jön be külsőre. Nekem a nagy villámcsapás kell, ha az elmarad, nem erőltetem a dolgot.
- Akkor ezért nem akarsz közelebb kerülni Krisztiánhoz? Mert nem volt nagy villámcsapás?
- Őszintén? Már két évvel ezelőtt jött a villámcsapás – nevettem el magam, aztán leakasztottam egy fekete ruhát, ami nyomokban hasonlított Aria ruhájára.
Spagettipántos volt, szívecske alakú, szorosan testre simuló felső résszel, deréktól pedig kiterebélyesedett, hossza kicsivel térd felé ért, anyaga tüllös volt, felsőrésze kordbársony, fekete csipkeszegéllyel. A sorok között sétálva addig keresgéltem, míg nem találtam egy ujjatlan farmermellényt, aztán átsétáltam a cipőkhöz, de semmi normálisat nem találtam, tekintve, hogy nyár van, és általában akkor nem árulnak csizmát. Csalódottan kullogtam be az egyik öltözőfülkébe behúztam a függönyt, megszabadultam az utcai ruháimtól és belebújtam a fekete ruhába, aztán a mellénybe és megszemléltem magamat a tükörben, de valami hiányzott. Ide oda forgolódtam a tükör előtt, megkötöttem az inget, majd kikötöttem aztán kidugtam a fejem és Melisszára néztem.
- Keresnél nekem egy fehér övet?
- Máris – lökte el magát a faltól, majd pár perccel később vissza is tért egy övvel, amit aztán benyújtott a függöny résén.
Pár percig bíbelődtem az övvel, de aztán elégedetten biccentettem, a fejembe nyomtam a kalapomat és a függönyt félre húzva megmutattam magam Melisszának.
- Azta, igazi cowboy csaj – mért végig nevetve és előkapta a telefonját, hogy megörökítse a pillanatot.
Pózba vágtam magam, először csípőre tett kézzel mosolyogtam, aztán oldalra fordultam, kezemből fegyvert formáltam és elszántan a kamerára szegeztem a tekintetemet, majd készült egy újabb kép, ami pillanatkép volt. A fejemet hátra vetve nevettem rajta. Mosolyogva néztem végig a képeket, aztán kikaptam a kezéből a telefont és az arcához nyomtam az arcomat. Vagy 5 percet szórakoztunk azzal, hogy hülyébbnél hülyébb arcokat vágva selfieztünk, aztán gyorsan átöltöztem és átmentünk a férfi részlegre, keríteni ruhát Krisztiánnak is. Itt viszonylag hamar végeztünk, mert azonnal tudtam mit keresek. Egy sötétkék inget és egy fekete farmert. Meg is volt a tökéletes öltözet, csak a csizmákkal voltam gondba. Miután fizettem felhívtam Achillest, és amikor fogadta a hívást nem hallottam mást csak az unokaöcsém édes magyarázását.
- Nahát, nahát. Csak nem a kis szerelmem van a vonal végén? – kérdeztem mosolyogva.
- De igen. Előbb tanul meg telefont nyomkodni, mint olvasni – sóhajtott Achilles. – Mi a pálya húgi?
- Nem nőtt a lábad ugye?
- A lábam? Tudtommal nem. Miért?
- Képzeld, nyáron nem lehet csizmát venni. Tudsz kölcsön adni egyet Krisztiánnak? Olyat, ami remélhetőleg fekete.
- Persze nem probléma. Neked is kéne?
- Aha, jó lenne.
- Szólok Fanninak, hogy keressen neked egyet. Neked se nőtt a patád ugye?
- Nem – röhögtem el magam. – Tényleg nagyon, köszi, küldök képet a szettemről Fanninak, hogy tudja, milyen csizmát keressen.
- Okés. Most mennem kell, bekakilt a szerelmed.
Nevetve elköszöntem tőle, aztán elégedetten zsebre dugtam a telefonomat és megnyugodva kezdtem el nézelődni az éttermek között, hogy hova kéne beülni. Hiába jártam ide évekig, még egyik helyen se ettem, mi mindig a strand közelében álltunk meg és ott ettünk Istenien finom sajtos pizzát, aminek az íze mai napig a számba van. Magamba szívtam a megannyi illat kavalkádját, hasam korogni kezdett, a nyál összefutott a számban.
- Hova szeretnél beülni? – pillantottam Melisszára.
- Nekem mindegy, csak együnk valamit – nevette el magát, és ahogy a kínálatokat szemlélte, szinte kopogott a szeme az éhségtől.
Végül azt az éttermet választottuk ahol a legtöbben voltak, mert megtanultam már, hogy ahol sokan vannak ott tuti jó a kaja. Melisszával leültünk egy éppen felszabaduló asztalhoz és türelmesen várakoztunk a pincérre, aki hamarosan meg is érkezett két étlappal. Megköszöntem a sajátomat és kértem egy pohár kólát, meg egy energiaitalt, aztán az étlapba temetkeztem és szinte azonnal tudtam mit választok. A gyomrom éhesen rándult görcsbe a steak gondolatára, nyelvemen éreztem a múltkori steak ízét, amit Krisztián társaságában fogyasztottam el. Az ajkam halvány mosolyra húzódott, majd rápillantottam a telefonomra, ami felvillant. Krisztián egy fényképet küldött. Ez villogott a kijelzőn. Megnyitottam az Instát, egy ideig unottan görgettem a bejegyzések között, hogy ne gondolja, azt azonnal ugrok, ha írt. 5 perccel később miután leadtuk a rendeléseket, csak akkor nyitottam meg az üzenetet és saját magamat láttam a fényképen, ahogy az étlapot nézve mosolyogtam. Felkaptam a fejem és körbe fordultam Krisztiánt keresve, akivel a tekintetem szinte azonnal összeakadt. Az asztalokat kerülgetve tartott felénk Tündi és Lizi társaságában. Arcomra fagyott a mosoly és pánikolva Melisszára meredtem.
- Nem láthatja meg a ruhákat – pislogtam ijedten.
- Add ide – nyújtotta a kezét a szatyorért, majd beletette őket a nagy válltáskájába. – És még kinevettél, hogy miért járkálok ekkora táskával – szúrta oda nekem mosolyogva.
- Mit dugdosol előlem Bartha? – kérdezte Krisztián szórakozottan és megbökte a combomat, hogy húzódjak arrébb.
A pad szélére csúsztam és válasz helyett alaposan végig mértem Lizit, aki pocsékul festett. Sminkje szétkenődve, karján és a lábán karcolások.
- Jól vagy? – kérdeztem automatikusan.
- Szerinted úgy nézek ki? – vetette oda durván és odahúzott egy széket az asztalunkhoz, mert neki már nem jutott hely a padon.
- Nem túrázni készült – szólt közbe Tündi. – Egyszer kétszer esett egy nagyot.
- És te a karjaidban cipelted? – bámultam Krisztiánra.
Válasz nélkül hagyott, pont, úgy ahogy korábban én is őt, csak mosolyogva rám pillantott, felkapta a poharamat és belekortyolt. Utáltam, hogy nem bírtam levenni a tekintetem róla, ahogy az ajkához emelte a poharat és közben a tekintetét le se vette rólam. Szívesen lettem volna a pohár helyében, hogy az ajka az én ajkamat érintse. Erről eszembe jutott, hogy mit mondott nekem a telefonba órákkal ezelőtt, hogy ő soha nem dugna velem, hanem szeretkezne és ettől az arcom vörös színben kezdett el pompázni. Krisztián letette az asztalra a poharat és sokat sejtő mosollyal fürkészett tovább, én pedig egyre csak vörösödtem, majd a fejemet rázva elfordultam tőle és belekortyoltam az energiaitalba. Ki kell vernem az ilyesfajta gondolatokat a fejemből, de gyorsan!
- Mi jót csináltatok ma? – érdeklődött Krisztián, tekintetét továbbra is magamon éreztem. – Megfogott a nap – állapította meg.
A vállamra pillantottam és felsóhajtottam, amikor rájöttem igaza van. Utáltam leégni, mert én azok közé tartoztam, akik nem barnultak, hanem pirosra égtek és utána addig szenvedtek, míg a bőrük el nem kezdett hámlani. Ez az átka annak, ha valakinek fehér a bőre. Nagyon nehezen tudunk csak barnulni.
- Vásároltunk, beszereztünk minden hozzávalót a szerelmi bájitalhoz. Már csak egy hajtincs kell – nyúltam a tarkója felé és finoman megrángattam a haját.
- Igazat mond – erősítette meg Melissza mosolyogva.
- Meghoztam a kakukk füvet, amit kértetek – szállt be a játékba Tündi is.
Krisztián a fejét csóválva nézett ránk, majd amikor a pincér kihozta a steak-et maga elé húzta a tányéromat, felkapta a villát és a kést, aztán nekilátott a korai vacsorámnak. Dühösen csaptam rá a tarkójára, mire rám vigyorgott és evett tovább. A szememet forgatva kértem magamnak egy újabb adagot, és amíg meg nem kaptam folyamatosan Krisztián oldalát bökdöstem. Csak nem hagyom, hogy nyugodtan megegye a vacsorámat. Mikor aztán a pincér kihozta az újabb adag steaket elégedetten vigyorogva pillantottam Krisztiánra ugyanis ez sokkal nagyobb volt, mint amit ő ellopott előlem.
- Milyen volt a túra?
- Fantasztikus – vágta rá tökéletes szinkronban Tündi és Krisztián, és amikor felpillantottam éppen elkaptam, hogy összemosolyogtak.
Nem tudom miért, de görcsbe rándult a gyomrom ettől az összemosolygástól. Idegesített, hogy nem tudtam mi volt ennek a mosolynak az oka, hogy nem tudtam mi történt a randin. Kedvtelenül eszegettem az amúgy isteni steaket miközben úgy füleltem, mint kutya, aki neszt hall a bokorból. Szerencsére nem nekem kellett faggatózni, megtette helyettem Melissza és kiderült, hogy a Szigligeti várba voltak, ahová végig gyalog mentek fel és nem kocsival, de a látvány, ami fogadta őket mindenért kárpótolta. Egyedül az rontott a hangulatukon, hogy Lizi folyton panaszkodott arra, hogy fáj a lába. Nem is csodálom. Szandálba nekiindulni, túrázni, nem a legjobb választás.
- Szerintem kérjük a számlát – vettem elő a szép kártyámat.
- Hagyd, csak majd én. Meghívtalak titeket – tette a kezemre a kezét Krisztián.
Elrántottam a kezem, arcom vörös színben kezdett el pompázni, mert újfent eszembe jutott, amit mondott nekem. Nem dugni, szeretkezni. Sajnálatos módon a testemnek nagyon is tetszett ez és már ettől az apró érintéstől meglódult a szívem.
- Fizesd Tündiét és Liziét. Velük randiztál ma – köszörültem meg a torkom és mindenhova néztem csak rá nem.
Hogy megelőzzem a további erősködést, felpattantam és a pulthoz sétáltam, hogy ott fizessek. Beálltam a sor végére, nem sokkal később pedig Krisztián csatlakozott hozzám, keze a derekamra simult. Egész testembe megfeszültem, ahogy meleg tenyere rásimult a meztelen derekamra, a szívem a torkom környékére költözött, és amikor megéreztem leheletét a tarkómon nagyot nyeltem. A szép kártyát tartó kezem izzadni kezdett, másik kezemmel őrült erővel szorítottam a kistáskámat, tekintetemet szigorúan magam elé szegeztem.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte csendesen.
- Nem tudom, miről beszélsz!
- Dehogynem tudod. Ha nem ismernélek, azt gondolnám, hogy zavarba vagy a telefonbeszélgetésünk miatt, de mindketten tudjuk, hogy köztünk arról szó sem lehet.
- Pontosan – helyeseltem buzgón és a testtartásom azonnal ellazult mikor rájöttem, hogy nem jött rá mekkora hatással volt rám az, amit mondott.
- Tudtam – kuncogott fel hirtelen és a tenyere előre csúszott a hasamra, majd ujját beakasztotta a rövidnadrágom karcába és egy gyors mozdulattal maga felé pördített.
Kikerekedett szemekkel néztem fel rá, kezem a mellkasára simult, egyedül csak ez választott el attól, hogy teljesen hozzá simuljak.
- Nézd, ha azt hiszed, hogy egyenes út vezet az ágyamba, csak mert sikerült zavarba hoznod, közlöm, nagyon tévedsz!
- Az már fél siker, hogy zavarba hoztalak. Bár múltkor a pavilonnál… – billentette oldalra a fejét szórakozottan. – Mire gondoltál akkor?
- Hülyeségre – vörösödtem el.
- Ha elmondod, elengedlek – alkudozott édes mosollyal. – Na? Ha nem mondod el, úgy veszem, hogy szeretsz a karjaimban lenni – villant meg a tekintete.
Idegesen meredtem a gyönyörű szürkéskék szempárba, aztán elkaptam róla a tekintetem és az ajkamba haraptam.
- Mielőtt eljöttem a csajok viccelődtek azzal, hogy ha összejövünk, akkor mielőtt leírnál, egy szex jelenetet előtte kipróbálod velem gyakorlatba, hogy teljesen át tud adni az érzést – hadartam egy szuszra és megpróbáltam elhúzódni tőle, de nem engedett el.
- Nem is olyan rossz ötlet.
Felkaptam a fejem és a lábaim megremegtek a tekintetéttől, amivel engem méregetett. Le mertem volna fogadni, hogy fejben teljesen máshol jár, és éppen elképzeli a pillanatot, hogy miket próbálna ki velem, mielőtt papírra vetné a tapasztalatait. Élesen szívta be a levegőt, pupillája kitágult, olyannyira, hogy szinte nem is láttam szemének kékjét. Hevesebben kezdett el dörömbölni a szívem, ajkam enyhén elnyílt, arcom vörös színben kezdett el pompázni, amikor a szorítása erősödött körülöttem és megéreztem merevedő férfiasságát a hasam környékén.
- Nyertél fizess te –nyögtem ki sietősen.
- Képes lennél így itt hagyni? – kérdezte kisé idegesen.
- Miért mégis mi a fenét csináljak?
- Lohaszd le, ha már felállítottad – sziszegte úgy, hogy csak én halljam.
- Mi az, hogy én… - kezdtem, de nem volt lehetőségem folytatni, ugyanis sorra kerültem.
Olyan gyorsan fizettünk Krisztián kártyájával amilyen gyorsan csak tudtunk, aztán ötlet híján ő elsprintelt a mosdóba én pedig ezt kihasználva felhívtam Alexandert, hogy vigyen vissza a villába.