Ma én voltam a soros a főzésben, így amíg a többiek kimentek napozni, vagy elmentek sétálni a városba, addig én bevetettem magam a konyhába és gyrost készítettem, amihez lett fokhagymás kapros öntet és csípős szósz is, ki hogyan szereti. A krumplit magam daraboltam, mert nem igazán szerettem a boltit, és a salátát szintén magam készítettem hozzá, na meg a húst is persze. Miután megfőztem és megebédeltünk kitakarítottam a szobámat, majd egyet gondolva felmerészkedtem Krisztián emeletére, de zárva találtam az ajtót ezért Zalán keresésére indultam, hogy pót kulcsot kérjek. Meg is találtam őt a villa elkülönített részében, ahol a stábtagok és Zalán is megszálltak. Zalán éppen hurkát készített, aminek illatát megérezve azonnal összefutott a nyál a számban.
- Á nekem készíted? – kérdeztem azonnal.
- Téged meg ki engedett be? – kapta felém a fejét.
- Az egyik kamerás – legyintettem. – Beszélni szerettem volna veled.
- A randiddal kapcsolatban?
- Ja, nem azt leszervezem én. Kérni szeretnék egy pót kulcsot Krisztián szobájához.
Zalán először csak bámult rám értetlenül, aztán felröhögött és megrázta a fejét. Elfordult tőlem, lehajolt bekukkantott a hurkára, aztán vissza fordult felém és széttárta a kezét.
- Minek az neked?
- Szeretném szexi fehérneműben várni az ágyban, mire hazaér – pislogtam ártatlanul, ő pedig simán bekajálta a szövegemet, mert a szeme még jobban kikerekedett. – Jézusom dehogy – dobtam meg egy csomag szalvétával, amit az asztalon találtam. – Szeretném kitakarítani a szobáját.
- Nem értem. Miért akarsz takarítani nála?
- Hogy ne legyen négy hétig mocsokban? Tiszta por volt már az én szobám is, megcsinálom az övét is, amíg lendületbe vagyok.
- Sajnálom, de nem adhatok neked kulcsot – csóválta meg a fejét. – Adnék, de nem adhatok, mert az Krisztián szobája és nem hiszem, hogy örülne, ha a holmija közt turkálnál, nem vagy te az anyja.
Felvont szemöldökkel meredtem Zalánra, aki egy ideig állta a tekintetem, aztán amikor leesett neki, hogy nem tágítok fújtatott egy nagyot, kihúzott egy fiókot és a kezembe nyomott egy kulcsot. Vigyorogva szorítottam a markomba a kulcsot, amit aztán a zsebembe süllyesztettem.
- Köszike – vigyorogtam az ajtó felé hátrálva.
- Tűnés! – mordult rám, mire sarkon fordultam és már siettem is vissza a villába.
A szobámba beugrottam a takarítószerekért majd egy szinttel feljebb sétáltam, bedugtam a kulcsot a zárba és beléptem Krisztián szobájába. A szoba igazából egy lakosztály volt, olyan, amit az ember csak a filmekben lát. Hatalmas nappali, ahol bárpult is helyett kapott és innen is ki lehetett menni a teraszra, később pedig felfedeztem, hogy a hálóból is, a hatalmas fürdőszobát meglátva pedig csak tátogtam, mint egy hal, leginkább a kb. nyolc férőhelyes kád láttán. A reggeli beszélgetések alkalmával elkaptam egy-egy mondatot, hogy a többiek két fürdőn osztozkodnak, ez alól csak én voltam kivétel és Krisztián. Nekünk saját fürdőnk volt, igaz nekem csak egy vékony fallal volt elválasztva a hálótól a fürdőkád, de akkor is volt odabent kád. Miután kinézelődtem magam nekiálltam a takarításnak. Meglepő módon nem nagyon kellett rendet tenni, ugyanis Krisztián tökéletes rendet tartott maga körül, a megszáradt ruhák a szárítón lógtak, ruhái szépen bepakolva a szekrénybe. Egyedül csak az ágyat uralta rendetlenség, rajta hevert Krisztián laptopja, egy jegyzetfüzet és rengeteg kitépett lap, amik galacsinná gyűrve hevertek az ágyon. Csak azután merészkedtem az ágy közelébe, hogy alaposan kitakarítottam, még a bútorok tetejét is letöröltem bútortisztítóval, a száraz ruhákat pedig bepakoltam a szekrénybe, aztán fáradtan a homlokomat törölgetve lehuppantam az ágyra és némi habozás után a kezembe vettem az első galacsint. A papírt kihajtogatva végig futtattam a tekintetem a sorokon.
Próbálok írni, mindent megteszek, hogy jöjjenek a szavak, de megrekedtem. Nem tudom folytatni a regényemet, valami újat akarok. Valami újba akarok belekezdeni, de nem hagyhatom félbe a megkezdett regényemet. Az a lány elindított bennem valamit, szeretném belevetni magam szemének mélységébe, szeretném megcsókolni és magamhoz ölelni őt olyan szorosan, mint soha senkit. Hogy érezze, akarom őt, hogy én más vagyok…
Csak ennyi állt a papíron én pedig szinte gépiesen nyúltam a következő galacsinért, majd az azt követőért és egyre csak olvastam. Miközben Krisztián leírt sorait olvastam, betolakodónak éreztem magam. Nem lett volna szabad itt lennem, és a személyes dolgait olvasgatnom. Nem kellett volna tudnom, hogy mit érez Melissza iránt, mert le merném fogadni, hogy neki szánta ezeket a sorokat. A fejemet rázva dobtam vissza az ágyra az éppen kihajtogatott papírt, felálltam és a takarítószereket összeszedve az ajtó felé siettem, majd visszazártam magam mögött.
- Épp hozzád tartottam – mondta Tündi, mire felkaptam a fejem.
- Ó, hát itt vagyok. Csak takarítottam – magyaráztam, mire fintorogva bólintott.
- Nekem is kéne már, de nincs kedvem hozzá. Van kedved csatlakozni hozzánk? Kimegyünk a városba Lizivel és Annával.
Kényszeredett mosollyal az arcomon csóváltam meg a fejem és vissza betettem a kamrába a takarítószereket.
- Köszi, de inkább maradok. Olvasgatok egy keveset.
- Sejtettem, hogy ezt mondod. Hozzunk neked valamit?
- Nem kell, köszi! Jó szórakozást!
Valóban az volt a célom, hogy olvasni fogok, be is foglaltam az udvaron lévő függőágyat, hogy napozva, limonádét iszogatva, bikiniben, befejezzem a Pokoli erényt, de aztán a gondolataim újra és újra Krisztián felé kalandoztak. Egyrészt aggódtam érte, mert mióta itt volt egy értelmes mondatot nem bírt összehozni, pedig nagyon lelkes volt, amikor az új regényéről mesélt. Másrészt pedig dühös voltam rá, amiért hagyta, hogy Melissza ennyire elvegye az eszét és miatta hanyagolni kezdte az írást. Mert persze novellák születtek dögivel, ahhoz volt neki ihlete, de a regényéhez nem. A végén majd oda lyukadunk ki, hogy a várt regény helyett egy novelláskötetet ad ki, aminek címe Melissza lesz.
Mivel az olvasásra nem bírtam koncentrálni, felhívtam drága bátyámat, Achillest, hogy kifaggassam őt a hétvégi Farm nappal kapcsolatban, ahova szeretném magammal vinni Krisztiánt is.
- Na, végre már, hogy felhív az egyszem kishúgom. Minek köszönhetem hívásodat?
- Ne túlozz tegnap beszéltünk – nevettem el magam. – Egyébként ma megint feladat volt, aminél első helyet értem el, így szombatra én szervezek randit.
- Nagyszerű!
- És…
- És?
- És arra gondoltam, hogy mi lenne, ha elvinném magammal a Farm napra, hozzátok – jelentettem be vidáman.
A vonal végén Achilles sokáig hallgatott, a háttérben hallottam felesége Fanni és az unokaöcsém Martin kacagását, amitől nekem is mosolyognom kellett. Mivel Achilles távol élt tőlem, anyuéktól meg még messzebb így ritkán volt alkalmunk találkozni és sajnos a kis Martinnal eddig még csak egyszer találkoztam, amikor még picike volt, karácsonykor, és már meg voltam halva, amiért nem láthatom. Főleg most, hogy hallottam a nevetését, legszívesebben indultam volna és meg sem álltam volna a farmig.
- Persze, gyertek csak!
- Achilles, ő nem a pasim, szóval ne vedd, elő az én vagyok a nagytesó, és én parancsolok apa helyett kártyát rendben?
- Ugyan már Adri – nevetett fel. – Úgy ismersz te engem?
- Sajnos igen!
- Ne aggódj Adri, majd én szemmel tartom és vissza fogom – kiáltotta Fanni.
- Azt megköszönném – kiáltottam vissza. – Hé, kis szerelmem, hamarosan érkezem! Majd pénteken beugrok segíteni és légyszi hívj össze minél több embert, villám csődületet akarok szervezni Krisztiánnak és szeretném majd kivinni, lovagolni is – magyaráztam lelkesen.
- Rendben van, te szerelmes lány. Leszervezem az embereket. Majd írd meg a részleteket és pénteken akkora idehívom őket is.
- Mit mondtál?
- Hogy írd meg mikor…
- Nem, nem! Előtte!
- Hogy leszervezem…
- Nem! Azelőtt! Azt mondtad, hogy te szerelmes lány! Achilles én nem vagyok szerelmes!
- Ha te mondod – hagyta rám.
10 percet töltöttem azzal, hogy elmagyaráztam Achillesnek miért nem vagyok szerelmes Krisztiánba. Sorra felsorakoztattam az érveimet, ő pedig csendben hallgatott engem, majd amikor kifogytam az érvekből kinevetett és elköszönt. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy amikor azzal fárasztottam mennyire szerelmes vagyok az irodalom tanáromba, akkor is kinevetett és közölte velem, hogy gyerek vagyok még a szerelemhez, és ez max csak plátói szerelem. Most pedig, hogy azt bizonygattam nem vagyok szerelmes, ugyancsak kinevetett, de nem hitt nekem. De én biztosra tudom, hogy nem vagyok szerelmes Krisztiánba! NEM LEHETEK SZERELMES!
Már elkezdtek csípni a szúnyogok és a napot eltakarta egy felhő, amikor felpillantottam a könyv utolsó oldaláról és észrevettem Krisztiánt. Zsebre dugott kézzel lépkedett felém, majd hozzám érve, megragadta a bokámat, felemelte a lábamat, leült, aztán az ölébe tette a lábamat és megsimogatta a vádlimat.
- Mondanom kell valamit – nézett a szemembe.
- Ó, oké – bólintottam az arcát fürkészve és lélekbe megpróbáltam felkészíteni magam bármire, ami ezután következhet.
Krisztián közelebb intett magához, én pedig azonnal előre dőltem mire ő is felém hajolt félresöpörte a hajamat és a fülembe suttogott.
- Hoztam kávét.
Megkönnyebbülten sütöttem le a szemem és elröhögve magam a vállának döntöttem a homlokomat, ő pedig kuncogva simogatta meg a hajamat, majd a keze lesiklott a vállamra, végig a karomon, aztán vissza. Behunyt szemmel élveztem az érintését, pár pillanatig, aztán hátra dőltem és az arcára szegeztem a tekintetemet.
- Minden rendben? – kérdeztem csendesen.
- Igen – válaszolta a homlokát ráncolva.
- Biztos?
Krisztián kérdőn fürkészte az arcomat én pedig álltam a tekintetét és vártam, hogy megszólaljon. Vártam, hogy őszintén elmondja, nem haladt a regényével mióta itt van, de nem mondott semmit, csak nézett rám értetlenül.
- Adri inkább itt az a kérdés, hogy te jól vagy-e?
Elkaptam róla a tekintetem és összepréseltem a számat. Jó oké, semmit sem sejtett abból, hogy a szobájában jártam és elolvastam a galacsinokat így nem is neheztelhettem rá, de basszus, akkor is rosszul esett, hogy nem osztotta meg velem, hogy írói válságban van. Korábban még pont ő mondta, hogy én tudom, mivel jár azzal, ha valaki egy íróval él együtt, akkor ezt miért nem beszélte meg velem? Miért nem kérte a segítségem? Jó, ez kicsit nagyképűen hangzik, de biztos tudtam volna neki segíteni, elindulni valamilyen irányba.
- Mivel haragítottalak magamra? Vagy Liziék mondtak valamit?
- Nem, csak… á, mindegy nem számít. Megyek és dolgozom a kéziratomon – suttogtam és felpattantam.
- Igen azt nekem is kéne – sóhajtott fel, mire azonnal felé pördültem és rászegeztem a tekintetem. – Ne nézz, ilyen számon kérően kérlek! Az ígért időben meglesz a regény, csak most kicsit elfáradtam.
- Nincs ihleted? – kérdeztem úgy, mint, aki nem tud semmiről.
- Az van rendesen, csak nem ahhoz, amihez kéne. Meg fáradt is vagyok, szinte minden nap van valami program este pedig nincs erőm írni. Ez a műsor teljesen felborította a megszokott ritmusomat. Amikor lenne időm írni, akkor is valaki mindig visszatart, vagy idekint, vagy a szalonban – magyarázta kerülve a tekintetemet. – És nem tűnhetek el csak úgy szó nélkül órákra, mivel én vagyok a „főszereplő” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
- Gyere – nyúltam a keze után és magam után húztam be a villába.
A villába belépve kiszűrődött Melissza hamis éneklése, aki éppen egy könnyű ki vacsorát dobott össze magának, aminek illata hozzánk is elért, a gyomrom pedig megkordult tőle, de nem engedtem a csábításnak, hanem magam után húztam Krisztiánt, fel a lépcsőn, majd megálltam a szobaajtó előtt és a kezemet nyújtottam a kulcsért. Krisztián azonnal a kezembe pottyantotta a kulcsot és érdeklődve figyelte, ahogy beléptem a szobába és hagyta, hogy magam után húzzam őt is. Lábammal belöktem az ajtót, Krisztiánt az ágyhoz vezettem és lenyomta rá, aztán áthajolva rajta felnyitottam a laptopja tetejét és az ölébe tettem a laptopot. Miután ezzel megvoltam arra kértem, hogy ne mozduljon és lesiettem a szobámba a laptopomért és a laptop töltőért. Mikor újra beléptem Krisztián szobájába, az ágyon ült, a laptop fénye megvilágította az arcát, majd rám nézett és felvonta a szemöldökét. Figyelmen kívül hagytam őt, becsuktam az ajtót, felmásztam az ágy másik részére és beizzítottam a gépemet.
- Mit csinálsz? – kérdezte csendesen.
- Írok – válaszoltam. – Szerintem neked is azt kéne – pillantottam rá mosolyogva.
- Tudhatod, hogy ez nem megy egyről a kettőre – szólt rám, de azért megnyitott egy Word dokumentumot. – Nem les!
- Na, de…
- Nem!
- Jó – sóhajtottam fel megadóan és behunytam a szememet, hogy még csak kísértést se érezzek arra, hogy beleolvassak. – Krisztián így nem lesz könnyű haladni a saját kéziratommal – köszörültem meg a torkom pár perccel később.
- Nem tanítottak az iskolában vakírást?
- Nekem látnom kell, amit írok – nyitottam ki a szemem és ránéztem. – Hajrá – mosolyogtam rá bátorítóan, aztán a saját laptopomnak szenteltem a figyelmemet.
Most másodjára írtam Krisztián előtt, de ez teljesen más volt, mint a múltkori. Akkor nem tudtam, hogy Krisztián nézte, ahogy a füzetembe körmölek, teljesen kizárva a külvilágot kizárólag csak a történetre koncentrálva. Most viszont nagyon is tisztában voltam azzal, hogy folyamatosan engem figyelt. Eleinte nagyon zavart, rengetegszer félre ütöttem, de aztán átbillent bennem valami és onnantól kezdve nem volt megállás. A történetem megelevenedett előttem, ujjaim úgy szántották a billentyűzetet, mint egy zenész ujjai a zongora klaviatúráját. A lelkesedésem átragadhatott Krisztiánra is, mert amikor pihentem egy kicsit és megropogtattam az ujjaimat, láttam, hogy folyamatosan gépel. Az arcára vándorolt a tekintetem és az ajkam mosolyra húzódott az arca láttán. A homloka ráncba szaladt, ajkát beharapta, tekintetét le se vette a laptop képernyőjéről és ettől a szívem hevesebben kezdett dörömbölni. Már értettem, hogy miért gondolt Krisztián gyönyörűnek írás közben, mert most számomra ő is gyönyörű volt. Látni azt, hogy fejben teljesen máshol jár, hogy az alkotás ennyire leköti, leírhatatlan érzés volt. Szerintem kellett egyfajta bizalom ahhoz, hogy Krisztián, mert mellettem elkalandozni. Tudtam mivel jár az alkotás, tudtam milyen folyamatosan azon bosszankodni, hogy nem hagynak írni, mert el kell mosogatni, vagy jöttek a nem kívánt rokonok és abba kellett hagyni az írást. Én személy szerint képtelen voltam más társaságában alkotni, mert attól féltem, hogy meglesik a készülő kéziratomat. Ám Krisztiánba-e téren teljesen megbíztam, sőt örültem volna neki, ha néha-néha rápillant a képernyőmre. Mellette teljesen el tudtam engedni magamat, és látva az arcát tudtam, hogy ezzel ő is így van. Mosolyogva fordultam vissza a laptopom felé, helyezkedtem egy keveset, hogy a karunk összesimuljon, lábamat átvetettem a lábán és folytattam az írást.
Teljesen elvesztettem az időérzékemet, csak akkor hagytam abba az írást, amikor a hasam egy komplett koncertet adott le annyira éhes voltam. Fintorogva húztam ki magam, megropogtattam az ujjaimat, aztán Krisztiánra sandítottam, aki egy nagyot ásított és megdörzsölte az arcát.
- Éjfél múlt – szólalt meg szexi rekedtes hangon.
- Éhes vagyok – nyögtem ki, mire elvigyorodott és félre tette a laptopot, ami teljesen át volt melegedve a sok használat miatt.
Az én laptopom se volt jobb állapotban, ami azt illeti, de én néha hálás is voltam a melegségéért, ugyanis a kezeim jéghidegek voltak a folyamatos gépelés miatt és már kicsit fáztam is a bikinimben. Kimásztam az ágyból nagyot nyújtózkodtam, aztán felkaptam a fotelben heverő kék pólót és belebújtam.
- Na, milyen? – fordultam Krisztián felé csípőre tett kézzel.
- Szexi – hangzott a felelet, mire zavartan lesütöttem a szemem, aztán a torkomat megköszörülve magamhoz öleltem a laptopom és annak töltőjét. – Nem maradsz még? Megvacsorázunk és…
- Fáradt vagyok, meg éhes nagyon éhes. Szóval én most megyek és felzabálom a hűtőt – indultam meg a nappali felé.
- Adri!
- Igen?
- Jártál a szobámban igaz?
Egész testembe megdermedtem, fejemben megszólalt a vészcsengő. Szerettem volna messzire szaladni, de a lábaim nem mozdultak és csak álltam ott, mint egy karót nyelt és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Vagy ha nem is föld alá, akkor egy emelettel lejjebb a szobámba, hogy bebújjak a takaró alá és soha ne jöjjek elő. Krisztián olyan hallkan közelített meg, hogy ijedten összerezzentem, amikor a keze a vállamra simult és gyengéden, mégis erőteljesen maga felé fordított. Könnyek peregtek végig az arcomon, vártam, hogy leszid engem és napokig nem szól hozzám, ahogy annak idején a bátyám Achilles tette. Egyetlen egyszer jártam csak a szobájában és aznap eltűnt neki a pénze és engem vádolt meg, hogy én tettem zsebre. Nem kis pénzről volt szó, kis pisisként annyi összeget még nem is fogtam a kezembe, eszembe se jutott volna meglopni, Achilles mégsem hitt nekem. Napokig azzal büntetett, hogy nem szólt hozzám, levegőnek nézett, de nem szalasztott el egy alkalmat se, hogy keresztbe tegyen nekem. Becsapta előttem az ajtót, ellopta a tízóraimat, eldugta a kedvenc pulcsimat. Iszonyatosan szenvedtem, imádtam a bátyámat és rosszul esett, hogy bánt engem, aztán kiderült, hogy az akkori barátnője vette el a pénzt, mert sos kellett neki a műkörmösre és a fodrászra. Most megint azt éreztem, csakhogy ezúttal tudtam, hogy bűnös vagyok és az érzés ezerrel pocsékabb volt.
- Ne haragudj, elkértem Zalántól a pótkulcsot, mert takarítottam a szobámat és arra gondoltam, hogy kitakarítom a tiédet is akkor és…
- Hé – fogta két keze közé az arcomat. – Köszönöm!
- Köszönöd? – pislogtam rá csodálkozva.
- Eszembe se jutott leszúrni téged, amiért kitakarítottál és elpakoltad a ruháimat. Olyan buta vagy kis Írónőm – csóválta meg a fejét mosolyogva és szorosan magához ölelt. – Miért sírsz?
- Mert… beleolvastam a galacsinokba és rákényszerítettelek, hogy írj. Azt gondoltam, hogy talán tudok segíteni… hibát követtem el. Nem lett volna szabad elolvasnom őket, azok a te gondolataid – húzódtam el tőle. – Tényleg ne haragudj – kértem, majd sarkon fordultam átsiettem a nappalin és kinyitottam az ajtót.
Mire leértem a szobámba el is ment az étvágyam, nem akartam mást csak bebújni a takaró alá. A laptopot letettem az éjjeliszekrényre, bebújtam a takaró alá és belebámultam a sötétbe, míg a szemem hozzá nem szokott. Hirtelen az ágyon heverő telefon fénye világította be a szobát, tekintetemet azonnal odakaptam és hevesen verdeső szívvel olvastam el Krisztián üzenetét.
molnárkrisz: Hé, nincs harag! Szóval ne keseregj egy emelettel lejjebb, mert lemegyek és megölellek!
bartha_adrienn: Hú, de félek!
molnárkrisz: Félhetsz is! Köszönöm az estét kis Írónőm. Rohadt sokat jelentett!
bartha_adrienn: Az a helyzet, hogy nekem is.
molnárkrisz: Na, menj a francba aludni, itt cukiskodok te pedig szemtelenkedsz!
bartha_adrienn: Jó éjt :D
molnárkrisz: Jó éjt!
Ám hiába köszöntünk el egymástól nem léptem ki a chatből és nem is okozott csalódást, ugyanis pár másodperccel később már írt is egy tök random kérdést tett fel nekem, én pedig válaszoltam neki és így ment ez hajnal ötig. Életemben először beszélgettem végig az éjszaka nagy részét egy férfivel, akivel lehet nem is lett volna szabad beszélnem, mert szabályellenes volt, de egy pillanatig se törődtem vele. Csak hagytam magam sodródni az árral és hajnal ötkor, amikor már nem kaptam választ az üzenetemre, mosolyogva aludtam el.