Nem tudtam sajnálni azokat, akik végül nem nyerték el Krisztián szimpátiáját annyira, hogy egy hétig itt lehessenek és randizhassanak vele. Sőt mondhatni irigykedtem rájuk, ugyanis szerettem volna köztük lenni. Mikor kimentem a bőröndömért Józsi kerekre nyílt szemekkel meredt rám és nem értette, hogy miért nem indulok hazafelé.
- Ez az ember tuti meghülyült, ha bejössz neki.
- Nagyon kedves – nevettem el magam. – Öröm volt az utazás, de ne aggódjon, jövőhéten hazavihet – mosolyogtam rá megnyugtatóan aztán elindultam vissza a villába.
A házba belépve pár pillanatig egy helybe álltam, hallgattam a többi nő csacsogását és valószínűleg tökre elveszett arcot vághattam, mert Krisztián úgy érezte szórakoztatnia kell engem a társaságával. Egy ideig csendben állt mellettem, elgondolkodó arcot vágva, én pedig nem bírtam sokáig elnevettem magam, mire elmosolyodott.
- Neked nem kellett volna már elmenned?
- A másodikon lakom. A földszint és az első emelet a hölgyeké, a második pedig az én birodalmam.
- Hogy te milyen mázlista vagy – néztem rá irigykedve. – Meg fogsz bűnhődni, amiért kiszúrtál velem ugye tudod? – indultam meg a lépcső felé majd megragadtam a bőrönd fülét és elindultam az első emeletre.
- Felajánlanám, hogy segítek, de nem engednéd.
- Okos fiú, látom, gyorsan tanulsz – dicsértem meg.
- Ezért simán csak elveszem – kapta ki a kezemből a bőröndöt és könnyedén felsietett a lépcsőn.
Összehúzott szemekkel meredtem utána és felsiettem a lépcsőn, sporttáskám minden lépés után a fenekemnek ütődött, a laptop sarka pedig mindannyiszor a hátsómba szúródott. A lépcső tetejére érve a folyosó felé pillantottam, majd felfelé néztem azon gondolkodva, hogy vajon Krisztián cserélne-e velem, amikor a tekintetem megakadt a lépcsőfordulóban lévő ajtón.
- Az lesz az én szobám – szögeztem le és felsiettem a lépcsőn, majd belöktem az ajtót és tátva maradt a szám.
A többi szobát ugyan nem láttam, de szinte teljesen biztos voltam benne, hogy sikerült kiválasztanom a legmenőbbet. A falak halványbarack színben pompáztak, az ajtóval szembeni fal csupa üveg volt, meseszép kilátással a Balatonra. A padlót puha szőnyeg borította, a bútorok krémszínűek, az ágy pedig hívogató, olyannyira, hogy legszívesebben azonnal a párnák közé vetettem volna magam. Az ággyal szemben volt egy TV, az mögött pedig egy gipszkarton fallal elválasztott süllyesztett kád, ahova lépcsőn kellett felsétálni. Így miközben egy kád forró vízben lazultam, egy pohár bor társaságában, tudtam gyönyörködni a tájban. Már láttam is magam előtt, ahogy a habok között fekszek, egyik kezemben egy boros pohár, a másikban pedig egy könyv.
- Nos, akkor jó éjszakát – fordultam Krisztián felé. – Remélem, mire felébredek, te már nem leszel itt…
- Itt nem, csak egy emelettel feljebb!
- Marha vicces vagy.
- Fogalmazz pontosabban!
- Nem hagytad, hogy befejezzem – vágtam vissza majd elvettem tőle a bőröndömet és sóhajtottam egy nagyot. – Nézd, tényleg örülök, hogy megismertelek, de ne várd tőlem, hogy beálljak a sorba és tegyem neked a szépet – néztem a szemébe.
- Nem is szeretném ezt. Szép álmokat Adrienn.
- Neked is, és zárd be a szobád ajtaját, ha nem szeretnél váratlan vendégeket – tanácsoltam, majd becsuktam az ajtót, aminek aztán mosolyogva nekidőltem és szorosan behunytam a szemem.
Fél órával később, már lefürödve készültem ágyba bújni, hogy dolgozzak még a kéziratomon, amikor kopogtattak az ajtón. Kisé dühösen mentem ajtót nyitni, azzal a szándékkal, hogy bárki legyen is megmondom neki, hogy dugja fel magának. Egy részem arra számított, hogy Krisztián jött vissza piszkálni engem, de az ajtó előtt három nő állt. Az egyiküket azonnal felismertem, könnyű megjegyezni azt, akit Krisztián elsőként juttatott tovább. Tökéletesen lebarnult bőr, gyönyörű mosoly, barna egyenes haj és nagy barna szemek. Még én is megállapítottam, hogy gyönyörű nő.
- Páran összegyűltünk odalent filmezni egyet és beszélgetni. Van kedved csatlakozni? – kérdezte az egzotikus szépség.
- Hogy? – kérdeztem meglepetten.
- Láttuk, hogy nem igazán találod a helyed. Mi nem ellenségek vagyunk – vette át a szót egy pink hajú nő.
- Én Melissza vagyok – mutatkozott be a szépség. – Ő pedig Roxi – mutatott a szőke hajú nőre. – Ő pedig Anita.
- Adrienn – mutatkoztam be én is.
- Akkor csatlakozol hozzánk? – kérdezte Melissza.
Az ajkamba harapva néztem rájuk, majd át a vállam felett a hívogató ágyra és a laptopomra. Muszáj volt haladnom a kézirattal. Napok óta semmilyen ihletem se volt, most pedig rengeteg mindent tudtam volna írni és ismertem magam annyira, hogy tudjam, megbolondulok, ha nem írom ki magamból azt, ami bennem van.
- Ne haragudjatok, de nekem még dolgoznom kell…
- Nem azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, de nem erősködünk. Azért lent leszünk, ha szeretnél csatlakozni – mosolygott rám Melissza.
Viszonoztam a mosolyt, majd becsuktam az ajtót és az ágy felé siettem. Hátamat a kipárnázott háttámlának vetettem, ölembe vettem a laptopot, megnyitottam a dokumentumot és újra olvastam az utolsó egy oldalt, amit eddig írtam. A regényem főhőse éppen a reptérre igyekezett, iszonyatosan késében volt és nem szeretett volna rossz ponttal indítani a híres influencer előtt, aki őt választotta ki arra, hogy vele tartson a körútján, de cserébe szerepelnie kell a videóiban. Bár a lánynak ez nem volt nagy áldozat, ugyanis nagy álma volt, hogy színésznő legyen és bízott benne, hogy most talán kicsit jobban megismerik őt, így, hogy egy híres influencer oldalán mutatkozik egy teljes hónapon keresztül. Már éppen hozzá fogtam volna az íráshoz, amikor a tekintetem az ajtó felé vándorolt és egy nagyot sóhajtva félre tettem a laptopot. Muszáj volt kicsit nyitnom a többiek felé, ha túl akartam élni az előttem álló egy hetet. Na, nem mintha annyira érdekelt volna a véleményük, de azért nem szerettem volna, ha azt gondolják, hogy szar alak vagyok.
- Szerintetek van esélye? – hallottam egy ismeretlen hangot, amikor a lépcső aljába értem.
- Akit kiválasztott annak nyilván van esélye – jelentette ki Melissza.
- Jó, de ők nem is nagyon beszélgettek, hanem inkább veszekedtek – ellenkezett egy újabb ismeretlen hang.
Felvont szemöldökkel ültem le a lépcsőre, és a térdemre fektetve a fejem vártam, a fejleményeket.
- Szerintem ismerik egymást. Régebbről, talán jártak is…
- Azt nem hiszem! Nagyon kétségbe esettnek kéne lennie ahhoz, hogy újra megpróbálja meghódítani őt. Ha jártak is nyilván nem szépen váltak el és akkor Krisztián se válogatta volna be.
- Akkor mi baja van Krisztiánnal?
- Én láttam, hogy együtt mentek fel és Krisztián vitte a bőröndjét.
- Valószínűleg Krisztián kihívást lát a csajban – vetette fel az, aki elindította a beszélgetést.
- Vagy tényleg érdeklődik iránta.
- Az érdeklődése is csak addig tart, míg ellen áll a csaj. Ismerem a fajtáját, ők mindig csak kéretik magukat, mert szeretik, ha a pasik küzdenek értük, aztán, bumm hamar megadják magukat.
A magasba szaladt a szemöldököm, ajkam dühös vicsorra húzódott és felpattantam, hogy a szalonba menjek és megmondjam a magmét annak az ítélkező picsának, de ekkor valaki hallkan megköszörülte a torkát mögöttem. Hátra fordulva Krisztiánt vettem észre, pár lépcsőfokkal felettem, és amikor a tekintetünk találkozott, gyorsan félre néztem, hogy ne lássa a könnyeket a szememben. Természetesen nem bántott, hogy ilyeneket mond, de az rohadtul dühített, hogy úgy ítélkezik, hogy nem is ismer engem.
- Jól vagy? – kérdezte csendesen.
Komoran biccentettem egyet, aztán felsiettem a lépcsőn, hogy a szobámba zárkózva végre azt tegyem, amit elve tennem kellett volna. Írni, írni és írni, mert a kézirat nem készíti el saját magát és nem szeretnék ki csúszni a határidőből.
Végül úgy alakult, hogy egy percet sem aludtam. Hajnal öt volt mire kikapcsoltam a laptopot, odakint már elkezdett világosodni, így kísérletet se tettem arra, hogy aludjak. Fogalmam se volt róla, hogy mi a mai menetrend, de nem szerettem volna elaludni és lemaradni a történésekről. Ha tetszett, ha nem egy hetet muszáj volt kibírnom itt, hogy aztán vasárnap mehessek is haza. Lesz egy hetem meggyőzni Krisztiánt, hogy küldjön haza engem, ami az eddigiek alapján nem lesz egy könnyű feladat. Talán annak a csajnak igaza van és valójában a kihívást látja bennem? Tényleg csak azért marasztalt, mert meg szeretne törni? Ezen gondolkodtam miközben a ruháim között válogattam és végül egy piros melegítőegyüttes mellett tettem le a voksom. Miután felöltöztem és kisminkeltem magam, kiléptem a teraszra és a korlátra könyökölve behunyt szemmel magamba szívtam a természet illatát. Mélyeket lélegeztem, hajamba belekapott a szellő és felém sodorta a Balaton halas illatát. Ha egy jó dolgot kellett volna mondanom a helyzettel kapcsolatban az az, hogy itt voltam a Balatonparton, magán stranddal és félig nyitott, félig fedett medencével. Simán túléltem volna itt egy teljes hónapot, egyedül! Ellöktem magam a korláttól, átvágtam a szobán és lementem a hatalmas konyhába, hogy készítsek magamnak egy szendvicset és egy kávét. A hűtőben találtam avokádót, így azt tettem a szendvicsembe, majd amint lefőtt a kávé kimentem az oldalsó ajtón az udvarra. Meg sem álltam a stégik ahol aztán leültem a szélére és megreggeliztem élvezve a nyugalmat, egészen addig, míg közeledő lépteket nem hallottam.
- Most komolyan már korán reggel zaklatni kell? Semmi érdekes nincs abban, hogy reggelizek a fenébe is, ne videózzon engem – csattantam fel, majd hátra fordultam és meglepetten néztem Melisszára.
- Csak én vagyok – tartotta fel a kezét mosolyogva. – Csatlakozhatok?
- Persze – bólintottam és belekortyoltam a kávémba.
- Jól érzem, hogy nem akarsz itt lenni? – kérdezte hosszas hallgatás után.
- Tökéletesen jól érzed! Bár az a hülye is megértené – utaltam Krisztiánra.
- Olyan furcsa hallgatni, hogy így beszélsz róla. Mintha ismernéd őt évek óta és éppen haragudnál rá, amiért felidegesített.
- Kívülről így néz ki?
- Igen eléggé – nevette el magát. – Itt mindenki azt szeretné, ha ő lenne Krisztiánnak az Igazi, te pedig pont az ellenkezőjét akarod. Akkor miért vagy itt?
- Hosszú és unalmas történet – zártam rövidre, mert nem szerettem volna minden szembe jövő embernek elmondani, hogy miért vagyok itt.
Elég volt, ha én, Krisztián és a műsorvezető tisztába vagyunk azzal, hogy miért vagyok itt pontosan. Nagyon nem illek ide, de tényleg. Bele belenéztem a korábbi évadokba és a gyomrom forgott tőle. Én nem tudnék arról beszélgetni, hogy vajon kinek mennyi esélye van, végignézni, ahogy a pasi akiért küzdök más lánnyal smárol. Nekem ehhez nem lenne erőm.
- Nem tagadom, jól néz ki és szerintem képes lennék belé szeretni a valóságban, kamerák nélkül – néztem hátra a vállam felett és szinte azonnal kiszúrtam egyet. – Reggel van ember! Menj vissza aludni! – kiáltottam dühösen, mire Melissza elnevette magát.
- Akkor számíthatok rád?
- Miben?
- Hát, segíteni a dolgomat Krisztiánnál.
- Nem – jelentettem ki azonnal, mire a kedves mosoly azonnal elhalványodott.
- Persze, igazad van, hülye ötlet volt, csak gondoltam, ha te nem akarsz tőle semmit, akkor…
- Nincs rá hatásom. Hiába mondom neki, hogy te vagy a legértelmesebb csaj, hiába sutyorgok a fülébe, nem fogja érdekelni. Nem is ismer engem – álltam fel, majd visszamentem a házba.
Még ha egy kicsit szimpatikusan is találtam Melisszát, az semmivé lett, amikor arra kért beszéljek Krisztiánnal az érdekében. Utáltam, ha valaki így akart nyerni. Nem! Érje el a saját erejéből, hogy Krisztián felfigyeljen rá, engem pedig hagyjon békén!
8 órakkor már határozottan úgy éreztem, hogy egyáltalán nem tartozom ide. Ahelyett, hogy odabent együtt reggeliztem volna a többiekkel, felkerestem a könyvtárszobát, mert már attól megfájdult a fejem, hogy a folyamatos csacsogását hallgattam. Egy kamerás követett engem a gépével együtt, hiába kértem meg, hogy ne tegye csak jött utánam rendíthetetlenül, míg be nem vágtam az orra előtt az ajtót. A hangos csattanásra Krisztián felpillantott a könyvből és kérdőn rám nézett.
- Az egzotikus szépség, engem akart megkérni, hogy beszéljek veled az érdekében. Nemet mondtam, természetesen. A fenébe Krisztián nagyon nem illek ide és ezt te is tudod – toppantottam a lábammal dühösen.
- Neked is jó reggelt – mosolyodott el.
- Nem jó, mert még mindig itt vagyok és rossz nekem itt lennem!
Krisztián bólintott egyet visszatette a polcra a könyvet, majd elvett egy másikat és felém lépett. Tekintetem azonnal a kezében tartott könyvre villant és egyszerűen rávetettem magam. Hogy én mennyit kerestem a Pokoli erényt és most végre itt van, Krisztián ott tartja a kezében a könyvet. A filmet láttam először, aztán szerettem volna elolvasni, de sehol se volt már kapható, mindenhol csak előjegyezhető, én pedig az összes létező oldalon előjegyeztem, hogy az elsők között csapjak le rájuk, ha újra nyomtatják.
- Így elviselhetőbb lesz az ittlét? Bár az Anyegin is roppant érdekes könyv, de ez talán közelebb áll hozzád.
- Honnan tudod?
- Az embernek szemet szúr, ha valaki nagyon kétségbeesetten keres egy könyvet – mosolyodott el.
Már épp szerettem volna megköszönni neki, felé lépni és megölelni pusztán csak baráti alapon, de ekkor a tekintetem az ablak felé vándorolt és dühösen összehúztam a szemem a kamerás láttán.
- Köszönöm – biccentettem végül komoran és elhagytam a könyvtárszobát.