Hétfő reggel álmosan botorkáltam ki a konyhába, hajnalok hajnalán, hogy lefőzzek egy kávét, aztán összekaparjam magam és elinduljak az első munkanapomra. Az egész hétvégem abból állt, hogy hol ezt akartam, hol pedig azt, de végül győzött az eszem és eldöntöttem, hogy maradok itthon és építgetem a karrierem. Talán még az estélyit is vissza tudom váltani, arra hivatkozva, hogy szűk lett. A szememet dörzsölgetve dőltem a konyhapultnak és álmosan pislogva megnyitottam az Instagrammot. Rögtön láttam, hogy Krisztián egy új fényképet töltött fel és a félmeztelen mellkasának látványa azonnal kiverte az álmot a szememből. A poszt alatti saját idézetét olvasva, kezemben a bögrével visszamentem a szobába, majd a kulcscsörgést és az ajtó nyitódást hallva azonnal felkaptam a fejem. Csak egyetlen egy embernek volt rajtam kívül kulcsa a lakáshoz, anyunak, de ő nem lehetett itt.
- Hallkan lehet, hogy még alszik – suttogta anyu, mire a magasba szökkent a szemöldököm és átvágtam a konyhán, majd megálltam és az ajtófélfának támaszkodva, érdeklődve néztem a korai látogatóimra.
A csajok és anyu a lehető leghalkabban sutyorogva vették le a cipőjüket, majd bújtak bele a szoba papucsba, én pedig továbbra is csak álltam és vártam, hogy mikor vesznek észre. Anya fordult elsőként a konyha felé és ijedten felkiáltott, amikor észrevett.
- Jézusom, édes lányom. Talán a halálomat akarod? – szorította a mellkasára a kezét.
- Mit csinálsz itt anyu?
- Téged is jó látni kicsim – puszilta meg az arcom, majd felkattintotta a villanyt a konyhába, kivett egy serpenyőt.
- Anyu…
- Gondoltam csinálok egy kis palacsintát reggelire. Hoztam hozzá a kedvenc eperlekvárodat. Ott van a táskámban, Zoé drágám kérlek, behozod a táskám?
- De jó – csillant fel a tekintetem, majd megráztam a fejem. – Komolyan anya mit csinálsz itt?
- Palacsintát – adott kitérő választ.
- Aminek nagyon örülök, de… - kezdtem majd a csajokra villant a tekintetem, akik a szokásos nyüzsgés helyett, csendben ácsorogtak, mint akik az ítéletükre várnak. – Lányok?
Egymásra néztek, majd rám, aztán maguk elé. Kisé idegesen ittam meg a reggeli kávémat, majd a mosogatóba tettem a bögrémet, hogy aztán a csajokra nézve a szobám felé biccentsek. Az ajtóban állva megvártam, míg mind a hárman bejöttek a szobámba, aztán becsuktam az ajtót és dühösen feléjük fordultam.
- Azt hittem megbeszéltük, hogy elengedjük a témát, erre ide hívjátok anyát? Nagyon jól tudjátok, hogy mennyire ellene van az ilyeneknek! – förmedtem rájuk.
- Mi csak azt szeretnénk, ha végre élnél és mernél kockáztatni – sóhajtott fel Rita. – Ne vörösödj itt nekem Adri, mert tudod, hogy igazunk van. Te is akarod ezt, ne tagadd! Látszik rajtad!
- Nem számít, hogy mit akarok! Azt kell tennem, ami helyes!
- Nem te írtad a dolgozatodban azt, hogy nem mindig a helyes döntés a tökéletes? Hogy néha igenis helytelenül kell cselekedni, mert ebből lesznek az igazán jó emlékek? – szegezte nekem a kérdést Zoé.
Tátott szájjal néztem rá és ez egyszer nem tudtam mivel visszavágni. Általában amikor Zoéval vitatkoztunk, mindig volt valami, amivel vissza tudtam vágni és addig magyaráztam a dolgot, míg végül nekem lett igazam. Ám ezúttal tényleg nem tudtam mit mondani, mert ha megteszem, akkor a korábbi szavaimat hazudtolom meg. Zoé tekintete felcsillant, mert megtalálta a rést a pajzsomon.
- Itt a pillanat, hogy helytelenül cselekedj! Hívd fel azt a féltékeny főnöködet és mond meg neki, hogy döntöttél!
- Miért lenne féltékeny?
- Ne már, hogy nem látod – tátotta el a száját Timi. – Konkrétan rá van írva a pasi képére, hogy odáig van érted.
- Pontosan, és most féltékeny, amiért el akarsz menni! – helyeselt Zoé.
- Rosszul látjátok – nevettem el magam. – Bertold és köztem szigorúan csak munkakapcsolat van!
- Részedről, de részéről nem – tárta szét a kezét Timi. – Jó elismerem, jó pasi, de Krisztián közelébe sem ér.
A fejemet csóválva néztem a csajokra, aztán egy nagyot sóhajtva letérdeltem a padlóra és kihúztam az ágy alól a bőröndömet. Szükségtelen volt bepakolni, azt már megtettem éjfélkor, amikor éppen azon az elhatározáson voltam, hogy márpedig én elmegyek.
- Látod, mégiscsak el akartál menni – mosolyodott el Zoé.
- Még nem biztos! Előbb megbeszélem anyával, ha már ide rángattátok – húztam össze a szemem dühösen, aztán kinyitottam az ajtót és egy mélyet szippantottam a levegőbe.
Anya palacsintája mindig isteni finom volt, állítólag tett bele valamilyen különleges összetevőt, de azt sose árulta el nekem, hogy mit. Ezt a különleges összetevőt, az én dédmamám mondta el neki, és anyu kijelentette, hogy majd csak a gyerekemnek fogja megsúgni ezt a titkot, aki majd tovább adja az ő unokájának. Igazságtalannak tartottam ezt, ahogy a nagyi is, így együtt duzzogtunk valahányszor anya kijelentette, hogy nincs közünk hozzá. Valószínűleg jó pár év múlva ugyanígy fogok duzzogni az unokámmal, amiért a lányom nem hajlandó megosztani velem ezt a nagy titkot, így én sose leszek képes istenien finom palacsintát készíteni. De mindezért kárpótolt az, hogy nagyi bosszúból csak velem osztotta meg a tökéletes rétes titkát, ami viszont anyát idegesítette, és amikor cserét ajánlottam hevesen tiltakozni kezdett.
- Szóval – köszörültem meg a torkom és a lekváros üveg tetejét lecsavarva elkezdtem megtölteni a palacsinta tésztákat.
- Szóval jelentkeztél a műsorba…
- Igen…
- Viccből…
- Igen…
- És most szeretnél is elmenni, vagy csak a csajok erősködnek?
- Hát… igazából, igen szeretnék elmenni, de nem azért, hogy versenyezzek, hanem azért, hogy elmondjam Krisztiánnak, ő ettől sokkal jobb. Nagyon csalódtam benne anyu – sóhajtottam fel. – Azt hittem, hogy ő egy komoly, értelmes férfi, erre elvállalja ezt a hülye műsort, a pénz miatt.
- Arra nem gondoltál, hogy a szerelmet keresi?
- Senki sem találja meg a szerelmet egy ilyen műsorba – nevettem el magam. – Meg basszus tudod, hogy néz ki, neki nincs szüksége egy ilyen műsorra.
- Sose tudhatod.
A szememet forgatva pillantottam a mindig optimista édesanyámra. Anyu mindenben és mindenkiben a legjobbat látta, és amikor rájött, hogy tévesen ítélt meg valakit, a saját kudarcának élte meg. Ilyen volt az a srác is, akivel ő akart összehozni, még 17 éves koromban, azt mondta, hogy milyen rendes, jóra való, udvarias fiú, majd kiderült róla, hogy a legnagyobb perverz, akivel valaha is dolgom volt. Onnantól kezdve nem hagytam anyának, hogy bele szóljon a szerelmi életembe. Mondjuk nem is volt mibe beleszólnia, mert nem volt szerelmi életem, ha meg is tetszett valaki, neki én nem tetszettem, így már feladtam azt, hogy keressem a szerelmet. Majd jön, ha jönni akar. Visszatérve anyára tényleg mindig optimista volt, mikor azért szenvedtem, hogy nem fog sikerülni az érettségi és egy gyárban fogok megrohadni, kijelentette, hogy sikerülni fog, majd amikor azon kezdtem el parázni, hogy nem vagyok elég jó az egyetemhez, és sose lesz belőlem híres forgatókönyvíró kinevetett. Ám azt hiszem ez egyszer tévedett, teljesen biztos voltam benne, hogy Krisztián nem a szerelmet keresi, hanem a pénz miatt vállalta el a műsort. Én pedig szerettem volna kideríteni, hogy mi ennek az oka.
- Szerinted jó ötlet lenne elmenni?
- Nem tudom, szerinted? És most nem arra vagyok kíváncsi, hogy az eszed, mint mond. A szíved mit súg?
- Ezzel nem segítesz – csóváltam meg a fejem és elvettem egy megtöltött palacsintát, majd beleharaptam és jóleső sóhaj kíséretében behunytam a szemem.
- Kedveled Krisztiánt?
- Igen.
- Szeretnéd megismerni őt?
- Igen.
- Akkor menj el! Épp itt az ideje, hogy a szívedre hallgass, és egy kicsit kikapcsold az agyadat.
- El fogom veszíteni az állásom – mutattam rá.
Anyu kezében egy pillanatra megállt a merőkanál, majd megvonta a vállát és a lehető legszélesebb mosolyt villantotta rám.
- Nagyon jól tudod, hogy apád szívesen felvesz téged. Mindig is dicsért téged, amikor elvégezted a könyvelést.
- Ezt már megbeszéltük anyu, otthon nem tudok érvényesülni, nekem kell a nagyváros folytonos nyüzsgése – mosolyogtam rá bocsánat kérően. – Apa mit szól hozzá?
- Nem kell neki mindenről tudnia, a Tv-ben úgyse lesz benne egy jó ideig, utána meg már későn kapja fel a vizet. Addigra úgyis itthon leszel és megismeri Krisztiánt is.
- Gondolod, hogy sikerül elnyernem a szívét?
- Hát persze, hogy sikerül! Tessék, vidd be a lányoknak, reggelizzetek meg, aztán nyomás készülődni, mert nyakunkon van négy óra – nyomta a kezembe a palacsintákkal teli tányért.
Megfordultam, belöktem az ajtót, majd a csajokra néztem, akik mind felpillantottak a telefonjukból. Szótlanul tettem az asztalra a tányért, kihúztam az egyik széket, leültem rá, aztán egy újabb palacsintát a kezembe véve rájuk emeltem a tekintetem. Mind a hárman türelmetlenül meredtek rám, én pedig pókerarccal néztem vissza rájuk.
- Ha valami rosszul sül el titeket teszlek felelőssé. Gondolok itt arra, hogy nyilvánosan balhét rendezek a villában, esetleg megtépek egy csajt, mert átlátok rajta és tudom, hogy hazudik Krisztiánnak – haraptam bele a palacsintába.
- Ez az – kiáltott fel boldogan Rita. – Ezt meg kell írnom Tylernek!
- Tyler?
- Jah, apámnak a nevelt fia. Azt hittem, hogy egy beképzelt idióta, de eddig tök jól elbeszélgetünk.
- Aha, olyan jól, hogy már az én életemet is megosztod vele?
- Kérdezte, hogy mit csinálok, nem tehettem mást. Hazugságra nem építünk kapcsolatot – mosolygott ártatlanul.
- Jól döntöttél – szorította meg a vállam Zoé. – Ha szeretnéd, felhívom neked Bertoldot.
- Nem, majd beszélek én vele. Ezt nekem kell elintéznem!
Hosszú percek óta álltam a fürdőszobában a tükör előtt és a tükörképemet bámultam pislogás nélkül. A csajok és anya csodát műveltek velem, és mint mindig most is megállapítottam, hogy semmi szükségem fodrászhoz, vagy sminkeshez járni, elég, ha felhívom anyut, aki bármilyen frizurát meg tud csinálni, amit csak kigondolok és riasztani a csajokat, akik max fél órán belül meg is érkeznek sminkekkel felszerelkezve. Közelebb léptem a tükörhöz, alaposan szemügyre vettem a füstös sminkemet, a visszafogott rúzst az ajkamon, és a szögegyenesre vasalt szőkésbarna hajamat, amit utáltam. Komolyan, olyan semmilyen volt a hajam, de először anya nem engedte meg, hogy befessem, utána pedig Timi tiltotta meg nekem, mert elmondása szerint a lányok többsége ölni is tudna olyan hajért, mint ami nekem van. Hát én ebben erősen kételkedtem. Való igaz, hogy míg mások fodrászhoz jártak mellírt csináltatni, addig nekem magától volt ilyen a hajam, de akkor se szerettem. Túl semmilyen volt, kezelhetetlen és rohadtul dús. Végig futattam az ujjaim a hajamon, úgy, hogy közben egyszer sem akadt be. Kár, hogy pár óra múlva, a hajam kirúgja magát és úgy fogok kinézni, mint egy oroszlán.
- Köszönöm – fordultam meg mosolyogva.
- Na, ha Krisztián nem téged választ, akkor vak – szögezte le Zoé. – Gyere ide az ablakhoz, innen tök jó képeket tudunk csinálni – fogta meg a kezem és az ablakhoz húzott.
Az elkövetkező fél óra azzal telt, hogy Zoé fényképeket készített rólam az ablak előtt, az ágyon ülve, a könyvespolc előtt, majd a lépcsőházban, ami régies stílusában azt az érzést keltette bennem, hogy egy középkori várba sétáltam. Ezért is szerettem bele, amikor rábukkantam az interneten. A lakás nem is érdekelt, akkor is ide költöztem volna, ha csak egy kis lyuk lesz az otthonom, mert tudtam, hogy nekem itt kell laknom. Nem létezett nálam olyan opció, hogy máshova menjek. Beleszerettem a lépcsőházba és kész. Egyébként ez a fénykép lett a kedvencem, az összes többit ki is töröltem, egyedül azt a fotót tarottam meg, amin felfelé néztem Zoéra.
Mikor aztán négy óra lett, csapatostul vonultunk ki az épület elé, anyu hozta az egyik bőröndömet, Zoé pedig a sporttáskámat, Rita és Timi pedig két karton dobozt, amibe könyveket pakoltam. Nem, nem ér kinevetni, nekem igenis szükségem volt ezekre a könyvekre és kész! Bár nem terveztem hosszú távra, azért szerettem volna felkészülni.
- Bartha Adrienn? – kérdezte a limuzin sofőrje.
- Jó napot – mosolyogtam rá.
- Jó napot, a nevem Kovács József – mutatkozott be, majd a tekintete a csomagokra vándorolt. – Gondolja, hogy mindez szükséges?
- Ruhák és könyvek.
- A villában van egy könyvtárszoba, ha az értesüléseim nem csalnak, csak a legszükségesebbeket hozza magával.
- Ó, de megtenné nekem, hogy biztosra megy? Tudja, megőrülnék könyvek nélkül – magyaráztam.
Józsi csodálkozva nézett rám, én pedig összefontam magam előtt a kezem, és felvontam a szemöldököm, ezzel jelezve, hogy addig el nem mozdulok, amíg fel nem hív valakit, aki meg tudja nekem mondani, lesz-e könyvtárszoba.
- Hát, ha nagyon ragaszkodik hozzá…
- Nem, nem ragaszkodik – csóválta meg a fejét anyu. –Kinyitná, kérem a csomagtartót? Betesszük a bőröndöt és a sporttáskát, a könyveket pedig felvisszük.
- Addig nem, amíg fel nem hív valakit! Mondjuk Krisztiánt, igen kérdezze meg Krisztiánt.
- Adri, Krisztiánnál biztos lesz könyv, ha nem akkor meg max ír neked egyet. Vagy válasz ki kettőt, amit magaddal viszel – sóhajtott fel Rita.
- Kettőt? Tudod te meddig tartott, míg ezeket összeszedtem? Nem tudok csak kettőt választani – háborodtam fel.
- Az Istenit Adri, ne kezd – nyögött fel Zoé. – Szállj be abba a hülye limuzinba és élvezd ki, hogy egy ilyen autó cipeli a segged! – ragadott meg és a limuzin felé kezdett tolni.
- Ne, várj. Hagy vigyek magammal könyvet is! Komolyan meghalok, könyvek nélkül!
- Indulhatnánk végre? – kérdezte a Józsi kisé türelmetlenül.
- Egy pillanat – eresztettem meg felé egy futó mosolyt, mire morgolódva megkerülte a kocsit és beült a vezetőülésre. – Na, hagy válasszak – léptem oda az egyik dobozhoz.
Nem viccelek 10 percembe telt, míg kiválasztottam két könyvet, és egy újabb 5 percbe, míg elhatároztam magam, hogy a többit itt hagyom. Végül anya elővette a szigorú tekintetét, én pedig úgy iszkoltam be a limuzinba, hogy kiterültem az ülésen. Hát így kezdődött el a történetem.