A délután négy gyorsan eljött, Harrynek alig volt ideje leülni, és enni egy falatot, ugyanis amint odaért beénekeltették (amit a koncert előtt meg fognak ismételni), majd mikrofonpróbát tartottak, aztán egyből utána hangpróbát a zenekarral.
Louis háromkor ült autóba, mert arra gondolt, hogy bemegy egy pékségbe, és meglepi a göndört valami édességgel, mielőtt a stadionba vezetne. A férfi jól tudta milyen nagy rohanás van ilyenkor, hisz sok fellépőnek készített már ruhát, és mégsem akarta, hogy Harry éhen vesszen.
Ahogy behajtott a kordonnal elválasztott részre meg is pillantotta Harry hatalmas, fekete autóját. Pont sikerült amellett leparkolnia, majd amint kiszállt az autóból a szeles, borús, angliai időbe érkezett. Bement a hátsóbejáraton, míg az egyik kezében egy papírzacskót tartott, amiben pár eperrel töltött sütemény volt. A ruhát már beszállították ide, így ezzel Louis-nak nem volt gondja, csak majd rá kell adnia a göndörre a csillámló inget és kék szövetnadrágot.
A folyosókon emberek igyekeztek egyik helyről a másikra, a férfinek pedig ötlete sem volt, hogy merre lehet Harry öltözője.
Ahogy szelte a folyosókat, szembe jött vele Sarah, akit a felvételekről felismert Harry dobosaként.
– Szia! – tegezte le egyből a nőt – Nem tudod merre lehet Harry? Én vagyok a stylistja, és meg kéne keresnem.
– Ó, Louis, igaz? Legutóbb Jeffel láttam, arra – mutatott az irányba, ahonnan jött, majd a férfi megköszönte a segítséget, és mindketten folytatták az útjukat.
Louis egyenesen haladva megpillantotta a göndör fürtöket, az ismerős magas alakot és izmos hátat.
– Harry, Jeff – üdvözölte őket egy biccentéssel.
A göndör pulzusa azonnal megemelkedett, ahogy meglátta Louis kusza haját és kék szemeit.
– Louis, végre! – sóhajtott boldogan a menedzser – Menjetek vissza Harry öltözőjébe, utánatok küldöm Lou-t, hogy kipingáljon.
A két férfi egymás mellett indult el, a fiatalabb vezetett, ugyanis az idősebb továbbra sem tudta, hogy hol is van pontosan. Egy ajtóhoz értek, amin a „Harry Styles" felirat virított, és a göndör be is nyitott a szobába. Nem volt nagy helyiség, inkább olyan pont elég. Volt egy kanapé a szoba közepén, jobb oldalt felakasztva a mai ruha egy fogasra, sminkasztal, mindenféle hajfixáló egy pulton.
– Örülök, hogy itt vagy – zuhant le Harry a kanapéra.
– Hoztam neked egy kis ajándékot, hogy ne ájulj el a színpadon majd – mutatta fel a zacskót Louis, a fiatal szemei pedig felcsillantak az ajándék szóra.
– Igazán nem kellett volna, főleg, hogy tegnap is feltartottalak – rázza meg a fejét értetlenül a göndör.
– Hagyjuk már, inkább egyél – nyomja a zsákot a kezébe, mire Harry kihalászta belőle a sütiket.
– Életmentő vagy, komolyan mondom – harapott bele a finomságba, és egy elégedett sóhaj hagyta el az ajkait, ahogy megérezte az ízét.
– Remélem ízlik – biccentett mosolyogva Louis, miközben szétvetette a boldogság, hogy sikerült meglepnie valamivel a göndört.
– Eszméletlen finom. Kérsz? – tartott felé egy félig megevett süteményt, mire a férfi csak megrázta a fejét, és hátra dőlt a kanapén.
A következő pillanatban Lou, a sminkes lány rontott a szobába, és érdeklődve nézte a jelenetet. Harry őt is megkínálta, de a nő elutasította, miszerint a göndörnek kell az energia az esti fellépéshez.
Louis türelmesen várt, míg Lou kisminkelte Harryt, majd megmosta annak hosszú haját, és azt is beállította, hogy tökéletesen omoljanak a göndör tincsek a fiatal vállaira. Ez mind beletelt több, mint egy órába, sőt szinte kettőbe, de hát jó munkához idő kell.
Harry gyönyörűbb volt, mint valaha, amikor megfordult a székkel, és Louis szemeibe nézett, mégis a férfi úgy gondolta, hogy jobban tetszik neki a természetesen csodálatos göndör fiú.
Az idősebb csak mosolyogva biccentett Harrynek, de végül nem bírta ki és felkelt, hogy a fiatal elé léphessen.
– Igen? – nézett fel rá a fiatal boldog mosollyal.
– Lélegzetelállítóan nézel ki – vallotta be Louis, és a göndör kezét megragadva felrántotta a székből, hogy szemtől szembe is megnézze a sminkes és fodrász munkáját – Gyönyörű.
– Köszönöm – pirult el Harry, és zavarában lehajtotta a fejét.
– Lou, igazán jó munkát végeztél – mondta a férfi a lányhoz fordulva, aki dicséretet egy biccentéssel fogadta.
– Megnézzük a ruhát? – kérdezte Harry izgatottan, továbbra is piros arccal a férfi előbbi bókjaitól.
– Hát persze – bólintott Louis, és összecsapta a tenyereit.
– Én kimegyek, levegőzök egyet – köszönt el Lou, és kilépett az öltözőből.
Bár Louis-nak semmi gondja vagy kifogása nem volt a sminkes nő ellen, mégis örült, hogy kettesben maradhat a göndör sráccal.
– Na gyere ide, Göndör, felöltöztetlek – nyújtotta a kezét Harry felé, aki boldogan követte a férfit a felakasztott ruhához. A két férfi együtt választotta ki, hogy milyen öltözetben lépjen fel a fiatalabb először, és nem hagyták, hogy Jeff beleszóljon, pedig ő is ott volt ezen a megbeszélésen pár napja.
Az akasztóról lekerült a púderkék nadrág, és a flitteres, csillámló ing. Louis tudta, hogy többször meg kell majd még igazítania Harryn a ruhát, hiszen biztosan kell majd mennie még mosdóba, de mégis fel akarta öltöztetni, hiszen már csak alig egy óra volt a koncertig.
Harry izgatottan bújt bele az ingbe, amit Louis adott rá, és gombolt össze rajta. A férfi nem engedte, hogy a fiatal akár hozzáérjen a dolgokhoz, ezt most szerette volna ő megcsinálni. Ahogy Harry az elé tartott nadrágba lépett, amit Louis becsatolt a derekán, az idősebb arcáról sütött, hogy mennyire koncentrál, és a göndör nem tudta levenni a szemét róla.
A fiatal nem bánta, hogy Louis dominanciája ennyire érvényesül, tetszett neki, hogy az idősebb irányítja minden mozdulatát.
Louis felcsatolta a kantárt a nadrágra, és apró, precíz mozdulatokkal igazította el az inget alatta.
– Szólj, ha mosdóba kell menned, segítek – biztosította az idősebb Harryt, aki mosolyogva bólintott.
– Köszönöm – nézte magát a tükörben, és úgy érezte igazán formában van. A haja tökéletes volt, de nem bírta ki, hogy nem túrja végig a göndör tincseket.
– Csodásan festesz – simította Harry hátára a kezét Louis.
– Ne mondd már, így is látod milyen zavarban vagyok – ütötte vállon játékosan a göndör Louis-t.
– De ha ez az igazság? – pimaszkodott tovább az idősebb – Kijöhetsz még velem cigizni, vagy már nem kéne?
– Attól függ mennyi az idő – nézett Harry a faliórára, ami fél hetet mutatott – még pont van rá időm.
A két férfi egymás mellett sétálva rótták a folyosókat, ahol még mindig rengetegen voltak. Az ajtót kilökve megcsapta őket az eső illata, a hideg, gyenge szél, és a rajongók eszeveszett sikítása.
– Nem izgulsz? – kérdezte az idősebb.
– De, de már nem annyira, mint tegnap – vallotta be a göndör, míg felemelte a jobb kezét, hogy megmutassa Louis-nak mennyire remeg.
– Menni fog, csodálatos leszel – szorította meg a férfi a reszkető végtagot, míg biztatóan nézett a zöld szemekbe.
– Nagyon sokat segítesz, köszönöm – döntötte a homlokát az alacsonyabb vállára, míg amaz meggyújtotta a cigarettáját.
– Semmiség – karolta át fél kézzel a fiút – De persze csak azért csinálom, mert fizetnek érte – suttogta a göndör fülébe, mire az nevetve húzódott el az idősebbtől.
– Igazán, Mr. Tomlinson? – kérdezte incselkedve a fiatal, az ajkain pedig játékos mosoly táncolt.
– Hogyne, Mr. Styles – felelte Louis és mosolyogva kifújta a füstöt.
Ahogy egymás mellett álltak a borús, esőzést ígérő, sötét felhők alatt a stadionba engedett fanok énekelni kezdték Harry egyik számát, olyan hangosan, hogy itt, az épület hátuljánál is tisztán lehetett hallani minden szót.
– Rengetegen vannak – szólalt meg Louis elgondolkodva.
– Igen, de iszonyat jó fej emberek – bólintott Harry, míg a telefonjára pillantott, ellenőrizve az időt – Néha azt kívánom, bárcsak beszélhetnék mindegyikükkel pár szót, vagy megölelhetném őket.
– Jó ember vagy Harry – nyúlt az idősebb a göndör arcához, hogy végig simíthasson az orcáján.
– Ők tesznek jóvá, nélkülük sehol sem lennék – magyarázta a fiatal, Louis pedig figyelmesen hallgatta – Vagyis de, valószínűleg még mindig abban az aranyos pékségben dolgoznék, ahol évekkel ezelőtt.
– Pékségben? – vonta fel az idősebb a szemöldökét.
– Dolgoztam egy pékségben, még gimi alatt. Nagyon szerettem – esett gondolkodóba Harry – Ha szeretnél, egyszer elmehetünk oda együtt.
– Szívesen. Érdekel mit csinált a tinédzser Harry – bólintott Louis vigyorogva, majd elnyomta a csikket, és kinyitotta a göndör előtt az ajtót.
Amint visszaértek Harryt elrabolta Ron Anderson, az énektanára, hogy a színpadra lépés előtt ismét beénekeltesse a göndört, Louis pedig visszatért a fiatal öltözőjébe, mert nem volt jobb dolga, és meg akarta igazítani Harryt, még a koncert előtt.
A falak jól voltak szigetelve, így a kis szobába semmi nem hallatszott be a nézőtéren lévő hatalmas hangzavarból.
Ahogy az idősebb számított rá, hét előtt öt perccel az öltözőbe lépett Harry, teljesen felspannolt állapotban.
– Louis, de jó, hogy itt vagy. El kell mennem mosdóba, utána helyre rakod a ruhámat? – kérdezte a göndör hadarva, holott a fiatal alapból nagyon lassan beszélt.
– Persze, de igyekezz – nézett fel a telefonjából a férfi.
Harrynek nem kellett fél perc, és ismét a kanapén ülő Louis előtt állt. A férfi hatalmas műgonddal igazított el mindent, hogy az tökéletes legyen, majd nem bírta ki, de egy göndör, elkószált tincset is a helyére paterolt. Harry készen állt a turné első koncertjére.
Louis elkísérte a fiatalt a lépcsőig, ami egyenesen a színpadra vezetett, míg próbálta lefogni Harryt, aki folyamatosan az ujjait akarta tördelni idegességében.
Az utolsó percben jelent meg Jeff a két férfi mellett, és Harryhez fordult.
– Mindent bele kell adnod, nem száz, hanem kétszáz százalékosnak kell lenned – ragadta meg a göndör vállát – Menni fog Harry, bízok benned.
Louis egy utolsó, biztató mosolyt küldött a göndörnek, majd Harry hátat fordított, és felfutott a lépcsőn, ki a reflektorfénybe, ki a rajongói elé, hogy megadja a fanoknak amire vártak.
A férfi ahelyett, hogy ott maradt volna a színpad oldalánál, az egyik üres VIP-boxba ment, hogy tökéletes szögből láthassa a göndör énekest, aki miatt az egész stadion felrobbant. Nem is, inkább, aki felrobbantja az egész stadiont.
Louis csillogó szemekkel, elvarázsolva nézte és hallgatta Harryt, akin az általa készített ruha volt, és gyönyörű volt. Az egész koncert beszippantotta a férfit is, a fények, a hangok, az a rengeteg érzelem. Harry éneke gyönyörűen hangzott, még ebben a távoli boxban is. Látszott a göndörön, hogy élvezi és szereti, amit csinál, és ez boldoggá tette Louis-t is.
••••••••••
Tudom, tudom, régen volt már, de az egyetlen dolog, amit hibáztatni tudok, az a lustaságom, ugyanis nem azzal van a baj, hogy nincs kész rész (hiszen már jó előre megírtam őket), de hogy a javításra rá nem tudom venni magam... :]
Mindegy is, remélem legalább elnyeri a tetszéseteket ez a rész:D
Legyetek jók<3
K.