~Destiny~
*Visszaemlékezés*
Éppen a 4. randin vagyunk Markussal. Egy gyönyörű pikniket hozott össze. A nap már lement, a csillagok alatt fekszünk csendben. Ez nem a kínos csend, hanem a békés, nyugtató féle. Gondolataim közül a mellettem fekvő szakít ki, mire én halvány mosollyal felé pillantok. Barna haja most kuszán terül el feje tetején, egy-egy tincs arcába lóg, szeme csillog, de némi félelmet is felfedezek tekintetében, amit nem tudok hova tenni.
-Figyelj Desty, tudom, hogy nem rég ismerkedtünk meg, én viszont nagyon kedvellek. -egy pillanatra elhallgat, kezemért nyúl és összekulcsolja ujjainkat, melyet én egyáltalán nem bánok. Hüvelykujjával körkörösen cirógatja kézfejemet. -Leszel a barátnőm?
A meglepettségtől csak pár pillanat múlva tudok válaszolni.
-Persze, hogy leszek. -felülök, ő is ugyanígy tesz és lassan ajkaimra tapad.
- - - - -
Az egy éves évfordulónkra készülök jelenleg, a kedvencét főztem. Megkértem Kodyt, hogy vigyázzon az ikrekre ma, kicsit kettesben tudjunk lenni. Mostanában elég sztresszes a munkája miatt, ráfér a pihenés. Felvettem egy kicsit elegánsabb ruhát, az utolsó simításokat végzem, amikor kopognak az ajtón. Ez ő lesz, gyorsan végigsimítok ruhámon, majd enyhe félelemmel elindulok, hogy beengedjem. Remélem tetszeni fog neki.
-Szia... -nyitom ki az ajtót izgatottan, de mikor meglátom Markust ledöbbenek. Részeg, pupilláját elnézve drogozott is. -Markus...Te...Te mit? -a döbbenettől nem tudok összerakni egy értelmes mondatot.
-Csak nem másra számítottál? -morogja ijesztően. -Miért vagy így kiöltözve? Megcsalsz? -lesz egyre dühösebb.
-Nem, téged vártalak, évfordulónk van. -hátrálok, de hamar a falnak ütközöm. Sosem láttam még így, és őszintén bevallom, eléggé megijeszt.
-Ne hazudj! -emeli meg hangját, keze hangosan csattan arcomon. -Kit vártál? -fogja meg erősen a csuklómat.
-Engedj el, ez fáj. -próbálom elrántani a kezemet, de csak annyit érek el, hogy még jobban megszórít. A csuklómba nyilaló fájdalom miatt felszisszenek, szememet könnyek lepik el.
-AZT KÉRDEZTEM, KIT VÁRTÁL? -üvölti arcomba és nyakamra szorítja kezeit.
-Té-téged vár-talak. -nyögöm ki nagy nehezen, hiába próbálom lefeszíteni kezeit nyakamról, túl erősen tart. -Kér-lek, nem ka-kapok leve-levegőt. -formálom egyre nehezebben a szavakat, az oxigén hiánytól ég a tüdőm és látásom is homályosodik.
-NE HAZUDJ TE KURVA. -üvölt továbbra is arcomtól pár centire. Az ájulás szélén vagyok már, mikor végre elenged. Térdem nagyot koppan, amikor találkozik a padlóval. -Ha megtudom, hogy megcsalsz, nem lesz jó vége, abban biztos lehetsz. -sziszegi, majd elhagyja a házat. Sós könnyeim megállíthatatlanul folynak végig arcomon. Többször volt már féltékeny, de sosem emelt rám kezet.
Lassan feltápászkodom és elindulok az emeleti fürdőbe. Tükörbe nézve elszörnyedek saját látványomtól. Szám fel van szakadva, arcom egyik fele piros, emellett fel van duzzadva, csuklómon, nyakamon kékes-zöldes foltok látszódnak. Térdeimet felsértette a padló az eséskór, szemfestékem is elfolyt.
- - - - -
-Kérlek, ne haragudj rám. Részeg voltam. -próbálja megfogni kezemet a barátom, de én elhúzom. -Annyira sajnálom, nem voltam magamnál.
-Mintha ezzel el lehetne intézni mindent, azt mondtad leállsz a piával és a droggal. -nézek rá fájdalmasan. -Majdnem megöltél megint. Fel tudod ezt fogni? -sírom el magam.
Fél év telt el az első ütés óta, minden alkalommal, miután beállít részegen, bedrogozva másnap könyörög, hogy bocsássak meg neki. Annyiszor megígérte, miszerint megváltozik, mégsem történik semmi. Többször voltam kórházban, annyira megvert. Az orvosok már a rendőrséget akarták értesíteni. Egy hónapban legalább háromszor be kellett mennem, ennyiszer nem mondhatom azt, hogy elestem. Cody és Amber is gyanakodni kezdtek már.
-Édesem, könyörgöm ne haragudj. Bocsáss meg. Megváltozom ígérem. -fogja kezei közé arcom, homlokát enyémnek dönti. Egyszerűen képtelen vagyok haragudni rá, túlságosan szeretem.
-Utolsó esély. -nézek rá komolyan.
-Köszönöm, szeretlek. -mosolyog.
- - - - -
-Hova mész Markus? -néztem rá könnyekkel a szememben. -Itt hagysz megint?
-Elkell tűnnöm innen, te is tudod. Balhéba keveredtem, ha megtalálnak, kinyírnak. -dobálja cuccait egy sporttáskába.
Nem első eset, hogy rossz emberekbe botlik és összetűzésbe keveredik velük. Ilyenkor mindig eltűnik napokra, hetekre. Sosem tudom hova megy. Nem oszt meg semmit velem, csak reménykedni tudok, hogy nem esik baja és vissza jön hozzám.
-De ugye visszajössz?
-Mindig visszajövök drágám. -nyom puszit a homlokomra. -Most viszont sietnem kell, nem sokára találkozunk ígérem.
-Rendben, vigyázz magadra.
- - - - -
Teltek a hónapok, viszont a helyzet változatlan maradt. Egyik nap Theora emelt kezet, az nem érdekelt, ha engem megüt, de a testvéreimet nem bánthatja. Már többször el akartam küldeni, de megfenyegetett, hogy bántani fog. Muszáj volt beavatnom Codyékat, ehhez már túl kevés voltam egyedül. Segítettek amiben csak tudtak, pár nap alatt találtunk egy olcsó házat messze innen, hogy ne találhasson rám.
Másfél év után sikerült megszöknöm tőle. Barátaim is költöztek velem, hiszen nem kötötte őket oda semmi. Soha nem fogom tudni meghálálni, amit értem tettek.
*Visszaemlékezés vége*