~Destiny~
-Én meg mondtam, hogy semmi közöd hozzá. Nem vagy te senkim, így nincs beleszólásod mikor és hova megyek. - válaszomra állkapcsa megfeszült és nyakán is kidudorodott egy ér.
Következő pillanatban egy pofon csattant az arcomon. Megéreztem a számban a fémes ízt, a vérem ízét. Benedvesítettem ajkaimat és gúnyosan felnevettem, miközben belenéztem a szemébe. Tekintetében több fajta érzelem volt látható, némelyik csak egy-egy pillanatra, de a sajnálatot és a bűntudatot sikerült elkapnom. Legszívesebben sírtam volna, de nem láthat elgyengülni. Mély levegőt vettem, majd megszólaltam.
-Hát, ha csak ennyit akartál akkor én mennék is. - álltam fel a székről.
-Destiny ne haragudj, én - nem vártam meg, hogy befejezze, egyszerűen kisétáltam az ajtón és elindultam Theoékhoz. Semmi szükségem a magyarázkodására. Fájt az arcom, viszont kaptam már rosszabbat is, így nem különösebben törődtem vele.
-Na, mi volt? - fogta meg a vállam valaki, ijedtemben sikítottam egyet.
-Te jó Isten, a frászt hoztad rám. - fordultam Jasper felé és próbáltam helyreállítani a légzésem, ahogy megpillantotta az arcomat ledöbbent. -Ennyire látszik? - húztam el számat.
-Nem hittem volna, hogy megüt, ha ezt tudom bemegyek veled. - mondta, mire én elmosolyodtam. Most néztem meg tüzetesebben a srácot, szőke haja és sötét barna -szinte már fekete- szeme és kisfiús arca volt, nem lehetett nálam magasabb. Egy fehér felsőt viselt fekete farmerrel.
-Csorgatod még a nyálad sokáig? - kérdezte, arcán egy gyerekes, huncut vigyorral.
-Bocsi, nem bukok nálam fiatalabbakra.
-2 évvel idősebb vagyok nálad kislány. - kacsintott, válaszára csak megráztam a fejem.
-Nem fogod ezt a kislányozást abba hagyni, igaz?
-De nem ám. - bólogatott nyomatékosítás képpen. -Hova indultál amúgy?
-A birtokon lévő másik házba. - feleltem lazán egy vállrándítás kíséretében.
-Elkísérlek. Addig elmesélheted honnan ismered Markust. - mondta, majd elindultunk. A ház nem volt messze, de a tájékozódási képességeimmel szerintem simán eltévedtem volna, szóval jó is, hogy velem jön. -Szóval? - nézett rám kíváncsian, én csak nagyot sóhajtottam.
*Visszaemlékezés*
3 évvel ezelőtt
Rohannom kell, így is tizenöt perces késésben vagyok. Éppen befordulok a sarkon, mikor valami kemény nekem ütközik és a kezemben tartott kávé teljes egészében rajtam köt ki, szép barna foltot hagyva világos szürke pulóveremen.
-Basszus, ne haragudj. Nem figyeltem. - szólalt meg egy mély hang, ekkor felpillantottam végre és megláttam az előttem álló férfit, tekintete őszinte bűntudatot sugárzott. Ideges voltam, de arcát látva meglágyult a pillantásom.
-Nem, semmi baj, én is lassíthattam volna.
-Sajnálom a ruhád. Kárpótlásból meghívhatlak egy kávéra esetleg?
-Nagyon kedves és szívesen elfogadnám, de nagyon sietnem kell így is késésben vagyok az első órámról. Esetleg holnap, ha neked az jó lenne.
-Nekem teljesen jó, a számodat elkérhetem esetleg? - kérdezte halvány mosollyal.
*Visszaemlékezés vége*
-Nahát, ennél klisésebben nem is találkozhattatok volna. - nevetett fel halkan a mellettem sétáló szöszi srác.
-Miért? Azt hitted valami akciódús harc közben ismertük meg egymást?
-Hát legalább valami ilyesmit vártam volna, igen.
-Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom. - néztem rá félmosollyal. -Egyébként ha már Markusnál tartunk, tudtok már róla valamit? - álltam meg, majd felé fordultam.
-Ennyire rossz itt lenni?
-Eddig nem sok kellemes élményem volt ezzel a hellyel kapcsolatban, úgyhogy remélem minél hamarabb megtaláljátok.
-Erről nem igazán beszélhetnék, de mivel neked is közöd van hozzá, ezért elmondom, amit tudok. Egy biztonsági kamera rögzítette 2 napja Spanyolországban, viszont, amikor kiértek az embereink körülnézni a környéken, mintha a föld nyelte volna el. - magyarázta.
-Hát igen, Markus rejtőzködni mindig is tudott. - sóhajtottam.
-Máskor is volt már ilyen eset? - kérdezett rá Jasper óvatosan.
-Pont ilyen nem, de tudod, amikor összejöttünk egy ideig minden rendben volt, úgy nagyjából 1 évig. Ahogy teltek a hetek lassan elkezdett megváltozni, egyre többet ivott, sőt drogozni is elkezdett. Néha belekeveredett balhékba, olyankor mindig menekült és bújkált.