𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬
03.14
- Jó reggelt! - köszöntöttem a lányt, aki éppen elkezdett mocorogni. Amint meghallotta a hangom ijedten felpattant.
- Mi a baj? - értetlenkedtem.
- Öh... - volt még mindig rémült. - Mi történt? - kérdezte remegő hangon.
- Kicsit berúgtál. - nevettem ki.
- Mármint... - nyelt egy nagyot. - Köztünk. - nyögte ki nagy nehezen.
- Letépted a ruháinkat és rám másztál. - szemei majd kiestek a mondatomra. Köpni-nyelni nem tudott. De én nem bírtam, muszáj volt elnevetni magam. - Csak viccelek. - csaptam a lábamra, úgy nevettem.
- Charles! Ez nem vicces!
- Egy kicsit azért az.
- Csak egy kicsit. - kuncogott ő is. - Jézusom! Ez a te pólód? - vette észre magán a ruhát. És ismételten megrémült. - Hogy került le rólam a ruha?
- Bekell, hogy valljam, hogy én voltam. Átöltöztettelek.
- Akkor. Akkor öhm... láttál...? - dadogott.
- Nem számítottam rá, hogy nincs rajtad melltartó. - jöttem én is zavarba. Én mindenre emlékszem. És arra is, hogy milyen nehéz volt megállítani magam.
- De nem néztem oda! - tettem még hozzá.
- Ez nagyon kínos. - takarta el a fejét a kezeivel. - Bocsánat, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak. De nem számítottam rá, hogy nálad alszom.
- Pedig aludhatnál többet is. Ilyen nyugodtan nagyon rég nem aludtam már. - mondtam meggondolatlanul. De igaz volt.
- Nos. Köszönök mindent. - állt fel, s elkezdte összeszedni a cuccát. - Majd valahogy visszajuttatom a pólód.
- Ugyan. Tartsd meg! - legyintettem.
- Köszönöm. - mosolygott, s már nyitotta is az ajtót.
- Várj! - szóltam utána. Csak nem bírtam ki, hogy elengedjem. - Este nem lenne kedved csinálni valamit? - szaladt ki a számom. Ő csak meglepődött, majd elmosolyogta magát.
- Jó lenne, de divatbemutató lesz este. De ha gondolod, utána megint lerészegedek és nálad alszok. - nevetettünk össze.
- Benne vagyok. - nevettem én is. - Hát. Akkor sok sikert! - mosolyogtam, de nem voltam boldog belül.
- Köszönöm. - mosolygott, majd becsukta maga után az ajtót.
Sokáig tanakodtam, hogy mit csináljak a meló után. Olyan gyorsan letudtam a munkát a gyárban, hogy unatkozni kezdtem. Nem nagyon tudtam kiverni a fejemből a Devinával töltött estémet. Beszéltem Charlottéval telefonon, természetesen nem ejtettem szót az esti hálótársamról.
Este csak nem bírtam pihenni. Nem hagyott nyugodni valami. Pontosan tudtam, hogy mi az, ami nem hagy nyugodni. Nagyjából 178 centi magas, szőke hajú, vékony olasz nő az. Devina. Muszáj látnom. Szerencsére egy elegánsabb szettet is hoztam magammal, aminek most hasznát is vettem.
Teli volt paparazzikal, fotósokkal, és újságírókkal az egész hely, amikor megjelentem. Természetesen egyből letámadtak engem. De mint mindig, most is kibújtam alóla. Nem szeretek ott egyedül állni, és fotózkodni. Meg annyi hülye kérdést tesznek fel, aztán kiforgatják a szavaimat. Nem teljesen szeretem ezt a híres életet.
A "hírnevem" miatt rendkívül előnyös helyet kaptam, az első sorban. Izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a show. De azt hiszem inkább csak azt vártam, hogy lássam Devinát. Vonultak a magasabbnál magasabb, és vékonyabbnál vékonyabb modellek, de Dev-et sehol nem láttam. Aztán egyszer csak megjelent egy Giorgio Armani ruhában. Egy vörös ruhát viselt, mely dekoltázsolva volt, igen mélyen. Majdnem a köldökéig ki volt vágva a ruha. De annyira mesésen állt neki ez a sötét szín. Tökéletesen kiemelte hibátlan alakját. A ruha a földig ért, s kifejezetten előnyös volt egy ilyen magas hölgyön. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna belekötni a lány megjelenésébe. Haja laza kontyba volt fogva, s ajkán a ruhával megegyező szín virított. Visszakellett fognom a gondolataimat.
Miután vége lett a shownak, kivonult az összes modell. Devina Giorgio Armani oldalán jelent meg. Az öreg divattervező most is kitett magáért. És nem csak ruhát, de lányt is jó érzékkel tud választani. Devinával összeakadt a tekintetünk. Meglepődötten nézett rám, majd mosolygott egyet, s integetett, majd visszaintettem neki. A márkával dolgozom én is együtt. Minden öltönyömet ők tervezték, így kisebb-nagyobb ismeretségnek örvendek velük. Giorgiot közvetlen ismerem, màr korábbról.
A backsatge-be is beengedtek, s csak az hajtott, hogy lássam a lányt. Ki is szúrtam. Még mindig a "márka atyjával" volt.
- Uram! - mondtam kedvesen az idős divattervezőnek. - Ez perfetto volt. - dícsértem meg.
- O! Charles! Édes fiam. - ölelt át. - Grazie! - ránézett a lányra az oldalán.
- Oh.. ő itt az isteni Devina Bellucci. Még nem tudja, de ő a jövő sztárja. - nézett csillogó szemekkel a lányra. Hát, el is hiszem, hogy múzsaként tekint rá.
- Van szerencsém ismerni Devinát. - mosolyogtam büszkén.
- Elnézést Girogio! Lehetne egy képet? - támadta le az egyik fotós.
- Az én múzsáimmal bármikor! - nevetett az öreg. Majd odafordultunk, s átkarolt mindkettőnket. Alig várom, hogy mindenhol ezt a cikket lássam.
- Most, ha megbocsátotok. - intett a divattervező, s arrébb sétált.
- Te mit keresel itt? - mosolygott a lány. Eszméletlen jól állt neki ez a rúzs. Kiemelte a tökéletes, hófehér fogsorát.
- Szemmel tartalak, hogy most ne berúgva aludj nálam. - szaladt ki a számom.
- Nálad? - esett le az álla. Hoppá. Kiszaladt a számon véletlen.
- Mármint... csak ha van kedved.
- Meglátjuk. - mosolygott önelégülten.
Legyen Devina Belucci! Játszunk! Hát kezdődjön az este!
________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess