Niall megemeli a fejét és mellkasomon megtámaszkodva tapad az ajkamra. Annyira meglepődöm, hogy reagálni sem tudok hirtelen, csak dermedten fekszem alatta. Amikor megérzi, hogy nem reagálok gyorsan elhúzódik és magyarázkodni kezd.
-Jézusom Zayni ne haragudj..én..én azt hittem..hogy te.. jézusom.- hadarja én pedig észhez térve hajolok utána és a szájára tapadok. Most nem szarakodok és egyből falni kezdem őket, amit Niall viszonoz. Olyan hevesen teszi magáévá a számat, hogy bele kell nyögnöm a csókba.
Niall vissza mászva rám nem engedi az ajkaimat és kezeivel és erősen kapaszkodik belém. Egy álom. Olyan az egész, mintha álmodnám. A fiú aki hetekkel ezelőtt erősen tiltakozva utasított vissza, most éppen letépi az ajkaimat. Egyik kezemet a hajába vezetem, úgy húzom közelebb magamhoz. Annyira akartam már ezt. Nyelvemet határozottan vezetem ajkaira, ő pedig gondolkodás nélkül enged be a szájába. Amikor nyelveink összeérnek, akkor robban valami. Niall csípője erősen nyomódik az oldalamnak és egy hatalmas nyögés szakad fel belőle, ami engem is még jobban beindít.
Érzem, hogy ő is kezd megkeményedni. Édes istenem. Nem tudom mit akar ma tőlem, csak remélem, hogy nem bánja meg.
-Ugye józan vagy baby?- válok el tőle hirtelen, mire csillogó szemekkel, kipirult arccal néz rám.
-Nem vagyok részeg.- morogja mély hangon és újra rám tapad. Most már nem szarakodik, lábát átvetve rajtam ül bele az ölembe és biztos, hogy ő is megérzi az izgalmamat. Kitágult szemmel válik el az ajkamtól és teljesen zavarba jön, miközben a dudorodó nadrágom és az arcom között cikázik a tekintete.
-Bármikor leállhatunk.- simítok végig a combján és bár ezt mondom, mindennél jobban benne akarok lenni, de ez ma nem fog megtörténni.
-Nem kell,én..csak..nekem ez új.- motyogja és kezeivel újra megtalálja a hasamat.
-Tetszik?- kérdem vigyorogva, mert ma már nem először cirógatja.
-Szép vagy.- bólogat, majd megint elpirul.- Mármint nem tudom, hogy hogyan kell bókolni egy férfinak, de szép vagy.- mosolyodik el, én pedig lágyan hajolok hozzá egy csókra. Újra a nyakamba kapaszkodik, úgy élvezi a nyelvünk játékát.
-Te is szép vagy baby.- motyogom az ajkára.- Sőt, így kipirulva, felizgulva rám, kibaszott szexi vagy.- morgom a nyakába.
-Oh istenem.- szentségel hátravetett fejjel. Ahha. Szóval szereti ha mocskosul beszélek vele.
- Mit szeretnél tőlem ma?- kérdem, miközben apró csókokat és szívásnyomokat hagyok a nyakán. Pillanatokig nem válaszol, csak zihálva élvezkedik és egyre erősebben szorítja a nyakamat. -Niall baby?- nézek fel rá és látom, hogy teljesen szét van esve. Nem is értem, hogy eddig, hogy nem jött rá arra, hogy férfi kell neki.
-Bármit, amit akarsz.- nyögi és tudom, hogy ez nem igaz, de nem tudja magát kontrollálni. Kuncogva fogom meg a hátát és fordítok magunkon. Alattam terül el teljesen kipirulva, zihálva, kócos hajjal. Olyan gyönyörű. Pironkodva takarja el az arcát, amikor látja, hogy végig mérem a testét.
-Ne takard el magadat baby.- hajolok fölé, hogy elvegyem a kezét.- Csodásan festesz. -motyogom neki és újra megcsókolom. Kezeim most már veszélyesebb területekre tévednek. Csípőjét cirógatom végig, mire már aprókat lök fel vele, amin el kell mosolyodnom.
-Ne nevess ki Zayni.- nyavajog duzzogva, én pedig még jobban kuncogok. Hihetetlen hogy még ebben a helyzetben is meg tud duzzanni.
-Soha nem nevetlek ki baby. Aranyos vagy, csak ennyi.- csókolok bele a nyakába, miközben kezemmel végig simítok alsón keresztül a hosszán. Már ettől remegni kezd, pedig még nem is kezdtem vele semmit. Kezeit újra belém vájja és egyik tenyerét a hajamba vezeti. Tépi, szorítja, miközben tenyeremmel folyamatosan simogatom őt alsón keresztül és a nyakát sem hagyom kíméletlenül. Hangosan zihál és folyamatosan sóhajtozik, amikor elindulok csókokkal az egész testén.
Amikor a csípőjéhez érek, ujjaimat beleakasztom az alsója korcába és várakozva nézek fel rá. Semmit nem akarok anélkül csinálni, hogy ő bele ne egyezne. Egy aprót bólint és még a fenekét is megemeli, hogy könnyű dolgom legye. Az elém táruló farka látványára engem is kiráz a hideg. Istenem de vágyom már rá. Újra nagyon elpirul és már emelné a kezét, hogy eltakarja az arcát, de nem teszi.
-Te is.- szólal meg halkan és az alsóm felé bök a fejével. Készségesen kapkodom le magamról a textilt és várom, hogy mit reagál. Az egyetlen amit csinál, hogy bámul és közben lassan nyalja végig az ajkait. Édes krisztus.
Nem is bírom tovább csípője fölé hajolva, óvatosan nyúlok a farkához és gyengéden húzom rajta hátra a bőrt. Niall az ágy lepedőjébe kapaszkodik és felemelt fejjel figyeli minden mozdulatomat. Teljesen készen áll rám. Lassan közelítek felé a számmal és a lehelletemre összerezzen. Óvatosan vezetem őt a számba, de bármennyire és óvatoskodni akarok Niall önkéntelenül is fellöki a csípőjét és a torkomra szalad.
A nem várt ingertől köhögni kezdek és ő is egyből megijed.
-Úristen ne haragudj.- mondja egyből, mire apró csókot adok a farkára.
-Nincs baj Ni.- mondom és újra ráhajolok és látom, hogy koncentrálva tartja lent a csípőjét. Szorosan zárom őt az ajkaim közé és a lehető legjobb technikámat vetem be. Szívom, szorítom és a kezemmel is segítem a munkát. Fenomenális érzés ahogyan látom szétesni pillanatról pillanatra. Már nem engem néz, hanem összeszorított szemmel, elnyílt szájjal élvezi amit csinálok vele.
-Annyira jó vagy Zayni.- morogja és ezzel a hanggal, ebben a kontextuszban már imádom ezt a becenevet. Érzem, hogy többször megvonaglik alattam, ezért még jobban szorítom őt. Felkapja a fejét és próbál valamit mondani, de amikor szándékosan a torkomra engedem, már nem tud megszólalni, csak remegve kiáltja a nevemet és forró magva már a torkomon is van. Ami meglep, hogy én is elélvezek. Magamhoz sem nyúltam egész végig, mégis ahogyan nézem őt, ahogyan hallom a hangját elröpít az orgazmusba. Lihegve lehajtott fejjel térdelek a lába között és nem hiszem el, hogy ennyitől eldurrantam.
-Jól vagy?- kérdem tőle, mert ő is fürkészően néz rám.
-Én igen.- mondja és próbálja kitalálni, hogy mi történt. -Te is?
-Ahha. Spontán elélveztem a látványodtól baby.- hajolok a szájára és belecsókolom az élvezetét.El akar tolni, de nem hagyom.
-Szemét vagy.- kuncog fel, majd hosszasan néz rám.
-Ne panaszkodj, jó ízed van.- nyalom körbe a számat, mire megremeg a szemhéja.
-Akkor sem biztos, hogy érezni akarom.- mondja és végigsimít a hajamon. Akar valamit mondani, de látom, hogy valami visszatartja.
-Mondd.- motyogom.
-Én..te..csak..szóval nagyon szexi voltál.- mondja és nyomban el is pirul, én pedig elmosolyodom.
-Szóval azt akarod mondani, hogy kibaszott izgató voltam a farkaddal a számban?- kérdem kacéran.
-Ah.-nyög fel, lehunyt szemmel.- Ahha.- mondja én pedig felkuncogok.
-Szereted ha mocskosul beszélek.- jegyzem meg az arcát csókolgatva.
-Felizgat.- leheli halkan a fülembe. Lenézve közénk tényleg nem hazudik. Újra félig merev a farka és közben ártatlanul néz rám.
-Telhetetlen vagy.- rázom meg a fejem, de közben a kezemet már vezetem is le közénk és gyakorlott mozdulatokkal röpítem őt újra az orgazmusba.
Sziasztok. Ez után a rész után lehet, hogy picit összevissza fogom hozni a részeket, mert megindult az egyetemi vizsgaidőszak, de próbálok nem eltűnni. :*