___________
"Mert ez az igazság"
_________________
Lassan három nap telt el a buli óta. Három nap, hogy Cora az ágyamon feküdt részegen. Három napja, hogy mindent nekem kellett feltakarítanom egyedül és három napja, hogy semmit nem hallottam Axel felől. Sehol nem láttam az egyetem környékén, szinte teljesen felszívta őt a föld. A barátait is kevés alkalommal láttam, általában mindig csak egy röpke pillanatra néztem rájuk, éppen annyira, hogy tudjam Axel nincsen velük. Ugyan nem beszéltük meg, hogy újra fogunk találkozni, de reméltem, hogy valamikor még összefutok vele a hét egyik napján legalább pár percre.
Cora nincsen még mindig kibékülve azzal a ténnyel, hogy olyan részeg lett, hogy nem emlékszik a saját születésnapi bulijára. Az eleje még meg van neki, ami időt a szobánkban töltött aztán teljes képszakadás. Azzal sem barátkozott meg, hogy nekem kellett rá vigyáznom, hogy miatta jöttem el a buliból. Igen, hazudtam neki. Azt mondtam, hogy velük voltam és én segítettem neki eljutni a szobáig, hogy miatta jöttem el, ennek viszont egy része sem volt igaz. Violet szintén kevés dologra emlékszik, őt is könnyedén becsaptam. Mind a ketten azt gondolják, hogy ott voltam a bárnál ültem és néha táncoltam velük, ha pedig rajtam múlik ez így is fog maradni. Első akadály ebben, azonban Everly és a barátja Asher volt. Biztosan emlékeznek arra, hogy én nem voltam ott. Talán Everly annyira nem, de a fiú jól emlékszik arra, hogy milyen szenvedés volt neki hozzám cipelni a részeg barátnőmet. Igazából már volt tervem, mivel kell megakadályoznom abban, hogy elszólja magát.
Az egyetem udvarán ültem egy padon, égetett a nap, viszont nem volt olyan nyárias idő már odakint. Ezért sem szerettem volna árnyékba elbújni a nap elől. Az ebédemet ettem, előttem az asztalon egy könyv volt letéve, szétnyitva, hogy tudjam olvasni tovább a könyvtárból elhozott újabb kedvenc darabomat. Maria megengedte, hogy elvigyem magammal, persze, ha nap végére vissza is viszem neki, nem szerette volna, ha elvesztem valahol. Kevés esély lenne arra, hogy elveszítsek egy könyvet, amit szinte le sem akarok tenni a kezemből, annyira szeretem olvasni. Nagyot haraptam a szendvicsemből, s lapoztam egy új oldalra. Pont ahhoz a részhez értem, hogy a két főszereplő bevallja egymásnak az őszinte érzelmeit, olvasásomban pedig megzavart a elém ülő személy. Lassan pillantottam fel a könyvről, tekintetem azonnal megtalálta a másik két sötét színű szempárt. Fekete haja erős copfba volt kötve feje tetején, így megfeszítve arcát és jobban hátra húzva szemeit. Mosolygott, és egyáltalán nem kedves vagy barátságos mosolyt villantott felém. Sokkal inkább tűnt gonosznak, ha tehettem volna faképnél hagytam volna, mivel semmi kedvem nem volt hallgatni őt, mert tudtam mit szeretne nekem mondani... legalábbis volt egy erős megérzésem.
-Milyen volt tegnap a buli? –kérdezte még mindig egy mosollyal. Egyáltalán nem ezt akarta megtudni tőlem, vagy akár kérdezni sem.
-Remek. –próbáltam minél rövidebb választ adni neki, reménykedve abban, hogy hamarabb elárulja, miért ült le elém és mi olyan fontos, hogy mindenki előtt szóba állt velem.
-Pedig, tudomásom szerint a szobádban maradtál. –számat szólásra nyitottam, azonban ő még folytatta előző mondatát. –Asher egyik legjobb barátjával. Nem is vagy olyan ártatlan, nem igaz? –értetlenül ráztam meg a fejemet, közben összehúztam szemöldökeimet. Biztos voltam abban, hogy pár év múlva látszani fog a ránc a homlokomon, ha mindig húzgálom a szemöldökeimet.
-A kabátját ott felejtette, visszajött, beszélgettünk és elszaladt az idő. Ennyi történt. –lassan bólogatni kezdett, haját pedig megsimította és körbe nézett az udvaron.
-Axel is ezt állította. –suttogta. –Szépen összebeszéltetek. –nem bírtam ki nevetés nélkül, hiszen már tényleg nevetségessé vált az egész beszélgetésünk. Összecsuktam a könyvemet, a szendvicsemet pedig visszatettem a fóliába és felálltam a padról.
-Mert ez az igazság. –mondtam a lány sötét szemeibe nézve. Hátat fordítottam neki, majd elindultam a könyvtár felé, hogy visszavigyem a kivett könyvet Marianak.
-Várj. –megfogta a csuklómat, azonban rögtön elengedte miután rádöbbent, hogy többen vannak az udvaron. –Axel nagyon jó barátunk és nem akarjuk, hogy a te szintedre csökkenjen. Kérlek, ne akard lehúzni őt jobban.
-Pardon? –összepréseltem ajkaimat, igyekeztem nem túl meglepődöttnek látszani a lány szavaira. Viszont ezek szerint még sokan tudnak nekem meglepetést okozni.
-Úgy értem, ő eleve egy csöndes srác. De vicces és szeret minden szarban benne lenni, ne vedd el az életkedvét. Akadj le róla, Ilara. –ezzel elsétált, teljes sokkban hagyva engem.
-A nevem Ilaria... nem Ilara. –suttogtam az orrom alatt a távolodó lány után. Láttam, ahogyan a barátjához ment, aki minket figyelt már egy rövid ideje, azért is hagyott úgy ott engem Everly. Átölelte magas barátja derekát, miután megcsókolták egymást, majd beleszívott Asher cigijébe és a fiú arcába fújta. Igaza volt Axelnek, illettek egymáshoz... nagyon is.
Kedvetlennek éreztem magamat a beszélgetésünk után. Mintha minden energiámat elszívta volna röpke pillanatok leforgása alatt. A könyvtár pedig még inkább fárasztott. Szerettem volna lefeküdni az egyik sorba és aludni, míg letelik a munkaidőm, de a könyvek nem fogják elpakolni magukat. Az agyam csak azon kattogott, amiket mondott nekem Everly. Axelt lehet, tényleg csak lehúznám az életről, amire nincsen szüksége és persze én sem szeretném, hogy olyan legyen, mint én is vagyok. Ha tehetném, kicsit szociálisabbá tenném magamat és többet lennék a barátaimmal, de képtelen vagyok rá. Talán jobb is, hogy nem találkoztam vele mostanában, lehet pont elég volt egy pár órát töltenem vele és az is elég lett neki. Még neki is unalmas vagyok, egy olyan embernek is, akinek elég hasonló a viselkedése, mint az enyém. Nyugtató érzés. Maria elugrott pár papírt elintézni az egyetemre, míg én a könyvtárban maradtam egyedül, a szívem minden percben kiugrott, amikor valaki betette a lábát és segítenem kellett neki meg találni az általa keresett könyvet. Persze be is zárhattuk volna a könyvtárat, míg Maria nem jön vissza, de én a mellett döntöttem, hogy maradjon nyugodtan nyitva, hiszen lassan sötétedik és záróra lesz. Akkor úgy is kevesen jönnek. Lehajoltam egy kupac könyvvért, nagy sóhajjal a kezembe vettem, majd a polcra kezdtem el pakolgatni őket sorban, ahogyan a számok következtek rajtuk. Az ajtó nyitódott, megörültem, hogy Maria jött vissza, azonban tévedtem. Asher volt az. Kezében egy fehér kötetes könyvet tartott, aminek hátulján kopogtatta körmeit. Szétnézett, s úgy olyan eltévedtnek tűnt az arca. Ő sem sokat járhatott ide.
-Jó napot. –még mindig a polc mögött álltam és neki fogalma sem volt, hogy én vagyok ott nem pedig a megszokott könyvtáros azon a részlegen. Vettem egy mély levegőt, azt követően kimentem a polc mögül és a fiú felé kezdtem el sétálni. Megvetően nézett rám, mialatt közelítettem felé, szinte már undorodott a látványomtól.
-Segíthetek? –kérdeztem felnézve arcára.
-Igen, hol van a könyvtáros nő? –elnézett mögém, majd jobbra és balra keresve Mariat. –Hoztam vissza neki a könyvet. –felmutatta a könyvet én pedig felé nyújtottam a kezemet, de visszahúzta magához.
-Ide adnád, kérlek? –kezembe nyomta a könyvet, minek elolvastam a borítóját. –Rómeó és Júlia? –elmosolyodtam kérdésem közben, hiszen kicsit sem gondoltam volna, hogy egy olyan fiú, mint Asher egy ilyen könyvet hoz majd vissza a könyvtárba. Elindultam a gép felé, s hallottam, hogy mögöttem ő is lépkedni kezdett.
-Min mosolyogsz? –megrántottam vállaimat és reméltem, hogy ez elég volt neki válaszként. Felírtam egy papírra a fiú keresztnevét, a könyv címét, a dátumot, hogy mikor hozta vissza a könyvet, majd újra felé fordultam.
-Maria intézi a többit. –bólintott. –Más valamit szeretnél?
-Nem, ennyit. –megfordult és a kijárat felé sétált. Sötét haja kuszán állt a fején, biztosan a kinti felerősödött szél okozta. Fekete bőrkabátja nélkül elég ritkán lehetett látni, mindig feketében volt, ezért sem lepett meg a sötét öltözéke. Nem akartam hosszasan bámulni őt, így inkább az asztal felé fordultam, elkezdtem sorba helyezni az ott lévő könyveket, amiket nem régen hoztak vissza hallgatók. –Miről beszéltél a barátnőmmel? –jött a hirtelen hang mögülem. Szembe fordultam ismételten a magas fiúval, aki közelebb kezdett sétálni felém várva a válaszomra.
-Arról, hogy akadjak le a legjobb barátotokról. –őszintén elmondtam neki, ez nem volt olyan hatalmas titok szerintem. Hiszen ő is tudja mekkora bunkó velem az a lány. Olyan arcot vágott, mintha meglepődött volna a válaszomon, mintha nem erre számított volna. –Miért, ő nem mondta el neked?
-Tehát, nem a te barátnődnek hozta vissza a pulóverét? –megingattam a fejemet.
-Bocsi, de... mennék csinálni a dolgomat. –bólintott, majd elindult újra a kijárat felé. A kezembe vettem pár könyvet, közben végig a fejjel lehajtott sétáló fiút néztem. Ujjait az ajtó kilincsére fonta, aztán lenyomta és kinyitotta azt. Egy ideig telefonját kémlelte, valakivel beszélgetni kezdett. S addig végig támasztotta az ajtót, ami résnyire nyitva volt előtte. Jó megfigyelő vagyok általában, s azt is észrevettem, hogy én és Everly mást mondtunk Ashernek arról, hogy miről beszéltünk.
-Egyébként... -vállam fölött hátra néztem az ajtóban álló személyre, ki szintén engem figyelt. –A lila elég ocsmány szín, főleg az a lila. –a pólómra mutatott, aminek levendula lila színe volt. Összeszűkítettem szemeimet és ránéztem, végig futtattam szemeimet rajta. Mielőtt kiléphetett volna az ajtón megszólaltam.
-A barna sem a te színed, Asher. –mondtam, fejemmel a pólójára biccentve. Fejét oldalra döntötte és lenézett a fekete bőrkabátja alatt lévő felsőjére. Lassan vissza nézett rám egy keserű mosollyal a száján.
-Ne szólíts a nevemen, a te szádból minden olyan... szarul hangzik. –nekilökte magát az ajtónak és kiviharzott a könyvtárból. Átkozom azt a percet, amikor azon a napom bejöttem ide és felsétáltam a raktárhoz. Átkozom a napot, amikor engedtem, hogy a szobánkba lépjenek. És átkozom azt a pillanatot, mikor Asher belépett az életembe.
Vote / Komment
<3