𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠
Képtelenség volt neki ellenállni. Legyőzött engem a gyönyörűsége és elérte, hogy a vágyam mindenen felülkerekedjen, még azon is, hogy eredetileg meg akartam leckéztetni a szőkét és felelősségre vonni a múlt éjjelért.
Mindent eldobtam miatta, s csak az adott pillanat érdekelt, illetve az, hogy minél közelebb érezzem őt magamhoz, de ez a vágy akkor sem csillapodott, miután újra a magamévá tettem őt.
Aznap életemben először aludtam valaki más ágyában. Általában mindig távoztam miután megkaptam, amit akartam, de akkor mégsem tudtam elmenni, helyette inkább Jimin selymes bőrét simogatva merültem el a gyönyörű fiú minden porcikájának tanulmányozásában, míg ő lassan álomba szenderült mellettem, majd nem sokkal később én is elaludtam a kimerültségtől.
Másnap mikor felébredtem a szőke már nem volt mellettem, így miután felöltöztem elindultam, hogy megkeressem, közben pedig felhívtam a sofőröm, hogy hozzon nekem a villámból egy öltönyt. Éppen a konyha felé vettem az irányt, amikor észrevettem, hogy a gardróbszoba ajtaja félig nyitva van, így már tudtam, hogy nem kell tovább keresnem.
Mikor kintebb tártam az ajtót meg is pillantottam a gyönyörűségem, ahogy éppen egy sárga inget tűr be a fekete nadrágjába, én pedig karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodtam és onnan szemléltem őt.
– Inkább a vöröset vedd fel, az kiemeli az ajkaid – szólaltam meg, mire ijedten ugrott meg, én pedig elmosolyodtam reakcióján, amelyet elbűvölőnek találtam.
– Jó reggelt Mr. Jeon – köszönt tisztelettudóan. – Elnézést, nem vettem észre – szabadkozott, míg én ellöktem magam az ajtófélfától és a szekrényhez lépve kivettem belőle egy vörös selyem inget, amit úgy szerettem Jiminen látni.
– Tessék, ezt viseld ma – adtam a kezébe a ruhadarabot, amit egy engedelmes bólintás kíséretében el is vett tőlem majd a sárgát le is cserélte rá. Hihetetlenül izgató látványt nyújtott, ahogy a selyem a bőrét érintette, s ügyetlenül sietett mihamarabb begombolni az inget, hogy elfedje előlem törékeny felsőtestét, amelyet jól is tett. – Tökéletes – néztem végig rajta, majd végigsimítottam fedetlenül maradt kulcscsontján.
S oly' szívesen elemeztem volna még selymes bőrét, kívánatos testét, édes pillantását, viszont a munka nem várt meg és ezt szem előtt kellett tartanom, még akkor is, ha néha valóban elvette az eszem a szőke.
– Készíts egy kávét, szépségem – simítottam puha arcára, majd egyszerűen elindultam a fürdőbe, hogy rendbeszedjem magam mielőtt még meggondolnám magam a fiú bájai miatt.
Mire mindennel végeztem és a sofőröm is idejében ideért a kért ruháimmal – hogy ne a tegnapiban kelljen megjelennem a cégnél – így át is öltöztem. Mikor kiértem a konyhába Jimin már a kávémmal várt, amit fel is szolgáét nekem miután helyet foglaltam az étkezőasztalnál, az asztalfőn.
– Ülj csak le – biccentettem neki, így helyet is foglalt mellettem. – Van egy dolog, amiről beszélnünk kell, Jiminie – közöltem vele miközben belekortyoltam a kávéba, amely szinte tökéletesnek volt nevezhető, ami nálam azért is volt nagy szó, mert nem volt könnyű kielégíteni az igényeimet... – Mondd csak, emlékszel valamire a tegnap előtti éjszakáról? – döntöttem oldalra a fejem, a szőkeség pedig jól észrevehetően elsápadt. – Vagy netán annyira alkoholos befolyásoltság alatt álltál, hogy minden emléked köddé vált? – kérdeztem egy cseppnyi gúnnyal.
– Mr. Jeon, kérem bocsásson meg azért az incidensért – könyörgött nekem vékonyka hangján és leszegte fejét. Észrevétlenül alsó ajkába harapott, ami engem csak tovább ingerelt, illetve az is bosszantott, hogy képtelen leszokni erről, holott tudja, hogy engem ezzel csak tovább hergel.
– Tudod, hogy hidegen hagy – kortyoltam tovább a kávém, teljes nyugodtságot színlelve. – Viszont most mesélj csak – biccentettem felé. – Mi vett rá arra, hogy alkoholt fogyassz az engedélyem nélkül? – kérdeztem dühösen.
– Én... én csak... igazából nem akartam, tényleg – hebegett össze-vissza, ami hamar felidegesített.
– Azt kérdeztem, hogy miért – szóltam rá erélyesen, miközben letettem a félig kiürült csészét.
– Öm... az... azért volt mert... a kiskutyám, az a nap volt a kiskutyám születésnapja, akit nagyon szerettem, csak sajnos meghalt már, és izé, szerettem volna megünnepelni – adta elő a nevetséges történetét, amelyet természetesen nem állt módomban elhinni.
– Igen? – tetettem teljes meglepettséget. – Boldog születésnapot neki! – forgattam meg a szemem és felálltam a helyemről, majd Jimin mögé léptem s lehajoltam hozzá, hogy egyenesen a füle mellett hangozzanak el szavaim. – Most pedig kapsz egy utolsó esélyt, hogy dalolj, madárka – közöltem vele és nyaka köré fontam kezemet miközben fogaim közé csíptem fülcimpáját, amit meg is húztam, majd amikor fél perc elteltével sem kezdett beszélni, ezt újra megismételtem.
– Szomorú voltam és magányos, csak ezért volt – motyogta halkan. – Tényleg rossz ötlet volt, sajnálom. Többé nem fordul elő – szabadkozott.
– Tudod túl sokszor hallottam már ezt tőled – fújtattam dühösen. – Hibát hibára halmozol, édesem – suttogtam egyenesen a fülébe. – Szerinted mégis, hogy nézhetnék el neked ennyit? – csókoltam végig álla vonalát.
– Tényleg sajnálom – sóhajtotta a szőke, miközben hátravetette a fejét, ezáltal nagyobb teret adva nekem. Nem tudta, de egyszerűen imádtam, amikor így megadta magát nekem; megőrjített a hatalom, amelyet a kezembe adott, hogy uralkodjak felette.
– Most az egyszer megbocsájtom még ezt a botlásod, de van egy feltételem – közöltem vele döntésem és arcára simítva magam felé fordítottam fejét, hogy összefűzzem kettőnk tekintetét. – Látni akarlak még úgy, ahogy azon az estén. Látni akarom az összes oldalad, mindenedet akarom – jelentettem ki a birtoklás elszánt hevével, amely átitta szavaim és az összes gondolatom.
Ártatlan tekintete őszinte és meglepett volt, s mindene csábított. Dús ajkaira martam, hogy megpecsételjem szavaim, amelyek úgyis megvalósulnak, hiszen én ezt akarom.
Ha őt csókoltam egyszerre az adott nyugalmat és vérpezsdítő szenvedélyt számomra, mert akkor csak ő volt és a miatta létező őrjítő vágyak. Ő egyszerre volt gyógyír s függőséget okozó drog, amelyet, ha egyszer megízlelsz, képtelen leszel lemondani róla.
– Már várom, hogy újra az a tüzes szépség légy, akit akkor láttam – suttogtam ajkaira, majd felegyenesedtem és visszaültem a helyemre, hogy befejezzem a kávém, eközben pedig Jimin kipirult valóját tanulmányoztam. Élveztem, amikor így láthattam őt, édes látványt nyújtott ahogy teljesen zavarba jött csakis miattam.
Miután befejeztem a kávét rövidesen el is indultunk a céghez, persze arra figyeltem, hogy ne egyszerre lépjünk be az épületbe, hiszen semmi szükségem nem volt arra, hogy az emberek pletykálni kezdjenek, így is híre ment annak, hogy felvettem magam mellé egy titkárt, holott idáig Namjoon volt az, aki betöltötte ezt a pozíciót is.
Mivel két napig nem voltam bent az irodában így elég sok elintéznivalóm akadt és késő délutánig el sem tudtam szakadni a munkától. Amikor végre felálltam az asztalomtól végtelenül kimerültnek éreztem magam.
– Mára végeztünk, gyere – álltam meg Jimin asztala előtt, aki csak bólintott és miután gyorsan összepakolt elhagytuk az irodát. Ilyenkor már kevesen voltak csak bent, így nem jelentett akkora problémát az, hogy együtt távozunk. – Ma nálam alszol – közöltem vele mikor beszálltunk az autóba és elindultunk a lakásom felé. Őt kissé meglepte a dolog, de tudomásul vette. – Mit akarsz vacsorára? – kérdeztem váratlanul az egyik piros lámpánál várakozva.
– Öm... nekem teljesen mindegy – szólalt meg kisvártatva miután leküzdötte megilletődöttségét.
– Akkor kérdezem máshogy – sóhajtottam unottan. – Mi az, amit szeretsz? – vontam fel szemöldököm és mivel váltott a lámpa így továbbhajtottam.
– Igazából én tényleg mindent megeszek, nem vagyok válogatós – felelte zavartan. – Csak annyi, hogy a csípős ételeket nem igazán bírom, mármint azokat, amik tényleg nagyon csípősek – jegyezte meg.
– Értem, de én kimondottan arra vagyok kíváncsi, hogy mi az, amit kifejezetten kedvelsz – magyaráztam tovább neki.
– Hát, ha mindenféleképpen választanom kellene egyet, akkor talán a Tangsuyuk-ot mondanám – válaszolta a szőkeség, majd miután ezt kimondta felhívtam a szakácsom, hogy a mai vacsora menüjében a Tangsuyuk mindenképpen szerepeljen.
Miután bontottam a hívást, Jiminre pillantottam, aki teljesen ledöbbenve pislogott vissza rám, meglehetősen édes látványt nyújtva.
– Mi az? – kérdeztem egy halvány mosolyt megejtve, majd figyelmemet újra az útnak szenteltem.
– Semmi – felelte. – Csupán ez a... hogy is fogalmazzak – akadt meg. – Olyan szokatlan ez az egész – bökött ki végül ennyit.
– Mármint mi? – kérdeztem vissza.
– Minden – válaszolt néhány másodperc elteltével. – Az, ahogy viselkedik velem. Példának okáért, az imént a kedvenc ételemről kérdezgetett, pedig sosem tett ilyet ezelőtt – mondta ki nyíltan gondolatait, ami még nagyobb érdeklődést váltott ki belőlem iránta, ugyanis tudni akartam mindent, ami vele kapcsolatos. Egyszerűen vágytam arra, hogy minden lehetséges módon oly' közel érezzem magamhoz amennyire az csak lehetséges.
– Többé nem akarom, hogy magázz – szólaltam meg végül. – Ha csak ketten vagyunk, tegezz és hívj Jungkooknak – közöltem vele nemes egyszerűséggel, mire még csak reagálni sem tudott, amit természetesen meg is értettem, hiszen ezzel a kijelentéssel magamat is megleptem. Egyedül Namjoon hívott engem így, senki más, még a szüleim is Jeongguknak szólítottak.
– Redben – motyogta halkan a szőke miután realizálta a szavaim értelmét.
– Most pedig mondd ki a nevem! – utasítottam őt pár perc elteltével miközben lekanyarodtam a kietlen útra, amely a lakásomhoz vezetett.
Hallani akartam, milyen, amikor az ő kívánatos ajkai formálják meg a szótagokat, melyek a nevemet alkotják.
A nevemet, amelyen szinte senki sem szólított.
A szőke percekig csak hallgatott, mire kérdőn vetettem rá tekintetem.
– Nem hallottad? – kérdeztem erélyesen. – Mond ki! – parancsoltam rá lágyabb hangnemben, miközben a sötét utat pásztáztam.
Ujjaim görcsösen fonódtak a kormányra és az akaratom egyre égetőbb indulatokat korbácsolt bennem, mert annyira vágytam arra, hogy Park Jimint minél közelebb érezzem magamhoz.
Az igazat megvallva, saját magamnak és az elveimnek is ellent mondtam azzal, hogy újra és újra kivételeztem a szőkével, mert számomra igazán kivételes volt teljes valójában. Sosem akartam senkit sem közelebb engedni magamhoz annál, mint amennyi ténylegesen szükséges, s nem is éreztem fontosnak. Viszont az, hogy Jimin az életembe csöppent, feltárta a valóságot, mert ő volt az, aki mindent tökéletessé tett. Kitöltötte az életem és kiegészített engem azzal, hogy mindenben a szöges ellentétem volt. Ő más volt, mint én, de mégis hozzám tartozott.
Az az élet, amit addig éltem valójában kicsit sem volt kedvemre való. Sosem voltam elégedett, mindig kerestem valamit, ami majd mindent megváltoztat, – még talán engem is. Rengeteg alkalmi partner fordult meg az ágyamban, akikkel a dolgok minden alkalommal rosszul végződtek. Legtöbb esetben nem voltak képesek elviselni a kegyetlenségem, ha pedig mégis azokat én nem találtam elég jónak ahhoz, hogy pár alkalomnál többször velük legyek. Egyszerűen senki sem volt számomra megfelelő.
Sokszor szexeltem már, s hódoltam a szenvedélyeimnek, de Jiminnel tanultam meg milyen egy igazi együttlét, hogy milyen érzéki, már-már művészi gyönyörűség lakozhat benne. Ő minden vágyam képes volt kielégíteni, sőt sokkal többet is adott. Annyira különleges volt...
– Jungkook – ejtette ki halkan s szelíden a nevem, ezzel megtörve a néhány perce kialakult csendet.
Az ő ajkairól hallva, annyira más volt a betűk összhangjának lágy csengése. Olyan volt, mintha akkor először hívtak volna a nevemen.
Képtelen voltam bármit is mondani, csak az utat figyeltem, s elmerültem gondolataim között amíg meg nem érkeztünk.
Miután Jimint a szobájába kísértem, a gardróbból kikészítettem számára pár ruhadarabot, amit a vacsoránál viselhet, majd magára hagytam, hogy én is átöltözzek.
Egy fekete pólót és egy egyszerű farmert vettem fel, mivel nem volt kedvem az inghez és az eleganciához.
– Kész vagy? – nyitottam be a szobába, majd azonnal meg is pillantottam a szőkét amint az ágy szélén ülve felkapja fejét érkezésemre és bólintott.
Karcsú és törékeny valóját remekül kiemelte a tapadós, fehér póló, illetve a szűk farmer, amit neki választottam. Most először, azt akartam, hogy jól érezze magát mellettem, azt akartam, hogy kinyíljon nekem, akár egy gyönyörű virág a tavasz első fényeitől reménységet nyerve.
– Akkor gyere – intettem, mire felegyenesedett és kecsesen közelebb sétált hozzám. Tekintetében zavartság csillogott, de mégis olyan bájos volt, hogy lehetetlen volt ellenállni neki.
Mikor elém ért megragadtam keskeny derekát és magamhoz rántottam, hogy megízleljem mézédes ajkait, amelyek új életet adtak s gyógyírt a sötétség ellen. Park Jimin; a jelentéktelen fiú, akinek az ajkairól tanultam az életet, valójában minden volt, csak nem jelentéktelen.
______________
Sajnálom, hogy ennyit csúsztam ezzel a résszel, de rengeteg tanulnivalóm volt az utóbbi időben és valószínűleg ez már csak rosszabb lesz : /
Mivel lesz egy előrehozott érettségim, így lehet emiatt ismét lassabban fog frissülni a könyv, ami miatt elnézést kérek, viszont majd tényleg igyekszem az új részekkel.
Egyébként, ha nem lennék ennyire elfoglalt egy új omegaverse sztorit is kitennék, de emiatt a helyzet miatt nem lenne szerencsés jelenleg belevágnom, hiszen nem lenne időm két könyvre is, bármennyire is szeretném. Úgyhogy majd érettségi után számíthattok rá szerintem. <3
Véleményeket és visszajelzéseket szívesen fogadok <3