▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
h a l l o w e e n
"Oh, darling, my soul
You know it aches for yours
And you've been filling this hole"
━━━━━━ ☾ ˖࣪ ♡ ˚❅ ָ࣪ ━━━━━━
két évvel ezelőtt
2020.; Los Angeles, CA
Elhíresült klisé az anyóssal való csatározás a párok esetében. Nos, én hálásan teszem össze kezeimet, amiért nem egy sárkánnyal kell megbírkóznom, hogy áttörve a tűzből emelt kerítést, keressem meg hercegemet a toronyban.
― Mit gondolsz, Nic mennyire sértődne meg, ha a vörösborát felhúznám egy kis kólával? ― kérdeztem az átlátszó csupron járatva körmeimet. A "vér" felirat mögött vőlegényem kedvenc márkájú alkoholos itala sötétlett, ami tökéletes színben pompázott a halloween-i parti kellékeként.
― Egy tízes skálán... tizenhárom ― saccolt Donna lekvárral megkenve a boszorkányujjaknak formázott omlós kekszeket. A sütőbe helyezvén a tepsit, annak ajtaját fiatalos csípőmozdulattal csapta be, majd a hangszóróban dübörgő zenére tett lépésekkel salsázott a konyhasziget felé.
Ügyetlenül kerestem helyemet a konyhában, de Donna sosem vetette szememre, vagy próbált volna szabotálni Nic előtt kellemetlen helyzetbe hozva, sőt, ezúttal is a dekorációt bízta rám.
― Ha tudom, hogy pókhálót szeretnél aggatni a sarokba, nem ülök Ernest nyakába a portörlővel. Az a vén csont még így is a hátsómat akarta simogatni ― Dohány marta hangját nevetésének teltsége ellensúlyozta, mely elvarázsolta még a lement Nap sugarait is. Oly ízesen kuncogott, hogy még magam is elmosolyodtam életörömén.
― Csináltam olyan dekorációt is, ami nem helyettesíthető anti-takarítással ― intettem a lépcsőforduló felé. Néhány fokot kifaragott tökkel ékesítettem, amik a balesetveszély elkerülése érdekében elemes mécsessel világítottak. A korlátra héliumos lufikat kötöttem, melyek szellemeket és halálfejeket testesítettek meg a fehér, illetve fekete anyagukra rajzolt mintáknak köszönhetően.
― Ügyes voltál picinyem ― ölelt magához féloldalasan. Fejemet az övére hajtottam, így éreztem, hogy rekeszizmaim nyúlnak az oldalra hajolás következtében. Százötven centijében annyi energia és szeretet robogott, hogy kishíján szétrobbant.
― A benti díszlethez még terveztem a nappaliba egy "véres" tenyérlenyomatos vásznat függönyként fellógatni és denevéreket csiptetni a karnisra.
― Előbb gyere, igyunk valamit.
Munkától kócos hajamat leengedve szlalomoztam a konyhába a padlón labirintust felállító papírdobozok és más kellékek között. Fejbőröm zsibbadt a rajta sokasodó megfeszült hajtövektől, tincseim a gravitáció erejétől életre kellve szálltak, lágy fuvallattal frissítve tarkómat.
Hátat fordítva kevert magunknak egy-egy vodka szódát, melyeket a zenét lehalkítva tálalt a pulton.
― A csapatra ― emelte poharát a magasba, majd könnyed mozulattal felhajtotta italát.
Mindössze egy felvont szemöldökkel fejeztem ki elismerésemet, mielőtt megkóstoltal volna a...
― Jésus [francia: Jézus] ― szorítottam kezemet köhögéstől liftező mellkasomra. ― Ez tiszta vodka!
― Pardon, akkor az az enyém ― mosolygott szemérmesen és egy kacsintás kíséretében elvette a poharamat, hogy a szinte sértetlen vodkát ugyanolyan játszi könnyedséggel lehúzza. ― Egy szálat, drágám? ― kérdezte szájában egy cigarettával.
― Köszönöm nem, még mindig nem dohányzom.
― Kár, nem tudod miről maradsz le ― fújta ki a levegőt csillogó szemekkel.
― Nagyobb esélyről az idő előtt kialakuló tüdőbetegségekre?
― És a környezeted mérgezéséről, de ez majd csak feleségként fordul meg a fejedben. Reméljük nem a fiam esetében... Már ami Nicolast illeti. Chase így is mérgezi magát eleget.
― Zenész, nem csoda, hogy megkörnyékezi a kéretlen társaság.
― Dalszövegeket ír, a pontosság kedvéért.
― Is. Játszik továbbá elektromos gitáron, dobol, ráadásul a hangjában is legalább van annyi dög, hogy esténként felléphetne pubokban és meg sem dobálnák paradicsommal.
― Többet tudsz te róla, mint a tulajdon anyja ― meglepett hangszínéhez közel sem lenyűgözött arckifejezés társult, sokkal inkább sötét grimasz árulta el; elszörnyedt. Éreztem az egész testemben szétáradó sajnálat keserűségét. Visszafojtott érzelmektől remegő ujjakkal újabb szál cigarettáért nyúlt, ajkai vacogtak, de nem a hőmérséklet, hanem tudata hűvösétől. ― Hol rontottam el?
― Két dudás nem fér meg egy csárdában ― tenyeremet reszkető kézfejére helyeztem. Ajkaimon bátorító mosoly üzent neki nyugalmat, ám tekintetem könnyfátyoltól borult homályba a magát megkérdőjelező édesanya láttán. ― Chase-szel olyannyira egymás tükörképei vagytok, hogy a két karakán személyiség elnyomásából feszültségcsomók keletkeznek a kapcsolatotok fonalán.
― Ugyanúgy szeretem mindkettőjüket, de attól félek ők ezt nem érzik. Nicolas mindig úgy jött haza az iskolából, hogy csillogó szemekkel mesélt a napjáról. Még kamaszként is mindent megosztott velem, ezzel szemben Chase inkább elzárkózva élt a szenvedélyeinek.
― Ő is tudja, hogy szereted. A szeretet nem a nagy gesztusokban rejlik, hanem olyan apróságokban, hogy a másik szívének kedves módon nyilvánítjuk ki érzelmeinket. Hiába kínálod a szomjas embert limonádéval, ha nem szereti a citromot.
― Köszönöm, drágám ― mosolyodott el erőtlenül. ― Menj csak haza Nicolas-hoz és készülődj a partira, ezzel már elbírok egyedül is.
― Biztos megleszel?
― Csak semmi limonádé!
Saját fegyveremet fordította ellenem, ezzel is megerősítve, hogy akkor járok el számára megfelelően, ha teljesítem kérését. Ezért egy gyengéd ölelést követően elindultam haza.
Los Angeles egy sorsolásnak köszönhetően lett a cserediák programnak helyet adó város, ennek ellenére, ha rám bízták volna a választást, akkor is L.A. mellett döntöttem volna. A város, különösen az agglomerációs területek egy nyugodt élet részesévé tesznek, ami a szorgalmas munkamorál és a hedonista életéhség közt megtartott egyensúlyból fakad. A napok nyugalmasak a békétől, az éjszakák többnyire a társasági összejövetelektől zengenek.
― Szerelmem, megjöttem! ― kiáltottam el magamat, ahogy átléptem a lakás küszöbét.
― Hoztál vacsit, szívem? ― hallottam meg Wanda zenétől tompán csengő kiáltását.
Legjobb barátnőm mindig L.A.-be utazik Cameronék ünnepi bulijaikra, ezért meg sem lepődtem, hogy Nicolas helyett az ő hangja csengte be az otthonom falait.
― Szia, W ― köszöntöttem a konyhapulton ülő, lapos merőkanállal fagylaltot majszoló lányt. ― Mondd csak, szerinted márkajelzésként írtam nevet arra a dobozra?
― Funkcionális analfabéta vagyok ― vonta meg vállát és újabb adagot emelt szájához a jeges mannából. ― Inkább azt mondd, miért nem tartasz itthon After Eight-et? Az a kedvencem, ennek meg olyan fura íze van, amiért pacalos dobozban tárolod.
― Mert Nic laktózérzékeny, de mindig elcsábul a vállán ülő édesszájú ördög szavára ― sóhajtottam fel és kivettem a hűtőből egy üveg ásványvizet. ― Hogy jutottál be? ― kérdeztem elemelve számtól a palackot, mielőtt a frissítőbe kortyoltam volna.
― Úgy, hogy sosem hallgatsz rám. Mit gondolsz, miért járatom a számat a sorozatgyilkosokról és a betörőkről?
― Azt hittem, hogy csak ajánlod a filmeket, sorozatokat amiket láttál.
― Hé, ne térj el a tárgytól! Különben is, egy csomó igaz történet alapján készült.
― Vigyázok magamra.
― Mondja a nő, aki a lábtörlője alá rejti a pótkulcsát.
― Tudsz jobb helyet neki?
― Nem. Épp ezért ne tarts kulcsot a lépcsőházban. Főleg olyan szomszédokkal, mint Mrs. Benett. Én mondom, annak a nőnek sötét energiáji vannak.
― Szerelmem, megjöttem! ― Nicolas érkezése ellensúlyozta a női túlerőt.
― A konyhában vagyunk.
Hófehér ingje tisztaságát megtörő bordó nyakkendőjét meglazítva lépett be a helyiségbe, orvosi aktatáskáját az asztalra helyezve, hogy kezeit felszabadítva magához öleljen. Üdvözlésképp egy csókban részesített; derekamra fonva erős karját, lehunyt szemmel adtam hgaytam, hogy vezessen nyelvünk táncában. Wanda undorodva elnyomott fújolása választott szét minket.
― Milyen napod volt? ― érdeklődtem ujjammal tarkóján köröket leírva.
― Eddig nehéz, de most már olyan, mintha egy felhőben úsznék.
― A füstfelhő elképzelhető, ugyanis rajtahagytam a vasalót a ruhámon. Így az Adele kosztümömből Megan Fox jelmez lett ― mesélte Wanda szájába dobva egy mosatlan szem szőlőt a konyhapulton gyönyörködtető gyümölcstálról.
― Ő úgyis jobban passzol az imázsodhoz.
― Mindegy. Úgyis csak azért akartam Adele lenni, hogy kifejezzem, én vagyok az a divatban, amit ő megtestesít a zenében. Az utánozhatatlan királynő, a celebek celebje.
― Te vagy a divat Tonya Harding-ja.
― Ezt mondd apámnak, aki azt hiszi, korcsolyázni sem tudok. A metaforádra hivatkozva.
― Hölgyeim, távol álljon tőlem, hogy megzavarjam Wanda édesapjának szokásos szidását, de hamarosan indulnunk kell.
― Menjetek öltözni, addig én bánatomban bezabálom Daph fagyiját. Illetve amennyit hagytam belőle.
Nicolas kezébe csúsztatva az enyémet vonultunk a hálószobából nyíló gardrób felé. Miután becsuktam az ajtót, magához húzott, hogy ismét megcsókoljon, majd ajkaimra suttogja szavait.
― Neked milyen napod volt, Kedvesem? ― barintonja olyan lányan töltötte be a helyiséget, hogy libabőrt varázsolt nyakamra.
― Fárasztó ― sóhajtottam megszakítva ajkaink ölelkezését. ― Tudod mennyi időbe telik kidekorálni a házatokat? Nem sokkal előtted értem haza.
― Kár, pedig az éjszakai terveimnek nem volt része az alvás.
― Daphné Éloïse Fournier, szolgálatra készen, soha ilyen éberen ― tisztelegtem megfeszített tenyeremet homlokomnak döntve, mire Axel egy nevetéssel teli csókkal ajándékozott meg.
― Készülődjön katona, hosszú az esti szolgálat ― kacsintott megpaskolva fenekemet, mielőtt utamra bocsátott volna.
❈⁛˖࣪ ⠀ོ ָ࣪ ꕊ⋆°'๛.
― A karácsony kivételével anya minden soirée-ja [ejtsd: szoáré] olyan, mint egy egyetemi buli ― fogadott minket Chase a fal melletti műanyagszékben dohányozva. Nyakán ütőere kiemelkedve jelezte, milyen erőfeszítések árán kiabálja túl a nyitott bejárati ajtó mögül üvöltő zenét.
Szőke, taréjszerűen felnyírt parókája, fülbevalói és orrába applikált piercing körvonalazva ábrázolta, hogy ő Machine Gun Kelly bőrébe bújt az este erejére.
― Tetszik a jelmezed, kislány.
Wanda szégyenteljesen lesütötte szemeit, hiszen ő ― tudta nélkül ― a barátnőjének öltözött, ezzel egy páros jelmezt megjelenítve.
― Mit csinálsz itt kint? ― törtem meg a mulatság szimfóniáit elnémító kínos csendet.
― Várom a gigolókat, akiket Ernest rendelt anyának.
― Kicsodákat? ― lépett közelebb Nic, hogy megbizonyosdjon arról, igénybe kell ― e vennie a postaládánkba dobott, ajánlott, ingyenes hallásvizsgálatot.
― Én is ilyen férjet akarok ― nyöszörgött Wanda ezzel egyidőben, az égre emelve tekintetét, mintha egy hullócsillagot várna, ami kívánságát küldetésként elvállalja.
― Rendőrnek öltözött férfi sztriptízesek, akik beadják anyának, hogy csendháborítás miatt letartóztatják. Mondtam neki, hogy rossz ötlet három kockás hasú, fecskés tagot anyára küldeni az ő korában, de ő azzal nyugtatott, hogy hozzá van szokva a szexi felső testéhez, nem lehet baj, ha lát még mellette kettőt. Kijöttem, mielőtt még több privát részlet napvilágot nem lát a mostohaapám testi adottságairól.
― Csak az alkohol beszélt belőle.
― Olyan komolyan nézett rám, hogy azt is elhittem volna, ha azt mondja, levelet kapott Roxfort-ból ― dobta le maga mellé égő végű cigarettáját, amit fekete bakancsával eloltott. ― Legalább most már itt van az orvosi segítség, ha anya sokkot kapna a gigolók láttán. Ne igyál annyit, hátha ma még sebészkedned kell ― veregette meg öccse vállát, aztán zsebre dugott kezekkel visszatért a partira.
― Pedig most rám férne egy ital.
― Menjünk be ― karoltam Nicolas-ba, hogy a magától értetődő lelki gyámolításon kívül fizikailag is támogassam.
Nehézkesen furakodtuk át magunkat a nappaliba, ahol a harapnivalók és italok voltak szervírozva, hisz az előszobából nyíló terület az étkezőig ellátva táncparkett funkciót töltött be. Donna számára a konyha szent és sérthetetlen, ezért a biztonság kedvéért mindent úgy szerveztünk, hogy az a helyiség zárt ajtó mögött érintetlen maradjon a vendégek szórakozása idejére.
― A bor jó lesz? ― artikuláltam szélesre nyitott szájjal, hogy a zene ne írja felül hangomat. Bólintással felelt, utána visszafordult egyik ismerőséhez, aki az imént leszólította.
― Ide még a hallókészülékem sem kell ― egy öblös nevetés hallatszódott mögöttem, amit azonnal felismertem, ugyanis Ernest derűs személyisége miatt minden találkozásunkkor megillet vele.
― Hogy vagy? ― kíváncsiskodtam magamhoz ölelve a korát kinézetével meghazudtoló idős férfit.
― Fantasztikusan. A feleségem főztje és ilyen elragadó hölgyek társaságában hogy máshogy lehetnék?! ― nevetett fel és töltött magának a "zombi nyál" feliratú uborkaleves vodkából.
― Hallom készülsz meglepetéssel az asszonynak.
― Szerinted is rossz ötlet?
― Talán egészségtelen, de semmiképpen sem rossz.
― Donnalyn-ben mindig tombolt a kalandvágy, nagyon fiatalos maradt, ezért is gondoltam, hogy kedveskedek neki, hamár ennyit fáradozott.
― Nagyon figyelmes vagy. Ne feledd, csak az számít, hogy te szívből készültél, ő pedig örülni fog neki, ne törődj azzal mit mondanak mások.
― Köszönöm, Daphné.
Eltűnődve figyeltem, ahogy kezében egy feleségének szánt itallal kereste fel őt, felkérte táncolni és fülébe súgva valamit nevettette meg. Vajon mi is ilyenek leszünk? Kéz a kézben sétálunk be az idősek otthonába, szerelmeskedésünkkel irigyeket szerezve? Meddig maradunk együtt egyáltalán? Hűtlen lesz, s ha igen, tetten érem majd?
Hirtelen úgy éreztem, a cikázó gonolatataim kiszorítják a helyet elmémből, a helyiségben bolygó tömeg pedig elzárja tüdőmtől a nagyon is szükségeltetett oxigént. Tekintetemmel megkerestem vőlegényemet, aki immáron másik személlyel gabalyodott beszélgetésbe.
― Ismered Jeffrey-t? Ő az Amatőr Tenisz... Valami baj van, Szerelmem? Sápadtnak tűnsz.
― Kell egy kis friss levegő ― lebegtettem meg a ruhámat mellkasomnál. Az aggódó szempár gyanúsan méregetetett, ezért tenyerembe fektettem arcát, hogy megnyugodjon, legyűrve azt, hogy meg tudotam volna fulladni.
― Veled megyek.
― Nem! Érezd jól magad, mindjárt visszajövök én is.
― Daphné, hadd vizsgáljalak meg, a táskám bent van a kocsiban.
― Megleszek. Jeffrey, ugye? Kérlek folytasd ahol abbahgytad ― pillantottam az afroamerikai fiúra, aki biccentve vette tudomásul, mi a teendője.
Azért rimánkodva, hogy ne keveredjek csevegésre késztetést érző vendégbe, igyekeztem utat törni a zenére hullámzó emberi masszán.
Valóságos feloldozást jelentett számomra, mikor bőrömön éreztem az éjszaka sötétjével kéz a kézben járó hűvös levegőt, mely egy mély lélegzetvétellel átjárta légutaimat s még gyomromat is megremegett tőle.
― Jó estét, Mrs. Cameron!
A kerítés mögött három egyenruhás férfi jelent meg. Arcuk nem látszódott a rendőrautó villózó fényeinek szöge miatt, ám, az nyilvánvaló volt, hogy olyan izomtömeggel rendelkeztek, hogy azt múzeumokban kellene kiállítani. Vagy legalábbis biológia órákon mutogatni, mert akkor bizonyára többen érdeklődnének a tantárgy iránt.
― Nem, egy generációval idősebbet kerestek. Wonder woman szerelésben van.
― Köszönjük.
A fiúk robosztus léptekkel haladtak el mellettem én pedig leplezetten sandítottam rájuk. Hamár lemaradok a műsorról, legyen miből táplálkoznom.
― Hoztam egy pohár vizet, Miss Önállóan Is El Tudok Intézni Mindent. Ha gondolod elfordulok és úgy megihatod a büszkeségedet megőrizve, de nyakon is önthetsz vele.
Minden kétségem megszűnt, amint Nicolas szemébe nézve tükröződni láttam érzelmeit.
― Kétség kívül szívesen gyönyörködnék a vizes felsőtested látványában, de a szervezetemnek jobban szüksége van rá.
― Szeretnél gyerekeket? ― puhatolózott miközben a vízbe kortyoltam. Olyannyira meglepődtem, hogy heves köhögés árán jutottam csak ismét levegőhoz, lapockáim közé mért finomkodó, mégis hatékony ütéseknek hála. ― Amíg Jeffrey a teniszklubról mesélt, tudom illetlenség, de eltűnődtem azon, mi van, ha azért lettél rosszul, mert várandós vagy.
― Minden óvintézkedést megtettünk azért, hogy ne így legyen. Most a karriered a legfontosabb.
― Szerelmem, szívem szerint már most felvinnélek az emeletre és... ― mielőtt folytathatta volna a lelkesedést, mutatóujjamat szájára helyezve némítottam el. ― Házasodjunk össze most!
― Nic ― simítottam meg arcát sóhajtva. ― Január végéig alig van egy-egy nap, amikor nem dolgozom, mert egy teljes évadot kell leforgatni szűkös határidőn belül. Viszont februárban...
― Legyen február! ― derekamnál megragadva szüntette meg a köztünk beállt távolságot, hogy egy szenvedélyes csókban részesítsen. Leejtettem a poharamat a fűre célozván, nehogy kárt tegyek az üvegben, így kezeimet nyaka mögött összefonhattam, hogy egyre közelebb húzzam magamhoz. ― Mit szólnál a Valentin naphoz?
― Február tizennégy ― ízlelgettem. Nem akartam elsietni az esküvőt, mert azt hittem, úgy kiküszöbölhető a házas élet felismerését követő depressziós időszak. Miért is kell várni egy évig az eljegyzést követően?! ― Tökéletes!
― Olyan boldog vagyok. Írok is Chase-nek.
― Én meg Wanda-nak.
Február 14. ― Tedd magad szabaddá! <3