𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣
– Te jó Isten! – bámultam sokkos tekintettel a fürdőben található tükörbe mikor váratlanul megrohamoztak a tegnap este emlékképei. – Ha részeg vagyok nem vagyok normális – fakadtam ki és szinte sírhatnékom volt a hihetetlen mértékű szégyentől és félelemtől. – Mi a szart csináltam? – fogtam a fejem és igyekeztem háttérbe szorítani a fájdalmat, amit az erős fejfájásom okozott.
Alig tíz perce kelhettem fel és bár eleve gyanúsnak kellett volna lennie annak a ténynek, hogy meztelenül ébredtem, de egy másnapos ember a világát nem tudja az ébredés pillanatában, nemhogy még ilyen részletekre figyeljen...
Viszont amint kicsit éberebb állapotba kerültem és megmostam az arcom kezdett derengeni egy-két dolog, hiszen annyira nem rúgtam be, mint például azon a bizonyos bulin gimis koromban.
Igaz, kiesett néhány dolog, de a lényeggel tisztában voltam és borzalmas volt emlékezni arra, hogy mit műveltem. Aztán meg biztos voltam benne, hogy Mr. Jeon nem hagyja majd megtorlatlanul azt, hogy olyan tiszteletlenül beszéltem vele.
Szinte szenvedve végeztem el a reggeli teendőimet és rendbe raktam az ágyat is magam után, mivel a tegnap este mocska borította. Ezután még volt húsz percem, hogy ránézzek Taeminre mielőtt elindultam volna a munkába, így egy kávé kíséretében át is szaladtam hozzá. Még szerencse, hogy adott kulcsot a lakásához, hiszen tegnap este is nekem kellett bezárni rá az ajtót miután távoztam Mr. Jeon hívása miatt.
– Ah, te bolond – ráztam meg a fejem, mikor megpillantottam a földön szunyókáló barátom, akit piás üvegek és egy csomó egyéb szemét vett körbe.
A kávét óvatosan a dohányzóasztalra tettem, majd letérdeltem hozzá és próbáltam felébreszteni, mivel biztos voltam benne, hogy nem éppen lehetett túl kényelmes neki a padlón aludni.
– Taeminie – szólogattam, miközben megkíséreltem felhúzni őt több-kevesebb sikerrel hiszen mégsem voltunk egy súlycsoport. Igaz magasságban alig tértünk el, de én sokkal gyengébb voltam, míg a barátomon azért akadt egy kis izomzat.
Taemin nyöszörögve hajtotta az ölebe fejét, arca pedig fájdalmas grimaszba torzult – vélhetően a hasogató fejfájás miatt, ami a másnapossággal járt és éppenséggel engem is kínzott.
Óvatosan simítottam fekete, selymes tincsei közé és elmosolyodtam mikor karjait derekam köré fonta.
– Ideje felkelni – duruzsoltam és lefejtettem magamról ölelő karjait, viszont ő csak nyűgösen újra magához ölelt.
– Még hadd aludjak – motyogta rekedt hangon.
– Aludhatsz, csak inkább az ágyban folytasd a szunyókálást – mondtam.
– Miért most hol vagyok? – pillantott fel rám álmosan.
– Hát nem az ágyadban – közöltem vele egy apró mosollyal. – Na, gyere, menjünk a szobádba – intettem fejemmel az említett helység felé, mire bólintott és segítettem neki feltápászkodni, majd elbotorkáltam vele a szobájáig. – Ma ugye nem kell menned dolgozni? – kérdeztem rá, miközben az ágyához kísértem.
– Nem, direkt kivettem egy szabadnapot – válaszolta és váratlanul magával rántott amikor bedőlt az ágyba, így én rajta landoltam. – Te se menj ma be – mondta és lehunyta szemeit.
– Tudod, hogy nem tehetem meg – másztam le róla. – Megyek, hozok vizet és gyógyszert – közöltem vele és sietősen a konyhába mentem, mivel már csak tíz percem volt indulásig.
Miután vittem Taeminnek vizet és bevetettem vele a gyógyszert a neki készített kávét is odaadtam neki.
– Nos, most már mennem kell – álltam fel mellőle, hiába is próbált marasztalni. – Légy jó! – köszöntem el tőle, és miután visszamentem a lakásomba felvettem a kabátom és az eddig viselt papucsom egy elegáns csizmára cseréltem, hogy elindulhassak dolgozni.
Amikor beértem a céghez egészen nyugodtnak éreztem magam, hiszen tudtam, hogy ma nem lesz bent a főnököm, bár ez a békesség sem lehetett teljesen felhőtlen tekintve, hogy mit műveltem múlt éjjel. Egész nap csak az járt a fejemben, hogy mégis mi lesz velem, ha Mr. Jeon visszatér. Hiába igyekeztem kiélvezni a vihar előtti csend pillanatait, képtelen voltam arra, hogy ne aggodalmaskodjak. Taemin profi volt az ilyesmiben, mindig könnyedén kezelt mindent és semmire sem stresszelt rá, de én ebben a szöges ellentéte voltam. Gyakran túlgondoltam a dolgokat és mindenre ráparáztam.
Az idő túl gyorsan telt, hiszen amikor az ember legszívesebben lelassítaná az időt, az csak azért is mindig kétszer olyan gyorsan siet. A munkaidőm egy szempillantás alatt a végére ért és már csak akkor kaptam észbe, amikor a társasház lépcsőjén kullogtam fel a lakásomig.
Miután beléptem az ajtón úgy döntöttem, hogy a legjobb az lesz, ha elmegyek és veszek egy forró fürdőt, hogy csökkentsem az idegességem, ugyanis egyre inkább megrémített az a tény, hogy holnap már minden bizonnyal szembe kell néznem Mr. Jeonnal és a tetteim következményével.
Miközben félig elmerültem a meleg vízben, recepteket nézegettem a telefonomon azon tanakodva, hogy mit főzzek ma vacsorára. Valami olyat akartam választani, ami Taemin kedvére lenne és nem mellesleg tápláló is. Először eszembe jutott, hogy felhívom a barátom és megkérdezzem arról, hogy mit szeretne enni, de aztán mégis elvetettem az ötletet, hiszen simán megeshetett, hogy még mindig nem ébredt fel, ugyanis azon alkalmakkor mikor nagyon kiütötte magát akár egy egész napot is képes volt végigaludni.
Miután kiválasztottam a megfelelőnek vélt ételt és végeztem a fürdéssel éppen megtörölköztem amikor váratlanul csengettek. Úgy véltem, hogy csakis Taemin lehet az, így gyorsan magamra kaptam az alsómat és egy bő pólót – amiben szerettem aludni, hiszen nagyon kényelmes volt.
Gondolkodás nélkül nyitottam ajtót, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy Mr. Jeon áll majd a küszöbön.
Teljesen elsápadtam és idegességemben beharaptam alsó ajkam, aminek hatására a férfi szemei sötéten villantak meg, s egy percbe sem telt, hogy csípőm a markába kerüljön és önkényesen birtokba vegye ajkaim.
Szinte alig jutottak el a tudatomig az események; olyan gyorsan történt minden. Addig csókolt, míg ajkaim már duzzadtan sajogtak, kezei fedetlen combjaimról felfelé siklottak, a túlméretezett pólóm alatt és egész testem feltérképezte, mígnem fenekemen állapodott meg, amibe erősen bele is markolt, én pedig meglepettségemben a csókba nyögtem.
Remegés futott végig gerincemen és görcsösen szorongattam a férfi zakóját, miközben újra úrrá lett rajtam az alázatosság és az az érzés, amelyet tagadni akartam. De hiába volt minden hazugság, én az övé voltam...
Lábujjhegyre emelkedtem és hevesebben csókoltam, mint ezidáig. A fejemben már egyetlen épkézláb gondolat sem maradt és mindezt ő néhány perc leforgása alatt érte el. Hihetetlen, hogy mennyire nagy hatással volt rám, pusztán a kisugárzása és a pillantása is elég volt, hogy abba a gyomrom is beleremegjen és úgy érezzem magam, mint egy védtelen préda, aki az oroszlán karmai között vergődik és még élvezi is ahogy az sebeket ejt rajta.
Az érintése maga volt a birtoklás. Ahogy csókolt, ahogy egyre csak közelebb vont, ahogy rám nézett; mintha akart volna... Mintha igazán engem akart volna és nem csak egy testet, nem csak valakit, akit gond nélkül bánthat. Viszont ezek a gondolatok annyira buták voltak – túl sokat képzelődtem.
– Többé nem utazom el nélküled – közölte Mr. Jeon miután elvált ajkaimtól. – Szükségem van rád... – csókolt nyakamra, amitől megremegtem és maguktól csukódtak le pilláim. – Mindig – fejezte be a mondatot, aztán könnyűszerrel felkapott a karjaiba és a hálóba vitt, ahol az ágyra dobott, majd felém mászott.
Egyszerre volt ijesztő és vágyfokozó ez a jelenet. Úgy nézett rám, mintha menten szét akarna tépni és valahol én is szerettem volna, hogy ezt megtegye.
– Tegnap elég szemtelen voltál Jiminie – mormolta fülem mellet és eközben valamit kivett az éjjeliszekrény fiókjából. – Tudod tetszett az a vadabb oldalad, de ma már itt vagyok, és én irányítok – közölte és kezeimet összefonta a fejem fölött, majd meghallottam a bilincs jól ismert kattanását, amellyel az ágy fémrácsához láncolta a kezemet.
Ezek után feltűrte pólómat és testem minden pontját csókokkal, érintésekkel és szívásfoltokkal illette. Szinte vonaglottam alatta míg ő egyre csak fokozta felajzott állapotom. Elhaló nyöszörgésem töltötte be a szobát s tagadhatatlanul élveztem, hogy Mr. Jeon ezúttal sokkal gyengédebb, mint máskor, pedig egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen lesz velem.
Szenvedélyes volt, magabiztos és birtokló, de nem könyörtelen. Egyszerre érintett lágyan és akaratosan, amelynek kontrasztja összezavart, viszont mégis ámultba ejtett. Ez az egész valahol különleges volt; egyedi.
Mert valójában mindig is azok voltunk. Egymás kirakósának darabkái, s talán mindig is arra vártunk, hogy megtaláljuk a hiányzó darabot, de túl nehéz volt elhinni, hogy a sors egymásnak szánt. Annyira különböztünk, annyira lehetetlennek tűnt az is, hogy kettőnk csillaga egyazon égbolton ragyogjon.
________
Hey!
Végül csak összejött ez a rész, ami mondjuk nem lett túl érdekes, de remélem, annyira nem volt borzalmas.
A következő résznél találkozunk, addig is vigyázzatok magatokra! <33