"Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk."
Babits Mihály
- Gratulálok, nagyon menő lett minden - jött oda Liz már a Rom újonnan készült teraszán, a nyitó estén.
Izgultam.
Körülöttünk sürögtek a kiszolgálók és az új pincér is, akit felvettem, hiszen ha mostantól ételt is szolgálunk kevesen lettünk volna. A napokban tartottam interjút pár emberrel és fel is vettem egy egyetemista srácot, akinek egyébként mindamellett, hogy suliba járt volt már pincér képesítése. Tökéletes volt nekem a feladatra, rendes, nyitott, alkalmazkodó, így őt vettem fel a csapatba. Rajta kívül fel kellett vennem még egy szakácsot, kisegítőt és mosogatót is. Az interjús napom végére olyan fejfájásom volt, hogy azt hittem elájulok. Talán kevesebbet kellene idegeskednem, de mentségemre szóljon, hogy azt akarom, hogy minden tökéletes legyen.
A hely olyan lett mint amilyennek megálmodtam. A terasz felett lámpafüzérek világították be a teret, néhány kényelmes kanapé mellett asztal is volt, hogy még több ember elférjen, a háttérben pedig látszottak a kivilágított városi épületek.
- Jaja, menő főnökasszony vagy - csatlakozott Zayn, mellette Niall is hevesen bólogatott és egyetértett.
- Köszi srácok - válaszoltam halvány mosollyal és a fejemet is lehajtottam zavaromban. - Foglaltam nektek asztalt, menjetek oda, aztán hozok egy étlapot, hogy felavassátok a konyhát.
Ahogy mondtam el is indultak annak irányába, míg én befelé tartottam a pulthoz. A fehér, kissé szállós ruha rendszerint felemelkedett mikor pördültem egyet, egészen úgy éreztem magam mint egy hercegnő.
Bent válaszoltam pár kérdésre, amit Abbyék intéztek felém, majd felvettem egy étlapot és azzal a kezemben indultam visszafelé. Pontosabban indultam volna, hiszen még mielőtt hátat fordítottam a bejárati ajtónak a szemem sarkából kiszúrtam Harryt belépni. A tekintetünk szinte mágnesként vonzotta a másikét, így egyből találkoztak és meg is torpantam, gondoltam megvárom és majd vele visszamegyek a srácokhoz.
Most máshogy nézett ki mint szokott. Félreértés ne essék rettentően vonzó volt, mindössze eddig nem is láttam őt világos színekben. Most egy világoskék, a térdénél szaggatott farmert viselt, ami lazán állt hosszú lábain. Na jó, azért a pólója színe sötétszürke volt egy rock banda logóval az elején. Nyakában lógott egy arany nyaklánc és a jobb kezén lepillantva a szokásos gyűrűk díszítették az ujjait na meg a körömlakk is, ami megmosolyogtatott, hiszen eszembe juttatta az emlékeket pár nappal ezelőttről.
- Szia - küldött felém halvány félmosolyt amint elég közel ért hozzám.
- Szia - viszonoztam azt. Közben feltűnt, hogy a bal keze folyamatosan a háta mögött van, így kíváncsian mögé próbáltam pillantani lábujjhegyre állva, de rendszerint úgy fordult, hogy egyik irányba sem lássam.
- Ne legyél türelmetlen - szólt rám.
- Nem is tudnék az lenni, mivel nem tudom mi van ott. Csak kíváncsi vagyok - rántottam meg a vállam.
Már csak egy lépésre állt tőlem.
Körülöttünk jó néhány ember sürgött, bár a legtöbben a terasz részen voltak. Itt mindössze az asztaloknál ültek néhányan, most nagyobb sláger volt a kinti új rész. Amint azon gondolkodtam mi lehetett Harry kezében sok opcióm volt. Először az jutott eszembe füves cigit hoz, de azt nem hiszem, hogy feltétlen rejtegetné előlem, kivéve ha ajándéknak szánja, de azt miért szánná annak. Kicsit elvesztem és túlgondoltam.
- Csak gratulálni akartam, de azt gondoltam szavakban nem lenne elég - mondta mélyen és kifejezetten magabiztosan a szemembe nézve, majd előhúzta a kezét a háta mögül közénk és ott pihent benne egy szál lika színű rózsa. Egyből eltátottam a szám, sőt talán a szemem is felcsillant mielőtt visszanéztem volna a szemébe.
- Köszönöm, nem kellett volna - hálálkodtam, de egy széles mosollyal elvettem tőle.
Volt ebben valami, ami extrán varázslatos volt. Talán, hogy Harryre nem vall vagy vallott eddig ilyesmi és meghatott, hogy egyáltalán ma eszébe jutottam és arra töltött időt, hogy bemenjen egy virágoshoz. Csak a gondolat zavarba hozott, hogy a sok virág között végig én voltam a gondolataiban amint választott. Különlegesnek éreztem magam.
- Tetszik a színe? Én nem rajongtam érte - kérdezte, miközben kezét a farmere zsebébe tette, de erősen szuggerált, mintha meg akarná fejteni tényleg tetszik-e vagy csak hazudni próbálok. Egy pillanatra lenéztem a rózsára a kezemben, majd vissza rá mielőtt válaszoltam volna.
- Nekem tetszik, de akkor miért ezt választottad?
- Mert a virágos mondott egy két dolgot, hogy a rózsáknak jelentése van, s a többi s a többi és utána az alapján választottam. Fehéret akartam először, de aztán ez jobban tetszett - rántotta meg a vállát, s egyik lábáról a másikra állt, mintha hirtelen zavarban lett volna.
Rákérdeztem volna még miért, de már így is láttam rajta, hogy nem kényelmes neki ez a beszélgetés, így elengedtem. Viszont meg akartam köszönni neki másképp is, így felé nyújtva a kezem közelebb léptem hozzá. Egyből értette mit akarok, hiszen az ő keze körbe tekeredett a derekam köré és szorosan magához húzott. A magasságkülönbség miatt, na meg azért is, mert az egyik kezemben a rózsa pihent, míg a másikban az étlap, nem tudtam vissza ölelni rendesen, de az arcomat azért a nyakába fúrtam és halkan kuncogtam amiért olyan szorosan ölelt.
Virágot hozott nekem.
Ezt a gondolatot még emésztenem kell kicsit, mire teljesen felfogom majd.
Harry végül velem tartott a többiek irányába. A szemem sarkából láttam, hogy végig pillant a teraszon mikor kiérünk, és éreztem, hogy az emberek között sétálva kezét a derekamra teszi és megmarkolja kicsit a bőröm, mintha így némán arra utalna, hogy szép lett. Ő nem a szavak embere, de ismerem már kellően ahhoz, hogy sokszor meg tudjam őt érteni ahelyett, hogy beszélne hozzám.
- Ülj már le te is kicsit, be vagy sózva egész este - mondta Liz, miután Harry leült a kanapéra mellé, de én miután az étlapot letettem készen voltam elmenni megint.
- Mindjárt, csak benézek a konyhára - válaszoltam és már indultam volna, de Liz ismét megszólalt.
- Honnan van az a rózsa? - vigyorgott. Kérdését hallva lenéztem a kezembe a virágra, majd Harryre, aki csak a kezét vizslatta épp az ölében, onnan pedig vissza Lizre. Kissé felhúzott szemöldökkel várta a válaszom.
- Majd elmondom - legyintettem. Nem akartam Harryt rossz helyzetbe hozni, tudom, hogy ha most elhagyta volna a neve a szám a fiúk cukkolnák, sőt még én is itt hagynám, úgyhogy jobbnak ítéltem elhalasztani Liz felvilágosítását.
Hogy még véletlenül se másszak bele a témába sietősen eljöttem az asztaltól. A rózsát a pultban beletettem egy pohárba, amibe vizet töltöttem és oldalra tettem, hogy nehogy baja legyen.
Az estét minden bizonnyal csak én pánikoltam túl igazán, hiszen a kisebb tömeg ellenére a konyhában és a pultban is minden gördülékenyen ment, nem volt az a káosz, amire számítottam és ez megkönnyebbülést is okozott nekem. Talán tényleg sikerült jó embereket felvennem.
Az egész éjjel pontosan olyan volt, mint amilyennek álmodtam és csak rátett, hogy Harryék is itt voltak és úgymond velem ünnepeltek. Jól esett látni milyen őszinte a mosolyuk mikor gratulálnak, tényleg őszintének tűnt. Mintha tényleg örülnének nekem. Sok érdekbarátom volt a múltban, éppen ezért is furcsa nekem azt tapasztalni, hogy valaki igazán én miattam örül, és nem azért, mert lát bennem valami hasznot saját magának.
...
Kezdtem kicsit magányos lenni. A sok meló a megnyitóval kapcsolatban megszűnt, hiszen tegnapelőtt megtörtént az esemény, így kevesebb a dolgom. Tegnap otthon voltam leginkább, takarítottam, főztem, aztán sorozatot néztem, de a húgom nélkül nem tűnt annyira izgalmasnak. Épp ezért olvasás mellett döntöttem. Szeretek egyedül lenni, de mégiscsak kezdett furcsa lenni a komplett síri csendbe hazamenni a hatalmas házba. Csak jövőhéten jönnek haza, így még jó néhány napot kell így elviselnem bár hiszem, hogy csak egy kicsit meginogtam és holnapra vagy azutánra ismét nem lesz annyira nagyon furcsa minden.
Épp ezért, hogy inkább ne legyek egyedül otthon, bejöttem a plázába, a kávézó könyvesboltba. Az egyik sarki asztalhoz leültem, rendeltem magamnak egy limonádét és olvasni kezdtem.
Mivel az ablak melletti asztalt választottam közben fél szemmel figyeltem a várost. Borús idő volt, viszont fülledt meleg, de ez nem tántorította el az embereket attól, hogy ne nyüzsögjenek itt a belvárosban. Én már csak abban leizzadtam, hogy besétáltam ide a kocsiból. Biztosan valami vihar jön, máskülönben ugyan meleg lenne, de ennyire biztosan nem fülledt. A telefonom csörgése úgy megijesztett, hogy rántottam magamon egyet ijedtemben mielőtt a kezembe fogtam volna. Anya volt az.
- Na hello, mi újság? - kérdezte. Amióta elmentek minden nap felhívott így. Rendszerint elmosolyodok rajta, de ezzel egyetemben mindig jól esik és amúgy is kíváncsi vagyok ők mivel foglalatoskodnak épp ott.
- Semmi izgi, bejöttem olvasni a plázába kicsit. Ti mit csináltok ma? - kérdeztem és közben a papír szívószállal kezdtem játszani a pohárban.
- Jól tetted. Rossz idő van ma, úgyhogy maradunk a hotelben wellnessezni. Később ha eláll sétálunk egyet a városban, a héten már egyszer megpróbáltuk, de nem bírtuk a meleget. Ott jó idő van?
- Borús, szerintem itt is esni fog - válaszoltam.
- Aha. Na olvass csak, nem tartalak fel. Vigyázz magadra, bármi baj van hívj.
- Oké - mosolyodtam el. - Ti is.
- Puszi!
Az amúgy kifejezetten nyugodt szívverésem egy másodperc alatt vett fel gyorsabb tempót, a hasam összeszorult amint az ismeretlen, ötvenes éveiben járó férfira bámultam, aki csak úgy leült velem szembe az asztalhoz hirtelen. Még javában a gondolataimba voltam merülve a telefonhívás miatt, fel sem eszméltem hirtelen mi történik. Egyből megkapaszkodtam az asztalban, hogy kitoljam a székem és elmenjek, mert megijedtem, de megakadályozott, hiszen megszólalt. Meg sem lepett volna ha egy félelmetes bolondról van szó, aki leül velem szembe és némán bámul vagy molesztál, manapság semmin nem lepődhet meg egy nő, de itt nem erről volt szó.
- Várj, beszélni akarok veled, Clarissa.
- Honnan tudja a nevem? Ki maga? - ráncoltam a szemöldököm. A pasasnak őszes volt a haja és a szakálla is, szemei zöldek. Soha életemben nem láttam még, és így közben körbe is pillantottam a kávézóban. Hála istennek szinte minden asztal foglalt volt körülöttünk, így kevesebb eséllyel fog bántani és így nem kezdtem el egyből a paprika sprayem után kutatni.
- Harry apja.
Az állam a padlót súrolta. Vagy ha nem is szó szerint, de az biztos, hogy kinyílott a szám a meglepettség miatt. Azt hittem halott, vagy az is és szellemet látok. Csak nem. Nem volt képes 26 éven keresztül belépni Harry életébe, de velem szembe leül egy kávézóban? Mi ez az egész?
Így, hogy jobban megnéztem hasonlított kicsit rá. Az arcformája s szája nem. Viszont az orra hasonló formájú volt mint a Harryé, és a szemei is. A színe pontosan ugyanolyan smaragdzöld.
- Nem mesélt rólam a barátod? - kérdezte, miközben hátradőlt a székben és kezeit összekulcsolta a mellkasa előtt.
Újabb félelemérzet suhant át rajtam, és közben valami azt súgta jobb lesz hazudnom neki. Valahogy rossz érzés keletkezett bennem miatta, a kisugárzása nem tűnt pozitívnak, inkább ijesztő volt. Amúgy sem bízok meg idegenekben, főleg nem férfiakban.
- Nem a barátom és nem. Annyit tudok, hogy nevelőotthonban nőtt fel. Nem is értem mit akar tőlem, mennem kell - próbáltam felállni megint, de ismét megszólalt.
- A rendőrséggel vagyok itt. Miután elkaptak ígértem pár infót, csak ezután lesz tárgyalás az ügyemben. A körökben az a hír járja meghaltam, ezekről a körökről kellene nekem egy két információ és kifejezetten úgy tűnik te vagy az az ember, aki ezeket ki tudja szedni Harryből - magyarázta. Ennek elment az esze.
- Felejtse el - ingattam a fejem.
- Ugyan, egy két dolog azokról az olaszországi utakról nem fájhat.
- Amint mondtam, nem. Felejtse el - ismételtem magam.
Arra kér segítsek neki, szedjek ki információkat Harrytől és miért is pontosan? Csak hogy neki könnyebb legyen és kevesebb évet kapjon? Minden bizonnyal nem lehetnek olyan nagyon jók a forrásai, hiszen ez alapján az jön le nekem, hogy ő abban a tudatban van én és Harry ugyan ismerjük egymást, de nem túl mélyen. Máskülönben nem gondolná, hogy képes lennék hátba szúrni Harryt. Addig jó, míg ebben a tudatban van.
- Megismételném, hogy ez a beszélgetés hivatalos, a rendőrséggel vagyok itt. Bajba kerülhetsz, kislány.
- Hogyan kerülhetnék bajba? Még csak gyorshajtási vagy parkolási büntetésem sincs?!
- Ha olyan nagyon okos lenne nem fenyegetne, nem tűnik túl profinak - válaszoltam.
Való igaz kezdtem kicsit lekezelően beszélni, de ez elsősorban amiatt volt, mert dühös voltam erre az emberre. Képzeletben ott volt előttem Harry kisgyerekként, aki azóta annyi mindenen ment keresztül és mind emiatt az ember miatt, aki velem szembe ül, na meg az anyja miatt. Nyilván.
- Viszont hivatalos információkat tudtál meg, amiket ha bárkinek elmondasz, beleértve Harryt, már lesz is a neveden. Miért mennél a hivatalos szervek ellen egy buta fiú miatt? Gondolkozz.
- Maga egy gyáva alak. Egész életében nem kereste meg a fiát, most is azért teszi, hogy a saját seggét mentse a börtöntől. Hagyjon békén, legközelebb ha velem óhajtana beszélni ne tegye, vagy ügyvédet fogadok és feljelentem zaklatásért - zártam le s sietősen össze kapkodtam az asztalról a könyvemet és a telefonom, a másik székről a táskám és a pult felé mentem, hogy fizessek.
Nos ezt a nyugalmas délelőtti olvasgatást nem így terveztem. Egy kifejezetten erős gyomorideggel jöttem el a kávézóból és csak úgy pörgött az agyam.
Mégis mit csináljak?
Miért én vagyok az az ember, akinek Harry szívét össze kell törni? Miért én? Nekem kell elmondanom, hogy az apja egy szörnyű alak, ráadásul él és fenyegetni próbál.
Persze magamban tarthatnám, hiszen kockázatos róla beszélnem Harrynek, de őszintén Harry a legérzelemmentesebbnek tűnő ember akit ismerek, ha valaki, akkor ő tud hazudni.
Mindemellett pedig a nyomában vannak, rajta keresztül próbálnak valakit elkapni és nem tudom mit tett olaszban, de az biztos, hogy nem nyaralt és az is biztos, hogy ebből még baja eshet. Tudnia kell, hogy figyelik és akkor ő biztosan tudná mi a teendő, nem lenne annyira tanácstalan, mint most én.
Viszont ha elmondom akkor végig kell néznem, ahogy a szemem előtt kettétörik a szíve. Akármennyire is nincs kapcsolata az apjával, biztosan fájni fog neki, kinek ne fájna ez?!
Már már futva tettem meg a pláza és a kocsim közötti távot. Volt bennem egy hátsó gondolat is, hogy ha Harry apja így ismert mióta figyelhet? Most is figyel valaki? Olyan ijesztő.
Felpillantva az egyik felhőkarcolóra előttem ott volt Harry ablaka, hiszen ott parkoltam le ahol akkor is szoktam, mikor hozzá jövök. Onnan közel van minden. Egyenesen felmehetnék hozzá, de lehet bajba sodornám és amúgy sem állok még készen. Még meg kell fogalmaznom magamban mit mondok majd neki és hogy. Bár nem hiszem, hogy ez a beszélgetés olyan, amire fel tudok készülni.
Nem tett jót az idegrendszeremnek ez a beszélgetés. Zaklatott voltam, legutóbb akkor éreztem így, mikor Zayn szülinapjakor bedrogozták az italom. Olyan ez, mintha elvennék a biztonságérzetem. Ettől függetlenül tudtam, hogy ha hazamegyek a szorongás csak rosszabb lesz. Főleg mert teljesen egyedül kell ezzel megbirkóznom.
Nem volt meglepő, persze hogy oda menekültem, ahova. A parkban voltam, az egyik fának döntve a hátam pihent az ölemben az aktuális romantikus novella, amit olvastam. Belefeledkeztem, elfelejtettem a világot magam körül és csak élveztem, hogy a szél játszik a bőrömön és viszi a hajam, míg én a képzeletbeli világomban vagyok és kikapcsolok. Tudom, gyáva dolog, hiszen ez lényegében csak annyit takar, hogy elmenekültem megint a problémáim elől, dehát ez vagyok én. Egy beszari alak, aki sokszor szeret a gondolataiba menekülni a való világ elől.
...
Bár még erre rá két napra sem voltam okosabb mit tegyek. Jelenleg az elkerülöm Harryt fázisban vagyok, míg ki nem találom mit csináljak vagy mondjak pontosan. Szerencsére nem vagyunk az a túlzottan tapadós barátok, de azért egyszer már füllentenem kellett mikor küldött egy üzenetet azzal kapcsolatban, hogy nincs-e kedvem csinálni valamit aznap délután.
Agh, lett volna, de mennyi. Úgy örültem volna neki, de azt hazudtam megbeszélésem van és nem érek rá. Szörnyen éreztem magam. A valóságban nem sok semmit csináltam. Otthon voltam vagy a Romban épp, és ennyi. Ha el is mentem még boltba is körbe pillantottam, nem figyel-e valaki. Nem volt kellemes. Nem is tudom mitől kellene féljek. Mármint tudom, hogy a rendőrség is benne van, de ezzel egyetemben nekem ne mondja meg senki, hogy normális az, ahogy Harry apja valahogy rájött, hogy jelen vagyok Harry életében. Biztosan nem egy rendőrtisztet állított rám és ez volt az, ami aggasztott. Muszáj leszek végre beszélni erről Harryvel, mert be fogok dilizni. Már nem tudom sokáig húzni.
A Romban voltam épp, mikor Harry nevével a kijelzőn megcsörrent a telefonom. Szerda este volt, Harry apja hétfőn ült le velem szembe a kávézóban. Épp kiadási papírokat töltöttem az egyik asztalnál a teraszon és már terveztem is volna abbahagyni, hiszen ahogy besötétedett a fény nem volt tökéletes az íráshoz már.
A lábam fel - le járt a padlón, miközben a kijelzőre bámultam. Muszáj felvennem, nem akarom, hogy azt érezze ellököm.
- Hallo?! - szóltam bele egy apró sóhajtás után. Közben a város fényein akadt meg a tekintetem velem szemben, és akaratlanul is elmosolyodtam amint meghallottam Harry mély rekedtes hangját.
- Azt hittem már fel sem veszed azután, hogy még le is ráztál a héten.
- Csak nem értem rá - ingattam a fejem, mintha látná. - Ne haragudj.
- Kárpótolhatsz - mondta, már csak a hanglejtéséből meg tudtam mondani, hogy sunyin mosolyog épp. Nekem is muszáj volt elmosolyodnom megint, nagyon megnehezíti ezt az elkerülés dolgot, szinte fizikai fájdalom nekem hidegebbnek lenni vele.
- Hm, mivel? - kérdeztem. Na ennyit a hidegségről, ebben a kérdésben a hanglejtésem pontosan kihívó volt és nem hideg.
- Hol vagy? Otthon?
- A Romban.
- Meddig? - faggatott tovább. Hű, de nyíltan érdeklődő. Ez egészen újdonság tőle, lehet előbb is meg kell volna próbálnom játékból hidegnek lenni vele és akkor már előbb így viselkedett volna.
- Már épp menni készültem haza mikor hívtál.
- Érted megyek.
- Kocsival vagyok – adtam az újabb rövid választ. Kezdett egészen furcsán hangzani ez a telefonbeszélgetés.
- Bébi, akkor is találkozni akarok veled.
Ezután a mondat után már tényleg határozott vigyor ült a számon. Tetszett, hogy látni akar, még ha ilyen burkoltan is kezd neki. Pontosan tudja, hogy lényegében a sarki kávézóba is kocsival járok, így egyértelmű volt, hogy valami ürügyet keresett mielőtt kimondta volna a valós célját.
Nem tudtam neki nemet mondani. Ez azt jelenti vagy felveszem vele szemben a fapofa külsőt, vagy ma kell elmondanom neki a dolgokat.
A fapofa külső könnyebb lenne, elméletben.
Gyakorlatban jobban átlát rajtam mint a saját szüleim, így egyértelmű mi fog következni.
Körülbelül tíz előtt fél órával léptem ki a hátsó ajtón. Harry fekete Mercedesének lámpája bevilágította a sötét parkolót, amikor bekanyarodott. Egy aprót sóhajtottam mág utoljára mielőtt elindultam volna, hogy megkerüljem a kocsit és beszálljak mellé.
Amint azt megtettem meglepetten hőköltem hátra és tapadtam az ülésbe, ahogy Harry elém hajolt és heves csókkal köszöntött. Kezdeti feszültségem hamar alább engedett és a hajába túrva viszonoztam kellemes csókját. Legyen szó lágy pusziról vagy kemény smárolásról, bizony Harry mindegyikben érti a dolgát. Pontosan tudja mikor lepjen meg leginkább és hogy csókoljon ahhoz, hogy azonnal bizseregni kezdjek tőle odalent.
- Szia – motyogta az ajkaimra, amire halvány mosoly akart terülni, viszont mintha hirtelen a szemébe nézve felrémlett volna az édesapja és a nyomás, ami rajtam volt egyből elszontyolított, még a bent tartott levegőt is hangosan engedtem ki. - Mi a baj? - ráncolta a szemöldökét. Na erről beszéltem, mondtam, hogy átlát rajtam.
- Semmi, vagyis.. majd elmondom - hajtottam le a fejem. Ő közben vissza ereszkedett az ülésébe, de a tekintetét még mindig rajtam tartotta.
- Megbántottalak valamivel?
- Mi? Dehogyis - kaptam rá a tekintetem miközben hevesen ingattam a fejem. Még csak az hiányozna, hogy ezt a helyzetet visszavetítés magára és azon aggódjon mit tett rosszat. - Csak nem itt akarom a kocsiban, majd nálad vagy nálam. Nekem mindegy hova megyünk - magyaráztam.
Szavaimra bólintott, s közben elkezdett vezetni és megfordulni a parkolóban. Én csak emésztettem magam közben, nem gondoltam hogy már a kocsiban lebukok. Legalább kihúzhattam volna egy ideig.
Miközben Harry vezetett kisebb csend volt a kocsiban, szerencsére szólt a zene, így az enyhítette valamelyest a feszültségem. Na meg az is enyhítette, hogy a tekintetem rendszerint megakadt rajta. Csak némán figyeltem először azt, ahogy keményen szorítja a kormányt. Aztán a tetoválásokkal teli karján végigfutott a szemem egyenesen a vállához majd a nyakához, mielőtt az arcára pillantottam volna. Az arccsontja éles volt és férfias, a haja kissé kócos, de középen volt elválasztva és roppant jól állt neki. Jobban tetszett rajta ez a hosszabb fazon, pedig már a rövid sem volt semmi mikor megismertem őt. Tekintete az úton pihent, de rám pillantott és olyan érzésem lett, mint amikor egy gyereket csínytevésen kapnak. Zavarba jöttem, de elmosolyodtam és legalább nem fordultam el egyből.
- Furán viselkedsz - jegyezte meg.
- Nem is - ráncoltam a szemöldököm, hiszen annyira nem voltam más, mint ahogy előadta.
- Nem mondhatnád el most amit akarsz? Ideges vagyok miatta - mondta őszintén. Jaj, olyan mintha a szívemet kalapáccsal ütné.
- Nincs kedved elmenni valahova? Van egy nyaralónk a parton két órára innen körülbelül, le ugorhatnánk - jött a spontán ötlet.
Ez annyira spontán volt, hogy eszembe sem jutott, csak ebben a pillanatban. Az tökéletes lenne, hiszen időt nyernék, hogy beszéljek Harrynek a dolgokról, plusz biztosra vehetném, hogy én és Harry is biztonságban vagyunk. Briliáns ötlet.
A kérdésemet hallva Harry összeráncolta a szemöldökét, mielőtt válaszolt volna.
- Felőlem, én ráérek - rántotta meg a vállát. - A hétvégén?
- Még most is mehetünk, csak fel kell vennem a kulcsot, meg bepakolni pár ruhát, sőt akkor az én kocsimmal is mehetnénk, mert én tudom hol van, úgyhogy vezetek én - hadartam össze vissza.
Hé, nyugi - nevetett halkan Harry, s közben a kezét odacsúsztatta a combomra. Láttam rajta, hogy aggodalom van a szemében és nem tudja pontosan hova tenni a viselkedésem, de nem tette szóvá. Valószínűleg inkább olvasni próbált engem, hogy magától rájöjjön. - Miért kell ennyire sietni?
- Szeretem a spontán dolgokat - rántottam meg a vállam. - És uncsi otthon egyedül, na meg így este a forgalom is kisebb - tettem hozzá.
Újra rám nézett az útról, viszont mostanra rajtam minden bizonnyal izgatottságot látott. Még természetesen mindig bennem volt a konkrét oka ennek az útnak, viszont ezzel egyetemben az igaz volt, hogy mennyire szeretem a spontán dolgokat, így az izgatottság felülkerekedett bennem az aggodalmon egy pillanatra.
- Oké, akkor menjünk most - bólintott egy halvány mosollyal.
Hm, szóval ő is szeret így meggondolatlanul cselekedni, ez tetszik benne. A hasamban egyből olyan érzés keletkezett, mint amikor gyerekként nyaralás előtti nap aludni mentem és tudtam, hogy másnap indulunk. Olyan izgatott voltam.
Legutóbb télen voltunk lent anyáékkal a nyaralóban, a part télen is gyönyörű, így az év minden szakaszán szeretünk lemenni néha. Viszont pasit még soha nem vittem oda, sőt rajtunk négyünkön kívül nem is járt még a családból sem ott senki, így különösen furcsa lesz a dolog, de hittem, hogy még mindig jobb ez, mint hogy most felmenjek hozzá és jópofizzak, vagy pedig szembenézzek a dolgokkal.
Így hát először visszamentünk a kocsimért a Romhoz, s míg én haza mentem összepakolni pár cuccot, addig Harry is úgy tett és megbeszéltük, hogy felveszem őt fél óra múlva a lakásánál és onnan mehetünk is.
A szekrényem előtt állva tudtam, hogy most ezt nem gondolhatom túl, így találomra tettem be többnyire kényelmes ruhákat, mellé pedig bikiniket, na meg pár fehérneműt. Talán egy két különlegesebb darabot is becsempésztem, csak a biztonság kedvéért. Sosem lehet tudni.
Ilyen gyorsan sem pakoltam még bőröndöt. Persze rohangáltam még pár kört a házban mielőtt becipzároztam volna, hiszen rendszerint eszembe jutott egy egy plusz dolog amire szükség lehet, de az időre pillantva leállítottam magam és távozni készültem. Arra gondosan figyeltem, hogy bezárjam a házat és bekapcsoljam a riasztót, bár ezen a környéken nehezen történne bármi. A lakóparkba befelé jövet kocsival kártya kell, hogy a sorompó felnyíljon. Gyalog pedig nehezen pakolná ki valaki a házat azelőtt, hogy a riasztó automatikusan rendőrt hívna.
Alig fél óra múlva már az autópályán voltam Harryvel magam mellett az anyósülésen. A rádióból a kedvenc zenéim szóltak és szinte mi voltunk csak egyedül az úton, néha kerültem csak ki egy egy lassabban haladó autót. Szerettem este vezetni, mindig nyugalmasabb ilyenkor és biztos vagyok benne, hogy az összes kocsi beltere hangulatosabb a fényekkel sötétben. Bár Harryével egyik sem ér fel igazán.
- Még nem volt olyan, hogy egy csaj elraboljon engem nyaralni az éjszaka közepén, de nem panaszkodom - nevetett halkan Harry.
Rásandítva láttam, hogy lezseren ül az anyósülésen egy nagyobb terpeszben, a fejét pedig az ablakon könyöklő kezével támasztja. Szavaira én is felnevettem.
- Én sem mentem még ennyire spontán sehova soha - néztem vissza az útra.
Már maga a gondolat miatt, hogy Harryvel kettesben fogok lenni néhány órára a várostól izgatottsággal töltött el. Szeretek időt tölteni vele akár mennyire is akarnám ezt tagadni, egy olyan oldalam mutatkozik olyankor, akit én sem ismerek annyira, hiszen a mindennapokban és korábban, rejtőzködött.
Féltem is persze, hiszen tudtam, hogy fájdalmat kell okoznom majd Harrynek az akaratom ellenére, de még mindig úgy vagyok vele inkább én vállalom ezt a kötelezettséget, minthogy az apja szívtelenül elé álljon valamikor. Őszintén remélem nem marad meg rossz emlékként majd benne ez a pár nap, akárhogy is alakul.