Majdnem éjfél volt már, mire minden egyes apró részletet elmeséltem Emmának, aki végighallgatott, néhol hozzáfűzött ezt-azt és lelki támaszt nyújtott nekem ezzel az Ezra dologgal kapcsolatban. Ő közben elmesélte, hogy Briannel milyen jól alakul kettőjük közt minden és hogy eleinte nem csak nekem, hanem senkinek nem szóltak az együttlétükről, mert titokban akarták tartani.
Szinte minden kérdésemre választ kaptam, és ugyan volt egy-két szavam ehhez a titkolózáshoz, de összességében próbáltam szupportív lenni a közös döntéseikkel kapcsolatban. Illetve mindezek tudatában reméltem, hogy Emma a jövőben Brian mellett rám is szán majd időt. Mert, azok alapján amit elmondott, Briannel rengeteg időt töltenek együtt. Ami részben megmagyarázza, hogy miért nem beszéltünk annyit mostanában.
Nem mondanám, hogy ez a találkozás nem töltött el örömmel, de Emma állapotát látva őszintén csodálkoztam milyen sokat gyógyult ilyen rövid idő alatt. Személy szerint ugyanis –nem egész egy hete– még kételkedtem abban, hogy egyáltalán túléli-e ezt az egészet. De még annak ellenére is, hogy több helyi hírportálon írtak a szörnyű balesetükről, attól tartok, túlreagáltam a dolgot. Meg amúgy is, ha Brian pár karcolással megúszta, Emma pedig két hét múlva már jöhet iskolába, akkor vagy nagyon szerencsések, vagy tényleg csak felfújta a dolgot a média.
~Másnap~
Az éjszakám szokás szerint olyan rémálom dúsra sikeredett, mint a legtöbb az elmúlt hónapban.
Álmomban többször is felébredtem és épp ezért, mikor hajnali félhat körül utoljára felriadtam, elhatároztam, hogy ezúttal már nem alszom vissza. Csakhogy ez nem jött össze. Sőt, öntudatlanul lenyomtam az ébresztőmet is. Mert mikor –szintén egy rémálomtól– ismét felriadva észrevettem, hogy a megszokottnál sokkal világosabb van odakint, rájöttem, hogy rohadtul elaludtam. Megint.
Ahogy ez tudatosult bennem, rá se akartam nézni az órára, de néhány perc értelmetlen forgolódás után túlnőtt rajtam a kíváncsiság. Majdnem dél volt, mikor felébredtem.
Az órarendemen láttam, hogy ma már csak az utolsó Mr. Moor féle törire érnék be. Szóval fogmosás közben röviden mérlegeltem mi értelme lenne bemenni erre az egy órára, de végül mégis felöltöztem és némi sminkelés után elindultam az iskolába.
Megírtam anyának, hogy elaludtam és megkértem, hogy írjon nekem igazolást. Mert, még ha csak egy töri maradt is a mai napra, legalább nem lesz majd bűntudatom, hogy még arra se mentem be.
~Az iskolában~
Ahogy beléptem az osztályba, rögtön megcsapott a változás szele annak láttán, hogy Vanessza és Zénó ültek Emma és az én helyemen. Jobban körülnézve pedig láttam, hogy senki nem ott ül ahol szokott.
Viki egyedül, az első padban az ajtó előtti padsorban duzzogott, Jessy középen az utolsó előtti sorban ült Lezly és Henry mellett, Hope az ablak felöl a második sorban Alex mellett. Matt-et ma se láttam semerre, Ezra pedig szintén egyedül ült az ajtó felöli padsorban, leghátul, keresztbe font karokkal. Szemmel láthatóan mérgesen.
"Hát itt meg mi történt?" kérdeztem közelebb lépve Vikihez, akiről másodszorra már azt is megállapítottam, hogy szintén elég paprikásan üldögél a padban.
"Ez az idióta történt!" mondta a kelleténél hangosabban, ahogy hüvelykujjával a háta mögé mutatott, pont oda, ahol épp Ezra ült "Na meg Matt." és ahogy ezt kimondta, Matthew bebattyogott az osztály ajtaján egy kanna vízzel a kezében.
Őt látva pedig annyira megörültem, hogy –kis túlzással– a nyakába ugrottam, melynek hatására majdnem eldobta a kannát és kilocsogtatta a vizet.
"Matt! Hát te élsz még?!" kérdeztem egy kacaj kíséretében, szorosan magamhoz ölelve a szőkésbarna hajú srácot.
"Blair, a vizem! Óvatosan már!" majd mikor látta, hogy nem öntötte ki, Matt enyhén szólva fellélegzett "Én is örülök, hogy látlak. És persze hogy élek, ez nem is kérdés. De nem akarok már megint a felmosóért szaladgálni." nyafogott.
"Hogy érted, hogy már megint?" kérdeztem "És mire kell ez neked?" néztem a kanna víz felé.
"Mert Roberts határozatlan időre kinevezett Ezrával kettőnket osztályfelelősöknek, és mert az előző szünetben Ezra már kiöntött egy ilyen kanna vizet. De ahhhh ne is beszéljünk erről! Tisztára felhúztam magam..." mondta szemmel láthatóan frusztráltan, amit így, az ő szájából elég ritkán hallott az ember "Inkább mondd, te hol voltál egész nap?" kérdezte egy kíváncsi tekintettel végignézve rajtam.
"Képzeld, elaludtam." mondtam egy zavart kacaj kíséretében "Pedig állítottam ébresztőt meg minden."
"Anyád! Milyen mázlista vagy! Ne tudd meg milyen világ volt itt reggel. Az ültetésről meg ne is beszéljünk... De mondjuk azt szerintem te is észrevetted." mondta kínjában.
"Ültetés?" kérdeztem komolyra fordítva a szót "Ugye most csak szórakozol velem?"
Nem volt csoda, hogy nem hittem a fülemnek, hisz még soha nem volt ültetés. Vagy legalább is nem Mr. Roberts által. Utoljára az előkészítő évben angolon ültünk tornasor szerinti sorrendben, mert páran nem látták a táblát. De akkor is csak arra az egy órára ültünk át minden alkalommal, és akkor se volt kötelező.
"Nem, ez halál komoly. Roberts azt mondta, hogy büntetésből év végéig így fogunk ülni."
"De mert? Mit csináltatok?"
"Semmit!" vágta rá "Eskü nem csináltunk semmit!" hadarta, mire Viki közbeszólt.
"Ezra szokás szerint hozta a formáját." kezdte "Te meg a faszért szóltál bele!" fordult Matt felé.
"Csak elmeséltem egy történetet. Ami mellesleg, még kapcsolódott is a témához. És egyébként meg te védted Ezrát!"
"Jó, de megbántam!" siránkozott a barna hajú lány.
"Hát arról nem én tehetek! Ez ugyanannyira a te hibád mint amennyire a miénk." felelte Matthew, mire Viki sóhajtott egyet.
Ezt hallgatva már szörnyen furdalt a kíváncsiság, és egy pillanatra elgondolkodtatott a kérdés, hogy miért mindig akkor történnek ilyenek, mikor nem vagyok itt? De ezzel persze nem tudtam mit csinálni...azt leszámítva, hogy máskor próbálhatnék nem elaludni.
"Mondjátok már el mi történt!?" kérleltem a kelleténél valamivel hangosabban.
A kérdésem hallatán Matt és Viki tekintete összeakadt, és néhány 'mondd csak' 'mondd inkább te' gesztust követően Viki megrázta a fejét egy amolyan 'hát én nem hiszlek el' nézéssel az arcán, mielőtt felém fordult és beszédre nyitotta a száját.
"Mr. Roberts épp a dogákat osztotta, mikor Ingridnek vérezni kezdett az orra és Ezrának meg ilyen vér fóbiája van. Tudod. Ezért megkérdezte, hogy kimehet-e levegőzni. De Roberts azt mondta, hogy nem. Én meg voltam olyan hülye, hogy megszólaltam és azt mertem mondani, hogy ez igazságtalan. Elmondtam, hogy Ezrának van ez a fóbiája és hogy a fóbiákat komolyan kell venni. De erre Roberts kinevetett minket és azt mondta, hogy nem hisz nekünk. Matt meg erre fogta magát és elkezdte mesélni, hogy hát Mr. Roberts meg fél a pókoktól, mert mikor ő segített neki elvinni a könyveket a matekszertárba és Mr. Roberts meglátott egy pókot az ajtón, a tanár úr eldobott mindent a kezéből és nem csak hogy elrohant, de még a pókot is Mattnek kellett leütnie."
"Hát ez azért nem egészen így történt, de-" kezdte Matt, de Viki félbeszakította.
"De ez a lényeg."
Akármi is legyen a következménye a történteknek, ezen egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni.
"Ez most komoly?" kérdeztem, a tanár urat ismerve, némi kétellyel a hangomban, ahogy Matt felé fordultam "A hírhedt Mr. Roberts fél a pókoktól?"
"Esküszöm nektek! A mái napig a fülemben cseng ahogy felkiáltott, mikor meglátta azt az icuri-picuri pókot. Tudjátok hogy megijesztett? Nem normális ez az ember." mondta Matthew "Tisztára mint aki bipoláris vagy nem is tudom." és habár ez még részéről is elég erős túlzás volt ugyan, teljesen meg tudtam érteni amit ezzel akart mondani.
"De nem értem, most ezért ültetett el mindenkit?" kérdeztem.
"Nem." mondta Viki "Hanem azért, mert mindezek után Ezra még...mit is mondott? Hogy 'milyen gáz ez'?" kérdezte Matt felé pillantva "Vagy valami hasonlót."
"Csak azt mondta, hogy cringe." válaszolta Matt egy rövid mosollyal az arcán.
"Ezen csak ne mosolyogj! Emiatt kell majd egész évben itt ülnöm!" mondta Viki sértődötten.
"Pedig úgy emlékszem te is nevettél ennek hallatán." húzta fel bal szemöldökét Matt "De amúgy meg ez van, Viki, ezzel már nem tudunk mit csinálni. Tudod, hogy Roberts amúgy is akkor ültetett volna el minket amikor csak kedve támad. Szóval nem kéne mindet Ezrára fognunk."
"Jó, de akkor is! Ez tök elbaszta a kedvem. Egész évre." mondta, majd kissé elszontyolodva elővette a telefonját és írni kezdett valakinek.
"Nézd a jó oldalát, legalább padtársak lettünk." tette hozzá Matt, majd elindult az osztály végébe, az öntözendő virágok felé.
Ekkor azonban egy égető kérdés fogalmazódott meg a fejemben.
"És amúgy én most hol ülök?" kérdeztem, Viki felé fordulva, aki a kérdésem hallatán egy pillanatra felnézett a telefonjáról és végül egyetlen szócskával válaszolt.
"Cringe..."
—————————————
Kedves olvasók!🤍
Első sorban el szeretném mondani, hogy ezt a részt se nem ilyen rövidre, se nem ilyen késeire terveztem. De mivel az elmúlt hetekben (hónapokban) egyáltalán nem tudtam ezt a történetet írni, úgy gondoltam a már meglévő rövid rész értelmezhető felét (ami úgy kb ennyi) felrakom és röviden elmondom amit jópár hete el kellett volna mondanom ahelyett, hogy szótlanul itt hagytalak titeket a folytatás reményében.
Elég sok mondanivalóm van, de megpróbálom röviden összefoglalni. Szóval mint tudjátok, van ez a könyvem (Fogaid Nyoma) amit majd 2027 nyarán tervezek kiadatni. Több okból ilyen távoli az időpont, melyeknek az egyike, hogy ezelőtt még két másik történetet is meg szeretnék írni, amiből az egyiknek elég égetően most jött el az ideje. Csakhogy én erre egyáltalán nem számítottam és ez jelenleg nagyon rosszkor/rosszul jött ki, de kaptam egy olyan lehetőség amivel vagy él az ember vagy nem.
Lényeg ami lényeg, idén október végéig meg kell írnom egy egész könyvet. Méghozzá nem is akármilyet, hanem az összes általam kitalált történet közül a valaha volt legvadabb, legösszetettebb, legfantasybb történtet. (Ami amúgy ennek a Fogaid Nyoma könyvnek a világát is megalapozza ugyan, de egy kicsit...távolabb játszódik mind időben, mind térben.) Mindezt az egyéb napi elfoglaltságaim (egyetem, család, barátok, freelance meló, meg a kis mental disorder amit az elmúlt időszakban szedtem össze) mellett.
Ahogy azt tudhatjátok, nekem eddig az írás csak amolyan hobbi szintű elfoglaltság volt és sokszor 2-3 hónap alatt írtam 3000-4000 szót amivel egyébként tök jól el is volt a kis lelkem, de most a maradék kb 6 hónap alatt kell még úgy 50-70szer ennyit írnom ami kicsit ehh soknak tűnik😅 de nem lehetetlen.
Szóval még ha ez most azt is jelenti, hogy egy darabig (amíg a másik könyvemet be nem fejezem) nem lesz rész, a történet mindenképp folytatódik és ha eddig tetszett, akkor garantálom, hogy a könyv hátralévő része se okoz majd csalódást.🤍
Páran már tudtok/tudtatok erről és eléggé meglepett, hogy mennyien érdeklődtök a másik történet után is, (holott az angolul van/lesz) szóval ha erre továbbra is van igény, akkor majd a könyv megjelenését követően tájékoztatlak titeket.
U.I.: Volt olyan kérés, hogy csináljak valami oldalt (viszont ezt őszintén nem nagyon szeretnék😅 mint tudjátok, nincs se instám se facebookom és nem vagyok túl oda a közösségi oldalakért) de ha ez akármit is "kompenzál" van egy privát tiktokom a kishúgom jóvoltából 😂 amit majd átállítok nem privátra...ha rájövök hogy kell😅🤣 szóval akit ez érdekel annak @gameghost9999
(Itt lesz majd sűrűbben infó a könyv/könyvek megjelenésével kapcsolatban is.)
A kérdésekre, természetesen, amint tudok válaszolok.🤍
Na de addig is, a legjobbakat!
Üdv.: G.G.