"Egyik pillanatban azt hiszed hogy az igaz szerelem elkezdődött, majd a másikban felrobban mint egy bomba."
-...Csak annyi hogy egy fotós lefényképezett engem és Charlotteot a bulin ahogy a nyakamba van...és..-mondja halkan.
-És? Luke mondd már.-mondom kissé mérgesen. Az igazság az hogy nem biztos hogy hallani akarom mi történt az 'és' után..
-Charlotte meg akart csókolni de elfordítottam a fejemet és így a szám szélére ment. De úgy is le vagyunk fényképezve..plusz a kép megjelent a mai újságokban.-míg felfogom az előbb hallottakat nagy levegőt veszek, és próbálok nem megint könnyezni.
-Ennyi. De figyelj, ez semmiség. Egy alaptalan pletyka aminek csak Charlotte örül.-mondja biztatóan Luke. A gond az, hogy nekem ez nem jut el a tudatomig, csak az előbbi mondatokat hallom újra és újra. -Holnapra már máson csámcsognak az emberek. Az ilyen lapoknak nem lehet elhinni semmit.-folytatja halkan, hogy engem néz.
-Audrey, mondj valamit.-szól óvatosan Luke.
-Mit? Mit kellene mondanom?-emelem magasba a kezemet.
-Azt, hogy legalább te nem törődsz ezzel a szarsággal.
-Akkor jobb lesz? Luke..elkönyvelték az emberek hogy együtt vagytok, legalább is hogy kavartok. Ez ellen nincs nagyon mit tenni. Az egy dolog hogy én tudom valójában mi történt. De a többiek nem! És hiába nem érdekel mások véleménye ez akkor is így van. Ők így tudják.-mondom hangosan, és érzem hogy könnybe lábad a szemem. Felállok a hintáról majd a ház felé igyekszem. Utálom ha sírni látnak, és utálom hogy egy ilyen dolog miatt sírok. Egyáltalán..utálom hogy sírok. Elegem van. Nem voltam én ilyen régen. Francba is, meg kell erősödnöm. A teraszajtóból visszanézek gyorsan Lukera, majd kinyitom az ajtót és a szobámba sietek. Még jó hogy a fiúknál a hangulat a maxon van, erről a hangzavar árulkodik. Így észre sem vették hogy bejöttem. A lépcsőt homályosan láttam a könnyektől, amiknek még nem engedtem utat. Viszont ahogy magamra csuktam a szobám ajtaját, változott a helyzet. Leültem az ágyra és akkor jöttem rá hogy a kabátja még mindig rajtam van. Gyorsan megtöröltem a szemem. Nem hiszem el hogy mikor már majdnem egyenesbe jöttek a dolgok elcsesződik minden egy ilyennel. Egy rohadt fényképpel, meg egy cikkel. Ez annyira közhelyes, hogy az már fáj. Hány kapcsolat is ment tönkre egy ilyen újságcikk miatt? Számát sem tudom. Olyan mintha egy kibaszott tini drámába lennék, és semerre sincs az 'exit'. Megálljt parancsoltam a könnyeimnek, bár nem ment könnyen...A szemeim égtek. Csodás. Ültem az ágyamon mint egy szerencsétlen..várjunk. Ja, az is vagyok. Holnaptól azzal lesz tele minden hogy 'A 5 Seconds Of Summer tagja, Luke Hemmings végre együtt van a híres Charlotte Robinsonnal, akivel nem sokára közös turnéra indulnak.' Vagy valami hasonló szöveg. Kiráz a hideg. Ezentúl folyton együtt fognak lógni mindenhol, én meg megint maradok itt. A szürkeségbe, ahol mindig is lenni szoktam. Megszokott. Csak..francba! Azért még is jó lett volna végre kikerülni innen. Lukeal sikerült is. Nos, majdnem. Már cseszhetem. Tudom, nem a világ vége. Már akinek...mert én olyan vagyok hogy akit megszeretek vagy megkedvelek akkor azért bármit megteszek, a tűzbe is utána megyek, vagy épp kiállok a képből ha az kell a másik boldogságához. Ehhez értek csak. És mások is ahhoz értenek a legjobban, hogy hogy csesszenek ki velem. Persze nem volt szándékos, és Luke el is mondta hogy elfordult mikor Charlotte meg akarta csókolni. Ez az egész hülyén jött ki. De mégis mit tehetnék?! Semmit. Ezt utálom. Mikor tehetetlen vagyok. Baromi rossz érzés. Eldöntöttem, nem roskadok magamba. A tükörhöz sétáltam ami rossz ötlet volt. Még az a minimális smink is úgy szét folyt az arcomon, hogy az már művészet. Egy vattával letöröltem, és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Elég gyengén sikerült, nem hihető. De ha lemegyek az lesz. Megráztam magamat, és ajtót nyitottam, ahol majdnem Alanah esett be. Ah, nem kérdés mit csinált.
-Mióta állsz itt?-kérdezem felvont szemöldökkel.
-Most jöttem csak fel.-nézelődik.
-Ugye tudod, hogy még mindig szörnyen hazudsz?-forgatom a szemem.
-Jó. Úgy öt perce. Csak láttam hogy nem vagy kint, és Luke is lelépett. Furcsa volt a dolog.-mondta. Oké, kicsit sziven ütött hogy hazament.-Plusz, hallgattam hogy szipogsz-e.-néz furcsán.
-Nem szipogtam, és nyugi. Nem nagy ügy, majd elmesélem mi volt.-erőltetem meg magam hogy mosolyogjak. Na, egész szép munka!
-Oké, de csiszolhatnál még ezen a boldog vagyok mosolyon..-nevet kissé kínosan.-Én átlátok rajta.
-Haha, nem hiszem.-indulok a lépcső felé. Lent még mindig hangzavar, és fifázás megy ezerrel. Azt sem tudom hány óra, de tuti van vagy éjjel kettő. Sok volt már ez nekem egy napba. A park, a srácok, majd ez. Ne értsen félre senki, imádom hogy itt vannak, de sok most ez az egész nekem. Szinte egyszerre történt minden. Leérve a nappaliba felöltöttem azt a tuti biztos mosolyt, hogy egy színész se mondta volna meg igazi-e vagy sem.
-Audrey! Mi a helyzet, történt valami?-kérdezi Ash aranyosan.
-Nincsen semmi, miért?-tudtam mire érti..de Charlotte előtt nem mondok semmit. Max azt hogy 'menjen a francba', de arra gondolom senki nem kíváncsi. És ha beolvasnák neki még nekem lenne lelkiismeret furdalásom amiért megtettem. Hülye logika...de ez van.
-Csak mert Luke bejött, elköszönt és azt se mondta hova megy.-folytatja Calum aki úgy ül Alanah mellett, mint akik mindjárt smárolnak. Na, ha ezt kell néznem tényleg leütöm saját magamat. Nem azért mert nem örülnék neki hogy egymásra találtak, hanem mert még egy esemény nem férne bele a napba. Vagyis..már másnap van de érti mindenki.
-Nem tudom, én bejöttem az udvarról, és ennyi.-mondom a meglehetősen gyenge magyarázatomat. Bravó Audrey, ennél átlátszóbb nem is lehetne!-korhol a tudatalattim.
-Értem.-bólogat Ash. Gondolom sejti hogy valami nincs rendben.-Hát, mi lassan megyünk szerintem.-int a srácoknak, akik felállnak egy pillanat alatt. Vagyis..Calum csak próbál. Alanah végül feltápászkodik, és magával húzza Calt is, aki nem engedi el a kezét. Távoli szemlélőként meg kell dícsérnem magamat. Jó, hogy ott hagytam őket a konyhában. A srácok az ajtó felé igyekeznek, megölelik Charlottot majd hozzám is odajön Ash és Michael. Elköszönök tőlük, majd intek Calumnak aki dob egy puszit. Elnevetem magamat, legyintek és a konyhába sétálok. A két fiú már az ajtón kívül van, mikor Alanah és Calum még mindig egymással szemben állnak, és vagy romantikusan bambulják egymást vagy beszélgetnek. Nehéz kivenni méterekről úgy hogy a konyhapultba rejtőztem szinte. A seggem majd' az egyik szekrényben van. Kínos..na mindegy. Alanah elneveti magát valamin, mire Calum hirtelen az összekulcsolt kezüknél fogva ránt rajta egy aprót, és a száját Alanah szájára tapasztja. Véééégre!-kiabálok magamban, és szaltózok vagy tizet. A csók után egymásra mosolyognak, majd Cal kilép az ajtón intve egyet barátnőmnek. Mikor Calum már az ajtón kívül van megfordul, és a konyhába jön ahol én éppen aktívan tevékenykedem..nem tudom mit csinálok de azt nagyon. Egy tányért veszek a kezembe, és pakolászok össze vissza.
-Na, mi a helyzet?-kérdezem mintha semmit nem láttam volna.
-Ó, semmi, drága egyetlen legjobb barátnőm.-motyogja. Oké, ez az a bizonyos köd ami amúgy tök hülyeség és nem létezik..csak nála.
-Szóval volt valami..-mondom majd húzogatni kezdem a szemöldököm. Alanah elneveti magát, majd követem a példáját.
-Az történt..hogy megcsókolt.-mondja fülig érő szájjal.
-Na, végre!-rohanok oda hozzá és ölelem meg.-Te buta, mondtam hogy bejössz neki!-mosolygok.
-Ajh, el se hiszed milyen jó volt!-áradozik.
-Oké, nekem ennyi infó elég volt, nem érdekel a nyálcserétek további folyamata.-mondom komolyan.-Csak viccelek! Mesélj már! Mindent fogóval kell kiszedni belőled?-kérdezem.
-Hát, ott álltunk az ajtóban, fogta a kezem és dumáltunk. Aztán odahúzott magához és megcsókolt. Utána meg elköszönt azzal, hogy holnap keres.-mondja, és látszik rajta hogy eszméletlen boldog.
-Örülök nektek.-mosolygok, és a fürdőbe indulok. Lemosom az arcomat, átveszem a pizsamámat, és visszamegyek.
-Na, és mesélj te. Veletek mi volt?-kérdezi aggódva.
-Semmi, nem nagy ügy. Csak nem lesz olyan hogy 'mi'. Nem rontom el az estét ezzel. Reggel is ráér elmondani.-indulok fel.
-Aud! Ne már! Mondd el, nem rontasz el semmit!-kéri barátnőm.-Elmondhatsz mindent nekem.
-Tudom..-leülünk az ágyra egymással szembe, majd egy nagy levegővel belekezdek.-Szóval az van hogy Lukeot lefényképezték a buli estéjén Charlottal amint ölelkeznek, és Charlotte szájra puszit ad Lukenak.-mondom gyorsan.
-Mi?-lepődik meg barátnőm.-Luke megcsókolta?!-kérdezi mérgesen.
-Nem..vagyis elmesélte. Azt mondta hogy Charlotte meg akarta csókolni de elfordította a fejét, így a szája szélére ment. De a fotós akkor kapta le őket. És ez ma megjelent egy újságban, egy cikkel ami Luke szerint szemét, és ne foglalkozzak vele.-adom a válszt.
-Akkor nem is kell.-mondja barátnőm.-Hidd el, Luke nem hiszem hogy olyan. Látszik rajta mikor rád néz hogy tetszel neki!-biztat. Ez egy apró mosolyt csal az arcomra, de az amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt. -Fel kéne hívnod, hogy ezt alaposabban átbeszéljétek.-adja a tanácsot.
-Dehát nincs köztünk semmi! Plusz, utálom hogy egy ilyen közhelyes hülyeség miatt van ez az egész.-legyintek.
-Pont azért kéne beszélnetek.-adja a kezembe a telefont.
-Oké...bár fogalmam sincs mit mondjak, de oké.-motyogom miközben a számát keresem a névjegyzékben. Rámegyek a hívás gombra, és várok. Már a hatodik csöngés, és semmi. A telefon kisípol, és foglaltat jelez. Kinyomott. Leejtem a telefont a kezemből, az pedig a földön landol.-Kinyomott.-mondom Alanahnak.
-Mi? Dehogyis! Biztos félre nyomta. Mindjárt hív, figyeld meg!-reménykedik helyettem is.
-Nem fog! Tudom...én inkább alszok. Sok volt ennyi minden egy napra.-húzom magamra a takarót.
-Én azért megpróbálná-kezd bele.
-Alanah! Hagyjuk. Aludj inkább te is mielőtt holnap Calum érted jön és úgy nézel majd ki mint aki egy hete nem aludt.-mondom, majd lekapcsolom a lámpát, és próbálok elaludni.
Valami villogásra, és rezgésre ébredek. Kinyitom a szememet, és meglepetten tapasztalom, hogy még mindig sötét van. Az órámra nézek. Öt óra van. Felveszem a telefonomat az éjjeli szekrényről, és megnézem ki hívott ilyenkor. Biztos valamelyik idióta haver szórakozik. De a hívásnapló Luke nevét mutatja, kétszer. Felülök az ágyon, és kimegyek az erkélyre. A visszahívásra megyek, és két csöngés után Luke szól bele.
-Szia Audrey!-hangja gyengéd, de nem nyugodt.
-Szia Luke.-köszönök. Megkönnyebbülök, hogy hallom a hangját.
-Minden rendben?-kérdezi.
-Persze. Aha.-motyogok röviden.
-Ne haragudj hogy felkeltettelek, de beszélnünk kéne. Szeretnék mondani valamit.-kezd bele, és olyan aranyos a hangja hogy a hidegben kint állva mégsem fázom.
-Luke, ne fújd fel ennyire a dolgokat, ez nem a világ vége. Ne aggódj.-nyugtatom meg, érzem hogy ideges.
-Biztos?
-Igen, nyugi. Majd megbeszéljük.-mondom nyugodt hangon, szinte már suttogok.-Menj és aludd ki magad.
-Oké, jóéjt.-mondja.
-Aludj jól.-suttogom, és bontom a vonalat. A lassan eltűnő holdat nézem, és arra gondolok bárcsak most ott lehetnék vele, hogy megöleljem.