2019. augusztus vége
Boldogan és kipihinten ébredtem a nyaralás utolsó előtti reggelén, annak ellenére, hogy nem magamtól keltem.
Tekintetemmel a redőnyt babráló Landot kerestem, aki zavartan fordult felém, ahogy meghallotta, hogy már ébren vagyok.
- Próbáltalak nem felkelteni, de nem találom a nadrágom. - nevette el magát.
- És ezért úgy döntöttél, hogy az összes reggeli napfényt beárasztod a szobába, ahelyett, hogy mondjuk vakuval keresnéd, mint minden normális ember?
- Aha, pont így gondoltam. - vont vállat.
- Inkább gyere vissza mellém! - nyújtottam felé a karomat - Az a nadrág megvár. - futott végig a tekintetem az alsóján, és csupasz lábain.
- Le kéne mennem edzeni. - húzta el a száját.
- Nem, nem kéne. Lando, még nyaralsz! Ez az utolsó teljes napunk itt, és amúgy is azt ígérted, hogy pihenés lesz. Ehhez képest már hat napja megállás nélkül edzünk. Látod a karom? - feszítettem be az izmot - Nem is tudtam, hogy van nekem ilyenem. - nevettem fel.
- Oh, pedig nagyon cuki kis izmod van. - mászott vissza az ágyba.
- Na mintha neked sokkal nagyobb lenne! - vezettem ujjaimat a karjára, mire akaratlanul is befeszített - Hmm, van itt valami, de nem az igazi. - húztam az agyát.
- Ne sérts meg, Lily! - tette szívére drámaian a kezét.
- Eszemben se volt. Imádom a karodat. - mondtam ki meggondolatlanul.
- Én is a tiédet. - mosolygott rám, mire megkönnyebbülten sóhajtottam.
Még most se tudtam biztosra, hogy miként reagál majd egy-egy elszólásomra.
- Mi lenne, ha átölelnél azokkal az imádnivaló karokkal? - kértem, és közelebb húzódtam hozzá.
Szoros ölelésébe vont, és úgy bújtam hozzá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Ez volt a negyedik együtt töltött éjszakánk, és ahhoz képest, hogy az elsőnél szinte hozzám se mert érni, az elmúlt éjjel konkrétan rámmászott. Egy pillanatra se engedett el, csak akkor mikor felébredt megkeresni a nadrágját. Ami persze hülye ötlet volt, mert úgyse hagytam volna edzeni. Lesz arra még ideje bőven.
Végtelen nyugalom töltött el, ahogy az elmúlt két hétre gondoltam, amíg itt voltunk a nyaralóban.
Úgy jöttem ide, hogy lesz ami lesz, nem erőltetek semmit, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy Lando és én nem lehetünk sem barátok, sem pedig szimpla ismerősök. Az első pillanatban, amikor megláttuk egymást, kipattant valami szikra, ami az elmúlt napokban kész tűzzé nőtte ki magát. Úgy vonzott, mint egy mágnes, és egyetlen percet se akartam nélküle tölteni.
Akárhányszor jutott eszembe a tény, hogy decemberig alig fogjuk egymást látni, a szívem mindig egy kicsit meghasadt. Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, és nem is akartam, de abban biztos voltam, hogy hűséges maradok a fiúhoz, és várni fogom haza minden egyes futam után.
Reméltem, hogy ő is ugyanígy képzelte el a közeljövőt.
- Min gondolkodsz? - simította meg az arcom - Nagyon elmerültél valahol. - nevetett fel halványan, ujjai közé fogva egy hajtincsem.
- Ja, semmiség... - legyintettem - Csak fura, hogy ez az utolsó napunk itt. Holnaptól visszatérünk a szürke hétköznapokba.
- Ne is emlékeztess rá, délután egy csomó unalmas megbeszélésen kell részt vennem. - szenvedett már előre - Tereld el a gondolataimat! - nézett a szemembe.
- Biztosan? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem akarok ma semmi másra figyelni, csak rád.
Kijelentésétől nagyot dobbant a szívem, és még szorosabban bújtam hozzá.
Minden egyes mondatával képes volt elérni, hogy egyre inkább beleszeressek.
- Mit szeretnél csinálni? - motyogtam a pólójába.
- Először is egy jó reggelit. Tojásrántotta, bacon, pirítós... Egy finom tea.
- Hmm, egész jól hangzik. - hunytam le a szemem.
- Hé, vissza ne aludj! - bökött oldalba, mire kitört belőlem a nevetés.
- Ne már Lando, még csak fél kilenc van!
- Már így is épphogy késő van. Túl rövid a nap ahhoz, hogy itt heverésszünk.
- Nekem megfelel az egész napos heverészés. - vontam vállat - Addig amíg veled vagyok. - néztem fel a szemeire.
- Na jó, ha így nézel rám, akkor nem tudok nemet mondani. - vigyorodott el, és gyors puszit nyomott ajkaimra - Kapsz egy fél órát! De aztán tényleg csináljunk reggelit, mert szörnyen éhes vagyok!
- Megkapod azt a reggelit, ne aggódj! - nevettem.
Egy gyors zuhanyt követve már a konyhában sütöttem a tojást, miközben Lando a pirítóba pakolta be a kenyereket. Egész jól ment neki, egyet se égetett oda, szerencsére legalább a pirítót megtanulta használni.
A tea is elkészült, miközben nekiláttunk elfogyasztani az elkészített reggelit. Egy ideig ez lesz az utolsó, hogy ilyen nyugalomban falatozhatunk együtt.
- Mit szólnál, ha sétálnánk egyet az erdőben? - kortyoltam bele a teába.
- Megint az erdő? - szaladt össze a szemöldöke - Az elsőre se volt jó ötlet.
- Jó, de most el sem engedem a kezedet, nehogy elveszítsük egymást.
- Mm, mi lenne, ha inkább maradnánk bent, és megnéznénk egy filmet?
- A Niki Laudásat, amit ígértél?
- Akár azt is, ha kíváncsi vagy rá. De figyelmeztetlek, ha egyszer megnézed azt a filmet, végérvényesen is szerelembe fogsz esni az F1-el.
- Miért is ne? Már amúgy is kezdem megkedvelni a sportot. - vontam vállat.
- Tetszik ez a hozzáállás. - vigyorgott - Ma se sminkeltél. Feltűnt ám. - váltott témát.
- Ma valahogy jól érzem magam a bőrömben. - mosolyogtam.
- Jól áll, amikor boldog vagy. - nézett a szemembe - Azt is észrevettem, hogy csak akkor volt rajtad smink, amikor ebédelni mentünk.
- Csak csinos akartam lenni. Tetszeni neked. - mondtam szerényen.
- Te pontosan így tetszel nekem, ahogy most vagy. - nyúlt a kezem felé, és összekulcsolta ujjainkat.
- Cuki vagy, hogy ezt mondod.
- Őszinte vagyok. - vigyorgott.
Az egész napot kettesben töltöttük, távol a világ összes hírétől, bajától és zajától. Jól esett Lando ölelésében végignézni a filmet, és igaza lett, végérvényesen is megszerettem a sportot, amit űz.
Ebédre kínait rendeltünk, mert nekem nem volt kedvem főzni, a fiú pedig inkább meg se próbált alkotni valamit. Délután azonban kedvet kaptam hozzá, hogy süssek valami süteményt, így a nyaralóban talált hozzávalókból összedobtam egy tálca muffint. Lando persze ellenkezett, hogy ő márpedig nem eszik cukrot a verseny előtt pár nappal, mert formában kell lennie, de aztán mégse tudott ellenállni a csokis finomságnak.
Rengeteget nevettünk, csókolóztunk a ház minden pontján, mert az szerinte milyen poén, és még közös képeket is készítettünk, hogy egyikünk se felejtse el ezt az együtt töltött két hetet. Ezek voltak azok a képek, amik sose láthattak napvilágot, vagy ha igen, annak közös döntésnek kellett lennie.
És mi ketten úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat.
- Te vagy a legnagyobb titkom. - súgta a fülembe a kertben ücsörögve.
Már kezdett sötétedni, ahogy a sűrű esőfelhők ellepték az eget koraeste.
- Sose titkoltam még pasit. - pillantottam le összekulcsolt kezeinkre.
- Hidd el, nem kérném ezt tőled, ha nem féltenélek!
- Persze, teljesen megértelek. Bízhatok abban, hogy nem kerül a képbe másik lány? Annak ellenére, hogy... Tudod, nem hivatalos, ami köztünk van. - mondtam feszengve.
Bíztam a fiúban, azonban tőle akartam hallani, hogy semmilyen másik lány nem érdekli.
- Nem kell aggódnod emiatt. Mindenki úgy tudja, hogy mivel ez az első évem az F1-ben, csak és kizárólag a karrieremre koncentrálok. Ami igaz is, de közben megismertelek téged, és marhára nem akarlak elengedni.
- Olyan jó, hogy ezt mondod.
- De ugyanezt tőled is kérdezhetném. Attól még mert a randizós fázisban vagyunk, szeretném, ha én lennék az egyetlen.
- Csakis te vagy. Te vagy nekem az egyetlen. - mosolyogtam rá.
- Reméltem, hogy ezt mondod. - nevetett fel halványan, és közelebb húzódva hozzám, lágy csókot hintett ajkaimra.
Szorosan átöleltem a kinti padon ücsörögve, ahogy ajkaink újra és újra felfedezték egymást.
Ki tudna ezzel betelni?
Még mindig csókolóztunk, amikor megéreztem a hideg esőcseppeket a karomon. Egyre több csepp jelent meg a pólónkon, és Landotól elszakadva kezdtem el rohanni a ház felé.
- Lily! - ragadta meg a kezem, és maga felé fordított a kert közepén - Ezt mindig is ki akartam próbálni. - mondta, és újra ajkaimra hajolt a zuhogó esőben.
Nevetve húzódtam el tőle, ahogy véget ért az első esős csókunk.
- Egyre jobban szakad, be kéne mennünk, mert megfázol. - töröltem le pár csepp esőt az arcáról, de rögtön újra megjelentek rajta a cseppek - Nem venném a lelkemre, ha náthásan mennél Spa-ba.
- Csak még egy dolog! - kapott fel az ölébe, lábaimat a dereka köré fonva.
- Állandóan meglepsz, Norris. - néztem le csillogó szemeire.
- Ez volt a célom. - csókolt meg újra, és elindult velem együtt a ház felé.
Az üvegajtón belépve, leengedett az öléből, és kíváncsian nézett a szemembe.
- Mire gondolsz most? - kérdeztem tőle szórakozottan.
- Arra, hogy táncolni kellett volna az esőben.
- Kizárt dolog, hogy visszamenjek, nézd már meg, milyen ítéletidő van. - mutattam az udvarra nevetve, ahol szinte zuhatagként szakadt az eső.
- És ha itt bent táncolnánk? - sandított rám.
- Mióta vagy te ilyen romantikus lélek? - fontam a nyaka köré a karjaim.
- Szerintem mindig is az voltam.
- Nem tudok táncolni. - suttogtam.
- Nem baj, én se. - súgta vissza.
- De én nem is szeretek táncolni. - mondtam kínosan - Ráadásul tiszta víz vagyok.
- Ez nem zavart múltkor a zuhanyban. - kacsintott.
- Mert ott nem volt rajtam ruha. - súgtam.
- Oké oké, ha nem, hát nem! - tette fel a kezeit - Megyek átöltözni, ha szeretnél, csatlakozz! - indult el az emelet felé.
- Hogy mi? - meredtem utána nevetve, és lassú léptekkel elindultam a lépcső felé.
Az eddigi legromantikusabb vacsorámban volt részem az utolsó esténken. Semmi pucc, semmi giccs, csak ő és én, és ez volt a legfontosabb azon az estén.
Amíg az eső áztatta ruháinkat pakoltam a mosógépbe, addig Lando előkészítette az eddigi legváratlanabb tervét.
- Lily! Le tudnál jönni kicsit? - kiabált fel az emeletre.
- Persze, egy pillanat! - kiáltottam vissza, és gyors mozdulatokkal összekötöttem a frissen szárított hajam egy laza copfba.
A lépcsőn leérve Landoval, és a kezében egy szál rózsával találtam szembe magam.
- Te meg mit csinálsz? - kaptam a szám elé a kezem döbbenetemben.
- Azt akartam, hogy sokáig emlékezz erre az estére, mert nem nagyon fogok tudni ilyet összehozni a következő hónapokban. Ez a tiéd. - nyújtotta felém a virágot, amit elfogadva rögtön a nyakába borultam.
- Honnan szereztél te rózsát ilyenkor? - nevettem a pólójába.
- Az hadd legyen az én titkom. Készítettem vacsorát is. - mondta, mire gyanakodva húzódtam el tőle.
- Nagyon remélem, hogy valami szendvicset, amit nem tudsz elrontani. - nevettem el magam.
- Megmelegítettem a mikróban, ami ebédről maradt. - nevetett ő is.
- Nagyon helyes! Együk is meg, mielőtt kihűl! - ragadtam meg a kezét, és húzni kezdtem a konyha felé.
- Igyekeztem szépen teríteni. - szólalt meg a konyhába belépve.
- Nagyon cuki vagy! - pusziltam meg gyorsan, és leültem a szokásos helyemre, a rózsát a tányér mellé helyezett vázába rakva.
- Találtam pár gyertyát is. - mutatott a konyhapultra helyezett kis teamécsesekre.
- Iszonyú cuki vagy! Nem is tudok mást mondani. - mosolyogtam rá - Tényleg nem tudtam, hogy ilyen kis romantikus vagy.
- Mindig is vágytam valami ilyesmire. Sokat piszkáltak azzal, hogy nem értek a lányokhoz, ezért szeretnék nem csak neked, de nekik is bizonyítani.
- Nem kell senkinek bizonygatnod semmit. Nekem meg pláne nem.
- Na jó, de azért néha belefér egy romantikus közös vacsora, nem?
- Persze. És nagyon jól esik, hogy így próbálkozol.
- Örülök, ha örülsz. - mosolygott rám - Vacsi után pedig megnézzük a kedvenc filmedet.
- Nem mondod? Emlékszel a kedvenc filmemre?
- Életrevalók, ugye?
- Igen, az az egyik kedvencem, de azon mindig sírok. Nem akarok előtted sírni, szörnyű fejem van olyankor. - nevettem fel.
- Nem zavar, ha sírsz. Lehet, hogy én is fogok. - nevetett ő is.
- Úgyse sírtunk még együtt. Ez valahogy kimaradt, pedig annyi mindent éltünk át.
- Rövid és tartalmas volt a nyaralás, az biztos.
- Ez tuti. - nyúltam a szabad keze után, és megszorítottam azt.
Egy ásítást elnyomva döntöttem a fejem Lando vállának, miközben elindította a filmet. Ez a történet újra, és újra megmutatja nekem, hogy mennyi csoda, és összetartás lakozik bizonyos emberekben. Hogy nem minden a felszín, mélyebbre kell ásni, hogy meglássuk, mi az igaz valóság. És igazából azt is, hogy lehetünk bármilyen különbözőek, az igaz barátság utat tör magának, és a legváratlanabb helyzetekben alakulhat ki.
Természetesen több jelenetnél is elsírtam magam, és meglepve pillantottam Landora, amikor a szemét törölgetve nézte tovább a képernyőt.
Dupla indokom volt meghatódni.
A film véget értével egy ideig csak csendben ültünk, emésztve a látottakat. Akárhányszor néztem újra ezt a történetet, mindig felfedeztem benne valami újat.
A sűrű csendet követve aztán sokáig beszélgettünk arról, hogy mit is jelentett nekünk ez a film, és Lando úgy zárta le a témát, hogy biztosan meg fogja még nézni párszor.
- Javaslom, hogy lassan menjünk el aludni, mert holnap elég korán kelünk, hogy mindketten hazaérjünk időben.
- Nincs kedvem felmenni. - ásított - Aludjunk itt a kanapén!
- Nem alszom a kanapén, miközben két hálószoba is van az emeleten.
- Pedig olyan kalandos lenne az utolsó éjszaka itt. És pont elférünk, ha én ide fekszem - helyezkedett el a támlához közel, miközben magával húzott -, te pedig itt mellettem, de még inkább úgy lenne jó, ha rajtam.
- Felejtsd el Norris, ez egy szörnyű ötlet. - nevettem fel, és elvesztve az egyensúlyomat a kanapé szélén, legördültem az ülőalkalmatosságról. - Látod? - tápászkodtam fel a földről, és lenéztem a kanapén fetrengő Landora.
- Jól vagy? - nyújtotta felém a kezét, amit megfogva azonnal magára rántott.
- Most már igen. - terültem le a fiú mellkasán, félig rajta, félig a kanapén fekve - És így akarsz aludni? - támasztottam meg az állam.
- Persze, miért ne?
- Mert baromi kényelmetlen. - fészkelődtem.
- Nekem tetszik ez a felállás. - nézett a szemembe, mire rögtön zavarba jöttem.
- Az oké, de ezt csinálhatjuk egy nagyobb helyen is. Na, ne szenvedj itt tovább - kászálódtam fel a kanapéról, és megragadtam Lando kezét -, inkább menjünk fel!
- Ahj, legyen! - adta meg magát, és a kezemet szorongatva állt fel a szeretett ülőhelyéről. - Velem alszol, ugye? - fogta meg a másik kezemet is.
- Természetesen. - mosolyogtam rá.
A kezemet szorongató kezei pillanatok alatt fonódtak a derekam köré, ahogy lágy csókot nyomott ajkaimra. Ujjaim belemarkoltak a pólójába, úgy húztam magamhoz közelebb, szabad kezemmel pedig a haját találtam meg.
Azok a göndör tincsek úgy vonzottak magukhoz, mint virág a méheket.
- Még mindig álmos vagy? - kérdezte, mikor levegőért kapva megszakítottam a csókot.
- Igen, miért?
- Csak érdekelt. Menjünk aludni! - adott gyors puszit a számra.
Az ébresztő hangja végzetes csilingeléssel hasított bele a néma csendbe. Reggel hét óra volt, és egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy el kell hagynom a házat, hiába pakoltam össze minden cuccom az előző nap.
Ismét nosztalgikus állapotba kerültem, amiből Lando ölelő karja, és a szuszogása rántott vissza a valóságba.
- Jó reggelt! - motyogta a nyakamba, két puszi között.
- Nem fogok tudni felkelni, ha ezt tovább csinálod.
- Elnézést! - húzódott el nevetve - Utolsó reggel. Hogy érzed magad?
- Őszintén? Egyszerre vagyok végtelenül boldog és szomorú.
- Sejtettem. Én is elég furán érzem magam. Annyira megszoktam, hogy együtt ébredünk, és egész nap együtt vagyunk. Lehet, hogy hiba volt ez a közös nyaralás rögtön az elején. - ásított.
- Ne mondj már ilyet! Legalább tudjuk, hogy jól működünk együtt.
- Igen, tudom. Ahj, fájni fog az elválás.
- Ne is beszéljünk róla most!
Egy órával később már az autóm előtt ácsorogtam indulásra készen. Már vagy háromszor elköszöntünk Landoval a házban, mégse tudtam otthagyni, hiába indította be a kocsiját az enyém mellett.
- Most már tényleg indulnom kell, nehogy elkéssek. - lépett elém.
- Persze, nekem is mennem kell, Mary már tűkön ülve vár. Csak olyan nehéz elindulni. - néztem nosztalgikusan a házra.
- Megígérem, hogy hamarosan visszajövünk. - karolt át.
- Nagyon fogsz hiányozni! - húztam szoros ölelésbe.
- Már mondtad. - motyogta a hajamba - Te is hiányozni fogsz! Majd sokat chatelünk, és hívlak is. - húzódott el egy kicsit.
- Mindenképp megoldjuk.
- Tényleg mennem kell! - döntötte homlokát az enyémnek.
- Tudom. - hunytam le a szemem egy pillanatra, hogy még egy kicsit ebben az álomban maradjak.
- Jó legyél! - engedett el, és az autójához lépett.
- Lando! - szóltam utána, mire hátranézett rám - Nem lát senki, csókolj meg! Kérlek!
- Lily... - sóhajtott - Nem fogok tudni neked nemet mondani. - lépett vissza hozzám, és ajkai rögtön az enyémekre tapadtak.
- Oké, most már jól vagyok. - simítottam meg az arcát - Sőt, be is ülök a kocsiba, és meg se állok Londonig.
- Jó, tégy úgy! - mondta, de még mindig nem engedett el.
- Tényleg megyek. Esküszöm!
- Látom! - nevetett fel egy újabb búcsúcsók kíséretében.
- Na jó, elég volt! - toltam el magamtól a fiút - El fogsz késni.
- Tudom. - nézett a szemembe.
- Vigyázz magadra Belgiumban! Egy hét múlva találkozunk! - búcsúztam el tőle tényleg, és beültem az autómba.
Beindítottam a motort, és addig vártam, amíg ki nem hajt mellőlem a méregdrága McLaren, és Lando integetve el nem húzott mellettem. Nagyot sóhajtva fordítottam el a kormányt, és kanyarodtam ki a ház előtti parkolóból.
Szomorúsággal vegyes boldogsággal, és egy hatalmas gombóccal a torkomban hajtottam fel az autópályára, ahol már nyomát se láttam a fiú McLarenjének, hiába mentünk egy irányba, sokkal gyorsabban haladt, mint az én kis járgányom.
A Landotól kapott lendület egészen hazáig repített, és alig vártam, hogy mindent újra elmeséljek Marynek, ezúttal személyesen is, nem csak üzenetben.