Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

12.| Távolság ✨

2019. szeptember eleje

Remegő kézzel nyitottam meg az instagramot, bármifajta hír után kutatva. Ami azon a bizonyos Spa-i szombaton történt, annak soha nem szabadott volna megtörténnie senkivel se.

Mary falfehér arccal rontott be a szobámba az első belga F2-es futam rajtja után. Rémülten kérdezgettem tőle, hogy mégis mi történt, hiszen én ezt a szériát nem követtem.
- Szörnyű, szörnyű volt... - törölte le az időközben előtört könnyeit - A rajt után történt... - próbálta szavakba önteni, amit látott - Ütköztek. Fogalmam sincs, hogy kik, de nagyon csúnya baleset volt. Fent a dombon. Rögtön félbeszakították a közvetítést.
- Te jó ég! És nem is mondtak semmit?
- Csak annyit, hogy bárki is volt érintett az ütközésben, vagy súlyosan megsérült, vagy akár bele is halhatott.
- Basszus Mary! - kaptam szám elé a kezem.
- Azt hiszem, egy rózsaszín és egy fehér autó volt, de nem tudom, nem láttam rendesen.
- Rózsaszín? F2-ben is van olyan?
- Van, persze. De nem ez most a lényeg. Bekapcsolva hagytam a tévét, hátha mondanak valamit. - indult ki a szobámból.
- Várj, kimegyek én is! Ez most nagyon durva szitu. - kaptam fel a telefonomat az ágyról, és a nappaliba siettem.

Mary a tévé előtt járt fel-alá, és a telefonját nyomkodta.
Az instagramot megnyitva próbáltam én is információt szerezni, de mivel nem voltam jártas a motorsport világában, fogalmam se volt, milyen oldalakra keressek rá.

Aztán mintha hirtelen fejbe vágtak volna, úgy hasított belém a leglogikusabb lépés.
- Felhívom Landot. - mondtam Marynek, aki azonnal abbahagyta a járkálást.
- Ez jó, ez egy jó ötlet! - ült le mellém a kanapéra, miközben tárcsáztam a fiú számát.

Hosszú másodpercekig hallgattuk a búgó hangot, majd az ismerős kattanás után meghallottam Landot.
- Bocs Lily, most nem igazán érek rá. - szólt feszülten.
- Igen-igen, tudom. Maryvel nagyon aggódunk, tudsz valamit?
- Épp interjút adtam, amikor történt. - vett nagy levegőt - Kint van a mentő, mentőhelikopter, minden. De nem tudunk még semmi konkrétat, csak hogy két srác volt súlyosan érintett.
- Nem tudod, hogy kik azok? - szólt Mary kétségbeesetten.
- Azt mondják a többiek, hogy Hubert és Correa.
- Jézusom! - fogta a fejét Mary. Valószínűleg jól ismerte őket, viszont számomra ez a két név nem mondott sokat, de rettentően aggódtam értük.

- Amint tudok valamit, írok vagy hívlak titeket! De most rohannom kell! - szólt lihegve a hangja a telefonból. Valószínűleg már elkezdte azt a bizonyos rohanást.
- Jó, persze. És köszi! - tette hozzá Mary.
- Sziasztok! - köszönt el Lando, de mielőtt bontotta volna a vonalat, közbeszóltam.
- Lando!
- Igen? - kérdezett vissza.
- Nagyon vigyázz magadra, jó?
- Ne aggódj miattam, Lily! - szólt lágyan a hangja.
- Hiányzol! Épségben gyere haza!
- Úgy lesz babám, és te is hiányzol nekem, de frankón késésben vagyok!
- Persze, menj csak!
- Szia! - tette le a telefont.

Furcsán meredtem az elsötétült képernyőre. Az aggodalmam nem csökkent, viszont a Landoval folytatott beszélgetés mégis megnyugtatott kicsit.

Nagyot kortyoltam a pohár vízből, amit Mary nyújtott felém, majd újra megnyitottam az instagramot.

- Te is hallottad, hogy azt mondta, babám? - ült le mellém Mary.
- Ki? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Hát Lando. A telefonban. - nézett rám somolyogva.
- Most komolyan az érdekel, hogy milyen szavakat használt, miközben két pilóta élete veszélyben van?!
- Mindkettő érdekel, természetesen.
- Mittudomén, sose becézett sehogy. - vontam vállat - Biztos rosszul hallottad. - legyintettem.

A kapcsolatunk Landoval szigorúan online keretekre váltott, és minden nap beszéltünk egymással, vagy üzenetben, vagy telefonon. Úgy is mondhatjuk, hogy stagnált. Ami jelen helyzetben annyit jelentett, hogy mindketten tudtuk a másikról, hogy nem fog senkivel kikezdeni, mert a szívünk egymásért dobog.