Sziasztok! Egy kicsit nyugisabb száll elvarró fejezet következik!
A jövőből jött bagázs másnap reggel összecsomagolt és Yuit és Zoyát magára hagyták a Bázison. Junie eleinte tartott attól, hogy a félisten és a boszorkány kinyírják egymást az alatt a négy nap alatt, amíg Dan és Lin nem hivatalos nászútját közösen letöltik Hawaiion, mert őszintén, ki lenne akkor barom Yuin és Zoyán kívül, hogy ki hagyná Hawaiit?! Junienak azonban be kellett látnia, hogy valószínűleg Zoya idegrohama hamarabb fog bekövetkezni, mint a gyilkosság, ugyanis kétségbeesetten jött rá, hogy idén valahogy le kellene érettségiznie, úgyhogy hónapokat hagyott ki a középiskolából és végül az egyedüli személyhez fordult, aki fontoskodásával és tudásmániájával beleverte egykoron Aaronbe is az érettségi anyagát... Yuihoz. Nem fognak unatkozni, az biztos.
Aelin egy fekete kalapban, fekete rövid nadrágban, fürdőruha felsőben és horgolt direkt fürdőruhához kitalált kis kardigánt viselt, napszemüveggel. Nat leginkább próbálta nem a nyálát csorgatni. Itt jött rá mekkora előnye is volt a Bázisnak. Aelin ott legtöbbször fekete farmerben feszített, egy rövid ujjú felsővel és bőrdzsekivel. Ha továbbra is ilyen dolgokat fog létrehozni azzal a fehér ronggyal, amit még mindig nem adott vissza Dannek, akkor Nat rövidesen bárhol képes lesz leteperni a lányt.
Junie belélegezte a sós óceán illatát, miközben már is a vizet szemlélte, alig várta, hogy Dan és Lin visszaérjen a kulcsukkal és neki vágjon a víznek. Mintha csak neki akartak volna kedvezni az istenek, Dan és Lin három kulccsal sietett vissza a kis csapatukhoz.
- Egy a miénk Linnel, egy Junié, egy pedig Aeliné. - osztotta ki a kulcsokat Dan. - Hat személyes apartman, innen négy utcányira és van egy kisebb elkülönített partszakasza, ahová nem látnak be a járókelők, de én igen. - pillantott jelzés értékűen Natre.
- Yui feküdt le a homokos tengerparton Aaronnel, nem én Aelinnel. - vágta rá a srác.
- Nem baj, attól még szólók, én vagyok nászúton nem ti. Ti csak bepofátlankodtatok.
- Menjünk már! - lelkesedett be Lin és húzta maga után Dant a megadott hely felé.
Egy kicsinek nem mondható homok színű ház volt az apartmanjuk, akár egy bungaló a táborban, csak éppen legalább háromszor akkora. Egy konyha volt, minden hálóhoz egy-egy fürdőszoba tartozott, egy nappali, egy korlátlan italbár és három hálószoba, mindegyikben egy kétszemélyes francia ággyal.
A fiatalok közül Junie volt az első, aki becuccolt. Aelin a ház felfedezésével kezdett, így bukkant a kerti grillezős résznél egy jakuzzira, amit azonnal el is mesélt Natnek, olyas csábító hangon, mintha fejbe már el is kezdte volna felvezetni a történéseket. Nat kezdett komoly gondba kerülni, még pedig a vészesen csökkenő ellenállásával szemben, miszerint estig kibírja, hogy Aelinnek esik.
- Te ezt élvezed. - jelentette ki.
- Még szép! - kacsintott a fiúra Aelin és vonult vissza csípőjét csábosan riszálva a házba. Natnél itt akadt ki a mérő, a lány után indult és ha Dan nem vágja véletlenül hasba egy szatyorral, akkor bizony Aelint beráncigálta volna a harmadik szobába, ami csak arra várt, hogy befoglalják.
- Hupsz, bocs haver! - szabadkozott Dan. - JUNIE! - ordította el magát csak, hogy Nat még kicsit meg is süketüljön, ne csak a reggelije távozzon majdnem. Hát igen, minek neki ellenség, ha vannak barátai?
- Mi van? - sétált ki úszónadrágban a srác a szobájából.
- Hoztam egy ki ajándékot neked, csak hogy dicső feladatodat elláthasd itt is. - adta át vigyorogva a szatyrot Junienak, aki csak résnyire összehúzott szemekkel mérte végig legjobb haverját, egyben unokatestvérét, majd óvatosan belenyúlt a szatyorba és kiemelte belőle az ajándékot.
Natből azonnal kitört a nevetés, miközben Junie csak a gyertyatartót bámulta, amiben három viaszból készült gyertya is díszelgett.
- Anyád! - röhögött hátra vetett fejjel Junie. - És majd dülöngélek közted és Lin, illetve Nat és Aelin között, mi?
- Tudja a feladatát a gyertyatartó! - paskolta meg a vállát Dan, de ezt még ő sem bírta komolyan végig mondani, a vége enyhén fulladásba csapott át a nevetésétől.
- Hadd ne mondjam ki mi vagy... - meredt morcosan, de nevetve Junie az unokatestvérére.
Nat szélesen elmosolyodott, miközben a szemeivel Aelinre pillantott, aki a húgával pusmogott valamiről. A fiú elindult feléjük és hátulról átkarolta Aelint, gondosan meztelen hasára simítva az ujjait.
- Bírj a hormonjaiddal, bátyó! Nekem van nászutam, nem neked. - szólt rá Lin. - Na melyik legyen? - tudakolta immár Aelintől.
- A második. - kacsintott a lányra Aelin, majd megfordult, levéve a kalapot a fejéről és hosszan megcsókolta Nathanielt.
Lin csak mosolyogva somfordált arrébb, egészen Danhez, aki gúnyosan meredt Natre és Aelinre.
- Úgy elmondanám a kis énjüknek, vagy csak a 17 éves énjüknek, hogy ez lesz. Annyira akarom! - mondta a srác.
- Kinyírnának téged. - vágta rá gondolkodás nélkül Lin, ismerte mindkettőt, ez lett volna.
- De akkor is!
- Elmentem úszni! Addig faljátok fel egymást, ha haza érek nem akarok senkire sem rá nyitni! Ja! Este iszunk, végre nincs Yui, kell már egy kis leeresztés! - kiáltotta Junie, miközben zsebre vágta a kulcsot, majd ráhúzta a nadrágja cipzárját és eltűnt a kertben.
Dan csak váltott egy pillantást Nattel, míg Lin Aelinnel, majd a két páros elfoglalta a saját szobáját, hogy kihasználják, hogy Junie elfoglalta magát, mintha csak egy kisgyereket ültettek volna le a televízió elé...
Junie csak ebédre állított haza, többek között hozott magával kaját is, mert már ismerte annyira barátait, hogy ha azok éppen szexuális étvágyukat elégítik ki, hasuk okozta éhségükről és annak csillapítási módjától képesek megfelejtkezni. Miután befalták az ebédre vett menüt, délután, a legnagyobb melegbe elindultak felfedezni a szigetet. Így kötöttek ki egy bevásárló központban, ahol vettek alapanyagot főzéshez, Dan, Junie és Nat hosszas vita árán kiválasztották az általuk gondolt tökéletes tárasjátékot, illetve egy kisebb hadseregnek elég alkoholt is vettek mellé.
- Ezt ugye nem ma akarjátok meginni? - vette ki Lin a whiskyt a kosárból és mérte végig az egy literes kiszerelést.
- De! - vágta rá Dan. - És van egy jó hírem Mrs. Jackson, korlátlan italfogyasztási engedélyed van ma. - kacsintott a lányra.
Lin szemei azonnal elkerekedtek, de hülye lett volna ellenkezni.
A bevásárlás után haza sétáltak. Aelin rögtön befoglalta a fürdőszobát, Lin a kaját és az italokat pakolta be a hűtőbe, a fiúk pedig Dan laptopját próbálták rákapcsolni a nappaliban lévő televízióra. Aelin és Lin onnan szerzett tudomást a művelet sikeréről, hogy max hangerőn elindult az Icona pop: All night, amire a két lány rögvest elmosolyodott. Hányszor indították erre a bulikat... Ha pedig még mindig kételkedtek volna Dan teli torokból elkezdte üvölteni a szövegét.
- "Gyerünk, bébi, a fényekhez. Fordítsuk a rosszakat jóra. Széttörhetjük a klubbot, popból rock-ot csinálthatunk. Ilyen mély szerelemmel nem hiányzik az alvás. És úgy érzem egész éjjel menne. Egész éjjel tudnánk ezt csinálni. Igen, minden rendben."
Aelin törölközőben sétált ki a szobájából és mérte végig a fiúkat. Dan még a hangokat állítgatta, a tévén, Junie addig Nattel az italpultot túrta fel.
- Van koktélnak való? - kérdezte felvont szemöldökkel Aelin.
- Aha, bőven gyakorlatilag minden van, azt se tudom minek vettünk whiskyt. - vett ki egy Jim Beamet a hűtőből Junie.
- Szuper, keversz nekem valamit?
- Mit? - érdeklődött Junie.
- Valami ütősét. - felelte Aelin, mire Junie csak halványan elmosolyodott és lekapta a tequilát a polcról.
Nat arcára alantas vigyor ült ki, ahogy rájött Junie mire készül. A srác felkutatta a hűtőt, kikapta a citrom levet és egy Margaritát kevert ki, míg Nat éppen a whisky-kolát készített magának és a fiúknak. Dan, amint beállította a hangokat vigyorogva kapta fel az egyik korsóba kiöntött whisky-kolát.
- Na fiúk. Egészségünkre! - mondta Dan, miközben az utolsó korsót Junie kezébe nyomta.
- Fenékig? - érdeklődött Nat, mire Junie csak elkerekedett szemekkel a fél literes korsóra bámult.
- Mii? - vékonyodott el nőiesen a hangja.
- Fenékig! - koccintott össze Nattel és a holtsápadt Junieval Dan.
Dan és Nat rögtön ivásba kezdett. Junie csak az üvegére nézett, a szemei még mindig teljesen el voltak kerekedve, benne nyomokban pánik csillogott, majd beletörődve a sorsába a szájához emelte a korsót és ő is inni kezdte. Mindezt az ajtóból Lin és Aelin csak elhúzott szájjal figyelte.
- Melyikük lesz hamarabb ittas? - tudakolta Aelin.
- Csak utánam bármelyikük is. Korlátlan italfogyasztási engedélyem van Dantől. - vágta rá mosolyogva Lin. - Amúgy tuti Junie.
- Aha... - figyelte Aelin, ahogy Dan teszi le elsőnek a korsót és rázza meg a fejét. A lány ennyiből sejtette, hogy Nat nem a szokott 1 deci whisky 4 deci kola arányt választotta.
- Nat... - emelte fel a whiskys üveget Dan. - Hogy kevertél?
A fiú ekkor tette le a poharat.
- 2 deci whisky, 3 deci kola. - válaszolta meg Nat.
Aelin az orra alatt kuncogott Dan fejét megpillantva.
- Jó... hamar ittasak leszünk fiúk. - biccentett elhúzott szájjal a srác, míg Junie egy nagy sóhaj kíséretében letette az üres üveget.
- Asszem már most pisilnem kell... - jegyezte meg halkan. - Aelin a Margaritád. - nyomta a lány kezébe az italt.
- Uuu! - vigyorodott el Aelin is és kortyolt bele az italába. - Khm... Mennyi tequilát raktál bele?
- Ütős mennyiséget.
- Érzem...
- Én is kaphatok whisky kolát? - sétált Danhez Lin és ölelte át hátulról a srácot.
- Nat te keversz a húgodnak. - felelte a srác.
Nat elvigyorodott és lekapott még egy korsót a polcról, majd a húgára pillantott.
- Szerintem már ez után ittas lesz. - jegyezte meg és kevert egy ugyanolyan arányt, mint amit ők ittak, majd a kész italt a húga kezébe nyomta. - Fenékig húgi!
- Mi?? Azt nem mondtam, hogy... De akkor iszol velem! - kötötte az ebet a karóhoz a lány. - Nem iszom egyedül, nem vagyok ökör!
- Akkor igyunk még egyet mindannyian! Aelin?
- De-de-de-de... ah... - esett kétségbe Junie, de Nat már öntötte is ki a whiskyket.
- Én Margaritázom, most nem. - sétált Nathez, aki letette az alig két kortynyi megmaradt whiskyt és már nyúlt is a kolás üveghez.
- De mi az, hogy neki nem kell?! - háborgott Junie.
Mintha Nat meg se hallotta volna úgy nyomta Dan és Junie kezébe az ismét teli korsóikat, majd a sajátját is felvette.
- Tudod ő a barátnője, vele kedves és van választása, vagy teszi, amit mond vagy nincs szex. - súgta Junie fülébe Dan.
- Hát de... - hápogott tovább Junie.
- Fenékig! - szólalt meg vigyorogva Nat.
Lin csak az üvegre meredt.
- Mármint ezt egyszerre le kéne húznom? - pislantott nagyokat.
- Igen húgi! - vegyült Nat vigyorába némi kárörvendés. - Na egészségünkre! - már emelte is a szájához, őt követte Dan, majd Lin, végezetül pedig Junie.
Aelin csak megrázta a fejét, de hangos nevetésbe tört ki, amikor Nat és Dan már letette az üres korsót Lin még csak a felénél járt, Junie meg a háromnegyedénél.
Lin lihegve eresztette le a korsót és nézte meg hol tart, majdnem sírva fakadt, amikor rájött ő is, hogy csak a felénél van.
- Ejnye húgi! - csattant fel vigyorogva Nat és tolta vissza a korsót a húga szájához. - Majd ha nem lesz az üvegbe, akkor ellenőrizd, hogy üres-e vagy bevezetjük rád is a szabályunkat Dannel! - hajolt oda Danhez. - Vigyázz rá, lefogom itatni.
- Tudom. - vigyorgott Dan is.
Junie letette az üveget és büfögött egyet a sok szénsavtól.
- Jó... én most pihizek... és elmentem pisilni. - indult el a mosdó felé.
- Utána keversz nekem egy Zombiet? - döntötte oldalra a fejét Aelin.
- Ha eszembe jut a koktél receptje akkor igen. - zárta be az ajtót.
- Három fajta rum! - kiabált a lány.
- Addig tudom! - ordította vissza Junie.
Lin közbe letette az üres korsót az asztalra. Dan vigyorogva bámulta a nejét, miközben Nat indult is a rekesz sörért.
- Uh... ez csúnya lesz... - suttogta Aelin, ahogy érezte, hogy a srác mire készül.
Nat kivett két fémdobozos sört, az egyiket Lin a másikat Aelin kezébe nyomta, aki csak pislogva meredt Natre.
- Martinira igyak sört... Tuti nem! Ha koktéllal kezdtem akkor végig koktélozni fogok azt elhiheted.
- Nem magánzóban iszol, hanem velünk. - felelte rögvest Nat, miközben ő is kivett egyet magának, egyet Dannek, majd amikor visszatért Junie, ő is kapott.
- Ember! - csattant fel Junie. - Előbb ittam meg egy liter whisky kolát!
- Akkor öblítsük le sörrel. - kortyolt bele Nat a sörébe.
- Te elmebeteg alkesz!
Dan csak vigyorgott. Nat leeresztett. Dant mondták általában nagy ivónak, holott ő csak jól bírta a piát, Nat volt az igazi nagy ivó, aki addig üti a vasat a privát bulikon, amíg azt lehet.
Körülbelül negyven percen belül a társaság igen csak ittas állapotban a nappaliban ült, a dohányzó asztalon egy üres whiskys üveg hevert. Lin teljesen kábán pihentette a fejét Dan vállán, aki épp a kötekedő és az aranyos határán mozgott ittasság szempontjából. Junie azt se tudta hol van. Nat legnagyobb elfoglaltság az volt, hogy Aelin egyik hajtincsét csavarta fel az ujjára, míg a lány az üveg másik oldalán lévő személyt, azaz Dant mustrálta, tudni illik, éppen felelsz vagy merszet játszottak és azon agyalt milyen merést adjon az unokatestvérének, Dannek.
- Csókold meg Natet! - húzta ki magát büszkén Aelin, mire Nat keze megállt a levegőben és előre hajolt, hogy a lány szemeibe nézzen, de amikor Aelinnél egyszerre négy szemet látott és hozzá még kellemes zsongás is átjárta a testét inkább elfordult tőle.
- Annyit még nem ittam. - vágta rá Dan.
- Hm? - nyögte ki az értelmes válaszát Junie, aki teljesen elbambult és még mindig nem tudta mit keres itt annyira ittas volt a whisky-kola és a sörök után. - Már értem anya miért mondta mindig, hogy laza italok, mint a somersby, cider, aztán sör, bor, rum, whisky, likör, pálinka és sose visszafele haladjak... mert akkor üt... és én azt se tudom hol vagyok per pillanat...
- Na! Dan csókold meg Natet! - dőlt hátra Aelin.
- Hé! Ő mer, nem én! - védekezett Nat.
- Nem érdekel! Egyszer ti is megcsináltátok velem és Linnel! Kölcsön kenyér visszajár!
- Az két éve volt!
- Leszarom!
- Sss! - emelte fel a fejét Dan válláról Lin. - Halljuk, nem kell ordítani... Aúcs... kicsit szédülök... - ejtette vissza a fejét Dan vállára. - Mért kéne megcsókolnom Aelint már megint?
- Nem kell! De Dan nem adhat csak puszit? - hagyta figyelmen kívül a húgát Nat.
- Csak ha szájra! - kötötte az ebet a karóhoz Aelin.
- Gyere Nat, nem ússzuk meg. - próbálta meg leemelni Lin fejét magáról Dan.
- Fúj már... Nem vagyok én meleg. - bosszankodott Nat, de ő is felkászálódott.
Junie hangosan elkezdett röhögni, amikor Nat és Dan megállt egymással szemben és úgy méregették a másikat, mintha az legalább a világ legundorítóbb létformája lenne. A hab a tortán az volt, amikor ezek egy fél másodpercnél nem hosszabb időre össze érintették a szájukat, hogy utána tovább fújjolva vissza üljenek a helyükre.
- Most boldog vagy? - kérdezte Nat Aelintől.
- Nagyon!
- Örülök neki... - mormogta a srác.
- Erre inni kell! - felelte Junie és kapta fel az első keze ügyébe kerülő piát. - Ki kér Jagert? Mindenki kap, nyugalom! Hol is vannak a poharak...? - állt fel és sétált a feles poharakhoz. - Hé! Valaki ellopta a... - ekkor látta meg a feles poharakat. - Ja nem, csak nem látok...
- Hm... - ölelte át Dant Lin, mire a srác csak elvigyorodott. - Túl sokat ittam...
- Tudom. - nyomott egy csókot a lány homlokára.
- Junie, csinálsz nekem valami koktélt? - érdeklődött Aelin.
- Mit? - pislantott párat a srác, miközben néhány Jagert kicsit kicentizett, éppen, hogy az utolsó pillanatban sikerült elkapnia az üveget, mielőtt a felesből kiömlött volna az asztalra a lé.
- Mondjuk még egy Zombiet.
- Jó... JAGER IDŐ! - kiáltotta a végét.
Lin ijedten kapta fel a fejét a zajra, majd pár másodperc múlva felfogta a mondat jelentését is.
- Ha ezt megiszom baj lesz. - mondta teljes meggyőződéssel, mialatt Junie a kezébe nyomta a piát.
- Kell kísérő? - adta oda máris a vizes flakont Lin kezébe Dan.
- Köszi. - pislogott a Jagerre a lány.
Lehúzták az italt, majd Junie megrázta a fejét és eléggé érdekes járással a bárpulthoz ment, ahol hunyorítva elkezdte kikeverni Aelinnek a piát. A lány csak ekkor szúrta ki Junie mit csinál...
- Hékás! - kiáltott rá a fiúra. - Mennyi rumot teszel te bele?!
- Aelin, örülök, hogy a poharat látom, azt ne várd, hogy tudjam hol tart benne a rum.
Konkrétan a Zombie nevű koktélja a maga 5-6 alkotó elemével ellentétben, amibe többek között nem csak a rum tartozott, most csak és kizárólag az volt benne.
- Csurig! Ott tart! - vágta rá a démonúrnő.
- Hííííí! - tette le a kiürített feles poharat és a flakont Lin. - Ezt a számot szeretem! Dan gyere! Táncoljunk!
- Hogy felrázd a gyomrodban a piát? - vonta fel a szemöldökét, de már tápászkodott is fel, hogy elkapja Lin kezét és szorosan magával húzza a szoba egyik üresebb részére, ahol Dan a pörgösebb, retro számra táncolni kezdett.
Nat a laptophoz sétált és megnézte, hogy melyik lejátszási listát tette be Dan a sok lementett közül.
- Gyorsan idd meg. - sétált oda Aelinhez, aki felvont szemöldökökkel meredt az italára, ami csak rumból állt.
- Ezt? Carmen tökmindegy mennyit ivott sose rontotta el az arányokat, pláne nem ennyire! - mondta szemre hányóan Junienak.
- Örülj, hogy ellestem a nővéremtől, aki különben is csak azért lett nagy koktél keverő, mert az egyik halandó exe egy kurva jól menő hotel bárjába volt pultos. - felelte a fiú.
- Na, idd meg vagy öntsd ki. De a kövi számra ne legyen a kezedben. - karolta át hátulról a lányt Nat.
Aelin csak elhúzott szájjal ledöntötte az italt, majd gúnyos mosollyal az arcán Nat felé fordult, meglengetve az üres poharat a fiú szeme előtt. A poharat letette maga mögé a bárpultra és mélyen a fiú szemeibe bámult. Jól látta bennük, hogy ittas, nem is kicsit, bár az ő szeme sem éppen a józanságtól csillog, de még így is látta Natében a szeretetet. Ez volt az első alkalom, hogy Aelin... Félt a jövőtől, attól, ami rájuk várt. Előre hajolt és átölelte a fiút a nyakánál, Nat kezei óvón a dereka köré fonódtak, miközben Aelin szemeiben könnyek gyűltek, de tűrtőztette magát.
Egy lassú szám következett. Aelin már értette miért akarta Nat, hogy ne legyen a kezében a pohár. Felemelte a fejét Nat válláról és a homlokukat összeérintették. Aelin a szeme sarkából látta, hogy Dan és Lin széles, szerelmes mosollyal ugyanazt csináljak, mint ők, míg Junie irigykedve végig méri őket.
- Hol az a gyertyatartó? - indult el a szobája felé.
Aelin már előre kuncogott, pláne amikor Junie széles vigyorral beállt közéjük.
- Dan, adsz egy kis tüzet? - nézett a srácra.
Dan csak ráfújt a gyertyákra, mire azok kanócai begyulladtak. Junie rátenyerelt a villanykapcsolóra és beállt a párocskák közé, hogy elkezdjen a gyertyatartóval ide-oda dülöngélni.
Aelin hangosan nevetett, ahogy Dan is, majd a Stirling tesók is becsatlakoztak.
- Most mi van, nekem csak gyertyatartóm van! Én vagyok a gyertyatartóóó! - vigyorgott Junie is.
- Gyere ide és tedd azt le. - bontakozott ki Nat öleléséből Aelin és nyújtotta a fiú felé a kezét.
Junie letette a gyertyát, majd megfogta Aelin kezét a jobbjával, de hamarosan megérezte Linét is a bal kezével. Átölelték egymás derekát és a jövőből jött ötös egy kört alkotva ringatóztak.
Aelin Nat mellkasára döntötte a fejét és végig nézett a társaságon. Ideje lesz beszélnie Zoyával... És hamarosan fel kell keresnie Helen Smithet. Ha pedig megteszik... Akkor eltűnnek örökre... És ezennel az ő történetüknek vége. Innentől nem áll rajtuk semmi sem. Mindent úgy alakítanak, hogy esélye legyen a családnak életben maradni. Nem tudta mikor indultak meg a könnyei, csak annyit érzett, hogy a szíve összefacsarodik a gondolatra, hogy el fog veszíteni mindenkit egy szempillantás alatt.
- Aelin jól vagy? - kérdezte Dan.
- Igen... Nem... Csak... Áprilisban... - kereste a szavakat. Junie kicsit megszorította a karját, ahogy rájött mire gondol a lány.
- Akkor találjuk meg a kulcsokat. - biccentett. - Addig van időnk. Beszélni kell Zoyával és Helen Smithel.
Dan arca elkomorodott. Olyan gyorsan eltelt... Pedig fél éven keresztül itt voltak... Lin kibontakozott a körből és szorosan átölelte Aelint.
- Csak gondolj arra, hogy kikért csináljuk. - suttogta.
- Sven ha itt lenne, már rég elvonult volna Helennel, állításuk szerint nem szexelni... - mosolyodott el Aelin.
- Amy valószínű Iant szívatná, hogy ha nem táncol vele keress egy random csajt, akinek leszbikus vagy biszexuális hajlamai vannak... - folytatta Dan.
- Carmen tudna piát keverni Aelinnek. - tette hozzá gúnyos mosollyal Junie.
- Jane visszafogná magát, mert hiányolná Kilyant... - ölelte még mindig szorosan Lint, mintha félne, hogy ha elengedi vége lesz a pillanatnak. - Sam meg... Demetriával táncolna, teljesen egymásra figyelve, kivéve mikor Jane kisajátítja Demetriát, mert ki akarja beszélni Kilyant, vagy valamelyikünket vagy csak szívatni akarja az ikertestvérét.
- Lena és Adel sunyiba inna, mert ha Lucy megtudja... Akkor jöhet a negyedik titánháború... - tette hozzá Nat.
- Brady vigyázna rájuk, mint mindig, ahogy ránk Yui és Aaron... Főleg Yui, Aaron diktálná belénk az italt, mint Nat. - pillantott a srácra Junie.
- Apollón vér. - vonta meg az emlegetett a vállát. - Meg kell tapasztalni hol a határ.
- Egy pohárnál. - felelte Lin.
- Nálad igen, bár most egész jól bírod. - jegyzete meg Dan.
- Mióta a lassú zene megy hányingerem van és Aelin ringatózása nem segít rajta...
- Ajjaj... - engedte el a barátnőjét Aelin. - Gyere, menjünk a mosdóba. - kapott fel egy flakon vizet. - Víz, igyál!
- Köszi... - makogta a lány, de amint ivott belőle egy kortyot csak erősebb lett az ingere és érezte, hogy ebből baj lesz. - Francba... - lőtte ki magát a mosdó felé.
- Pedig eddig jól bírta. - ismételte meg magát vigyorogva Dan. - Vigyázol rá? - siklott a pillantása Aelinre.
- Csak annyira, mint te. - mosolygott Danre, majd sétált Lin után.
A háromfiú összenézett. A gyertya fényében mindhármuk arca mást tükrözött. Nat jókedvű volt, ami gyakorinak számított Aelin óta, a húgán kívül immár másba is tudott kapaszkodni. Dan Aelinhez hasonlóan aggódott a jövő miatt. Junie meg szóra nyitotta a száját, de végül csak ő is a saját mosdója felé rohant.
- Jaj ne már! - sóhajtotta Dan és indult meg a haverja után.
Nat csak röhögött. Junie sose bírta jól a piák ilyen magas fokú keverését. Miután Lin és Junie összeszedte magát lefektették őket aludni. Dan lelőtte a zenét és a gyertyát is eloltotta, majd befeküdt Lin mellé.
- Megmondtam, hogy fel fogod rázni a piát. - súgta a felesége fülébe.
- Kuss... - mormogta álmosan Lin.
- Én is szeretlek! - nyomott egy csókot a lány halántékára, mire Lin szorosan a mellkasához bújt. - Mindennél jobban.
A másik szobában Aelin halvány mosollyal a száján nyomott egy puszit Junie homlokára és a biztonság kedvéért a felmosó vödröt is bekészítette az ágya mellé. Átsétált a saját szobájukba, ahol Nat kábán, lehunyt szemmel neki vetette a hátát az ágytámlájának. Aelin átöltözött pizsamába és bebújt a fiú mellé. Nat csak ekkor nyitotta ki kék szemeit és bújt Aelinhez. A lány a vállára hajtotta a fejét, miközben a srác a lábaival elkapta Aelinét, bilincsbe fogva őt.
- Ne törődj a jövővel. - kérte halkan Nat. - Ne rontsd el ezt a kis kiruccanást.
- Nem tehetek róla... - felelte halkan Aelin. - Már egy ideje azon gondolkodom, hogy... ha sikerül és megváltozik a jövő, akkor mi... összejönnénk valamikor? Hiszen... Csakis azért jöttünk össze mert Irana megtört engem és mert megöltem Svent.
Nat elgondolkodott Aelin mondatán. A lány nem kérdezett hülyeséget, mert Nat nagyon is jól tudta, hogy addig a pontig Aelinnel szinte vérremenő küzdelmet folytattak egymással és bármikor képesek voltak fegyverhez is nyúlni. Tényleg ki tudták volna nyírni egymást... Bármikor. Bárhol. Nem kellett indok.
- Nem hiszem. - válaszolta megfontoltan Nat. - Bár... Mivel kis Lin és Dan rájöttek... Lehet lenne rá esély.
- És ha nem? Ha csak ez az egy út van?
Nat megrázta a fejét.
- Ne rontsd el. Csak ennyit kérek, rendben?
- Baj, hogy nem akarom, hogy vége legyen? Hogy azt akarom, hogy ez ott is bekövetkezhessen? - ült fel hirtelen Aelin és meredt a fiú szemeibe. Az éjfekete szemek idegesen csillogtak, félig az alkoholtól, félig pedig a félelemtől. Az ital hozta ki ezt Aelinből.
- Ne forgasd ki a szavaimat. Nem akarok sem vitázni, sem ezen gondolkodni, mert úgy sem rajtunk áll. Hagyd a jelenbéli énünkre. Rendben? - simított végig az ujjaival Aelin tarkóján. A lány alig láthatóan biccentett, mire Nat halványan elmosolyodott és megcsókolta Aelint.
A lány csak szorosabban vonta magához Natet, mintha attól tartana, hogy ha nem fogja elég erősen, akkor elveszítheti. Nat őszintén csodálkozott rajta, hogy van ittasan Aelinben ennyi erő. Nat csak annyira húzódott el a lánytól, hogy az orruk hegye súrolja a másikét.
- Ha a jelenbéli énem, olyan hülye, hogy elszalaszt téged, akkor jó nagy balfék vagyok. - mondta teljesen őszintén Nat.
- Amúgy is az vagy. - húzódott gonosz mosoly Aelin arcára.
- Köszi. - kuncogott a fiú. - Tudtam, hogy rád mindig számíthatok.
~~~
Demetria felsóhajtott és végig mérte a tengerpartot. Nem olyan régen sétált be szatírként a Félvér táborba, örömmel fogadta a tényt, amit Jane közölt neki, a sok lányt, akik harcoltak. Mosolyogva figyelte az Aphrodité bungalót. Régen egyáltalán nem kaptak helyet, isteni szülőjüknél fogva egyáltalán nem voltak veszélyben és emiatt a képzésüket sem szabadalmaztatták az ókorban.
Jelenleg a tábor egyik külső szakaszában volt, messze az erdőtől és mindentől, ám a partot még így is remekül látta és a hullámzó Brooklyni öblöt. Lehunyta a szemét és magában felidézte, hogy mit mutatott neki Aphrodité. Hullámos barna hajat képzelt el magának, valahol a göndör és az egyenes köztit, kissé napbarnított bőrt, jellegzetes tenger zöld fürdőruhát, olyat amit a kirakatokban látott, meleg mély barna szemeket és 16 évesről 24 évessé öregbítette magát, majd kinyitotta a szemét és elővette kistáskájából a lopott tükröt, hogy megnézze magát. Tökéletes. Pont olyan, mint amit Aphrodité mutatott neki.
Visszatette a táskájába a tükröt és a szeme megakadt a madzagon, amire pár szem gyöngy volt felfűzve. Az egyik élénk lila színnel világított, a második kékes-szürke árnyalattal, a harmadik vörös volt. Ideje volt megszereznie a negyediket. A második legnehezebb falat ő volt, ő a végső teszt, hogy készen áll-e majd a főgóréra.
Elővette a táskájából egy törülközőt, majd a napszemüvegét és jó kedvű mosollyal vágott neki a homokos partszakasznak. Arra a helyre ült le, ahová az első hat alkalommal is. Bekente magát naptejjel, majd elindult beljebb az óceán felé, de csak addig, amíg a bokáját ellepte a víz, nem kellett tovább mennie, rögtön megérezte az isten auráját.
Széles mosollyal fordult meg. Egy hawaii inget viselő férfi nézett vissza rá. Fekete haja rövidre volt nyírva, tenger zöld szeme körül nevető ráncok sora gyülekezett, szakálla leginkább egy kedves horgászra emlékeztette az embert, pedig valójában Poszeidón állt a lány előtt személyesen.
Demetria csak a férfihoz sétált az álcájában, átkarolta a nyakát, mire Poszeidón előre hajolt és hosszan megcsókolta őt. Demetria a férfi hajába futtatta az ujjait, még akkor is mosolygott, olyan örömtelin, mintha nem színt játszana és átverni készülne az istent, mint az előző hármat.
- Hogy csinálod, hogy sose vagy itt mikor megérkezem, mégis amint bele lépek a vízbe, egyszerűen érzem, hogy itt vagy? - mondta Demetria.
A tenger isten elvigyorodott.
- Maradjon az én titkom Sophie. Ha elmondanám megdöbbennél.
- Jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy hopponálni tudsz, mint a Harry Potterben.
Poszeidón jó ízűen felnevetett. Demetria büszke volt magára, amiért megnézte a filmet, amiről Sam sokat mesélt.
- Sétáljunk? - kérdezte az isten a part felé biccentve.
- Oké, de mutatni akarok valamit. - felelte, némi aggodalommal az arcán, amit direkt sütött el.
- Mit?
A táskájához sétált és kivett belőle egy füzetet, amit rögtön felcsapott. Az új naplója volt, amit jelenleg nem a tudományainak szentelt, hanem annak, hogy visszavágjon az isteneknek, hogy mindenki, aki ahelyett, hogy esélyt adott volna neki, az megtapasztalja, milyen érzés volt, amikor ő rettegett.
Egy rajznál állt meg. Nem tudta olyan jól visszaadni a Vihart, mint ahogy emlékezett rá, de tudta, hogy Poszeidón fel fogja ismerni.
- Ezt álmodtam... Te sokat jársz a tengeren. Gondoltam, hátha láttál már ehhez hasonlót... És ne nézz őrültnek. - nyújtotta felé.
- Nem vagy bolond, csak sok mindent látsz, többet, mint a halandók.
- Úgy mondod, mintha te nem lennél az. Bár igaz... Akit az anyja Poszeidónnak nevezett el, az csakis egy tenger isten egójával rendelkezhet. - csipkelődött az istennel.
- Te mondtad, nem én. - vette el a füzetet és nézte meg a rajzot, mire az eddigi mosoly azonnal lehervadt az arcáról. - Mi is volt abban az álomban?
- Egy másik világ... Ahol... Ez a lény 17-18 évente felbukkan és megpróbál mindent letarolni... De nem önszántából teszi, ez a feladata. Erre jelölték ki őt.
Poszeidón idegesen pislantott párat. Demetria magában konstatálta, hogy ugyanúgy reagált, mint az előző három isten, akiknél ezt már végig járta. Eszébe jutott a harmadik dimenzió és, hogy mit tett az ottaniakkal.
- Csak egy álom. - nyújtotta vissza erőltetett mosollyal a füzetet neki. - Nem jelent semmit sem.
- Most hazudsz nekem. - pihegte, miközben elvette a füzetet és visszatette a táskájába gondosan egy üveggyöngyöt a kezébe rejtve
- Mért hazudnék?! Sophie...
- Csak úgy érzem. - vonta meg a vállát. - Szeretsz engem? - karolta át ismét a nyakát, miközben az ujjai között az üveggyöngyöt pörgette.
- Persze, hogy szeretlek.
- Tiszta szívvel? - tette át egyik lábáról a másikra a testsúlyát és pislogott aranyos mosollyal az istenre.
- Igen.
- Akkor bizonyítsd be. - csengett kihívás a hangjában. - Mond el mit titkolsz előlem.
Az isten megnedvesítette az ajkát, Demetria pedig várt, nem volt mindegy mikor használja a gyöngyöt. Kicsit sem volt mindegy.
- Nem lehet... Te nem...
- Nem állok készen? Nős vagy? Esetleg van egy csomó gyereked, mindegyik más nőtől? - döntötte oldalra a fejét játékosan, mire Poszeidón csak pislantott párat.
- Sophie... Én nem vagyok halandó... - Demetria csak összevonta a válasz hallatán a szemöldökét. - Én Poszeidón vagyok a tenger istene, mint a görög mitológiában.
- Aha... - gúnyolódott Demetria. - Most melyikünk is tűnik őrültnek?
- Nem, nem érted... - nyúlt a tenger felé, mire az megremegett és elkezdett felemelkedni a medréből.
Demetria szemei fennakadtak, pont ahogy a szerepe azt elvárta. Amikor Poszeidón már a tenger javát felduzzasztotta, annyira hogy bármi van az minden csak normális nem lehetett Demetriára nézett.
- Váó... - suttogta, majd azonnal elmosolyodott. - Köszönöm, hogy megmutattad nekem, hogy... bízol bennem.
A mosoly lehervadt az arcáról és a gyöngyöt az isten szíve tájékára szorította. Érezte a férfi lelkében a szeretet és az erejét is és úgy tépte ki az első segítségével a másodikat, mint egy gyomot. Poszeidón hirtelen összegörnyedt, még halkan fel is szisszent. Demetria pedig csak elszívta az erejét, hiszen ő a szerelem istennőjének a lánya, a kis tárgy segítségével - amit nagyon nehezen talált meg, pedig emlékezett rá, hogy léteznek, hogy egyes titánok megalkották, ám használni már nem merték őket - kitéphet mindent, amit legeslegjobban szeret magában az adott isten, ám ő az erejükre koncentrálta ezt a kis hatást.
Poszeidón térde egyszer csak megroggyant és a férfi földre esett. Demetria elrántotta a gyöngyöt az istentől, ami tenger zöldszínnel ragyogott.
- Sophie... Mégis mi a... - lihegte az isten.
- Mondanám, hogy sajnálom, de... Nem igazán. - guggolt le az istenhez. - Demetria üdvözöl. - kacsintott gonosz mosollyal Poszeidónra, mire az isten először csak összevonta a szemöldökét, majd amikor beazonosította a nevet elkerekedtek a szemei.
Demetria megfordult és felkapta a cuccát, amint elhagyta a tengerpartot az erejét vesztett istentől, aki jó ideig arra is képtelen lesz, hogy eltereportáljon az Olimposzra figyelmeztetni a többi istent, elővette a többi gyöngyöt és felfűzte Poszeidón erejét is a többihez. A lila Dionüszosz, a kékes-szürke Hermész, a vörös pedig Héphaisztosz ereje volt. A főút körzetében lelassított és alakot váltott, egy szexi szőke hajú lánnyá változott, eléggé kihívó felsővel és rövid túra nadrággal.
- Hé! - lépett ki az úttestre, amikor kiszúrt egy autót, szerencsére férfi ült benne, azonnal a fékre taposott és lehúzta az ablakot. - Hál'istennek! - kukucskált be rajta. - Merre megy?
- New Yorkba? Mit keres itt egy fiatal lány?
- Összevesztem a pasimmal... - végül is... így is lehet mondani azt, amit Poszeidónnal tett. - Minél hamarabb le akartam lépni. - hazudta a továbbiakat. - El tudna vinni New Yorkba a buszpályaudvarhoz?
- Persze, pattanjon be! - biccentett a férfi, mire Demetria elfoglalta az anyós ülést.
- Köszönöm szépen! - kötötte be magát.
- Nem tesz semmit.
Negyven percen belül már New Yorkban voltak. Megköszönte a férfinak a fuvart, majd kiszúrta a sarki gyrosost, mire a gyomra megkordult. A tekintetével végig mérte a kisboltot. A szeme megakadt egy fiatalabb srácon, aki kinn cigarettázott az üzlettől nem messze. Szélesen elmosolyodott és elindult felé, amikor elhaladt mellette feltűnés mentesen a zsebébe nyúlt és kikapta belőle a pénztárcáját, a srác még csak meg se érezte.
Demetria hátra sandított a válla felett, miközben megnézte mennyi pénz van a tárcában. Csak a gyrososnál lassított le és rendelt elvitelre egy nagy adag gyros tálat. Az állomás várótermében be is tolta az egészet. A sült krumpli új dolog volt a számára, de egész finom volt a többi műanyag kajához képest, a szósza a fickónak meg első osztályú volt. Kidobta az üres dobozt a kukába és felszedte a körülötte lévő szemetet is, mialatt felmérte a terepet. A tekintete megpihent a "dolgozói pihenő" feliratú ajtón, a takarítónőn és a mellette lévő mosdón. Az utóbbi felé indult, bezárkózott az egyik fülkébe és kivett egy térképet a táskájából.
- Nézzük csak... - suttogta és állapodott meg a szeme New Jerseyn, ahol is a Wharton State erdő területén egy régi tanyasi életet bemutató múzeum működött. Déméter kedvence. - Nézzük, hogy tudok nő létemre elcsábítani egy nőt... De jó lesz... - húzta el a száját, majd összepakolt és alakot váltott.
Testesebb lett és alacsonyabb, ronda felsőt és nadrágot viselt, haja kontyba volt fogva a feje tetejére, kezén kesztyű volt, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint egy takarítónő. Kisétált a mosdóból és kikukucskált. A takarítónő éppen a férfi mosdóval volt elfoglalva, így csak megfogta a kocsiját, amit egészen a "dolgozói pihenő" feliratú ajtóig tolt. Gyorsan koppantott kettőt, majd amikor egy pocakos férfi ajtót nyitott csak megszólalt:
- A szemétért jöttem.
- Na végre! - vágta rá a buszsofőr. - Jöjjön csak.
Demetria felkapott egy tiszta szatyrot és lassan a szemeteshez cammogott, miközben a férfiakat hallgatta.
- Igen, igen én vezetek ma New Jerseybe. - biccentett az egyik sofőr, mire Demetria hegyezni kezdte a fülét. - Megvárom Franket, aztán csak utána megyünk.
Demetria végig mérte az asztalokat, hogy rájöjjön ki az a Frank és, hogy néz ki. A szerencséje csak annyi volt, hogy egy falon az összes dolgozó fel volt tűntetve. Hamar kiszúrta a kopaszodó, család apa gyanús pasast, amennyire tudta kép alapján megjegyezte a férfit, majd a szemetet kiszedve a helyéről és zsákot cserélve elhagyta a szobát. A takarítónő ugyanott volt, ahol hagyta, így csak visszatolta a helyére a kocsit és megszüntette a bűbájt. Kisietett a pályaudvarról és leült az egyik padra, a férfit várta.
A gyomra újból megkordult, mire csak az ajkára harapott. Hiányzott neki a mindig ételt teremtő Sam. Túl sokszor vált alakot... Kiszúrt egy pékséget is, de meleg ételt akart végre, egy jó kis sült csirkét, vagy libát, esetleg kacsát.
Hirtelen szúrta ki az egyik befutó buszban a sofőrt, nagyon hasonlított a fotón lévő alakra. Felállt a padról és elindult a jármű felé. Elég sok idő volt, míg megszokta a buszok mechanikáját és főleg a szagát. Áporodott bőr vagy szövet, néha húggyal keverve. Tiszta ókori csatorna.
A férfi kulccsal bezárta a buszt, majd elindult az épület komplexum felé. Demetria az arcát figyelte, majd amikor biztossá vált számára, hogy ez az a férfi, a nyomába eredt. Demetria pillantása megállapodott a raktár helyiségen, ami közvetlenül a pihenő és a férfi mosdó között volt. Futni kezdett és egy határozott mozdulattal a raktár irányába lökte a férfit, imádkozott, hogy az nyitva legyen, de a zár nem állt ellen, amikor rátenyerelt.
- Maga még is mit... - kezdte a felháborodást a sofőr, de Demetria csak felkapott egy poroltót és leütötte a férfit.
- Igazán sajnálom. - tette le a fémet, miközben elvette a férfitől a kulcsot és az ő pénztárcáját is kiürítette, majd felvette az alakját, kisétált a raktárhelyiségből és átment a pihenő részlegbe.
- Áh, Frank! Végre, már 5 perce úton kéne lennem! - mondta a sötét hajú férfi.
- Bocs, muszáj volt dobnom egy sárgát. - mosolyodott el Demetria.
Így került Demetria a New Jerseybe, azon belül is a Philadelphiába tartó buszra. Nem számolta mennyi idő volt míg leért, próbált nem bealudni, amiben korgó gyomra sokat segített.
A pályaudvaron széles mosollyal köszönt el a férfitól, miközben táskájából elővette a térképet és megnézte merre kell mennie. A telefon, amit még Samtől kapott jó ideje lemerült és nem igazán volt vezeték közelében az esetek nagyobbik arányában, így ellopott egy autós és egy turista térképet.
Gyalog indult neki az útnak visszavéve eredeti alakját. Az út alatt beugrott egy olcsóbb étterembe, ahol megismerkedett az olasz konyhával, főleg a lasagna-val, finom volt.
Késő délután ért be a tanya területére. Ismét lehunyta a szemét, mire szalma szőke színű, rövid hajat, fehérebb bőrt és mély barna szemeket alakított magának és ami megfontosabb, hosszú idő óta először vett fel valamilyen ügy miatt férfi alakot. A busz sofőr nem számít.
Beljebb sétált a múzeumba, alaposan végig mérte a régi sarlót, kaszát és egyéb eszközöket, amiket még ők is használtak az ókorban, beljebb szekerek voltak kiállítva és pionír bábuk tettették, hogy hajtják őket.
Demetria kiszúrt egy férfit a recepción, de neki nem ő kellett, hanem egy nő. Magabiztosan indult el a férfi felé.
- Szép jó napot! - köszönt. - Mikor lesz tárlatvezetés?
- Ha a munkatársnőm visszajön, de nem biztos, hogy csak magának tart, kicsit későn jött. - felelte az ürge.
Demetria elhúzta a száját.
- Ezt gondolom majd csak tőle tudom meg... Addig az előtérben lévő kiállított tárgyakat megnézhetem?
- Persze. - biccentett a férfi.
Demetria megköszönte a férfinak, majd gondolkodva sétált a pionírokhoz és olvasta végig a kihelyezett táblát, bár sok szüksége nem volt rá. Az első pár hétben megannyi könyvtárban járt, bevetette magát a régi történelmi könyvekbe és az internet szakirodalmaiba. Olvasott Kolumbusz felfedezéséről, az őslakos indiánokról, akit Americano Vespucci véletlenül nevezett el így, mert az hitte Indiába jutott, nem pedig egy új kontinenst fedezett fel. Tudta, hogy államokat hoztak létre az itt letelepedett gyarmatosítok, a britek, franciák, olaszok, és a spanyolok. Sőt még olvasott az előtte itt élő aztékokról, majákról és inkákról is, az ő isteneikről és szokásaikról. Hihetetlen volt számára, hogy az ő korában, hány ezren éltek még messze a Földközi-tengertől és az emberiség technológia irányú fejlődése még sokkolóbb volt.
Éppen ott tartott a táblák olvasásában, amikor 1776-ban kikiáltották a brit gyarmatok függetlenségét az anyaországtól, amikor egyszer csak megérezte Déméter jelenlétét. A tekintetét a múzeum tárlatába vezető ajtóra szegezte, ami rögvest kinyílt. Egy hosszú, hullámos barna hajú nő sétált ki rajta, zöld színű ingén egy csiptető kártya volt. Demetria simán ki tudta venni rajta a nevet: Déméter Evans. Egyszerű barna nadrágot viselt, egy papucs szandállal és szélesen mosolyogva mesélt egy iskolás csoportnak arról, hogy változott az ókori embereknek, a pioníroknak és a mostani lakosságnak az étkezési szokásaik, beleértve abba, hogy mi mit eszünk és az miből származik.
Demetria visszafordította a fejét a szekérre, de a fülével hallgatózott, bár sok szüksége nem volt rá, mert a földművelés istennője az egész teret betöltötte a hangjával. Gombóc keletkezett a torkában, ahogy Déméter felhozta, hogy ők, hogy éltek... Hát... Nem termett minden sarkon egy hamburgeres, azt elhihetik a kis nebulók.
A gyerekek elindultak kifelé a múzeumból. Déméter csak a recepciónál lévő férfihoz sétált.
- Mára végeztünk. Menj csak nyugodtan haza, majd én bezárok.
- Áh, még van egy magán utad. - jegyezte meg jó kedvűen a srác, miközben kikapcsolta a gépet.
- Tessék?
- A fickó. - biccentett Demetria felé. - Érdeklődött van-e még tárlatvezetés. Rajtad áll.
Demetria tudta, hogy az istennő őt méregeti. A recepciós férfi elhagyta a helyiséget és hátra ment a személyzeti részbe. Déméter elindult az ismeretlen férfi felé, majd megállt tőle egy lépésnyire.
- Későn jött, ilyenkor már nem szoktunk tárlatvezetést tartani. - mondta kedves, ám dorgáló szemre hányó hangon, pont mint egy anya.
Demetria elmosolyodott. Nem változtak semmit sem az istenek. Pont olyanok, mint az ő idejében, csak más a keret és más a munkásság.
- Sajnálom. Most értem csak ide New Yorkból. Gondoltam belefér még ez a múzeum. - alig bírta Demetria megszokni a mélyebb tónusú férfi hangot, amin megszólalt.
- New Yorkból? - kérdezte dallamos hangon. - Messze áll New York a tanyasi élettől.
- Egykor mindenkinek családja földművelésből élt, vagy állattartásból, ha meg nem, akkor vette valakitől, aki ezzel foglalkozott a piacon. - rándította meg a vállát Demetria, ahogy eszébe jutott a házvezetőnőjük, aki naponta járt ki a piacra, csak hogy ő és az apja, Arisztotelész egyenek valamit.
- Mért a maga felmenői mit dolgoztak?
- Tudós emberek voltak, de más ételt fogyasztottak, mint amit manapság mi fogyasztunk. - felelte Demetria.
Déméter enyhén összevonta a szemöldökét.
- Például?
- Tudtuk kitől van a hús, tudtuk mely fáról származik a gyümölcs és mely földben termett a saláta és a paradicsom. Manapság az ilyet úgy nevezik, hogy tudatos evő, nálunk csak ez volt divat.
Nem hazudott az istennőnek egy pillanatra sem. Déméter szemein jól látta, hogy próbálja összeilleszteni a puzzle darabjait.
- Valóban ijesztő, hogy mit fogyasztanak ma az emberek. Azt se tudják mi van az ételükbe, honnan származnak az alapanyagok. - felelte megfontoltan.
- Nos... Akkor majd holnap visszajövök. - vette fel a hátára a táskáját Demetria és indult el kifelé.
- Várjon! Talán van még 30 percem egy gyors körbe vezetésre... - hallotta meg az istennő hangját.
Csali bekapva.
Széles mosollyal fordult.
- Köszönöm! Mióta dolgozik itt?
- Már hosszú ideje. - felelte mosolyogva Déméter. - Nos... Üdvözlöm a tanyasi életet bemutató múzeumunkban Mr...
- Green. - nyögte ki az első dolgot Demetria, ami eszébe jutott. - Andrew Green.
- Mr. Green. Déméter Evans vagyok. A tárlat vezetője.
- Déméter... Mint a földművelés istennője? - indultak el a recepció felé, ahol Demetria kifizette a jegyet és már beljebb is sétáltak az egyik terembe, ahol műanyag figurák voltak kiállítv. A nők gyümölcsöt gyűjtögettek, a férfiak pedig egy vadat próbáltak elejteni.
- Szinte pontosan úgy. - biccentett mosolyogva a nő.
- Másoknak is szokott privát túrát tartani? Ez valami pasizós trükk? - próbált olyan lezser lenni, mint Kilyan, de nehezen bírta eljátszani a szerepet. Hiába bújt már legalább ezerszer férfi bőrbe az ókorban, sőt töltötte minden egyes napját úgy... Attól még merőben más volt flörtölni egy nővel, mint pasit játszani.
Déméter pislogott párat.
- Maga a második esetem, csak az... Érdekes személyeknek szoktam ilyen lehetőséget felajánlani.
- Érdekes személyeknek... - biccentett Demetria. - A női nyelvtárban az érdekes többnyire a furcsa és a szokatlan formákat írja le, amikért az aktuális hölgy kicsit sincs oda, de nem mondja ki nyíltan, hogy mi a baja az illetővel.
Déméter felvont szemöldökkel pillantott Demetria álcájára, míg a lány szélesen és tipikus beletrafáltam fejjel elvigyorodott.
- Van lánytestvére? - kérdezte végül.
- Sokat voltam nők közelében, többet mint egy átlagos srác.
- Aha... - fordult inkább a bábuk felé. - A múzeumunk nem egyszerűen a tanyasi életet hivatott bemutatni, hanem magát a kiinduló pontot. Az emberek eleinte gyűjtögető és vadászó életmódot folytattak. Több elmélet is kialakult, hogyan sikerült megtanulniuk földet művelni, szinte minden ókori vallás más magyarázattal szolgált.- sétált tovább Déméter a terem másik felébe, ahol Demetria görög és egyiptomi írásjeleket látott és személyeket. - Az egyiptomiaknak és a görögöknek is megvoltak erre a kijelölt isteneik, akik megmutatták az embereknek, hogyan lehet búzát, árpát és egyéb növényeket elültetni, mit kell tenni, hogy kihajtsanak. Más nézetek szerint az ember figyelte a természetet és rájött, hogy a magokból lesznek a növények, amelyeket ha elültetnek, gazolnak és locsolnak akkor bizonyos idő után leszüretelhető, betakarítható lesz.
- És maga szerint melyik igaz? - szólt közbe azonnal Demetria.
- Tessék? - meredt rá Déméter.
- Melyik igaz maga szerint? Az ember eléggé ostoba tud lenni. Lehet tényleg egy isten mutatta meg nekik mit kell tenni, vagy több.
Déméter csücsörítve összefonta a melle alatt a karjait.
- Mért maga szerint... A görög és az egyiptomi hitvilág létezik?
- Azt nem mondtam. Csak azt, hogy a görögök és az egyiptomiak sem voltak éppen piskóták abban az időben, akik ilyen okosak... És ennyi mindent elértek a tudományokban, miért hinnének több istenben? Miért imádnák őket, ha nem lett volna rá alapos okuk? - mosolygott Demetria az istennőre, aki csak pislogva meredt vissza rá.
Demetria nagyon is sejtette, hogy hány kérdés szalad végig az istennő fejében.
- Én is valami hasonlóban hiszek, mint maga. - felelte végül. - Maga valóban nagyon érdekes egy ember...
- Rossz értelemben? - cukkolta Démétert.
- Még nem tudom. Jöjjön, menjünk tovább. Van hol aludnia?
- Nem mondanám... Kétlem, hogy busz indul még vissza New Yorkba.
- Egy óra múlva megy az utolsó, azt már nem éri el. Ha nem akar kivenni egy szobát, akkor van egy felesleges szobám, normál esetben a lányo... Húgom használja, de jelenleg a férjével van. - igen... Perszephoné, csak most éppen Hádésznál van.
Demetria magában vigyorgott. Egyszerű lesz lenyúlnia az istennő erejét.
- Oh, köszönöm, elfogadom az ajánlatát.
~~~
Jane Jackson álmában a harmadik dimenzióban járt. Hatalmasat nyelt, ahogy meglátta a palota dolgozó szobájának falát. Azonnal felismerte a vitrinről, ami előtt a kanapé és a dohányzó asztal állt. Lassan fordult meg és mérte végig a dolgozó asztalt, ami mögött a székében Kilyan ült, a jobb oldalán Nessa állt egy egyszerű szürke színű ruhában, amelynek csak a derék és a mell részén volt egy kis minta, apró halvány rózsaszín virágokkal.
- Igen. - helyeselt valamit Kilyan. - És ki kell terjeszteni a bölcsekre is. Blazel gondoskodtok róla?
- Persze, de ezt nehezen fogják benyelni, azt tudod, ugye? - figyelmeztette Nessa.
- Eddig egészen jól haladnak az eddigi reformokkal. A többi királyságban is jól halad a rendszer, leszámítva Északon, ahol a nemesekkel azóta tárgyal Eduard, hogy megláttassa velük a házassági rendszer pozitív oldalát. - mosolyodott el Kilyan.
Jane csak döbbenten eltátotta a száját.
- Eduard meglehetősen jó meggyőző képességgel rendelkezik. Biztosan boldogul. - felelte Nessa egy halvány mosollyal az ajkán. - Megcsinálták az ismerkedő estet, ami már nálunk is működik egy ideje. Azt pletykálják egy kovács lányával randevúzgat.
- Jól teszi! Majd rákérdezek.
- Talán... Neked se ártana részt venned rajtuk... - hozakodott óvatosan elő a témával Nessa, egy hajtincsét finoman hátra simítva a füle mögé.
Kilyan elfordította a fejét Nessáról és pontosan oda pillantott, ahol Jane szobrozott. A lány tudta, hogy nem láthatta őt, de úgy érezte, mintha mégis látná... A király szemeit nézte, a tipikus Bejo szempárt, amik zavarosok voltak.
- Nem fogok. - válaszolta egyszerűen Kilyan és tápászkodott fel az asztalától.
- Mi van, ha Jane nem jön vissza? Ha megmarad a saját kis életénél a negyedik dimenzióban? Királyné kell majd egyszer melléd, akivel osztozhatsz az uralkodás nehézségein és ehhez ismerkednek kell, nem várhatsz rá örökké. - kapta el Kilyan karját Nessa.
Kilyan csak Nessa acél szürke szemeibe bámult.
- Vissza fog jönni. Tudom. Megcsináljátok Blazel, amit kértem?
- Igen. - hajolt meg Kilyan előtt Nessa és indult el az ajtó felé, míg Kilyan lassan az ablakhoz sétált és neki támaszkodott a keretnek. - Kilyan... Csak egy estre menj el.
- Meglátom. - nem nézett Nessára csak kifelé bámult, a gyakorlatozó katonákra.
Nessa elhagyta a szobát. Jane pedig óvatosan megkerülte a bútort és Kilyanhoz sétált. A fiú felé nyúlt, de a keze áthatolt rajta, pedig mindennél jobban át akarta ölelni Kilyant... Annak ellenére mennyire sokat vitáztak, amikor a harmadik dimenzió veszélyben forgott. Akkor... Hiába tudta mekkora pánik uralkodott el Kilyannon egyszerűen nem volt hajlandó megérteni.
- Kill... - suttogta halkan.
Kilyan csak felsóhajtott és visszasétált az íróasztalához, amint leült és elkezdte rendezni az iratokat, valaki kopogott az ajtón.
- Jöjjön be! - kiáltotta, mire Bernit dada dugta be a fejét, egy tálcával rajta teával. - Nem kértem teát.
- Tudom, de Nessa és Blaze komolyan aggódnak felségedért, mióta elváltak Jane-től, így készítettem egy kis nyugtató teát.
- Nyugodt lennék, ha nem nyaggatnátok folyton azzal, hogy keressek valaki mást! - vágta rá kicsit mérgesen Kilyan.
- Talán az úrfinak érdemes lenne megfontolni Nessa kisasszony tanácsait, ha már Demetria helyére kijelölte és...
- Ideiglenesen. - szúrta közbe Kilyan.
- És... - nyelt egyet a dada. - Jane kisasszony nem biztos, hogy vissza fog jönni.
- Meddig akartok még ezzel nyaggatni?! Ha még egyszer bárki felhozza az udvarban ezt az ügyet azt a várbörtönbe záratom egy éjszakára! Vigye el a teát dadus és többet ne jöjjön ezzel, vagy nem fog érdekelni, hogy a gondomat viselte, pihenhet egy napot az egyik cellában.
A dadus csak letette a dohányzó asztalra a tálcát.
- Ahogy parancsolja felség, de igya meg a teáját, kérem. - indult el kifelé, majd az utolsó pillanatban megállt. - Miért bízik ennyire a kislányban?
- Tudom, hogy vissza fog jönni dadus. Még dolga van itt. - felelte.
Jane szemei felpattantak és felült az ágyában. A Londoni Jackson villában volt, óvatosan körbe kémlelt a szobájában. Hamar kiszúrta Samet, aki enyhén verejtékezett, ő is bizonyára álmodott valamiről. Jane hangtalanul kimászott az ágyából, gondosan kikerülte az ágya előtti kosárban alvó Villámot, majd bele bújt a pulcsijába és elindult lefelé a földszintre, hogy kijusson a kertbe.
Kilépve a tornácra mezítláb indult el a kert felé. A fű kicsit csikizte a lábát, a kavics darabok miatt időnként fájdalom hasított a talpába, de nem kifejezetten érdekelte. A telek erdősebb része felé sietett, majd leült az egyik fa tövébe és csak a csillagokat bámulta. Kicsit olyan volt így, mintha a harmadik dimenzióban lenne.
Az árnyak hirtelen kezdtek el sűrűsödni körülötte, mire csak elhúzta a száját.
- Te is felébredtél? - kérdezte Jane, majd oldalra pillantott, ahol az árnyékból előlépett Sven di Angelo.
- Nem, még nem is aludtam. Amyvel utána néztünk az utolsó két kulcsnak. Az ablakból láttam, hogy elindulsz kifelé. - ült le a lány mellé Sven. - Gondoltam megnézem, hogy vagy.
- Csak álmodtam.
- Baj lesz? - célzott a kulcshajszára Sven, de Jane tagadóan megrázta a fejét.
- A harmadik dimenzióról álmodtam.
- Oh. A királyról?
- Aha. - biccentett Jane. - Elég... Érdekesen váltunk el. Nem túl jól. A világa veszélyben volt, én sem könnyítettem meg a dolgát, de... Bízik bennem és azt várja, hogy majd egyszer visszamegyek.
Sven halkan felhorkant. Ő egy boszorkánnyal került romantikus kapcsolatba, Sam azzal a bölcs lánnyal, Jane egy királlyal, Amy pedig Ian Cabrával és egy vámpír csajjal. Szép kis család.
- Hiányzik? - kérdezte a srác.
- Jobban, mint azt hittem... Nem tudom mennyire van ott helyem. Itt sose volt semmi sem biztos, még Sam sem. Ott... Alig ismertem bárkit, nem voltam mindenbe beavatva, mert másképp működik a világuk, mint a miénk, de ha kérdeztem válaszoltak és nem bántak velem ellenségesen... Csak mikor a hercegüket gyomrom rúgtam.
Sven azonnal felnevetett. Tipikus Jane Jackson.
- Azt megnéztem volna.
- Vicces volt. - vigyorodott el a lány is. - Csak nem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés Sven.
- Rossz embert kérdezel ebben... Aelin és sokak szerint a kötelék, ami köztem és a boszi között van, az nem kényszer, hanem a sors által el lett rendelve. De mivel én ebben nem tudok tiszta szívvel hinni, így azóta is menekülök a boszorkánynak az emlékétől, de... Nem fogom tudni elfelejteni, mintha nem zárult volna le minden kapu. - pillantott a bal tenyerére, ahol a heg éppen, hogy de kivehető volt.
- Lehet nálam is valami hasonló van... - nyelt egyet Jane, majd felsóhajtott és inkább más vizek felé evezett. - Mire jutottatok Amyvel?
- Sejtük mi az a két kulcs. Edmund megpróbálja az utolsó kulcsot megszerezni, amíg mi holnap elleszünk.
- Tehát jön megint egy veszedelmes kaland. Király, már alig várom. Hová is megyünk?
- Fidzsire. - vágta rá Sven.
- Most Szinbád érzetem lett... - húzta el a száját Jane. - Hajózni is fogunk?
- Sajnos az Amy terve...
- Szegénykém... - paskolta meg a srác vállát. - Készítek neked és Aelinnek hányó zacskókat. Jó sokat.
~~~
Edmund Jackson miután átengedte a gyerekeit és a többi rokon gyereket a portalon Fidzsire megreggelizett, legalábbis erősen próbálta elfogyasztani a szendvicsét és a kávéját, de Percy minduntalan a kék színű torta receptjét próbálta meg elsajátítani, ami egyszerre volt Ed számára ijesztő és vicces is, hiszen korábban még egyszer sem látta az apját virág mintás köntösben, egy recept könyv felett görnyedni.
- Sose főztél... És sose sütöttél még. - jegyezte meg Ed.
- Tudom, de az ember holtáig tanul, nem? Szóval a tojást és a sárgáját szét kell választanom... De, hogy válasszam szét őket mikor egyben vannak egy tojáson belül?
Ednek eltartott pár pillanatig, mire felfogta, hogy az apja mire gondol. Csak felállt, oda sétált az asztalhoz, felvett egy tojást, finoman a pult széléhez koccintotta, majd a repedés mentén két részre szedte szét a tojás héjat figyelve rá, hogy az egyikben ott maradjon a sárgája, míg a körülötte lévő nyálkás fehérje lecsordogált a tálba. Finoman kezdte átcsúsztatni a másik tojás héjba a sárgáját, hogy a maradék fehérje is lecsorogjon, majd egy ürespohárba bele tette a sárgáját.
- Ooo! - nyögte ki Percy - Tök jó dolog ez a sütés!
- Ez még nem az... Ez csak az előkészítés. - sétált el a csaphoz, hogy az ujjai között csorgó fehérjétől megszabaduljon, majd elindult kifelé. - Elmentem a Bázisra Yuihoz.
- Yuinál van az utolsó kulcs?! - kapta fel a fejét Percy és vágta a pulthoz a tojást, kicsit erősebben a kelleténél, így annak beltartalma a földön landolt. - Hupsz...
- Aha. - biccentett Ed halvány mosollyal az arcán. - Légyszi, ne gyújtsd fel a konyhát, amíg vissza nem jövök!
Nem várta meg a választ, azonnal teleportált. Az elmélyét rögvest nyugalom szállta meg, ahogy meglátta a Bázis falait. Nincsenek zajos gyerekek és rokonok, csak a néma csend, ami minimálisan nem stimmelt, mert a jövőből jött Dan és társulata legalább annyira idegesítő volt, mint a jelenbéli... Edet viszont ez sem érdekelte. Szerette a Jackson Bázist, az egyetlen hely volt, ahol nem kellett foglalkoznia az imázzsal, amit egy régész minduntalan kialakít pályája alatt és főleg nem kellett Hallel foglalkoznia.
Már jól volt, bár mindig mély pont lesz az életében Hallie Beckendorf. Selma teljesen más felfogású, sokkal visszafogottabb Hallienél, de ugyanolyan veszélyes és határozott.
Ed a nappaliban kereste először a lányát, majd a könyvtárban, a kis konyhában és így tovább. Az egész hely kihalt volt, mondjuk mindig az, de általában a jövőből jöttek némi életet tudnak csepegtetni a helybe, ami most eltűnt. Ed kezdte sejteni, hogy nincsenek a Bázison.
Hirtelen látott meg a férfi a szeme sarkából egy sötét foltot.
- Zoya! - mondta és indult meg a boszorkány felé.
- Hali Ed. - mosolygott rá a lány. - Hát te?
- Yuit keresem. Hol vannak a jövőből jöttek?
Zoya arcára ravasz mosoly ült ki, a szemébe csintalanság vegyült.
- Dan megkérte Lin kezét és összeházasodtak. Jelenleg Hawaii-on nászutaznak, ahová Aelin, Junie és Nat is ment.
Ednek eltelet egy kis időbe míg felfogta a mondatot... Ezen a napon nincsenek formában az agytekervényei.
- Dan feleségül vette Lint? - mondta ki végül.
- Aha. - biccentett Zoya.
Ed félig kiakadt, hiszen csak 18 évesek, bár figyelembe véve, hogy több mint valószínű, hogy ha sikerül az amiért ide jöttek, akkor eltűnnek, annyira nem az. Meg hát még ő is elkönyvelte, hogy Lin leendő menye lesz.
- És hol van Yui?
A boszorkány arcára olyan széles és gonosz mosoly ült ki, hogy Ed idegesen tette át egyik lábáról a másikra a testsúlyát.
- A szobájában. - felelte éllel a hangjában, majd megfordult és elindult a nappali felé.
Ed felvont szemöldökkel követte egy ideig a tekintetével.
- Okééé... - mormogta magának. - Kicsit sem vészjósló - pördült meg a tengelye körül és caplatott el a lánya szobájáig, felemelte a kezét és a kilincsre helyezte, de végül levette róla és inkább koppantott kettőt az ajtón.
Nem tetszett neki Zoya vigyora.
- Zoya nem érünk rá! - kiáltotta bentről Yui.
- Nem Zoya vagyok. - válaszolta Ed.
- Oh baszki... - de ez nem a lánya volt.
Ed csak összevonta a szemöldökét, ugyanis jól ismerte ezt a hangot. Aaron Phinskytől származott. Ismét a kilincsre tette a kezét és gondolkodóba esett, hogy benyisson-e vagy sem, végül Yui hamarabb tépte fel az ajtót egy gyorsan magára kapott rövid ujjúban és melegítő nadrágban, amit Ed csak onnan következtetett ki, hogy a pólóból még kilógott a címke, a melegítő nadrágnak meg még csak most kötötte be a madzagját, papucs és zokni nem volt a lányán, ami nem jellemző rá, a kócos volt, mintha most kelt volna ki az ágyból. Aaron Phinsky pedig Yuitól nem messze állt és még éppen a felsőjét igazgatta.
Ed csak Yuira pillantott, várakozóan.
- Mit csináltatok? - kérdezte olyan hangon, hogy Aaron meghunyászkodva bújt Yui háta mögé.
- Apu... - kezdte rosszallóan Yui. - Egy, ez csak ránk vonatkozik. Kettő... - pillantott Aaronre. - Ne akadj ki, de Aaronnel mi járunk...
Elkerülhetetlen volt, így muszáj volt bevallania, mielőtt az apja totálisan kiakad, mondjuk így is, úgy is kifog.
Ed remélte, hogy rosszul hall.
- Tessék?!
- Három hónapja együtt vagyunk. - folytatta a lány.
Aaron nyelt egyet. Jól szokott olvasni az emberek arcáról és, ha egy nő arcán ilyet látott inkább minél hamarabb el akarta húzni a csíkot, mielőtt levágják a heréit. Ám ez most annál is rosszabb volt, mert egy lánynak az apjáról volt szó, akik pici lányuk épségére ügyelve hajlamosak... Elvakulni és időnként nem tudtak uralkodni az indulataikon, már pedig Edmund Jacksontól tartott annyira, hogy bármikor felhúzza a nyúlcipőt.
- Megcsaltad már? - siklott rá egyenesen Ed pillantása.
Aaron riadtan megrázta a fejét.
- A hangodat akarom hallani. - vágta rá Ed. - Igen vagy nem?
Aaron tudta miért. Edmund Jacksontól örökölte Yui a vérből való olvasást, innen tudják, hogy hazudik-e nekik az illető vagy sem.
- Nem. - nedvesítette meg az ajkait.
Ed csak résnyire összehúzta a szemeit, mire Aaron annyira zavarba jött, hogy elkezdett gondolkodni azon mi is számít megcsalásnak, mondjuk ha órai kereteken belül megkellett csókolnia egy lányt, mert azért ilyen a show business-ben előfordul, akkor most bajba van? Az megcsalás?!
- Három hónapja együtt jársz a lányommal... És nem csaltad meg?! Te?!
- Nem? - kérdezte inkább, mint mondta Aaron.
- Zoya elbűvölte a kedvedért valami hókusz-pókusszal, hogy három hónapja vagytok együtt és nem csalt meg? - pillantott most a lányára Ed.
- Nem, nem Zoya csinálta. Ennyire nehéz elhinni?
- Apollón fia és Erósz unokája, az Apollón vér is bőven elég, hogy az összes csaj terpeszbe rakja a lábát, az Erósz vérrel csak nyert ügye van.
- Apu! Ne mondj ilyeneket! - szólt rá ismét Yui.
- Legalább mond, hogy nem úgy kezdted, mint anyád! - Yui már érezte, hogy a füle tövéig kezd elvörösödni, sose értette, hogyan tud az apja egyetlen egy pillantásból kikövetkeztetni mindent... - Jaj istenek... Manipulált téged? - pillantott vissza Aaronre. - Hogy lefeküdj vele és utána jöttetek össze?
- Gyakorlatilag igen... - nyögte ki Aaron.
- Szóval az anyádnál nem egy átmenet volt, hanem genetikai kód. - Yui csak az ajkára harapott. - Mindent értek. Phinsky...
- I-igen Mr. Jackson?
- Foglalkoznék veled és ezzel a kis ügylettel a lányommal nagyon szívesen, de nem érek és még ehhez nincs idegrendszerem. Tehát... Ha meg mered csalni a lányom az lesz az utolsó dugásod. Remélem szakítotok... Yui, kéne Prospero pálcája.
Yui csak pislantott párat. Aaron valami pontosan ilyesmire számított. Fenyegetés, megalázás, egy átlagos beszélgetés Edmund Jacksonnal, ha Apollón vér vagy...
- Apa... ezt meg mégis, hogy képzeled? Az rendbe van, hogy Aaront finoman megfenyegeted, hogy...
- Ez nem finom fenyegetés volt... - mormogta Aaron.
- Te ne szólj bele! - pillantott egy tized másodpercre a srácra, majd vissza az apjára. - ... Hogy ha megcsal mit csinálsz vele, de azt kívánni, hogy szakítsunk... Nem gondolod, hogy kicsit túlzás?
- Ez egy nőcsábász Apollón vér! Majdnem annyi lyukat látott életébe, mint Zeusz vagy Poszeidón, ami nagy szó tekintettel rá, hogy ők istenek. Szerintem ez nem egy rossz érv és nem is túlzás! - felelte Ed.
- Megkérdezheted, hogy szeret-e engem? Tudni fogod, hogy hazudik vagy igazat mond!
- Azt tudom, hogy beléd van zúgva tizenhat éves kora óta, mióta megcsókoltad. Mit gondolsz miért nem kedvelem?!
Yui döbbenten eltátotta a száját. Itt mindenki kiszúrta ezt rajta kívül?!
- Akkor meg miért... - kezdte a lány.
- Öhm... Itt vagyok én is... Hallótávolságon belül... - köszörülte meg a torkát Aaron.
- Aaron ne most... - kérte Yui.
- Te maradj ki ebből! - vágta hozzá Ed, mire Aaron csak elhúzta a száját, még egy hasonlóság apja és lánya között.
- Akkor meg miért vagy ennyire ellene, ha tudtad?! - kanyarodott vissza az eredeti témához Yui.
- Már mondtam: Apollón vér és nőcsábász. Nem számít, hogy szeret-e téged. Figyelemre méltó, hogy három hónapja bírja, de nála ez egy életmód, egy életmódot meg nehéz megváltoztatni, anyád már csak tudta.
Aaron lesütötte a szemét, pontosan ezektől tartott attól kezdve, hogy megérezte Yuiban, hogy szerelmes belé. A lány viszont nem ezen akadt meg.
- Mi az, hogy anyám már csak tudta?! - szólalt meg hangosan, kicsit hisztis hangnemben. - Anya csak el akart felejteni téged! Menekült!
- Igen, csak azt te nem tudod, hogy amikor már képbe voltam, akkor ő még jó párszor találkozott Skandar Mosleyval, aki nem a beszélgetésre, hanem sokkal inkább anyádra hajtott. Kis híján egyszer le is feküdtek, csak Hallnek eszébe jutott, hogy jah, amúgy a szerelmem Egyiptomba van és azt beszéltük meg, hogy megvárjuk egymást!
Yui lefagyott, főleg, hogy az apját nem látta még olyan mérgesnek, mint amikor kimondta Skandar Mosley nevét. Az emlékeiben próbált rájönni, hogy kiről is van szó. Halványan rémlett neki egy szőke hajú, folyton mosolygós, kék szemű srác, akinek az alkarján egy tetoválás volt. Egy líra, alatta egy S.P.Q.R felírat és jó pár vízszintes vonal. Az anyjának volt az egyik gyerekszínésztársa a Broadwayn.
- Anya... Majdnem... - akadt meg teljesen.
- Az Apollón vér csak bajt jelent. Most pedig kérem Prospero pálcáját.
Yui összepréselt ajkakkal, szúrós szemekkel meredt az apjára.
- Zoyánál van. Mivel Shakespeare azzal a tollal írta a műveit, Zoya családjához tartozik, mint ma élő leszármazott és erősen kétlem, hogy oda adja neked. Junie azt mondta, hogy szükség lehet rá, mikor a tervüket véghez viszik.
- Kell a kulcshajsza befejezéséhez. - vágta rá hajthatlanul Ed. Már azt akarta, hogy vége legyen, lassan egy éve mást sem csinálnak a harmadik generációs Jacksonok, mint hogy kulcsok után futkároznak. Amy már felvette Ian Cabrával a kapcsolatot, nagyon is jól tudják, hogy kinél hány kulcs van és a Cabra kölykök igyekeznek diszkréten kezelni az anyjuk előtt az ügyet.
- Még várnotok kell. Előbb a család jövőjét kell valahogy megmásítanunk, utána fejezhetitek csak be a kulcshajszát. - állt a sarkára Yui, hiszen az egyik legtehetségesebb az ellenkezésben volt.
- Meglátjuk. - fordult meg Ed és indult meg a nappali felé, ahol Zoya Royalt látta utoljára eltűnni.
- APA! - kiáltott utána Yui és futott mellé. - Ne légy makacs! Nem kérheted el tőle és nem kényszerítheted ki tőle!
Aaron egy sóhajtás kíséretében visszament a szobába és leült Yui ágyára.
- Én a helyedbe a fiúkáddal foglalkoznék, mélyen belemásztam a lelkébe. - eresztett meg egy széles mosolyt a férfi, mire Yui csak vissza pillantott a szobája nyitott ajtajára.
- Szokj hozzá a gondolathoz, hogy együtt vagyunk, vagy neked lesz rossz. - válaszolta végül és indult meg a szoba felé.
- Mért pont egy Apollón vér... - mormogta az orra alatt Ed.
Zoyát a nappaliban találta meg, a kezében egy kötelező irodalmi művel, ami az érettségihez szükséges. Ed felvont szemöldökkel mérte végig a boszit, aki egészen addig a fejét támasztva olvasta a regényt, amíg meg nem látta Edet.
- Mond, hogy éppen szexeltek és kopogás nélkül nyitottál be. - vigyorodott el gonoszan.
- Egy aljas kis boszorkány vagy. - kezdte Ed. - Amúgy kopogtam ezzel mindenkit megkímélve.
- Kár...
- Kéne Prospero pálcája. - kezdte köntőr falazás nélkül Ed.
- Minek?
- A harmadik generációsok éppen az utolsó két kulcs felé tartanak, ha megszerzik akkor már csak a nálad lévő kulcs kell és végre befejezhetjük a kulcshajszát.
Zoya csak bele tette a könyvjelzőt a lapok közé és ledobta a kanapéra a regényt.
- Odaadnám, de egyenlőre nem vagyok benne biztos, hogy lehet. Megkérdezem Juniékat mi a tervük. Várj egy kicsit. - emelte fel a kezeit, mire az ujjai végei kéken felizzottak.
Latinul mormogott valamit a boszorkány, majd egy fényes kép bontakozott ki előtte. Ed csak a boszorkány mögé sétált, hogy lássa a képet, ami fényesen ragyogott, egy apartman nappaliját mutatta, ahol rengeteg elfogyasztott, üres alkoholos üveg volt található. A bárpulton még ott volt a maradék citromlé és a rumok is félig üresek voltak.
- Utálok takarítani. - nyögte ki valaki teli szájjal.
- Én hányni. - ismerte fel Ed Junie hangját.
- Kellett neked sokat inni. - röhögött fel Dan.
- Ti erőltettétek!
- Khm. - köszörülte meg a torkát Zoya. - Skacok!
Csend állt be, majd egyszer csak Dan hajolt be a képbe, a kezében egy szemeteszsákkal. Junie csak leült a kanapéra és mosolyogva intett Zoyának. Nat Danhez hasonlóan behajolt, az ő szájába viszont egy fogkefe volt, ez lehetett az oka, hogy Ed nem tudta beazonosítani a srác hangját.
- Szió Zoya! - vágódott le Junie mellé Lin, aki annak ellenére, hogy este hányt, nagyon jól volt. Junieval ellentétben még a másnaposságot is megúszta. Aelin csak a kanapé mögé állt be Edhez hasonlóan.
- Hali Ed. - köszönt a férfinak, mivel ő volt az egyedüli, aki beazonosította Edet a kézfeje alapján. - Kéne a kulcs, mi?
- Jah, de Zoya előbb az engedélyeteket akarja és köszi, hogy szóltatok, hogy a lányom és Aaron járni fog.
A jövőből jöttek egy része csak kínosan kuncogott.
- Rájuk nyitottál? - kérdezte Dan.
- Sajna nem... Pedig vicces lett volna. - mormogta ábrándos fejjel Zoya, ahogy maga elé képzelte a szituációt, hogy Ed megtalálja Aaront és Yuit egy ágyban, amint éppen eléggé elvannak foglalva egymással.
- Elvihetem a kulcsot? - tért vissza az eredeti témához Edmund.
- Egy pillanat, türelem! - intett a jövőből jötteknek Dan, majd lehalkította a hangját és úgy folytatta. - Talán célszerű lenne előbb a kulcshajszát lezárni, aztán megcsinálni a mi kis ügyünket.
- A kulcshajsza után úgy is megcsinálom azt a... - húzta el a száját Aelin. - Tudjátok... - jött zavarba - azt a hülye ötletet és le leszünk foglalva épp eléggé. Ha Zoya tud mondani rá egy varázsigét, akkor a kulcshajsza után automatikusan ki tudja szakítani a többi közül Prospero pálcáját és míg a jelenbéli énjeik a 13 éves Aelinnel ötletének elhárításával foglalkoznak, addig mi simán megcsinálhatjuk Zoyával a mágia visszahozását.
- Jó terv. - biccentett Junie és visszafordult a képernyő felé. - Zoya, mondj a pálcára egy varázsigét, amit ha kimondasz, az vissza fog térni hozzád bármi van. Majd szólunk, hogy mikor kell használnod, mi tudni fogjuk... - hirtelen elgondolkodott. - Ugye tudni fogjuk?
- Óra pontosan tudom, hogy mikor találtuk meg a 35 kulcsot és egyesítettük őket. - vágta rá Dan.
- Remek! Na tehát, akkor használod majd és így nem lesz baj.
- Oksi. - bólintott Zoya. - További jó üdülést nektek. Sziasztok!
- Hali! - mondták kórusban a jövőből jöttek, majd Zoya csak széthasította egy legyintéssel a képernyőt.
A zsebébe nyúlt a boszorkány és kivette belőle a barna színű tollat, amin indák futottak fel. Elmormogott néhány szót latinul, mire a toll kéken felvillant. Amikor ismét barna lett csak átnyújtotta Ednek.
- Vigyázz rá, elvekbe még Yuinak is szüksége lesz rá, ne kérdezd mire, nem volt hajlandóak közölni velem a jövőből jöttek. - húzta el hozzá a száját, mint akinek kezd elege lenni belőlük, amit Edmund őszintén el is hitt.
- Köszi. - vette el a tollat és rejtette el a zsebébe, majd vissza teleportált a Londoni villa konyhájába, ahol az apja még mindig a tojásokkal szenvedett.
Ed csak felmérte a terepet. Egy edény tele volt tojás sárgájával és fehérjével, a másik pedig üres volt és Percy éppen a szétválasztással szenvedett.
- Kitalálom... Rosszul törted fel és egy csomószor egybe ment a kettő...
- Igen... - mormogta Percy. - Nehéz dolog feltörni a tojást...
- Hányat törtél fel?
- Az ötven darabos tojás tartóban már csak tizennyolc van... - felelte az apja.
Ed szemei elkerekedtek.
- Szerintem kék torta helyet, együnk rántottát, jó? A fél családnak elég lesz, ha nem az egésznek harminckét tojásból!
~~~
Sven őszintén nem akart jelenleg itt lenni. A teste folyamatosan pánik jeleket küldött, miközben Fidzsi partjáról bámulta az Amy, Junie és Brady által kijelölt hajót, amit el akartak kötni, hogy beljebb kerüljenek a tengerre és a kulcsok jelének közelébe érjenek. Ez utóbbival nem is volt Svennek problémája. De a tenger. Az már merőben más téma volt...
- Nem mehetnénk vissza a Londoni villába? - állt egyik lábáról a másikra Aelin. - Percy reggel még cukrászdába akart menni és meghívni minket. - meredt ő is ugyanolyan kétségbeesetten a vízre, mint Sven.
- Mi van beijedtetek? - kérdezte vigyorogva Jane.
- Víz. - nyögte ki kórusban a két Angelo.
- A térkép szerint nem szigeten van a két kulcs, hanem valahol a vízben. - igazította meg a hátizsákja pántját Amy.
- És kitaláltad már, hogy fogunk lélegezni mindannyian a víz alatt? - húzta el a száját Carmen.
- Én biztos nem megyek még egyszer a víz alá. - szólt közbe Jane is, miközben megborzongott az emlékre, amikor a hegyről bele ugrottak Sammel a vízbe, miután Irana felrobbantotta a szüleiket.
- Én tudok lélegezni a víz alatt! - vágta rá vidáman Junie.
- Nekem van Szobek szemfogam, amivel a víz alatt lehet lélegezni! Tegnap este kipróbáltam a kádba, tök jól működik! - vigyorgott Dan.
- Még dolgozom rajta, de van pár ötletem. - igazgatta még mindig a hátija pántját Amy. - Na kössük el a hajót!
- Nem indíthatnánk csak el és dobhatnánk ki róla a halandókat? - kérdezte unottan Jane.
- Nem bántunk haladókat! - szólt rá a húgára Sam, mire Jane csak puffogott egy sort az orra alatt.
- Nyugalom! - csitította a társaságot Amy. - Aelin, tudod a dolgodat?
- Persze. - biccentett a kiskamasz.
A gyerekek felsiettek a vitorláshajóra, ami nem volt olyan robosztus méretű, hogy a cégek észre vegyék ha eltűnik, de azért elég nagy volt, hogy elboldoguljanak vele. Egy háromárbócos szkúner, amit főleg a 16. században készítettek Hollandiában, de a fénykorát a 19. században élte. Ma már főleg múzeális darabok, amelyeket csak dísznek tartanak. Sven pontosan ezeket az aggályokat sorolta Amynek, aki nem is figyelt rá, már két napja kinézték Bradyvel és Junieval ezt a hajót, mikor a Fidzsi, Suva fővárosáról készült kikötői képeket tanulmányozták. Az árbócok miatt könnyen tudják irányítani, ez volt a fő pozitívumuk a Poszeidón véreknek.
Aelin lassan sétált fel a hajóra, próbálta legyűrni az enyhe ringatózástól a torkában kialakuló hányingert, majd ahogy meglátta az első matrózt a szeme felvillant. A démonjai szétszóródtak a vitorláson. Aelin csak lehunyta a szemeit és gondolatban közvetítette mi a feladatuk, bár tudták a dolgukat. A matrózok hirtelen felsikítottak és a kapitányukkal egyetemben fejüket vesztve lemenekültek a hajóról.
- Ügyes kis trükk. - biccentett elismerően Carmen.
- Köszi. - kapott a gyomrához Aelin, érezte ő, hogy nem kellett volna reggeliznie.
Dan elindult a kormány kerék felé, ami mellett egy asztal helyezkedett el, míg Amy csak vett egy mély levegőt és összenézett Junieval és Bradyvel. Amy végig húzta a korláton a kezét, mire a vitorlák maguktól kibomlottak, a kötelek működébe léptek, saját magukat fonták fel a megfelelő helyre. Junie és Brady hátra sétált a hajó fenekébe és felemelték a kezüket, mire egy áramlat meglódította a hajó, Sven meg a szája elé kapta a kezét, majd kikapta Jane zsebéből a hányós zacskót.
Dan halkan felkiáltott, ahogy a térképet és a műszert majdnem elejtette, de nagy nehezen elért az asztalhoz. Jane a távolodó kikötőt figyelte, majd amikor már biztos volt benne, hogy az emberek nem láthatják csak meglendítette a karjait, mire a szél belekapott a vitorlákba és a hajó olyan hihetetlen iramra kapcsolt, hogy Adel és Lena az árbócról majdnem lepottyantak. Samet meg csak a hajó korlátja fogta meg.
- Nos Dan. - sétált a kormány kerékhez Amy. - Merre van a két hiányzó kulcs?
Dan bemérte a műszerrel a helyet, míg Amy leolvasta a pontosan koordinátát, majd az óceánra nézett, amin szélességi és hosszúsági fokok jelentek meg.
- Amy nem mehetnénk vissza? - hallotta meg Aelin hangját, aki Svennel együtt inkább leült a fedélzet azon sarkába, ahol legkevésbé volt érezhető a hajó ringatózása.
- Nem! - vágta rá a lány, miközben csillogó szemekkel pillantott fel az égboltra. - Be... - suttogta el a kulcs szót.
A bolygó körpályája végig futott az égen, majd vette a hajó aktuális sebességét és, hogy milyen messze vannak.
- Ha tudjuk tartani ezt a tempót olyan 6-7 óra és odaérünk.
Aelin és Sven nem voltak túl boldogok.
- Kivéve, ha valami közbe jön. - sétált fel mellé Carmen és mérte végig a felbukkanó szigeteket és az óceánt. - Milyen érzés, hogy az elemed középpontjában vagy?
- Mintha otthon lennék. - felelte halvány mosollyal Amy. - Egy helyen, ami megvéd, ahol nem kell megjátszanod magadat.
- De jó neked. - tápászkodott fel Sven és vett egy mély levegőt, majd egyszer csak kihajolt a korláton.
- Mintha nem is Poszeidóntól származnának... - rázta meg a fejét Carmen. - Hányszor fognak hányni, míg odaérünk?
- Amíg van bennük bármi is addig tuti és mindketten kiadósat reggeliztek. - mondta Amy.
- Tengeribetegek vagyunk... Nem tehetünk róla... - emelte fel a fejét Aelin, aki éppen a szürke és a zöld szín átmenetét kezdte felvenni.
Dan csak halkan kuncogott a lány fején, miközben a tekintetével az ég felé pislantott, rögvest kiszúrta az egyetlen sötét színű felhőt. A szájába tette a kezét és egy éleset füttyentett, mire a sötét volt közeledni kezdett a föld felé és a fedélzeten landolt.
- Szia Főnix! - robogott le a sárkányához és ölelte meg a nyakát, míg Főnix szinte feldöntötte Dant a feje súlyával.
Sven vissza ült a fedélzetre, nem festett túl jól.
Mindenki próbálta hasznossá tenni magát. Amy a kormány keréknél állt és a gondolataival navigálta a hajót, Carmen mellette a térképet tanulmányozta és közben amíg volt térereje Dan telefonján nézegette az útvonalat, rossz előérzete volt, de ezt nem osztotta meg senkivel sem. Sam Svennek vitt egy pohár vizet, Aelin próbálta visszafogni a gyomrából kikívánkozó reggelit. Jane csak árbócról árbócra repült, a hajózás Kilyanra emlékeztette, így ő volt leginkább elmerülve a gondolataiban, időnként a legkeskenyebb árbócon sétált, vagy ugrált, próbára téve az egyensúlyát, bár ha leesett volna csak visszarepül, nem eshet baja. Sven, aki ezt a fedélzetről figyelte, mint enyhe tériszonnyal rendelkező személy, csak ismételten kihajolt a korlátról. Dan fintorra húzta a száját és folytatta Főnix ölében a rajzolást. Adel és Lena a hajó legmagasabb pontján voltak és a nyílt óceánt nézték. Junie és Brady pedig éppen a korlát tetején álltak.
- Junie, Brady, mire készültök? - kérdezte Carmen.
- Mehet? - kérdezte Junie. - Három...
- Kettő... - folytatta Brady a számolást.
- Egy! - rikkantották kórusban és ugrottak le a hajóról.
Carmen csak halkan felmordult. A víz természetellenesen felemelkedett és puhította a két fiú esését, majd a fiúk a vizet irányítva egy hullámot alakítottak ki, amit meglovagoltak. Olyan volt, mintha versenybe kezdtek volna egymással. Amy arcára mosoly ült ki.
- Tarsd az irányt!! - mondta a kormánynak, majd a két fiúhoz hasonlóan levetette magát a hajóról.
- Amy! Ez egy ismeretlen terület, félvér ide még nem merészkedett! Legalább neked legyen... - csattant fel Carmen, de a vörös meg se hallotta. - Eszed...
Amy a vízen landolt, ami rögtön megelevenedett alatta. Óvón ölelte át és azonnal tudta, hogy mit akar, meg se kellett magát erőltetnie, hogy egy hullám kiváljon a többitől és gyorsabb tempót diktáljon. Junie és Brady után pislantott, aki nem sokkal a hajót előtt jártak.
- Utánuk. - suttogta, mire a víz lóként kezdett vágtázni.
Carmen elhúzott szájjal meredt a barátnője után, míg meg nem hallott egy kacagó hangot a háta mögül. Megfordult és az egyik alsóbb vitorla árbócon ülő Jane-re nézett, akitől a hang származott.
- Mi van? - kérdezte mérgesen.
- Most tudod kire hasonlítasz? - vigyorgott Jane. - Az anyádra, Ingrid Jacksonra. Amy pedig... - nézett a vörös után. - Hallie Beckendorfra.
- Oh fogd be Dia di Angelo másolat! - vágta hozzá indulatosan Carmen, majd elindult lefelé a fedélzetre, hogy meglássa Adelt és Lenát. - IKREK! LÁTTOK VALAMIT? - ordította.
- SOK VIZET! - kiáltotta vissza Lena.
Aelin ekkor hajolt át a korláton.
- Most meg mi bajod? - landolt közvetlenül Carmen mellett Jane.
- Nem tudom... Rossz érzésem van... Neked van jó megérző képességed!
- Csak, ha meg akarnak ölni. - felelte mosolyogva Jane. - Plusz hajókon nem mindig működik. - jutott eszébe Kilyan csele, majd az Elveszettek szigetének kalózai, akik simán rajta ütöttek, anélkül, hogy észre vette volna.
Carmen kérdőn pillantott Jane-re, aki csak legyintett, majd odébb repült, az ikrek felé. Ingrid lánya felsóhajtott és vissza fordította a fejét a horizontra. Amy, Brady és Junie szerencsére nem távolodtak el a hajótól, de a lány fejébe egyszerűen nem fért bele, hogy Amy mióta csinál ilyen felelőtlen dolgokat, aztán eszébe jutott, mit hangoztatott Ed. A lánya kamaszodni kezdett, még pedig elég erőteljesen, plusz két érzelmi sokkon is az utóbbi időben esett át. Majdnem meghalt és hozzá rájött, hogy... Más mint a többi ember, nem csak a másik nem vonzza. Bradyn és Junien nem lepődött meg, az összes srác, leszámítva Samet mindenki a bajt keresi...
Olyan órája hajózhattak, amikor Carmen kiszúrt valami furcsát, de csak a szeme sarkából. Valami mintha megvillant volna, majd egy szakadásnak a hangját hallotta és a nyílt óceán helyére hegyek teremtek a semmiből.
- Mi a... - motyogta.
- SZIKLA! - ordította Lena.
- ELŐTTÜNK ÖT MÉTERRE! - folytatta Adel.
Carmen szemei elkerekedtek, ahogy Amyékre kapta a tekintetét, akik kicsit lemaradtak tőlük, de hallották Lena és Adel kiabálását, ám azt még ilyen távolságból is tudta Carmen, hogy nem értik mire gondolnak.
- Megmondtam, hogy... AH! - méltatlankodott, miközben a kormányhoz lépett és balra kipörgette.
Jane mellette landolt, az arca komor volt.
- Milyen a terep? - faggatta Carmen.
- Sziklás... - nyelt egyet a lány.
- Mennyire?
- Dan! Menj a hajó baloldalához! Sam, a jobbhoz! Adel, Lena alaposan figyeljetek mindent! - kiáltotta Jane, mire Carmen máris káromkodott az orra alatt.
Amy, Junie és Brady is meghallotta a furcsa szakadás szerű hangot és ők is meglátták a különös, eddig elrejtett világot.
- Hogy a... - suttogta elhűlten Brady.
- Vissza a hajóra! - mondta határozottan Amy és indult meg a hullámokkal a kiadott irányba. Elsőként landolt a hajó fedélzetén és rögvest átvette a kormányt Carmentől. - Mi ez?
- Szerinted tudom?! - vágta rá Carmen.
Amy kikerülte az első sziklát. Dan kiáltásából tudta, hogy ismét van előttük egy, mire jobbra rántotta a kormány kereket.
Sven és Aelin csak óvatosan kikukucskáltak a rejtekhelyükről és felmérték a terepet. Nem lettek sokkal boldogabbak.
- Amy, balra! Ez zsákutca! - kiáltotta Sven.
- De itt egy szikla van! - harsogta túl a fiút Dan.
- Gyere utánam! - repült fel az égbe Jane, miközben felmérte a terepet.
A hegyek több ösvényt alkottak, pontosan olyan volt, mint amikor az Elveszettek szigetének központjába tartottak. Jane végig mérte a hajó törzsét és próbálta fejben lejátszani, hogy merre fog elférni. Az egyik irányba kezdett lebegni, mire Amy arra fordította a kormányt. Jane a tekintetével folyamatosan a sziklák közötti ösvényt pásztázta.
- Öhm... - szólalt meg Dan mellett Junie. - Lehet csak nekem hiányos a földrajz tudásom... De a korall zátony már a másik irányba van és a víz alatt leginkább... Akkor, hogy került ide ez a sok szikla, mikor a Csendes óceán nyílt és csak elvétet kutya szarként vannak rajta szigetek?
Dan hangosan felnevetett a hasonlat hallatán és a haverjával összepacsizott, míg Carmen a szemeit forgatta.
- Szerintem nem kellett volna Juniet és Dant összeereszteni... - mondta ki hangosan is aggodalmát a lány. - Egy bőven elég belőlük, nem kell kettő.
Amy nem ért rá helyeslően biccenteni. Örült, hogy az öccse jól szórakozik, de le volt foglalva a víz suttogó hangjával és Jane követésével. Az óceán segített neki, próbálta elterelni a szikláktól, de érezte, hogy mennyi szikla van a víz alatt, amit egyáltalán nem látnak, a hajó feneke csoda, hogy helyenként nem ért le valamelyikhez.
Jane intett Amynek, mire a lány egy pillanatra elengedte a víz hangját és felemelte a fejét, újra látta a nyílt tengert. Azonnal abba az irányba forgatta a kormány kereket, ám egy kattanó hangot hallott csak.
- Dan! Mond, hogy ez valamelyik találmányod volt! - kiáltotta, de ahogy meglátta Főnix riadt arcát sejtette, hogy nem az volt.
Ismételten hallatszott a kattanó, ezúttal enyhén morgó hang, de egyértelműen nem a hajóról jött. A sziklák verték vissza a hangot.
- Mi ez? Omlás? - kérdezte Sam.
Dan csak lehunyta a szemét és a hangot hallgatta. Ismerős volt neki, szinte értette mit mondanak. Hirtelen pattantak fel a szemei és nézett össze Főnixel.
- Ajjaj... - meredt a sárkányra. - Tűnj el a fedélközbe! Gyere!
- Dan, mi ez?! - követelte a választ Amy.
- Hát öhm... Asszem egy sárkány... De remélem, hogy nem... - tuszkolta be Főnixet a fedélközbe. - Amilyen gyorsan csak lehet tűzzünk innen!
Amy csak a habokra nézett, amik rögvest taszítottak egyet a hajón, de a kijárat még messze volt. A hegyek között látta ugyan a nyílt óceánt, de az legalább 150 méterre volt tőlük.
- Istenek... - pillantott hátra Carmen. - Asszem betévedtünk egy sárkány fészekbe...
Amy elkövette azt a hibát, hogy hátra nézett. A szeme találkozott egy szürke színű sárkány íriszével, amiben bizonytalanság, enyhe félelem és düh uralkodott.
- Junie! Brady! - kiáltotta el magát Amy, mire a fiúk tudták a dolgukat, gyorsítani kezdték a hajót, de nem szabadott túltolniuk sem az iramot a sziklák miatt.
Dan kibújt a fedélközből és megállt az egyetlen egy ponton, ahol esetleg képes volt landolni egy sárkány.
A hegyek mentén egyre több pikkelyes hüllő jelent meg. Dan szinte érezte, hogy mit beszélnek, hogy őrlődnek. Hallatta a hangjukat.
"Ide halandó még nem jutott be..."
"Most mit csináljunk?"
"Mi van, ha nem is halandók?!"
"Öljük meg őket, ez a mi területünk! Ha elengedjük őket csak többen jönnek, majd vissza!"
"De hisz... Ezek gyerekek..."
"TÁMADÁS!"
Dan itt riadt meg, mert a barna színű sárkány, akitől az utóbbi parancs elhangzott felrepült a levegőbe, mögötte egy teljes szín kavalkád követte őt.
A víz buborékolni kezdett a hajó körül, mintha egy óriás jakuzzi-ba ülnének, vagy mintha a hajó léket kapott volna. A kormány beragadt Amy keze alatt. A lány próbálta rábírni a hajót, hogy mozduljon, de nem hallgatott rá.
Aelin óvatosan pillantott ki a hajóból, mire egy szikla bukkant fel közvetlenül a fejétől két centire és kezdett el jégcsap szerűen az égbe nyúlni. Junie hátra ugrott egy ugyanilyen elől a bal oldalon, majd a hajó hátsó részén is sziklak bukkantak elő.
Sven csak akkor nézett körbe, amikor a hányingere hirtelen elmúlt és felmérte a terepet. Konkrétan a négy szikla egy U alakú völgyet alakított ki középen, amelyben most a hajó csücsült. A fiú szemei elkerekedtek, ahogy kiszúrta a sárkányokat, akik közül a barna Dan előtt landolt a fedélzeten.
- Na jó... - nyelt egyet Sven. - Talán mégis inkább a víz.
Jaj, de gonosz vagyok! A legizgalmasabb résznél hagytam abba a fejezetet. Bocsika... vagy nem. Véleményeteket várom commentben!