Amíg visszatotyogtam mezítláb a szobámba a mosoly le sem olvadt az arcomról.
Oda lépkedtem a ruhásszekrényemhez és kivettem belőle egy szürke melegítő nadrágot és egy fehér croptopot.
Erre vettem egy hosszabb kockás inget, amit hagytam kigombolva.
Visszamentem a fürdőbe, mert ujra látni akartam az arcomat.
Annyira sima és puha.
Egy hiba sincs rajta.
Annyira boldog voltam, mert az én arcomon rengeteg hiba volt ezelőtt.
Szenvedtem is miatta rendesen.
A szemem pedig egészen kis korom óta borzalmasan romlott.
Minden évben egyre erősebb szemüveg kellett.
De most végre tisztán látok és élesen.
Nem tudom mit tettek velem a HIDRA-nál, de talán még örülök is neki és úgy tűnik tudok gondolatot olvasni.
Elindultam ki a szobámból a lift felé.
Lementem az alagsorba, onnan pedig meg sem álltam a labor bejáratáig.
- Tony! Hol vagy? -kiabáltam be, mire egy hangos koppanást hallottam.
- A kurva életbe! -kiabálta el magát, mire én elnevettem magam.
[-Ki az már megint?] -hallottam meg Tony hangját a fejembe.
- Bocsi, ha megzavartalak! -kuncogtam.
Ahogy felnézett rám kidülledt a szeme.
- Lina? Veled meg mi történt? -jött közelebb az arcomat vizslatva - Az arcod... -motyogta mire bólogatni kezdtem hevesen.
- A szemem éles lett és tudok gondolatot olvasni. -mondtam neki.
- Azt a mindenit! Gyere, Bruce megvizsgál megint! -fogta meg a karom és húzott a székbe.
Bruce pár percig nézegette az eredményeket, majd megszólalt.
- Már végbe ment a mutációd! -nézett rám majd vissza a gépeire- Szerencsére nem tudtak sokat kísérletezni rajtad. Viszont az anyagcseréd felgyorsult ami a gyors regenerálódást is magába foglalja.
- Hát ennek nagyon örülök! -momdtam rámosolyogva majd eszembe jutott valami - Tényleg Stark, a költözéssel mi a helyzet? -kérdeztem Tony felé fordulva.
- Holnap reggel cuccolunk. Pakolj össze a szobádba. -mondta mire én bólintottam- Ja és ha bármi baj van, szólj Buckynak.
Bár ahogy hallottam, mikor fent voltam ez már megvolt. -nézett rám mindent tudó arccal.
Azt hittem elsüllyedek ott helybe.
- Akkor én megyek is pakolni! -motyogtam és elindultam fel vörös fejjel.
Felmentem a szobámba és estig pakoltam a cuccaimat.
Éppen végeztem az utolsó dobozzal és lefeküdtem az ágyamra, amikor JARVIS megszólalt.
- Miss. Romanoff! Kíván valamit vacsorára fogyasztani? -kérdezte.
- Öhmm... A többiek mit esznek? - kérdeztem mert ötletem sem volt.
- Mr. Barnes pizzát szeretne enni. A többiek már vacsoráztak. -válaszolt.
- Akkor nekem is rendelj egy sonkás kukoricásat! -mondtam neki.
- Rendben, hölgyem! -mondta.
Gondoltam addig szunyókálok egyet, amíg nem jön meg a pizza.
Pár perc alatt el is szundítottam.
★★
Arc simogatásra keltem.
Kinyitottam a szemem és egy gyönyörű kék szempárral szemeztem amitől azonnal elmosolyodtam.
- Meg tudnám szokni ezt az ébresztőt. -motyogtam álmos hangon.
- Én is hidd el. -mosolygott rám- Megjött a pizza.
- Akkor menjünk! -álltam fel, de megszédültem így megkapaszkodtam egy erős vállba.
- Jól vagy? -kérdezte aggódva.
- Persze csak egy perc, gyorsan áltam fel. -mondtam nevetgélve mert besípolt a fülem.
- Szerintem ülj vissza. -mondta ő is nevetve.
Annyira jó ezt az aggódó oldalát is látni.
Vajon ilyen lenne a gyerekeivel is?
Megráztam a fejem, mert nem értettem miért gondoltam ilyenre.
- Már jobb is. -mosolyogtam rá.
- Biztos? -továbbá is ugyan olyan arcot vágott, mintha tényleg porcelánból lennék és bármelyik pillanatba darabokra törhetnék.
Határozottan furcsa ilyennek látni de nagyon aranyos...
- Esküszöm jól vagyok! Mehetünk! -nevettem fel szerencsétlenségemen.
- Jól van, gyere. -mosolygott, majd megragadta a kezemet.
Felvitt minket a lift a megfelelő emeletre.
Nem engedte a kezemet mióta kijöttünk a szobámból bár egyáltalán nem zavar, sőtt kifejezetten élvezem az érintését.
Kiléptünk és elindultunk a konyha felé.
- Te összepakoltál már? -kérdeztem.
- Mivel elég kevés dolgom van itt így igen. -mosolygott vissza.
- Tényleg nem is kérdeztem, van lakásod? -néztem rá.
- Van egy kis lakásom a városba, igen. De az fel sem ér ezzel a hellyel. Boldog vagyok, hogy itt lehetek. -mondta- Ha jól tudom neked is van nem? -kérdezett vissza.
- Aha! Nekem is volt egy albérletem. Pont a szülinapomon költöztem ki belőle és már másé lett. -mosolyodtam el szomorkásan.
[- Aznap találkoztunk elöször...] -hallom meg a gondolatát mire elkezdtem vigyorogni mint a tejbetök amin ő is elmosolyodott.
- Legjobb nap volt az életembe. -jelentettem ki neki őszintén.
- Hát még nekem. -sandított rám oldalról. - Na és szerettél ott élni? -kérdezte mikor beértünk a konyhába és leültünk az asztalhoz enni.
Látszott rajta, hogy tényleg érdekli.
- Sok emlék köt oda. A volt barátnőim sokszor aludtak nálam. Sokszor volt hogy hajnalokig csak beszélgettünk. -nosztalgiáztam szomorkásan, de belegondolva "ne szomorkodj azért mert elmúlt, örülj neki hogy megtörtént veled".
Beleharaptam az egyik szelet pizzába, hogy eltereljem a gondolataimat.
Látta rajtam, hogy elszomorodtam így nem firtatta a témát inkább elkezdett nekem valami mást mesélni.
- Steve-vel régen nagyon sokat szórakoztunk együtt. Sok helyre jártunk és rengetegszer verekedett, amiből mindig én húztam ki a seggét. -nevette el magát, majd harapott egyet a pizzájába.
Amikor meghallottam ezt a mondatot lenyeltem a falatomat és hangosan felnevettem.
- Steve-et mentetted meg egy verekedésből? Hallottam hogy gyenge volt, de hogy ennyire? -nevetgéltem majd haraptam egy falatot.
- Az egész fiú 40 kiló volt annak idején. Olyan volt mint egy nádszál, akit bármelyik pillanatba ketté lehetne törni. Ezt használták ki a nagyobb srácok. Persze Steve mindbe belement, mert "Ő egész nap bírná" -mondta utánozva hangját, mire felnevettünk hangosan.
- Na srácok elég az analizálásomból! Inkább egyetek! -jött a hang a nappaliból.
Egymásra néztünk és újra felnevettünk.
Folytattunk az evést és még mindig utálom ha néznek közbe így felálltam az asztaltól egy szelettel és elsétáltam a konyhapultig amin elkuncogta magát.
Kinéztem az ablakon amin már csak sötétséget láttam mert beesteledett.
Betömtem a szeletet és elindultam kifele.
- Nem jössz velem? Mutatok egy helyet. -mondtam visszanézve az ajtóból Buckyra, aki megbabonázva bámult.
Már ő is befejezte az evést.
[- Veled a világ végére is...] -hallottam meg a gondolatát.
Arra jöttem rá, hogy csak akkor hallom az emberek gondolatait ha nem kuszák.
Akkor értem őket, ha egy dolog jár a fejükbe.
Ez a kijelentés annyira aranyos volt hogy majdnem elolvadtam ott helybe.
Csak néztem rá piroskás arccal mosolyogva mire ő felállt az asztaltól és közelebb lépkedett hozzám.
Megfogtam az arcát és magamhoz húztam egy csókra amit rögtön viszonzott.
Hirtelen megragadtam a fém kezét amit el akart rántani elölem, de én azzal kezdtem el húzni.
Beszálltunk a liftbe, ami elindult fel.
- Csak egyedül voltam eddig ott fent. -szólaltam meg.
- Örülök, hogy engem viszel oda először. -döntötte oldalra a fejét és rám mosolygott féloldalasan.
Ezt a mosolyt ne...
- És utoljára is... -motyogtam halkan elpirultan mire felvett egy győztes mosolyt és kaptam egy puszit az arcomra.
Felnéztem a szájára és beharaptam az alsó ajkamat majd visszanéztem le lábamra.
Felértünk és ahogy kinyílt az ajtó én kistartoltam a liftből egyenesen a torony közepéig, ahol fogtam magam és lefeküdtem a földre.
Éppen annyira világítja meg a hold a tetőt, hogy lehessen mindent látni.
Imádom ezt a helyet...
Bucky is lefeküdt mellém és együtt néztük a csillagokat egy meleg nyári estén a tetőn ami nem mellesleg az utolsó esténk itt.
- Annyira gyönyörű... -motyogtam halkan a csillagokat nézve.
- Az. -mondta ő is mire elfordítottam a fejem és láttam, hogy engem néz.
Elvörösödtem bár ez sötétbe nem látszott.
Rá mosolyogtam, majd közelebb kúsztam hozzá.
A válla a fejemnél volt így rá döntöttem a fejem.
Megéreztem a kezét az enyémen, így összekulcsoltam az ujjainkat.
Mind a ketten mosolyogtunk mint a jól lakott kisóvodások, miközben az eget pásztáztuk.
- Szeretek veled lenni... -suttogta mintha valami óriási titkot mondott volna el -Annyira más ha nem lehetek. Nekem megdobbant a szívem ettől a mondattól.
- Én is veled. -mondtam én is ugyan úgy suttogva.