Mindig elszomorít, amikor a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba. Amikor már megint csak egy állandó rohanás az életem vagy a szerkesztőség vagy az előadások között. Amikor már megint nem tudok elég időt tölteni a legjobb barátnőmmel, akinek nem mellesleg szüksége lett volna rám. Amikor már megint nem tudok találkozni Harry-vel, mert el vagyok havazva.
A hét negatív hatással volt a hangulatomra, és ezt mindenki észrevette. Dakota megpróbált jobb kedvre deríteni azzal, hogy elvitt magával egy interjújára, de még ez sem segített. Harry-vel az esti telefonálgatásaink egyre rövidebbek lettek, a közöttünk tátongó távolság pedig egyre hatalmasabb.
Minél inkább azon voltam, hogy a szeretteimet a közelemben tudjam, annál jobban eltaszítottam őket magamtól. Ezért lepődtem meg, amikor pénteken ebédszünet előtt pár perccel kaptam egy lényegretörő SMS-t Harry-től.
Öltözzek fel és menjek a tetőre, mert ott vár rám. Először hitetlenkedve olvasgattam újra és újra az üzenetet, majd minden-mindegy alapon felkaptam a kabátom és kisétáltam az irodámból. A szerkesztőségben a hétvégi lapzárta miatt őrültek háza volt. Mindenhol papírok repkedtek, a gépelés monoton hangja és kiabálás töltötte be a helyiséget, így szinte észrevétlenül araszoltam a liftig, ahol a megszokott nulladik emelet helyett most a tetőtéri gombhoz nyúltam. Továbbra is értetlenül próbáltam kitalálni, hogy mégis mit csinál Harry a tetőn, de nem jutottam előrébb.
Kilépve a hűvös levegőre, csodálkozva néztem szét. Harry a tető szélénél ácsorgott, és érkezésemre szinte felém sem kapta a fejét. Mellette két papírzacskóra volt a vastag párkányra helyezve, ő pedig teljesen nekitámaszkodott. Ahogy közeledtem felé végre meghallotta a közeledésem, és széles mosollyal fordult felém.
- Szia - köszöntött halkan, továbbra is a párkányba kapaszkodva.
- Szia. Pontosan mit is csinálunk itt? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Gondolkozunk - válaszolt úgy, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie.
- Min? - néztem rá pislogás nélkül.
- Sokszor rájuk ide, ha kicsit elveszek a mindennapokban. És úgy vettem észre, hogy veled ez történt a héten - pillantott rám oldalról, majd ismét a városra szegezte a tekintetét. - Csak gyere és nézd - nyúlt a karom után. Egy óvatos mozdulattal maga elé fordított.
Az elém táruló látványtól azonnal megértettem, hogy miért szeret ide eljönni, ha stresszes. Úgy éreztem magam, mintha az egész város felett járnék. Alattunk a forgalom hatalmas volt, mégis elenyészőnek tűnt ebből a magasságból. A külvilág teljesen elcsendesedett, és nem maradt más, csak én és Harry, aki a hasamat átkarolva a vállamra hajtotta a fejét. Sóhajtva engedtem egy kicsit magamon, és az izmaimat ellazítva bújtam hozzá. Bár nem láttam, tudtam, hogy szélesen mosolyog amikor egy puszit nyomott az arcomra.
Egy idő után kicsit engedett a szorításán, és hanyagul karolt tovább. Nem beszélgettünk, nem erőltette, hogy megosszam vele a bajaimat, csak éreztette, hogy mellettem áll. És pontosan erre volt szükségem, ugyanis egy idő után magamtól kezdtem el mesélni neki.
- Sophie terhes, de gondolom erre már magadtól is rájöttél Colin szilveszteri viselkedéséből - vágtam bele. Most jó volt, hogy nem látom a reakcióját, ugyanis én sem tudtam, hogy hova akadok kilyukadni. - Nem tudja, hogy ki az apja. Biztos, hogy nem Colin, mert akkor fogant, amikor ők még nem - hadartam elharapva a mondatom végét.
- Ó - válaszolt meglepődve. - Sejtettem, hogy erről van szó, de azt hittem, hogy ő az apa.
- Sophie nem akarta megtartani - folytattam. Éreztem, hogy újra szorosan magához húz, így hatalmasat nyeltem. - De meggondolta magát. És nem tudom, hogy hogyan kellene helytállnom az életében. Megígértem, hogy mindenben támogatni fogom, de egyetlen ultrahangra sem tudok elmenni vele, mert mindig vagy dolgozok, vagy előadásokra járok. Úgy érzem, hogy cserben hagytam és kicsúszott az irányítás a kezemből - vallottam be szomorúan. Harry gyengéden szembe fordított magával, és egy zavart mosollyal próbáltam leplezni az idegességem.
- Mindenkivel foglalkozol, csak magaddal nem, April. Ha mindenkit előtérbe helyezel, akkor hol maradsz te? - kérdezte rövid hallgatás után.
- Szüksége van rám, Harry - ingattam a fejem csalódottan.
- Sophie tudja, hogy megpróbálsz maximumot nyújtani mindenhol. Csodás barát vagy, és ott leszel vele amint van egy perced fellélegezni - próbált megnyugtatni, de hiába.
- Talán túlvállaltam magam - temettem a kezembe az arcom egy hangos sóhajjal. - Szoktak felmondani a gyakornokok? - emeltem az égre a tekintetem. Nevetve megrázta a fejét.
- Nem hagyom, hogy felmondj. Akkor még ennyit sem látnálak egy héten - mosolyodott el.
- Ez elég önző megközelítés - gondoltam át a szavait. Széles vigyorral vonta meg a vállát.
- Néha önzőnek kell lennünk. Ez egy tanács, amit te is megfogathatnál.
- Nincs időm önzőnek lenni.
- Mire van szükséged? - kérdezte hirtelen. Meglepve néztem a szemébe.
- Azon kívül, hogy egy nap huszonnégy óra helyett harminckettőre? - tettem fel a költői kérdésem. Játékosan beharapta az ajkát, hogy visszafojtsa a feltörő nevetését.
- Olyanra gondolok, amit én is megadhatok neked - vonta meg a vállát. - Szép elképzelés a harminckét óra, de maradjunk megvalósítható keretek között - kért meg.
- Akkor nincs semmi - sóhajtottam fel ismét. - Nem akarlak terhelni a problémáimmal - vallottam be. Pislogás nélkül meredt rám a szavaim hatására.
- Éreztettem már veled azt, hogy teher vagy? - kérdezett vissza eszméletlenül aranyosan.- Azért hoztalak ide, mert úgy láttam, hogy bármelyik pillanatban felrobbansz. Gondoltam jót tenne egy kis egyedüllét.
- De veled nem vagyok egyedül - értetlenkedtem. Nevetve odahúzott magához, és nyomott egy puszit az arcomra.
- Legyünk együtt egyedül - mondta komolyan. Zavaromban megforgattam a szemem, majd a mellkasára hajtottam a fejem, és próbáltam visszafogni a vigyorgásom.
- Köszönöm - szólaltam meg egy idő után. - Ez kellett most - ismertem be, miközben eltoltam magamtól. Lábujjhegyre állva csókoltam meg a hálám jeléül, ami látszólag váratlanul érte.
- Ha tudom, hogy ilyen köszönetet kapok, akkor hamarabb hozlak ide - gondolkodott el hangosan. Nevetve megcsóváltam a fejem, majd ismét egy sóhaj hagyta el a számat. Mosolyogva az állam alá nyúlt. - Mit csinálnál most legszívesebben? - kérdezte váratlanul.
- Elszöknék a problémáim elől - húztam el a számat.
- Akkor szökjünk el együtt - mondta viszonylag komolyan.
- Jó lenne - sóhajtottam fel gondterhelten.
- Én nem vicceltem - tette hozzá. Elkerekedett szemmel néztem rá, és úgy éreztem, mintha képzelődnék.
- Mi? - értetlenkedtem tovább.
- Menjünk el valahová. Akár most is indulhatunk - mosolygott rám, mintha a világ legtermészetesebb dolga hagyta volna el a száját.
- Nem léphetünk le csak úgy, Harry - emlékeztettem.
- Miért nem?
- Mert felnőttek vagyunk felelősségteljes élettel - vágtam rá kapásból.
- És mi lenne a legrosszabb ami történne? Ki tudnál kapcsolódni, és talán nem rágódnál a problémáidon. Néha az segít, ha elszökünk - vonta meg a vállát.
- De - kezdtem volna el racionálisan gondolkozni, amikor félbeszakított.
- Legyél önző, April. Te mondtad, hogy arra van szükséged, hogy elszökj, én csak a lehetőséget kínálom hozzá - mondta mosolyogva.
- Hova mennénk? - kérdeztem még mindig teljesen sokk hatás alatt.
- Akárhová. Fél órán belül mozgósítani tudom a magángépet - számolgatott, de hevesen megráztam a fejem.
- Semmi magángép. Ha elmegyünk, akkor nincs magángép, nincs limuzin sofőrrel, csak te és én - alkudoztam. A szája sarkában megjelent egy visszafojtott mosoly, majd bólintott.
- Csak te és én - ismételte szórakozottan. - Akkor ezek szerint benne vagy? - döntötte oldalra a fejét.
- Szeretnék menni - bólintottam határozottan. - De előtte felhívom Sophie-t, hogy neki rendben lenne-e, ha nem haragszol - tettem hozzá halkan. Már felkészültem a szokásos szövegre: nincs köze ahhoz, hogy mit csinálok és nem kell engedélyt kérnem.
- Persze, nyugodtan - engedett el Harry egy mosoly kíséretében. Meglepve néztem rá, de nem volt időm agyalni azon, hogy mennyire kedves volt most is, gyorsan a telefonomhoz nyúltam és kicsit arrébb sétáltam.
Remegő kézzel nyomtam be a hívást, és amikor Sophie szinte azonnal felvette egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
- Mindjárt hazaérek - mondta köszönés nélkül lihegve.
- Harry el akar utazni a hétvégén - vázoltam szépítve a szökjünk el együtt tervet.
- Ezért hívtál? - kérdezte csodálkozva.
- Velem akar elutazni - tettem hozzá.
- És mit mondtál?
- Azt, hogy előbb megkérdezlek téged. Tudom, hogy nem vagyok ott melletted maximálisan a terhesség alatt, és nem akarlak egyedül hagyni egy egész hétvégére és... - hadartam egy szuszra, amikor nevetve közbevágott.
- April, lassíts. Lehet, hogy későn vettem észre, hogy terhes vagyok, de még mindig van hat hónapom hátra. Hidd el, hogy nem ezen a hétvégén fog kipottyanni a gyerek. Szórakozz, élj, utazz el a barátoddal, rajtam ne múljon - válaszolt, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, mégsem tudtam lezárni ennyivel.
- Biztos vagy benne? Tényleg egyetlen szavadba kerül, és nem megyek sehova - biztosítottam továbbra is kételkedve.
- Erre semmi szükség. Áthívom Colin-t. Ne aggódj, mi nem fogjuk a kanapén csinálni - tette hozzá nevetve, én pedig azonnal elvörösödtem. Azóta a bizonyos este óta minden egyes alkalommal emlékeztet rá, amikor csak megteheti. És nem tehetek ellene semmit, mert magamnak köszönhetem a szivatást.
- Akkor elmegyek Harry-vel a hétvégére - jelentettem ki valamivel határozottabban.
- Hova mentek?
- Még nem tudjuk. Csak el mindenkitől. Előtte hazaugrok összepakolni pár ruhát szerintem - vázoltam a terveket.
- Ha összefutunk megölelgetlek, ha pedig nem, akkor érezd jól magad. Rád fér a kikapcsolódás, April - mondta őszintén. Megkönnyebbülve búcsúztam el tőle, majd tettem le a telefont. Harry tisztes távolságból figyelte, ahogy esetlenül visszalépkedek hozzá, miközben a két papírzacskóhoz nyúlt.
- Ha már elraboltalak ebédszünetben, egy kis kárpótlás - nyomta a kezembe az egyiket.
- Köszönöm - hajoltam hozzá egy gyors pusziért. - Ha még mindig úgy gondolod, akkor elmehetünk hétvégén - tettem hozzá mosolyogva.
- Akkor vége a napunknak - vonta meg a vállát. - Hazaugrok összeszedni pár ruhát, jó?
- Az nekem sem ártana. Mit vigyek? - kérdeztem sóhajtva.
- Ma este elviszlek randizni - jelentette ki széles vigyorral. - Úgyhogy valami alkalomhoz illőt.
- És hova megyünk randizni? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem árulhatom el - vonta meg a vállát továbbra is vigyorogva. Sóhajtva megráztam a fejem, majd hagytam, hogy fél kézzel átöleljen és magához húzzon.
A tetőn töltött ebédünk után befejeztem a maradék munkámat, és elköszönve mindenkitől elindultam hazafelé. Harry hatra jött értem, így volt időm bepakolni mindent, ami erre a két napra kellett. Sophie a lelkemre kötötte, hogy kivételesen el fogom engedni magam, és nem fogom hagyni, hogy az itthoni gondok elvegyék a figyelmem arról, hogy miért vagyok ott. Egy órát áradozott Harry-ről, amiért bevállal egy ilyen hétvégét csak azért, mert látta, hogy kezd kicsúszni a talaj a lábam alól.
Amikor megérkezett Harry, Sophie félrehívta, és valamit suttogott neki. Harry vigyorogva bólogatott erre, de egyikük sem árulta el, hogy miről van szó. Duzzogva ücsörögtem az autóban, Harry pedig megpróbált mindent bevetni, hogy hozzászóljak. Egy idő után már nem tudtam nem mosolyogni rajta, így sóhajtva újra hozzászóltam.
- Merre megyünk? - érdeklődtem egy kis idő elteltével.
- Fogalmam sincs. Szerintem a következő városnál lefordulok - vonta meg a vállát, miközben fél szemmel rám pillantott. És így is tett. Pechemre pont egy nagyobb város következett, de már nem akartam tovább kocsikázni. Harry szinte az első szállodánál megállt, és ameddig én összeszedtem a csomagokat bement érdeklődni, hogy van-e üres szobájuk. Sajnos nem jártunk szerencsével, így hamarosan tovább araszoltunk.
- Harry, ez ötcsillagos - néztem rá pislogás nélkül a következő állomásunknál.
- Igen, tudom - bólintott.
- Ez nagyon drága - húztam el a számat azonnal.
- Te ezzel ne foglalkozz, April. Arra költöm a pénzem, amire szeretném, és jelenleg rád szeretném - mondta őszintén.
Így történt, hogy pár perccel később már a szobában ültem az ágyon, és Harry-t néztem, aki hanyagul dobálta ki a bőröndje tartalmát. Ismét elcsodálkoztam azon, hogy mennyire hétköznapinak néz ki az öltöny és ingek nélkül. Egy fekete farmert viselt egy egyszerű fehér pólóval. Eredetileg egy szürke pulcsiban volt, de legnagyobb örömömre úgy döntött, hogy megszabadul tőle.
- Mikor akarsz menni? - kérdeztem tőle egy kis idő után. Meglepve abbahagyta a bőrönd kiürítését, majd az órájára nézett.
- Nincs konkrét tervem - vonta meg a vállát. - Gondoltam járunk egyet a környéken és benézünk oda, ahova akarsz.
- Mit vegyek fel? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.
- Mindenhogy tökéletes vagy - lépett oda az ágyhoz, majd a kezem után nyúlt. Megforgattam a szemem a bókjára, és mielőtt lehajolt volna egy csókra, óvatosan félrelöktem és a fürdőszobaajtó felé vettem az irányt. Ahogy visszafojtott nevetéssel visszanéztem a vállam felett, egy sértődött, szomorú arc fogadott, miközben fájdalmasan huppant le az ágyra. - Még egy csókot sem kapok? - biggyesztette le a száját.
- Akkor sosem készülök el - emlékeztettem a táskámban turkálva.
- Meggondoltam magam. Nem megyünk sehova. Gyere vissza az ágyba - kérlelt. A kezét felém nyújtva kezdett el kapálózni.
- Elfoglalom a fürdőt - jelentettem ki nevetve. Egy szomorú sóhajjal a párnába temette az arcát, miközben fájdalmasan nyögött egyet. A fejemet csóválva léptem be a fürdőbe, ahol rekordgyorsasággal kezdtem el készülődni. Az ajtót bezártam, így amikor fél perccel később be akart lógni hozzám, csalódnia kellett.
- Remélem, hogy később ezért kárpótolsz. Kezdem elveszíteni az eszem, ha nem csókollak meg hamarosan - vallotta be halkan. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, és minél sietősebben elkészülni.
Fél órával később elégedetten húztam végig a kezem a bordó bársonyruhán, ami a combom közepénél ért véget. A tükörképemet vizslatva mosolyogva megrebegtettem a szempillám, és még egy utolsó simítással rendeztem el a hajamat, mielőtt összeszedve a holmijaimat a kilincs után nyúltam. Sophie biztos büszke lett volna arra, hogy segítség nélkül sikerült emberi külsőt varázsolnom magamnak.
A fürdőből kilépve halk zene csapta meg a fülem, majd elém tárult Harry látványa, aki az ágyon feküdt. Ezúttal már rendesen felöltözve, és a térdem beleremegett a látványba. A fekete farmer tökéletesen simult rá, a fehér ing pedig hanyagul begombolva volt rajta. A haját gondosan elrendezte, de inkább a pillantása volt az, amitől még a torkom is kiszáradt. Tetőtől talpig végigmért, és hirtelen megint úgy éreztem magam, mint egy préda a ragadozó előtt. Pillanatok alatt felkelt az ágyról, majd mielőtt kettőt pisloghattam volna előttem termett, és a karomnál fogva húzott közel magához.
- Gyönyörű vagy - nyúlt a derekamhoz, miközben egy pillanatram sem vette le a szemét rólam.
- Te is jól nézel ki - leheltem alig érthetően, ugyanis mielőtt megszólaltam volna, lehajolt hozzám, és a nyakamra nyomott apró puszikat. Sóhajtva húzta el a fejét, majd nekitámasztotta a homlokát az enyémnek.
- Nem kellett volna ezt a ruhát felvenned. Nem fogok tudni uralkodni magamon - közölte gondterhelten. Nevetve megcsóváltam a fejem, majd átkulcsoltam a nyaka körül a karom, és magamhoz húztam egy gyors csókra. Mielőtt túlságosan elmerülhettünk volna egymásban elhúzódtam a tiltakozása ellenére.
- Mehetünk? - kérdeztem széles vigyorral. Kiszabadultam az ölelésből, és a bőröndömhöz léptem, ahonnan kivettem egy lapos talpú elegánsabb cipőt.
- Ha készen állsz - döntötte oldalra a fejét egy sokat mondó pillantással.
Nem sokkal később már céltalanul sétáltunk az utcán. A szállodából kiérve Harry azonnal a kezemre kulcsolta az övét, és szorosan maga mellett tartott, miközben próbáltunk olyan helyet találni, ami megfelelő lenne. Az igazság az, hogy két perc után már nem is néztem, merre megyünk, annyira elvesztem a beszélgetésben. A sötét utcák egyáltalán nem voltak kihalva, körülöttünk őrültek háza uralkodott, mégsem vettük észre. Nem akartam másra figyelni, csak rá.
Egy húsz perces séta után hatalmasat korgott a gyomrom, Harry pedig a fejét csóválva ragaszkodott hozzá, hogy most már együnk valamit. Így kötöttünk ki egy túlzsúfolt hamburgerezőben, ahol nagy nehezen találtunk magunknak helyet. Arra egyikünk sem gondolt, hogy tele lesz tizenévesekkel, akik hangosan nevetgélve teljesen átlagos ruhában ették a sültkrumplijukat. Harry feszengve nézett körbe, és átkarolta a vállam, hogy közelebb tudjon magához.
- Úgy érzem öregek vagyunk ide - súgta oda nekem egy idő után. Nevetve megráztam a fejem, majd belekortyoltam a limonádémba.
- Nem vagyunk öregek, Harry - csóváltam meg a fejem szórakozottan.
- Teljesen hülyének néztek, amikor megkérdeztem, hogy van-e valami erősebb. Valószínűleg azért, mert az átlagéletkor tizenhét - húzta el a száját, és úgy kevergette az italát, mintha méreg lenne benne.
- Te ragaszkodtál ahhoz, hogy ide jöjjünk be - emlékeztettem.
- Mert akkor még nem láttam, hogy én leszek itt a legidősebb - háborodott fel.
- Csak idd meg a limonádéd. Ezután keresünk egy helyet, ahol kapsz be valami erősebbet is - ígértem meg. Sóhajtva a tányérom után nyúlt, és lopott egy sültkrumplit. - Hé! Erről nem volt szó - húztam össze a szemem. Nevetve tömte a szájába, majd gyorsan nyomott egy puszit az arcomra. Látszólag kicsit feloldódott, és már nem érdekelte, hogy árgus szemmel figyelnek minket a fiatalok. Biztos nem volt megszokott látvány péntek este szépen kiöltözött felnőtteket látni.
Miután Harry rendezte a számlánkat, és végre kiértünk, fellélegzett. Tovább folytattuk a sétánkat, amikor elérkeztünk egy klub elé. Harry felvont szemöldökkel állt meg, és kérdőn rám nézett. A vállamat megvonva jeleztem, hogy nekem teljesen mindegy, mit csinálunk ezután. Így kerültünk egy lepukkant bárba, ahol valami koncertre készültek éppen elő. Hozzá kellett szoknom a romkocsma hirtelen sötétségéhez. Szorosabban fogtam Harry kezét, aki mosolyogva nyomott egy puszit a homlokomra, miközben próbált utat törni a bárpult felé. Maga elé húzott, miközben kikérte az italainkat.
A zene üvöltött, a tömeg tombolt, én pedig megbabonázva kémleltem a helyet. Volt valami benne, amitől teljesen máshogy éreztem magam, mint otthon. Lehet, hogy a környezetváltozás okozta, mégis úgy éreztem, hogy bármit megtehetek. Sietve ittam ki teljesen a koktélom, majd visszafordultam Harry felé, aki mosolyogva nézett.
- Kérsz még egyet? - érdeklődött a fülemhez hajolva. Hevesen megráztam a fejem, mert valami azt súgta, hogy jobban járok, ha nem iszok sokat este. És mennyire jól tettem. - Gyere - ragadta meg a karon finoman, és elkezdett húzni a tömegbe. De ja vu kapott el, ugyanis a szituáció eléggé hasonlított ahhoz, amikor New York-ban találkoztunk össze ugyanígy. Ezúttal azonban nem tolongott az első sorba, helyette megállt tisztes távolságra a tömeg szélén, közel a falhoz.
A zenekar már elkezdett játszani, amikor Harry maga elé húzott és a derekamnál összekulcsolta a kezét. A banda feldolgozások helyett saját számokkal állt elő, és arra sikerült rájönnöm, hogy elég híresnek számítanak ezen a környéken. Harry-vel lassan ringatóztunk a zenére, hiszen a ritmus nem engedte meg, hogy vad táncolásba kezdjünk. A fejét a nyakamba temette, és szorosabban húzott magához, amikor a csípőmmel jobban mozogni kezdtem. Hatalmasat nyeltem először a lányos zavarom miatt, azonban amikor elkezdte a mozdulataimat irányítani, úgy döntöttem, hogy elengedem magam.
A kívülállók számára nem tűnhetett soknak a mozdulatunk: pontosan úgy néztünk ki, mint két táncoló ember. Azonban nekem a torkom teljesen kiszáradt, amikor Harry keze alig észrevehetetlenül felfedezőútra indult a testemen, és apró puszikat hagyott a nyakamon, miközben egyre jobban éreztem a keményedő férfiasságát. Amikor egy pillanat alatt megfordultam, és szembe találtam vele magam, azonnal tudtam, hogy mire van szükségem.
A pirosas fény megvilágította az arcát: a szeme vágytól égve csillogott, a szája elnyílt, miközben a mellkasa gyorsan emelkedett fel-le. Gondolkodás nélkül húztam magamhoz, és tapasztottam a szájára az enyémet. Először meglepődött a mozdulatamtól, majd pár másodperc múlva a hajamba túrt, miközben fordított a helyzetünkön, és nekinyomott a falnak. Az agyam teljesen kikapcsolt, ugyanis ha józan ésszel gondolkoztam volna, biztos figyelembe vettem volna a körülöttünk lévő tömeget. De ahogy Harry egyre szenvedélyesebben csókolt, úgy zártam ki szinte teljesen a világot.
A keze felfedezőútra indult a testemen, és olyan érzés volt, mintha égetne az érintésére. Teljesen kifáradva csókoltam tovább, még akkor is amikor a combomon felfelé indulva becsúszott a keze a ruhám alá. Egy jóleső sóhaj hagyta el a számat, amikor elkezdte masszírozni a belső combom, és szomorúan szakadtam el tőle, amikor elvette onnan a kezét, ahol a legjobban vágytam rá. Mindketten lihegve néztünk a másikra, amikor a fülemhez hajolt.
- Mondd el, hogy mit szeretnél April - kérlelt elhaló hangon. Mivel az agyam még mindig képtelen volt működni, nem válaszoltam neki azonnal. - Mondd el, mire van szükséged, és megadom neked - nyomott egy puszit a vállamra.
- Téged akarlak, Harry - hallottam meg a saját hangom valahonnan messziről. Teljesen ledermedt, mielőtt mélyen a szemembe nézett.
- Biztos vagy benne? - bizonytalanodott el egy pillanat alatt.
- Igen. Bízok benned, és vágyok rád - mondtam a lehető legmagabiztosabban.
- De akkor ma nem biztos, hogy sokat fogsz aludni - gondolkozott el. Nevetve megcsóváltam a fejem, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az idegességet, ami hirtelen elárasztotta a testem.
- Akkor ma nem alszok sokat. Nem érdekel, Harry - vontam meg a vállam. Továbbra is vonakodva próbált meg leolvasni valamit az arcomról, amikor ismét odahajoltam hozzá és egy csókkal próbáltam meg elhesegetni a kételyeit. - Akkor visszamegyünk a szállodába vagy..? - döntöttem oldalra a fejem, mert már tudtam az arckifejezéséből, hogy nyertem.
- Te leszel a vesztem. Mintha erre bármikor is nemet tudnék mondani - forgatta meg a szemét, majd egy újabb csókot nyomott a számra. - Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor egy percnél tovább sem maradunk - jelentette ki, majd rákulcsolta a kezét az enyémre, és gyors léptekkel indult meg a kijárat felé.
Visszafojtott mosollyal követtem, és próbáltam eltüntetni a boldogságot az arcomról: kevés sikerrel.