- Ho-hogy mondod? - eszmélt fel néhány másodperccel később, és értetlenül nézett rám. Aztán, mintha leesett volna neki. Csak nem éppen a jó dolog - Ez most csak valami vicc, ugye?
- Nem, nem vicc - ráztam meg a fejem, miközben azon töprengtem, hogy amúgy tényleg elég hülyén hangzik. - Randiznod kell velem - erősködtem.
- Nem tudom, hogy mi ütött beléd - rázta meg a fejét, mintha hülye lennék - Hallottam már rólad dolgokat, de azok nem éppen ilyenek voltak.
- Édes Istenem, nem úgy akarok randizni veled - forgattam meg a szemem.
- Akkor mégis hogyan? Mert én nem ismerem a randizásnak azt a fogalmát, amit nem maga a szó takar magába - fúrta tekintetét az enyémbe, de legalább elkezdte érdekelni a dolog.
Sajnos nem csak őt kezdte el érdekelni, hanem egyre többen pillantgattak felénk kíváncsiskodva, mintha tudni akarnák, hogy miről is beszélgetünk. Ez Sebastiant láthatóan nem zavarta, engem viszont annál inkább, tekintve, hogy senki mást nem akartam beavatni a tervembe, így megragadtam a férfi karját, és magammal rángattam a legelső nyitott ajtóig, ami mint egy pillanattal később kiderült, az öltöző volt. Senki sem volt bent, így becsaptam magunk mögött az ajtót, és elé álltam.
- Szükségem van valakire, aki eljátssza, hogy randizunk, majd összetöri a szívem... - kezdtem bele a magyarázatba, és fejben már összeraktam az ezt követő mondatokat is, Sebastian azonban közbeszólt.
- Miért is kell neked valaki aki eljátssza ezeket? - vonta fel a szemöldökét, miközben leült az egyik székbe.
Körbenéztem a telepakolt öltözőben, mintha keresnék valakit, aki elbújhatott a ruhafogasok mögött, mielőtt újra elkezdtem volna a magyarázatot.
- Pontosan mit hallottál rólam? - fordultam felé, és inkább úgy döntöttem, hogy így érthetőbb lesz neki is a dolog egy kicsit.
- Hogyan kapcsolódik ez a témához?
- Csak mondd!
- Beszédfoszlányok szólnak arról itt a forgatáson, hogy a rendező lánya a leglehetetlenebb ember a világon. Hogy senkire sem hallgatsz, illetve legalább két sztatisztától és egy dublőrtől hallottam, hogy ismernek téged... - nézett rám, mintha egy pillanatra megkérdőjelezné. - Azt nem mondták, hogy honnan vagy hogyan ismernek, csak azt hallottam, hogy amikor rád terelődött a szó, mindhármuknak voltak hozzáfűznivalóik.
- A dublőr volt az, aki ottmaradt a kamera előtt miután ti elindultatok felém az előbb? - kérdeztem bele a beszédébe, mire csak bólintott. - Á, igen, Mike, őt ismerem - húztam mosolyra a számat. - Nem sokat tudok róla, de azt igen, hogy ismerem.
- Ő is pont ezt mondta rólad.
Sebastian nem tűnt túlságosan meglepettnek amikor beismertem, hogy többeket is ismerek akikkel együtt dolgozik. Mint kiderült, hallotta már a történeteket, ahogyan szinte a legtöbben errefelé. Az viszont meglepte, amikor elérkeztem ahhoz a részhez, ahol kifejtettem, hogy miért kell randiznia velem.
- Szóval, hogyha apám látná, hogy képes vagyok komoly és hosszútávú kapcsolatra...
- Amire amúgy teljes mértékben képtelen vagy - vágott közbe, mire csak egy lenéző pillantást kapott tőlem.
- Amire ha nagyon akarnék képes lennék, de nem értem a lényegét. Szóval, ha ezt látná az apám, és el is hinné, akkor végre békén hagyna, és élhetném tovább az életemet úgy, ahogy nekem tetszik - csaptam össze a tenyeremet diadalittasan és büszkén, remélve, hogy sikerülni fog a tervem - Gondolkodtam azon is, hogy felbérelek valakit, hogy játssza el a dolgot, de egy teljesen idegenből leesne nekik, hogy nem gondolom komolyan. És itt jössz te a képbe, tekintve, hogy téged ismernek, egyidősek is lehetünk nagyjából, ráadásul ha jól tudom, neked nincs is senkid jelenleg.
A legmeggyőzőbb mosolyomat próbáltam rávillantani, hogy beleegyezzen, de talán bolondnak is tartottam volna, hogyha bármilyen kérdés nélkül belemegy a dologba.
Sebastian láthatóan gondolkodott a dolgokon, majd elkezdődött a kérdezz-felelek játék, amelyet egy idő után már mindketten untunk.
- Azt akarod, hogy segítsek elhitetni az apáddal, hogy együtt vagyunk? Majd szakítsak veled? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, ezt akarom. Te voltál a legjobb választás, elvégre te játszod a főszereplőt apám filmjében. Színész vagy, és így szerezhetsz egy kis plusz segítséget magadnak...
- És szerinted azután is megmaradna az a segítség, miután "szakítunk"? Mert szerintem nem - rázta meg a fejét, és felállt. - Nem tudom hogyan sikerült előhozakodnod egy ilyen tervvel, de én nem akarok a részese lenni. Veszélybe kerülne a karrierem, nem is beszélve arról, hogy magánéletet nem keverek bele a szakmai dolgokba.
Már indult volna az ajtó felé, de elé álltam és visszalöktem.
- Először is, híres vagy, így nincs olyanod, hogy magánélet. Ha mégis van, akkor sem tudod elszakítani a szakmai dolgoktól. Ebben nőttem fel, pontosan tudom hogyan mennek a dolgok - emeltem fel a hangom. - Aztán ha amiatt aggódsz, hogy apám már nem támogatna azután, hogy elválnak útjaink, akkor semmiért sem kell aggódnod, ő ugyanis nem fog több filmet rendezni, úgy döntött, hogy visszavonul. Másrészről pedig még híresebb leszel mint most, hiszen nincs ember a földön, akivel én rendesen jártam volna. És remélhetőleg nem is lesz, hogyha ez a kis hazugság összejön.
- Akkor sem értem, hogy miért nem kéred meg valamelyik volt egyéjszakás partneredet, hogy tegye meg a kedvedért. - húzta össze a szemöldökét - Elvégre van belőlük egy halommal, és őket már valamennyire ismered is. Mi ketten viszont nem ismerjük egymást.
- Ez a jó benne, hogy nem ismerlek - sóhajtottam fel, és nem értettem, hogy neki miért nem esik le a dolog. - Igen, valóban vannak egy csomóan, akikkel lefeküdtem az elmúlt években, és tényleg elég szabadon és szabályok nélkül élek, ami mellesleg nekem nagyon tetszik, de egy szabályom mégis van. Mégpedig az, hogy mindenkinek akivel együtt akarom tölteni az estét elmondom a szándékaimat, többek között azt is, hogy önszántamból soha többé nem fogom keresni őket, vagy beszélni velük.
- És ezzel mindenki rendben is van? - Nem hitte el, hogy ennyiből áll a dolog.
- Igen, mert a férfiak nem olyanok, főleg a legtöbb ebben a korban, hogy komoly kapcsolatot akarnának. Főleg nem velem. - vontam meg a vállam - Kölcsönösen kihasználjuk a másik adta örömeket, és ennyi. Aztán persze vannak, akiknek nem tetszik ez. Ők keresnek utána, és próbálnak meggyőzni, hogy igenis volt valami több is közöttünk.
- És ilyenkor mit csinálsz?
- Elküldöm őket, tudatva velük, hogy nem érzek semmit irántuk - haraptam be az alsó ajkamat - És mielőtt megkérdezed, nem, nincs bűntudatom utána, hiszem ők sétáltak bele ebbe az egészbe, én senkit sem kényszerítettem. Úgy ahogy most téged sem kényszerítelek, csak arra gondoltam, hogy te lennél a legjobb választás. Ha viszont nem akarsz belemenni annak ellenére sem, amiket elmondtam, akkor ajánlanod kell valakit, aki segít nekem.
Sebastian nem indult ki rögtön az ajtón, hanem inkább visszaült a székbe, ahol már korábban is helyet foglalt. Halványan elmosolyodtam, tudva, hogy már legalább félig nyertem.
- Tegyük fel, hogy beleegyezek a dologba, és segítek neked. - nézett rám, mire bólintottam. Akkor legyen egyelőre feltételes mód. - Te megkapod amit akarsz, tehát az apád nem fog tovább cseszegetni, és élheted az életed.
- Pontosan.
- És nekem mi hasznom lesz belőle? - vonta fel a szemöldökét.
- Már elmondtam, a hírnevednek jót fog tenni. Ráadásul több időt tölthetsz a családommal, leginkább az apámmal, aki így akár meg is kedvelhet annyira, hogy a "szakítás" után is adjon néha tanácsokat - vázoltam fel az én elképzelésem szerinti nyereségeit, de látszólag nem tetszettek neki. - Akkor mondd, te mire gondoltál?
- Nem tudom, semmire - rázta meg a fejét - Most hoztad fel a témát, hogy lett volna időm belegondolni részletekbe?
- Én is csak nagyjából egy órája találtam ki - tettem csípőre a kezem. - Azon kívül, ami alapból járna azzal, hogy "randizunk", ilyenek amiket felsoroltam, akarsz még valamit cserébe?
- Úgy érted fizetést? - kérdezett vissza, mire bólintottam. - Nem, viszont egy-két szabályt szeretnék megfogalmazni a dologgal kapcsolatban.
- Nem vagyok szabálykövető - jeleztem előre, de ő folytatta.
- Vagy megtanulod követni őket, vagy kereshetsz mást aki segít a hazugságodban - fúrta tekintetét az enyémbe, mire bólintottam. Ha ez az ára, akkor megpróbálom.
- Akkor mondjad a szabályaidat - forgattam meg a szemem.
- Először is, senkinek sem szólunk arról sem, hogy "randizunk". Senkinek sem, a családodon kívül, így a médiában kisebb feltűnést fog kelteni.
- És ha meglátnak minket kettesben valahol? - vontam fel a szemöldököm - Akkor mit mondunk? Hogy éppen csak összefutottunk, úgy a héten harmadjára ebben a nagyvárosban, ahol azt sem találod meg, akit keresel?
- Amíg nem fotóznak le minket valami teljesen egyértelmű helyzetben, addig csak pletyka az egész. Sőt, általában utána is csak az, amíg mi személyesen be nem ismerjük. De mivel erre nem fog sor kerülni, így majd maximum annyit tudnak bizonyítani, hogy jóban vagyunk, és töltünk együtt időt. - magyarázta. - Meg amúgy is, a barátaiddal szoktál időt tölteni, őket nem csak egy alkalomra használod, ugye?
- Igen, de a legtöbb barátom lány, akikről nem gondolnák, hogy intim kapcsolatom lenne velük - mutattam rá a problémára.
- Férfi barátaid nincsenek, akivel szoktál találkozni?
- Csak kettő. Az egyikőjük néha segít amikor utazok, illetve övé a lakókocsi amit néha használunk, de ő meleg, úgyhogy ha akarnám se tudnám megszerezni egy éjszakára sem. - túrtam bele a hajamba.
- És a másik?
- Ő Londonban lakik, és csak évente egyszer találkozunk személyesen, amikor karácsonykor Angliába megyek.
Sebastian elgondolkodott, miközben a tükörben nézve próbált rájönni a dolgokra, vagy legalábbis ott keresni a megoldásokat. Nem kellett neki sok idő, mire újra megszólalt.
- Akkor mostantól a sajtó szeme előtt lesz még egy férfi barátod. - húzta mosolyra a száját, és csak akkor jöttem rá, hogy még nem is láttam mosolyogni. Tény, hogy így egy fokkal vonzóbb volt, mégsem szabadott arra koncentrálnom.
- Egyéb más szabályok, amiket le akarsz fektetni?
- Így, hogy szóba hozod, vannak. Méghozzá a legfontosabb mindd közül. - nézett rám, és láttam a szemében, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja. - Nincs szex.
Lehunytam a szemem, és elmosolyodtam. Ráharaptam a nyelvemre, nehogy elnevessem magam.
- Ennyire vicces, vagy csak nem akarod elhinni, hogy van még olyan a világon, aki nem akar lefeküdni veled? - vonta fel a szemöldökét kérdőn.
- Pontosan tudom, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem akarnak majd semmit tőlem. Akik megvetik amit csinálok, de nem különösebben érdekel senkinek sem a véleménye. - mondtam még mindig széles mosollyal az arcomon - Ami a szabályt illeti, annyit tudok rá mondani, hogy magától értetődő. Elvégre akkor utána többször nem is találkoznánk.
Sebastian bólintott, majd folytatta az unalmas szabályok felvetését, aminek a nagyrészéről sikerült lebeszélnem. Azt viszont nem értem el, hogy megértse a helyzetemet, vagy hogy úgy tűnjön felfogta az egész színjátékot.
- Tehát, minél hamarabb el kell kezdenünk ezt az egészet, annak érdekében, hogy apám és Brianna bevegyék. A gáz az, hogy Emilyvel is el kell hitetnünk, aki azért átlát a dolgokon, és egészen könnyen észreveszi a csalást. - avattam be Sebastiant, aki szerencsére nem bizonytalanodott el. - Mikor érsz rá leghamarabb?
- Holnap nem kell bejönnöm forgatni. - vetette fel - Vagy ha nagyon sietni akarsz, akkor elvihetlek ma este is vacsorázni. Van nem messze egy jó kis olasz étterem...
Nem engedtem, hogy befejezze, így csak leintettem, mielőtt rosszul lettem volna az ötletétől.
- Vacsora? Első randin? Hány évesek vagyunk ötven? - forgattam meg a szemem, és igaz nem sokat tudtam a randikról, abban biztos voltam, hogy nem így kellene kezdeni. - Ha étterembe viszel vacsorázni, akkor annak rögtön olyan hangulata van, mintha lánykéréshez készülnél. Étterem ejtve.
- Akkor mégis milyen első randira gondoltál? - nézett rám értetlenül. Láthatóan nem tetszett neki, hogy lehurrogtam az ötletét.
- Nem tudom, sosem voltam még rendes randin. Mármint olyanon, ahol tudtam, hogy többször is el kell majd menni - vágtam vissza.
- Akkor mit akarsz? Hogy igyunk meg egy kávét valahol és beszélgessünk, vagy egy filmre akarsz beülni?
- Nem tudom, találj ki valamit. Csak vigyél bele egy kis kreativitást, hogy ne unjam halálra magam - sétáltam az öltöző egyik sarkából a másikba. Miért nekem kellene még ezt is kitalálnom?
- Tudod annak ellenére, hogy mennyire legendás cselszövéssel tudtál feljönni az apád ellen, eléggé nagy paraszt tudsz lenni - pattant fel a székből, és elindult az ajtó felé.
- Most akkor ennyi volt? - torpantam meg és összehúzott szemöldökkel, eléggé feldúltan néztem rá - Elmész, és nem segítessz, csak mert szerinted paraszt vagyok?
- Segítek, de nem amiatt, mert annyira sajnálom a helyzetedet - vonta meg a vállát, már az ajtóban állva - Holnap délelőtt eléd megyek a házatokhoz. Készülj fel, mert mire már elhinnék a szüleid, és "szakítanánk", te már nem fogod akarni. Senki sem szeret csak egymaga lenni, úgy, hogy nincs akihez tartozhatna. Akire számíthat, ha baj van.
- Ott vannak a barátaim, bennük bízhatok - emeltem fel a hangom. - Rájuk számíthatok, és nem hagynak cserben.
Sebastian már tényleg készült lenyomni a kilincset, és kinyitni az ajtót, de még egy percet rám szentelt. Zöldesbarna szemeiben már nem megvetés, hanem sokkal inkább sajnálat tükröződött.
- És mi lesz, ha ők is felnőnek, ha családot alapítanak? Akkor már nem te leszel az első, akinek segíten fognak. - Mondta érzelemmentes hangon, én pedig talán életem végéig bánni fogom, hogy rögtön rávágtam azt a mondatot, ami a fejemben volt.
- Soha, senkinek nem voltam én az első, úgyhogy már megszoktam. És az sem érdekel, hogyha családjaik lesznek, vagy már nem fognak velem foglalkozni, mert az azt jelenti, hogy nem is fognak megbántani. Mert nem is várok el semmi mást. - Próbáltam semmi jelét nem mutatni az arcomon annak, hogy ez amúgy teljesen igaz, de nem kellett volna elmondanom. Nem neki. - Arra pedig végképp nincs szükségem, hogy te is kioktass, úgy, hogy nem is tudod a részleteket. Csak legyél ott holnap, és csináljuk végig a dolgokat, hogy utána esetleg mindketten nevetve emlékezzünk vissza rá.
- Maya - szólított a nevemen, mire felnéztem rá. - Segítek neked, és tényleg nem is fogok cserébe kérni semmit. Azonban azzal tisztában kell lenned, hogy ha tényleg végig akarjuk csinálni, akkor sokkal többe fog neked kerülni ez az egész, mint amennyire gondolnál. Nem pénzben, és nem is időben. Mert mindennek van ára, ahogyan következménye is. Annak is lesz következménye, amilyen életmódot jelenleg folytatsz.
- Ó, te nagyon el vagy tévedve - nevettem fel kínosan, de csak kérdő tekintetet kaptam cserébe. - Ez itt, minden - mutattam körbe, még úgy is, hogy nem szó szerint értettem - Minden amim most van, és amiket csinálok, ezek már alapból következmények. Valami olyanéi, amit soha többé nem fogok elkövetni, ebben biztos lehetsz.
Lehajtottam a fejem, és kikerültem Sebastiant, majd kiléptem az öltöző ajtaján. Túl sokat mondtam neki, de ha annyi időt fogunk együtt tölteni, amennyire számítok, akkor előbb-utóbb úgyis kiderültek volna dolgok. Olyanok, amikre nem vagyok büszke, mert gyengévé tesznek.