*Harry szemszöge*
Alig vártam, hogy eljöjjön a péntek. Elsősorban azért, hogy több időt töltsek a nővéremmel, aki készségesen ideutazott azért, hogy meglepje Dakota-t. Aki természetesen elrontotta a meglepetést, így egy apró kioktatást hallgattam végig Gemma-tól, aki szerint nem tudom tartani a számat.
A másik ok, hogy Dakota sikeresen rábeszélte April-t, hogy jöjjön el. Az a három nap, amit az irodában tölt nem túl sok. A keddek és a csütörtökök borzalmasan lassan haladnak, mert nincs mit várnom. Viszont a hét többi napján enyhe izgatottsággal megyek be, mert tudom, hogy láthatom.
A rémálmok aránya sokat javult. Talán soha nem is fogja megtudni, hogy mennyi mindent tett értem. Ha nincs ő, akkor az elalvás számomra kínszenvedés. Így azonban esténként izgatottan hajtom a fejem a párnára, mert nem tudhatom, hogy éppen vele fogok álmodni, vagy Abby-vel. A kettős érzés minden este ott kavarog bennem. A bűntudat, amiért hagytam beférkőzni a gondolataimba őt. De egyben a megkönnyebbülés is, amikor nem a verejtékemben úszva riadok fel egy rémálomból.
A pénteki közös ebédre nem tudtam velük tartani. Mindennél jobban szerettem volna April-lel szemben ülni és szemügyre venni az apró mozdulatait. Azt, ahogy inkább csendes szemlélőként vesz részt a társalgásban, vagy ahogy csodálkozva méregeti Dakotát a beszólásai után. Ezek után úgy érzem, hogy jobban ismerem, vagy legalábbis jobban belelátok abba, hogy milyen ember ő valójában. Magamban imádkoztam, hogy Dakota meg tudja győzni és tényleg eljöjjön velünk este, de nem akartam beleszólni a beszélgetésbe. Féltem, hogy elijesztem majd az erőltetéssel.
Másrészről nem akartam, hogy ugyanoda menjünk vissza, mert legutóbb is kínos volt elhárítani a pincérnő közeledését felém. Végig April-t figyeltem, aki szemmel láthatóan észre sem vette. Az ablakon bámult kifelé, teret hagyva a lánynak. Elég lett volna egyetlen pillantás ahhoz, hogy a pincérnő abbahagyja a próbálkozást, de April nem foglalkozott velem. Amikor kidobtam a szalvétát egy halvány mosoly futott végig az arcán, de mire eljutott volna az agyamig el is tűnt. Csalódottan kullogtam vissza az irodába, hiszen egy részem örült volna neki, ha érdeklem. Ő miért érdekel engem?
Mivel a nővérem nem volt hajlandó taxival elmenni hozzám, és erősen ragaszkodott ahhoz, hogy mihamarabb lásson, korán elmentem a szerkesztőségből. April-hez gyorsan beköszöntem, és próbálom visszatartani a nevetésem a koncentrálós arckifejezését látva. A szemöldökét összeráncolta, a homlokán észrevehetetlen ráncok jelentek meg, és a száját harapdálta. Mielőtt leragadtam volna nála gyors léptekkel a lift felé indultam. Este úgyis látom.
Miután felvettük a nővérem, a lakásom felé vette a sofőröm az irányt. Gemma szája be sem állt az egész út alatt, én azonban csak unottan néztem kifele az ablakon. Egy idő után észrevette a szótlanságom, de túl kínos lett volna beismerni neki, hogy hihetetlenül ideges vagyok. Miután kiszálltunk a liftből és bevittem a holmijait a lakásomba, gyorsan megmutattam neki a vendégszobát. Pechemre nem csomagolt ki, helyette tovább folytatta azt, amihez a legjobban értett: a bosszantásomat.
- Miért vagy ma ilyen szótlan? Nem örülsz, hogy látsz? - kérdezte szomorúan, amikor a kanapén ültünk. Sóhajtva megráztam a fejem.
- Neked mindig örülök, Gem - válaszoltam erősen szarkasztikusan. Megforgatta a szemét, mielőtt egy hatalmas húzott a kezemre. Értetlenül dörzsöltem a fájó területet. - Mégis mióta vagy ilyen erőszakos? - fújtattam dühösen.
- Amióta az öcsém egy seggfej - felelt gondolkodás nélkül. Próbáltam elfojtani a nevetésem, de nem sikerült. - Szerinted ez vicces?
- A kirohanásod a semmin? - kérdeztem vissza. Pislogás nélkül meredt rám, majd morgott egyet.
- Miért nem mentem egy szállodába? - tette fel magának a költői kérdést. Nevetve megvontam a vállam, majd az órára pillantottam. - Miért nézed ennyire az időt?
- Csak nézem, hogy mikor kell indulnunk majd - vontam meg a vállam. Egy vigyor kíséretében felhúzta a szemöldökét.
- És megtudhatom, hogy mi miatt lett hirtelen ekkora kedved kimozdulni? Máskor alig lehet rávenni - méregetett. Megráztam a fejem, miközben beletúrtam a hajamba.
- Változnak az idők - feleltem titokzatosan.
- Kérlek mondd, hogy ma nem hozol senkit haza - szörnyülködött. - Dakota mesélte, hogy mit művelsz a munkahelyeden.
- Lehetne, hogy nem beszélünk a szexuális életemről? Egyébként pedig sose hozok fel senkit - válaszoltam kicsit feszengve. Gemma megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Akkor mi az oka? - faggatott tovább.
- Gemma, nincs semmi különösebb oka. Alig várom, hogy a barátaimmal eltöltsek egy nyugodt estét. Ennyi - válaszoltam kimérten.
- Kik jönnek?
- Frankie, Dakota lesz ott rajtunk kívül. És Dakota elhívta a gyakornokunkat is - ismertem be, és próbáltam olyan semlegesnek tűnni, amilyennek csak lehetett.
- Igen, említett valamit. Hogy is hívják? August? - kérdezte gondolkozva. Egy halk nevetés hagyta el a számat, miközben megráztam a fejem.
- April - javítottam ki, ő pedig csak legyintett egyet.
- Részletkérdés. Alig várom, hogy menjünk. Olyan régen mozdultam ki New York-ban. Komolyan, a londoni éjszakai élet ehhez képest semmi - sóhajtott fel, miközben elterült a kanapén.
- Kellett neked visszaköltözni - cukkoltam, de csak legyintett.
- Te is tudod, hogy Josh erőltette. Plusz így közelebb lehetek anyához. Te már szinte sose látogatod meg - kötötte az orromra.
- Nem repülhetek haza minden hétvégén - adtam meg a szerintem logikus választ.
- Pedig jót tenne neked egy kis környezetváltás. Talán elgondolkozhatnál azon, hogy Londonban is nyitsz egy szerkesztőséget. Akkor hozzánk is közelebb lehetnél, és ugyanúgy tudnál fontoskodni üzletemberként - vetette fel az ötletet enyhe szarkazmussal a hangjában. Tény, hogy már többször elgondolkoztam ezen, de mindig ennyi is maradt az ötlet. Egy gondolat.
- Nem hiszem, hogy ugyanúgy menne az újság Londonban, mint itt. És én igenis szeretek itt lakni - kértem ki magamnak. Megajándékozott egy megsemmisítő pillantással, majd a plafonra emelte a tekintetét.
- Nem is tudom, H - kezdett volna bele a monológjába, de a telefonja csörgése félbeszakította. - Dakota az - magyarázkodott, miközben feltápászkodott és a vendégszoba felé vette az irányt.
Dakota-val a megbeszélésük egy óráig zajlott. Értetlenül kapcsolgattam a TV-t a nappaliban, hiszen este úgyis találkoznak. Indulás előtt fél órával úgy döntöttem, hogy ideje készülődni. Gemma éppen a hajával foglalkozott, amikor elsétáltam a fürdőbe. Egy gyors zuhany után tanácstalanul álltam a szekrényem előtt. Sosem foglalkoztam azzal, hogy mit vegyek fel, most mégis ott álltam teljesen bepánikolva. Ha Gemma segítségét kértem volna, az túl feltűnő lett volna és kérdezősködést eredményezett volna. Sóhajtva bújtam bele egy fekete szűk farmerbe, és egy kék inget vettem fel hozzá. A felső gombokat nem gondoltam be, így aki akart belátást nyerhetett a tetkóimba.
Ameddig Gemmát vártam, a folyosón lévő tükörben igazgattam a hajamat. Istenem, annyira ideges voltam. Végre alkalmam nyílt normális körülmények között beszélgetést kezdeményezni Aprillel. Teljesen a gondolataimba merültem, amikor Gemma mellettem megköszörülte a torkát.
- Mi van? - kérdeztem mogorván, és olyan lendülettel fordultam el a tükörtől, mint akit rajtakaptak valamin.
- Miért foglalkozol ma ennyit a külsőddel? - kérdezte, miközben gyanúsan méregetett.
- Mindig is adtam a külsőmre - forgattam meg a szemem, miközben elléptem mellőle és a konyha felé vettem az irányt. Reméltem, hogy nem jön utánam, de mivel a nővéremről beszélünk így természetesen nem tudta nem beleütni az orrát a dolgaimba. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, miközben tovább hallgattam.
- Utolsó emlékeim szerint Frankie nem érdekel téged, így miatta nem tennél ennyi erőfeszítést. Dakota és Frankie között sose fogom megérteni, hogy mi van pontosan, de már csak azért is tabu, mert a legjobb barátnőm. És bármennyire is szeretsz, mivel a nővéred vagyok, sose tiszteltél még meg ennyire. Tehát, kiről van szó? - vonta fel a szemöldökét. Sóhajtva letettem a poharat az asztalra, és felé fordultam. - Utoljára az esküvőd előtt készülődtél ennyire - tette hozzá halkan. Az agyamra azonnal köd borult, és éreztem, ahogy a testem megfeszül az említéstől. Legszívesebben felkaptam volna a poharat és a falhoz vágtam volna a hirtelen haragtól. Mielőtt azonban így cselekedtem volna, inkább elszámoltam magamban tízig. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a lassú számolás lassan átvegye az irányítást, és megpróbáltam kizárni a milliónyi gondolatot a fejemből.
- Kérlek, hagyjuk a témát és induljunk végre - válaszoltam lágyan Gemmának egy mosoly kíséretében, aki egyet értően bólintott.
Alig húsz perc múlva már beléptünk a bárba, ami az utóbbi években a törzshelyünkké vált. Frankie és Dakota sikeresen foglaltak nekünk egy boxot, és miután a nővérem kivisította magát a legjobb barátnőjével, egy pincérnő felvette a rendelésünket. A szokásos whiskymet kértem, hiszen ma meg akartam őrizni a józanságomat. Nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen ideges, de miközben Frankie-vel beszélgettem, a gondolataim többször is elkalandoztak. Átkoztam magam, amiért az ajtónak háttal foglaltam helyet, és nem tudtam kiszúrni April-t. Amikor Dakota telefonja megszólalt, kétségbeesetten fordítottam felé a fejem. A készülékről nem tudtam leolvasni a hozzátartozó nevet, mert szinte rekordsebességgel emelte a füléhez.
- Ideértél? Gyere be nyugodtan! Itt ülünk leghátul, de biztos észreveszel minket. Nem harapunk. Gyere már - nevette el magát, majd a fejét csóválva lerakta. - Megjött April - jelentette be a nyilvánvalót. a torkom kezdett kiszáradni, így egy hatalmasat kortyoltam az italomba. Egészen addig nem mertem felé fordulni, ameddig Dakota fel nem ugrott, és a nyakába nem vetette magát. April meglepődött a hirtelen mozdulattól, de amint ráeszmélt arra, hogy csak Dakota-ról van szó, azonnal elmosolyodott és viszonozta az ölelést. - Olyan jó, hogy eljöttél - mondta neki lelkesen. Látszott April-en, hogy kicsit megilletődött a társaság miatt, és a nővérem felé is többször zavartan nézett. Olyan imádnivaló volt, ahogy a kabátja ujját birizgálta zavarában. Szerencsére Gemma rendkívül közvetlen volt, így széles mosollyal üdvözölte, miközben mindent tudó pillantásokat lövellt felém.
- Gemma vagyok, a jobb Styles - mutatkozott be a nővérem nevetve, és a kézfogás helyett ő is az ölelés mellett döntött. A megjegyzése hatására April száján kiszaladt egy kacaj, a következő pillanatban pedig a reakciómtól félve rám siklott a tekintete. Csak vigyorogva megvontam a vállam. Nem akartam, hogy féljen tőlem, vagy tartson a reakciómtól. Többé már nem.
- April. Örülök, hogy megismerhetlek - udvariaskodott April, majd tanácstalanul nézett körbe rajtunk. Frankie a sarokba szorult, a box egyik oldalán Dakota és Gemma ült. Már csak mellettem volt hely, de nem tudtam, hogy kényelmetlenül érezné-e magát, ha felajánlanám neki.
- Ülj Harry mellé. Ha igazán úriember lenne, akkor még be is engedne - nézett rám Gemma, és a szeme szinte szikrákat szórt. Azonnal felálltam, April pedig gyorsan levette magáról a kabátot. Ahogy megálltam mellette, a tekintetem automatikusan végigsiklott a testén. A farmere tökéletesen tapadt a lábára, kiemelve az idomait, a jól megszokott fehér pólói helyett pedig most egy hosszúujjú fekete felső volt rajta. A haját megigazította, majd egy hálás pillantást vetett rám, és becsúszott mellettem. Frankie-t halkan üdvözölte, majd megszeppenve kémlelte a helyet. A testtartásán láttam, hogy idegen neki ez a szituáció, bármennyire is próbálta a viselkedésével ellensúlyozni. Próbáltam úgy helyet foglalni mellette, hogy közel legyek hozzá, mégse érezze a viselkedésemet tolakodónak.
- Könnyen idetaláltál? - kérdezte tőle Dakota, aki szintén látta rajta az izgulás jeleit.
- Itt lakok a közelben, úgyhogy tudtam, hogy hova kell jönni - vallotta be April mosolyogva. Nem tudtam levenni róla a szemem még így oldalasan sem.
- Akkor biztos sokat jársz ide. Mi rengeteget, már több éve, de sosem emlékszem, hogy láttalak volna. Pedig én aztán szoktam barátkozni a mosdóban - ismerte be Dakota kuncogva, de April csak megvonta a vállát.
- Igazából most járok itt először. Nem igazán vagyok egy kimozdulós típus - sütötte le a szemét, mintha kínosnak tartaná ezt a tényt. Dakota megkönyökölte Gemmat, majd az asztal alatt lábon rúgta Frankie-t. April ebből semmit nem érzékelt, de a felmentőserege megérkezett.
- Ezzel semmi baj nincsen. Harryt is elég nehezen lehet rávenni a kimozdulásra - vetette be az aduászt Frankie, én pedig dühösen rápillantottam. A szemem sarkából láttam, hogy April vet felém néz, és érdeklődve figyeli a vonásaimat.
- Emlékszem egyszer szó szerint ki kellett rángatni a lakásából, hogy eljöjjön velem egy koncertre - tette hozzá kuncogva Gemma. Szinte megsemmisülve kortyoltam bele a whiskymbe, de amikor halkan meghallottam April nevetését, alig bírtam visszafojtani a mosolyomat.
- Nem tudtam, hogy a szivatásom lesz ma az elsődleges programunk - jegyeztem meg szórakozottan, és gyorsan leintettem a pincérnőt. Készségesen odajött hozzánk, és mosolyogva várta a további rendelésünket.
- Én még jól vagyok - biccentett Frankie a poharára, ami még viszonylag tele volt. Dakota valami koktélt rendelt magának, Gemma pedig egy pohár bort. Ők is egyetértettek Frankie-vel, így April-re emeltem a tekintetem, aki zavartan kapkodta a fejét közöttünk.
- Én csak egy kólát szeretnék - mondta bizonytalanul. Dakota felhorkantott a válaszától és sebesen megrázta a fejét.
- Innod kell valamit - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. April elhúzta a száját, én pedig ismét dühösen meredtem Dakota-ra. Látszott April-en, hogy kényelmetlenül érzi magát a kényszerítéstől, de Dakota ezt nem volt hajlandó észrevenni.
- Nem is tudom... - kezdett el azonnal szabadkozni.
- Hagyd, Dakota. Ha nem iszik, akkor nem iszik - vágtam közbe gyorsan. Meg sem várva a reakciójukat a pincérnőhöz fordultam, aki türelmesen várakozott. Kiszedtem a zsebemből a jóval nagyobb összeget, mint a rendelésünk, és a kezébe nyomtam. - Egy whisky lesz, tisztán és egy kóla. Köszönjük.
Amint elsétált, visszafordítottam a fejem a többiekre. Dakota és Gemma éppen beszélgettek, Frankie pedig megbabonázva figyelte Dakota-t. April némán nézelődött az egyre zsúfoltabb helyiségben, és amikor összetalálkozott a tekintetünk, halványan elmosolyodott. Viszonzás helyett elkaptam a tekintetem, és azonnal meg is bántam. Istenem, miért kell ennyire izgulnom a közelében? Frakie-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy a viselkedésemmel pont az ellenkezőjét érem el annak, mint amit szeretnék.
Négy éve senki nem volt képes annyira felkelteni az érdeklődésemet, mint Ő. Persze nem azt mondom, hogy nem találtam magamnak mindennap valakit. De azok össze sem hasonlíthatóak azzal, ami most játszódik le bennem. Én sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi ez a rajongás. Ideges vagyok a jelenlétében, mégis alig várom, hogy lássam. Minden munkanapján virágot küldök neki úgy, hogy fogalma sincs arról, tőlem vannak. Mégis a napjaim fénypontja az, amikor észrevehetetlenül benézek az ajtaján és látom, hogy mosolyogva figyeli a virágokat. Nem tudom, hogy valaha is mernék közelíteni felé szándékosan, mert nem akarom elrontani. Ha közel engedném magamhoz, akkor ő is kisétálhatna az életemből. Még egyszer nem tudom elviselni, hogy elveszítsek valakit.
- Elmegyek a mosdóba - hallottam Gemma hangját, és kizökkentem a gondolataimból. Sajnos ismét éreztem, hogy az izmaim megfeszülnek az előző gondolataimnak köszönhetően, de amint April-re sandítottam, az idegesség eltűnt.
- Gyere, kicsit kijózanítalak - csóválta meg a fejét Frankie, miközben Dakota karja után nyúlt. Mielőtt elindultak volna, észrevehetetlenül elmosolyodott és biztatóan biccentett egyet. Rendkívül ideges voltam. Ahelyett, hogy beszélgetést kezdeményeztem volna Aprillel, Frankie és Dakota eltűnő alakját figyeltem. Egészen addig, ameddig egy apró köhintést nem hallottam. Gondolkodás nélkül fordítottam felé a fejem, és éreztem, hogy minden vér a boxeromba száll a látványtól. Kék szemeivel engem fürkészett, miközben a kólájában lévő szívószálat rágcsálta. Gyorsan elhessegettem minden oda nem illő gondolatomat, és kicsit más pózban ültem le, hogy észre ne vegye az elkalandozásom.
- Köszönöm a kólát - kezdeményezett beszélgetést halkan. Idegesen nyeltem egyet, majd bólintottam. - Rosszul érzem magam, amiért ennyi mindenre meghívtál már - vallotta be.
- Ez a legkevesebb - vontam meg a vállam, és jobban felé fordultam.
- Nem, most már valahogy viszonozni fogom - makacsolta meg magát. Nem tudtam visszafojtani a nevetésemet, ő pedig egy kicsit felháborodva nézett rám. - Szerinted ez vicces?
- Nem, ne haragudj - komolyodtam el egy pillanatra, de aztán újból kitört belőlem a nevetés. Ezúttal ő is csatlakozott.
- Nem akarom, hogy természetesnek vedd, hogy mindig te hívsz meg - ismerte be, én pedig összeráncoltam a szemöldököm. - Múltkor az ebéddel, most ez. Meg tudom magamnak is venni ezeket a dolgokat Harry - sütötte le a szemét, és azonnal belém csapott a felismerés. A francba. Azt hiszi, hogy azért hívom meg mindig, mert nem hiszem, hogy képes lenne saját magát? Azonnal magyarázkodni kezdtem.
- Tudom, hogy meg tudod. Csak kedves akartam lenni és kicsit egyensúlyozni azt, hogy nem éppen fényesen indult a megismerkedésünk - vallottam be, ő pedig figyelmesen hallgatott. Sötétkék szemét az enyémbe fúrta, és láttam rajta, hogy valamennyire megkönnyebbül a válaszomtól. - Ez elsősorban nekem köszönhető. Többször is egy seggfej voltam, és azt gondoltam, hogy értékeled majd ezeket az apró gesztusokat.
- Értékelem őket, és ebből a megvilágításból nézve jobban hangzik - mosolygott rám bátorítóan. - Viszont most már én is szeretném viszonozni. Nem sok dolgot tanultam a szüleimtől, de azt igen, hogy a szívességeket viszonozni kell - húzta el a száját imádni valóan.
- Ezek szerint nincs túl jó kapcsolatod velük - vontam le gyorsan a következtetéseket. Csak bólintott, majd elnézett a bár irányába és tágra nyílt a szeme. Értetlenül követtem a tekintetét, majd azonnal elvigyorodtam. Frankie és Dakota éppen a bárnál csókolóztak. April gyorsan elkapta a tekintetét, mintha valami bűncselekmény szemtanúja lett volna. - Nem tudtad? - kérdeztem csodálkozva.
- Azt tudtam, hogy közel állnak egymáshoz, de azt nem, hogy ennyire. Mióta vannak együtt? - érdeklődött, és látszott rajta, hogy egy kicsit zavarban van. A kérdésétől elhúztam a számat, és próbáltam minél diszkrétebben fogalmazni.
- Bonyolult az, ami köztük van. Nincsenek együtt, de egy éve egymáson kívül nem voltak senkivel - fordítottam le virágnyelvre. Mások előtt egyszerűen azt mondtam volna, hogy szexpajtársok, de nem akartam még jobban zavarba hozni Aprilt.
- Oh - szaladt ki a száján. Egy pillanatra azt hittem, hogy a téma így félbeszakad, de legnagyobb meglepetésemre kérdése volt. - Neked is vannak ilyen partnereid? - kérdezte zavartan, majd megköszörülte a torkát. A kérdése egy kicsit letaglózott, és őszintén zavarba hozott. Viszont tudtam, hogy a válaszom fontos lesz a helyzetünkben, így alaposan megválogattam a szavaimat.
- Nem fogok hazudni, sokáig voltak. Egy ideje azonban már felhagytam azzal az életstílussal. Biztos láttad, hogy amikor elkezdtél dolgozni, sokan megfordultak az irodámban - feleltem kissé bizonytalanul, ő pedig bólintott egyet.
- Mi változott? - érdeklődött tovább.
- Fogalmam sincs - ismertem be, és most tényleg őszinte voltam. - Nem tudom mi változott, de eleinte nagyon idegesített. Azóta beletörődtem - vontam meg a vállam. Újra szólásra nyitotta a száját, de Gemma visszaérkezett a mosdóból és megzavarta a pillanatunkat. Magamban szitkozódtam egy sort, de csak sóhajtva beletúrtam a hajamba, mielőtt a nővérem felé fordultam volna. April mosolyogva nézett rá, Gemma pedig a fejét csóválva pillantott a bár felé.
- Igazán befejezhetnék már ezt a se veled se nélküled dolgot - forgatta meg a szemét, majd megállapodott a tekintete April-en. - Te hogy állsz kapcsolatterén? - kérdezte fesztelenül. Legnagyobb meglepetésemre April könnyedén válaszolt.
- Augusztusban ért véget egy hosszabb kapcsolatom, azóta nincs senkim - vonta meg a vállát. Gemma mosolyogva bólintott, majd egy sokatmondó pillantással nézett rám. April elnézést kért, majd ő is a mosdó felé vette az irányt. Ahogy felálltam, hogy kiengedjem, mosolyogva lehajtotta a fejét és sebes léptekkel elment. - Már értem, miért nem tudtál elszakadni a tükörtől otthon - jegyezte meg Gemma széles vigyorral. Megforgattam a szemem, és nem válaszoltam neki. - Megértem, miért. Aranyos lány. Kicsit félénk, de tekintve, hogy te sem vagy egy nyitott típus, ez nem jelent problémát. És gyönyörű - csevegett tovább.
- Igen, tényleg az - csúszott ki a számon, a nővérem pedig vigyorogva bólintott.
- Bárcsak elmondtad volna hamarabb - sóhajtott fel, nekem pedig azonnal bűntudatom lett.
- Nincs mit elmondani, Gem. A gyakornokom - sütöttem le a szemem zavartan.
- A kor csak egy szám, Harry. Ne csinálj úgy, mintha tíz év lenne köztetek - szidott le egy pillanat alatt.
- Azt sem tudom, hogy kell ismerkedni valakivel - vallottam be, ő pedig pislogás nélkül meredt rám.
- Szerintem jó munkát végzel - mondta mosolyogva, én pedig zavartan lesütöttem a szemem.
Frankie és Dakota hamarosan megajándékoztak minket a jelenlétükkel. Most már nem zavartatták magukat, végig egymásba voltak gabalyodva, de egyikünk se figyelt rájuk. April fokozatosan feloldódott, és Gemma-nak nevetve mesélt az egyetemről, a lakótársáról, még az öccsét is megemlítette. Próbáltam én is bekapcsolódni a beszélgetésbe, de inkább távoli megfigyelője voltam az eseményeknek. Látni azt, hogy milyen felszabadult lett pár perc beszélgetés után, örömmel töltött el. Órák teltek el így, és mire észbe kaptunk már fél kettő volt. Frankie és Dakota mentek el a leghamarabb, és lassan én is úgy éreztem, hogy ideje menni. April hangosan nevetett Gemma-val, miközben a kabátunkat vettük fel. Ők előre haladtak, én pedig csak kullogtam mögöttük. A bár előtt kelletlenül megálltam, Gemma pedig egy haragos pillantást vetett rám. April mit sem sejtve mosolygott rám, de amint Gemma megszólalt, a mosolya lehervadt.
- A közelben laksz, April? - kérdezte, ő pedig csak bólintott. - Harry szívesen hazakísér, hogy ne kelljen egyedül menned. Veszélyes ez a környék - mondta aggódva, de én éreztem a mögöttes szándékot. April csodálkozva nézett rá, majd egy futó pillantást vetett rá.
- És veled mi lesz? Akkor te mennél egyedül - gondolkozott el, Gemma pedig egy pillanatra nem tudta, hogy mit mondjon. Szórakozottan figyeltem a nővérem próbálkozásait, de nem állt szándékomban segíteni neki.
- Én fogok egy taxit. Mire Harry hazaér, már rég aludni fog. Miattam ne aggódj - legyintett, April pedig rám szegezte a tekintetét.
- Szívesen elkísérlek - vontam meg a vállam, mintha semmiség lenne. Egy pillanatra boldogság szaladt át az arcán, de nagyon gyorsan leplezte.
- Akkor ez eldőlt. Jó éjszakát April, örülök, hogy megismertelek - ölelte át a nővérem egy hirtelen mozdulattal. April először meglepődött, majd mosolyogva viszonozta az ölelését. Gemma gyorsan az út széléhez szaladt, és addig nem indultunk el, ameddig be nem szállt egy taxiba. April egyik lábáról a másikra ácsorgott, majd felém fordult végre.
- Mehetünk? Nem lesz hosszú séta, körülbelül öt perc alatt ideértem - kezdett el fecsegni, miközben mindketten elindultunk. A fél kezemet zsebre dugtam, a másikat pedig vészesen közel lóbáltam az övéhez.
- Nem nagy dolog, April. Már szinte csukott szemmel is eltalálnék a házatokhoz - viccelődtem, ő pedig nevetve bólintott.
- Eddig kettő egy az arány - szólalt meg halkan. Értetlenül felé fordultam. - Kétszer borzalmas esték után jöttünk. Először a David-ügy után - mondta, nekem pedig automatikusan ökölbe szorult a kezem a seggfej említésétől. Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire dühít a tény, hogy valaki így bánt vele. - Aztán arról a rendezvényről. Múltkor a klubból pedig egy jó este után - osztotta meg velem a gondolatait.
- Nem látok elvetemült exeket, sem az ellenséges kiadó munkatársait. Jól éreztem magam ma a bárban, úgyhogy szerintem kettő-kettő lesz az arány - feleltem mosolyogva, ő pedig félve megrázta a fejét.
- Bármi történhet még az elkövetkező két és fél percben - magyarázkodott, de csak nevetést váltott ki belőlem.
- Túl pesszimista vagy - csóváltam meg a fejem, majd a lábamat kezdtem el nézni. Tíz métert néma csendben tettünk meg, majd váratlanul felém fordult.
- Kérdezhetek valamit? - Először meglepett, így aztán bizonytalanul bólintottam. - Miért vagy ilyen kedves hozzám?
Hirtelen teljesen lefagyott az agyam. Csak néztem a kék szemeibe fátyolos elmével, ő pedig a válaszomra várt. Felgyorsítottam egy kicsit a lépteimet, de tudtam, hogy nem úszhatom meg a válaszadást. Még nem álltam készen arra, hogy őszinte legyek vele, így egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Néhány kérdésre nehéz választ adni - vontam meg a vállam, miközben a cipőm orrát bámultam.
- Sajnálom, nem kellett volna - szólalt meg mellettem halkan, és mindenféle nézett, csak rám nem. Azonnal átkapcsolt az agyam, és valamivel barátságosabban folytattam.
- Majd egyszer megválaszolom a kérdésed, de ne rontsuk el ezt a jó estét ma. Nem akarom, hogy több legyen a rossz emléked velem, mint a jó - kerestem a tekintetét. Sóhajtva bólintott, majd csalódottan nézett fel a házra.
- Köszönöm, hogy hazakísértél - állt meg mellettem most már mosolyogva, és előhúzta a táskájából a kulcsát.
- Jó éjt, April - köszöntem el tőle.
- Jó éjt, Harry - nézett még egyszer utoljára rám, majd bejutott a házba, és meg sem állt a lépcsőig. Nem nézett vissza, én pedig nem vártam el tőle. Amikor eltűnt a lépcsőfordulóban, sóhajtva beletúrtam a hajamba, és a kérdésén gondolkoztam.
Mert jobban kedvellek, mint azt gondoltam.