❝𝐀𝐳 𝐯𝐨𝐥𝐭á𝐥 𝐚𝐦𝐢𝐫𝐞 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐢𝐠 𝐢𝐬 𝐢𝐠é𝐧𝐲𝐞𝐦 𝐯𝐨𝐥𝐭; 𝐬𝐳ü𝐤𝐬é𝐠𝐥𝐞𝐭𝐞𝐢𝐦 𝐤𝐢𝐞𝐥é𝐠í𝐭ő𝐣𝐞.❞
– Miért csinálod ezth? – nyöszörögte szenvedve a szőke fiú, kinek a végletekig felizgattam kis testét.
Élvezettel néztem végig ahogy combjait erősen összeszorítva próbál enyhíteni a benne felgyülemlett szexuális feszültségen. Egyébként is dús ajkai most még duzzadtabbak voltak, amiket már-már sebesre harapdált. Szemeit lehunyta, arca kéjes és mégis szenvedéssel teli grimaszba torzult, ami csak tovább ingerelt engem. Impozáns volt a gyönyörrel teli kínban megmártózott szűzies szépség. Alig tudtam tartani magam, hogy ne vessek véget mindennek és egyszerűen csak a magamévá tegyem újra meg újra.
A hangja angyali volt. Ahogy túlfűtött nyögései előtörtek belőle, úgy sodródtam én is közelebb a szakadék széléhez, ami a végeláthatatlan mocskos vágyaim mélységébe taszít.
Olyan dolgokat akartam tenni vele amiket épeszű ember nem tenne meg. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy minden porcikájában érezze az alázatot irányomba, hogy ő maga könyörögjön nekem a piszkos pillanatokért, amiket csak velem élhet át. Azt akartam, hogy annyiszor és olyan intenzíven érje el a gyönyör, amitől a teste képtelen lesz elfeledni érintéseim és tetteim, azt akartam, hogy végleg beléégjen a nevem.
Ártatlannak és tisztának tűnt, pedig már annyiszor bemocskoltam. Imádtam, hogy ennyire izgat ez a romlatlanság, ami belőle árad, még akkor is ha paradoxon.
Az enyém volt, a karmaim között tartottam, mint ragadozó a zsákmányát, mert valóban az is volt; mit sem sejtő préda, aki besétált az oroszlán barlangjába.
Birtokoltam őt, mert ezt akartam, mert szükségem volt rá.
Bántottam őt és levezettem rajta az összes feszültségem. Megtettem vele mindent, amit csak akartam, kiéltem a vágyakat és felszabadultam indulataim alól.
Számomra ő volt a stressz megoldóképlete; az én szükségletem.
A szaporán szuszogó fiúhoz hajoltam, majd mielőtt választ adtam volna kérdésére lágyan a fülébe haraptam és nyakára szorítottam a kezem.
A hangom mélyen és ridegen csengett, mégis vággyal teli volt, amikor kimondtam a szavakat.
– Mert imádom látni, ahogy miattam szenvedsz. Szeretlek bántani; tudod olyan gyönyörű vagy! – simítottam végig lehetetlenül selymes arcán.
– Szeretem a könnyeidet, szeretlek kínozni, szeretek neked gyönyört okozni és legfőképpen, szükségem van rád, hogy mindenki számára az a Jeon Jeongguk lehessek akit tisztelnek. Viszont veled azzá válhatok, akit senki sem ismerne meg szívesen. – engedtem el nyakát mikor kimondtam az utolsó szót majd megszívtam érzékeny bőrét ezzel nyomot hagyva rajta, ő pedig oldalra billentve a fejét nyögött édes hangon, mit sem sejtve arról, hogy ezzel újra szabadjára engedi vad vágyaim, amik csak arra késztetnek, hogy a legkegyetlenebb módokon magam alá kényszerítsem ezt a védtelen szépséget; Park Jimint.
Hey!
Ez lenne az a könyv amiről beszéltem.
Tudom, hogy inkább a kint lévő könyveimet kellene folytatnom, de nekem kell egy ilyen hardabb stílusú sztori is mint ahogy már említettem.
Nem tudom mit gondoltok erről a könyvről, de kíváncsi lennék a véleményetekre, mert nagyon bizonytalan vagyok...
Ha esetleg nagyon nem tetszik nektek akkor leszedhetem és majd írom magamnak, ha olyan kedvem van...
Btw a könyv eleje az nem valami jó szerintem, de igyekszem...
♡Köszönöm, hogy elolvastad!♡