- Akarsz róla beszélni? - kérdezte Sophie, miközben segített kipakolni a bőröndömet. Az ígéretemet betartottam, felkelés után szinte egyből leléptem a szüleim házából. Henry-n kívül senkit sem viselt meg a korai távozásom, és nagyon hamar hazaértem. Sophie szomorúan nézte, ahogy az egy hosszú hétvégére pakolt ruháimat érintetlenül visszateszem a szekrényembe.
- Nem igazán. Figyelem elterelésre van szükségem - vallottam be sóhajtva.
- Akkor ma elmegyünk bulizni - közölte lelkesen, én azonban csak fájdalmas tekintettel meredtem rá. - Nem fogadok el nemleges választ - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- De nekem nincs kedvem. Miért nem tudunk megnézni pár filmet, rendelni egy pizzát és csak itthon lenni, mint a normális emberek? - nyafogtam tovább. Sophie egy bő percig pislogás nélkül meredt rám, majd megrázta a fejét.
- Ha szerinted ezt csinálják a normális egyetemisták egy péntek este, akkor muszáj kimozdulnod - hüledezett tovább.
- Muszáj? - húztam el a számat.
- Igen, muszáj. Addig pihenj le, aludd ki magad, zuhanyozz le, mert pontban hétkor jövök át, hogy valami emberi külsőt varázsoljunk neked - sorolta, majd meg sem várta a válaszomat, mielőtt magamra hagyott. Sóhajtva szitkozódtam egy sort, majd végül hallgattam rá, és ledőltem aludni.
Nem tudom, mikor jön el az ember életében a végkimerültség, de biztos vagyok benne, hogy én a határát súroltam. Fél hatkor ébredtem fel magamtól, és miután készítettem magamnak egy pirítóst, a fürdőszobába siettem. Miközben a hajam mostam, igyekeztem magam mögött hagyni a rossz kedvet, amit a szüleim okoztak egyetlen nap alatt. Ahogy eszembe jutott az öcsém képe, amint reggel könyörög nekem, hogy maradjak, könnyek gyűltek a szemembe. A víz csobogása elnyomta a sírásom hangjait, így nyugodt szívvel ereszthettem útjára az érzelmeimet. Nem akartam érzelgősködni Sophie-nak, de a hátam közepére nem kívántam, hogy idióta zenére ugráljak ismeretlenek között. Hétfőtől újra indult a monoton életem, ami a suliról és munkáról szól, így jól esett volna kicsit rápihenni. Amikor végre erőt vettem magamon, törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből. Furcsálltam, hogy mintha Sophie nem egyedül beszélgetett volna, de nem tulajdonítottam különösebb figyelmet az esetnek. Elvégre telefonálhatott is akár. Azzal azonban nem számoltam, hogy a fürdőből kilépve Colin fog elterülni a kanapénkon, én pedig a meglepődéstől majdnem leejtem magamról a törölközőt. Szórakozottan felém kapta a fejét, majd megajándékozott egy mosollyal mielőtt belekortyolt a kezében tartott dobozos kólába.
- Túl sokszor találkozunk egymással hiányos öltözetben - jegyezte meg, Sophie pedig visszafojtott nevetéssel temette a kezébe az arcát.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem egyik lábamról a másik állva. A hajam vizesen tapadt a vállamra, és szorosabban húztam össze magamon az idióta rózsaszín törölközőm.
- Sophie üzent, hogy kell a felmentősereg - válaszolt kimérten.
- És az te lennél? - vontam fel a szemöldököm csodálkozva.
- Még szép, hogy én vagyok. Öltözz fel és eldöntheted, hogy hova menjünk - ajánlotta fel, én pedig hálásan rámosolyogtam.
Sietve belebújtam egy melegítőbe, majd egy vastag pulcsiba. A hajam kifésültem, és vártam, hogy egy kicsit magától is száradjon, mielőtt nekiesek a hajszárítóval. Szinte rekordot döntve értem vissza a nappaliba, és foglaltam helyet Sophie mellett.
- Milyen helyeket szeretsz? - kérdezte Colin érdeklődve. A kérdésétől elhúztam a számat, majd gyorsan megvontam a vállam.
- Utálom a hatalmas tömegeket és azokat a dalokat, amiket a legtöbb szórakozóhelyen adnak - ismertem be, ő pedig mély gondolkodásba esett. Egy idő után szó nélkül előhúzta a telefonját, és vadul pötyögni kezdett. Sophie-val értetlenül néztünk rá, és a nagy némaságban vetettem egy büszke pillantást a barátnőmre. Nem számított, hogy lefeküdtek egymással, mert tudta, hogy jó barátom Colin és élvezem a társaságát. Félre tudta tenni az esetleges kellemetlenségeket, amik ezzel a találkozással jártak, és azt nézni, hogy nekem mire van szükségem ahhoz, hogy jobb kedvem legyen. Ezért volt Sophie a legeslegjobb barátnő a világon.
- Oké, van egy ötletem. Egyszer már jártam ott, a neve Webster Hall. Nem disco jellegű, mert mindig együttesek lépnek fel. Ma valami indie rock banda, de igazából mindegy, mert mindig hatalmas hangulat van. Szerintem ott jól érezned magad - nyújtotta át nekem a telefont, én pedig vetettem egy pillantást az a képek. Vannak boxok, ahova le lehet ülni, a tánctér nem hatalmas, de mégis jól el lehet férni.
- Oké, ez jó lesz. Sophie neked tetszik? - adtam neki tovább a telefont, de azonnal odapasszolta Colin-nak.
- Egy hely amire azt mondod, hogy jó lesz? Meg sem kell néznem, máris imádom - vigyorgott rám, én pedig mosolyogva megforgattam a szemem. - Alig várom, hogy az antiszociális legjobb barátnőm kimozduljon - vallotta be. Colin halkan felnevetett, én pedig sértődötten összefontam a kezem a mellkasom előtt.
- Nem vagyok antiszociális, csak sok a dolgom - védtem meg magam egy pillanat alatt.
- April, szívem, a sorozatnézés nem program - oltott be egy pillanat alatt, mire elvörösödve hozzávágtam egy párnát. Nevetve elkapta, majd vigyorogva fürkészte az arcom, és élvezte, hogy zavarba hoz.
- Oké, mikor indulunk? - tereltem el a témát. Colin szórakozottan figyelte a közöttünk lévő mini háborút, majd megvonta a vállát.
- Kilenc körül - mondta, mi pedig összeráncolt szemöldökkel néztünk rá. - Péntek este van, fél tizenegykor kezdődik a koncert, és gondolom inni is akartok, tehát a kocsi kilőve. Tömegközlekedés ilyenkor esélytelen, talán egy taxit tudunk fogni, de mire az is eljut oda, szinte kezdődik a koncert. Ergó rengetegen lesznek a bejáratnál. Szerencsétek, hogy ismerem a tulajt - vázolta fel a kis tervet, mi pedig pislogás nélkül meredtünk rá.
- Ezt mind fél perc alatt gondoltad végig? - kérdeztem egy idő után.
- Persze - nézett ránk értetlenkedve. - Miért, ti hogy csináltátok volna?
- Hát, valószínűleg elindultunk volna tíz után késéssel, előre ittas állapotban metróval. A hatalmas sorban szitkozódtunk volna egy sort, és még be se értünk volna de April-nek már elege lett volna és haza akart volna jönni - vallotta be, én pedig helyeselve bólogattam.
- Miért érzem azt, hogy ez már megtörtént párszor? - kérdezte Colin visszafojtott nevetéssel felváltva nézve ránk.
- Azért annyira nem sokszor, mert nagyon ritkán jött el velem - biccentett felém Sophie magyarázkodva. Colin rám nézett, és nagyon várt valami magyarázatra.
- Ameddig David-del voltam nem igazán szerette, ha nélküle megyek szórakozni - ismertem be, erősen szépítve a helyzetet.
- Vagy bárhova - tette hozzá Sophie halkan. Colin bólintott, és rendkívül hálás voltam, amiért nem erőltette a témát. - April, el kell kezdened készülődni - jelentette ki a lakótársam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Máris? Fél nyolc van - ráncoltam össze a szemöldököm értetlenkedve.
- Ameddig ezt megbeszélitek, hoztam egy kis kedvcsinálót - vallotta be Colin, miközben a konyha felé biccentett. Eddig észre sem vettem a literes tequilás üveget, Sophie viszont mindent tudóan mosolygott.
- Te mondtad neki, hogy hozza el az egyetlen alkoholt, amit nem bírok? - emeltem a tekintetem az égre erősen szenvedve.
- Ettől pillanatok alatt ellazulsz, higgy nekem - kuncogott Sophie. Colin-nal egyszerre álltak fel és indultak a konyha felé. Undorral az arcomon követtem őket, és úgy néztem a kis feles pohárra, mintha az lenne a vesztem.
- Csak egyet iszok - jelentettem ki.
- Naa, April - nézett rám könyörögve Sophie, de sebesen megráztam a fejem.
- Csak egyet. Majd ha odaérünk folytatom - ígértem meg. Sóhajtott egyet, de végül beleegyezett. A folyadék szinte szétmarta a torkomat, és egyből megbántam, hogy engedtem a nyomásnak. Sophie és Colin szemrebbenés nélkül húzták le, én viszont gyorsan töltöttem magamnak egy kis üdítőt, miközben még a szemem is könnybe lábadt.
- Ennyire nem nagy cucc ez - nevetett ki Colin mosolyogva. Amikor már viszonylag összeszedtem magam, morogva fordultam Sophie felé.
- Elmegyek megszárítom a hajad, aztán sminkelek te pedig csinálsz valamit a hajammal. Ha azt várod el tőlem, hogy valami kirívó szerelésben menjek el, akkor el kell szomorítsalak, mert én választom ki a ruháimat ma - tettem fel az ujjamat fenyegetve, jelezve, hogy nem fogadok el ellentmondó választ.
- Elrontod az összes szórakozásom - ismerte be szomorúan.
- Akkor akár itthon is maradhatunk - vetettem be az aduászt, de sebesen megrázta a fejét.
- Na még mit nem. Indulj hajat szárítani - lökött meg a vállamnál fogva.
- Én addig nézek egy filmet - mondta Colin mellékesen. Sophie összeráncolt szemöldökkel nézett rá.
- Te így jössz? - kérdezte nem túl kedvesen. Colin egy fekete nadrágot viselt egyszerű fekete pólóval, amire egy bőrdzsekit vett rá.
- Ugye tudjátok, hogy nem egy manhattani luxuspartira megyünk? Ne öltözzetek túl - kért minket, majd odasétált a nappaliba és lazán ledobta magát a kanapéra. Sophie-val egymásra néztünk, és szó nélkül megbeszéltük, hogy végül mindkettőnknek szüksége lesz egy kis segítségre a ruha választásánál.
Kivételesen hallgattam a barátnőmre. A hajam megszárítása után feltettem egy mindennapi sminket, annyi különbséggel, hogy kihúztam a szemem hozzá és egy halvány szájfény is rám került. Sophie göndör tincseket varázsolt a hajamba egy hajsütővas segítségével, majd mindketten kiválasztottuk, mit szeretnénk felvenni. Az én választásom egy farmerre esett egy fekete blúzzal, aminek az anyaga kicsit áttetsző volt, és minimális ki lehetett venni benne ezáltal az alakomat. A hosszúujj praktikus volt ebben az időben. Egy bokacsizmát választottunk hozzá, amit nem sajnáltam, hiszen tudtam, hogy teljesen el fognak taposni az emberek.
Sophie a hosszú, szőke haját kivasalta, így az egészen a derekát súrolta. Ő a natúr szem és hangsúlyos száj mellett döntött a vörös rúzsával, ami kontrasztos volt a fehér félvállas testhez simuló bodyjával. A fekete nadrág tökéletesen kiadta az alakját, és a fekete magassarkú csizmája dobott rajta öt centit. Colin a fejét kapkodta néha, miközben egyik szobából a másik szobába mászkáltunk, de türelmesen kivárta az idejét. Csak egyszer szólt, kilenc előtt tíz perccel.
Legnagyobb meglepetésünkre időben el tudtunk indulni. Az utcán fagyoskodva hamar tudtunk taxit fogni, így ők ketten bevágták magukat hátra, miközben én a sofőr mellett foglaltam helyet. Csendben, a gondolataimba meredve töltöttem az utat, és igyekeztem összeszedni minden kedvem. Nem sikerült.
A hely előtt valóban hatalmas sor kígyózott, és többen elég cifra megjegyzéseket tettek ránk, amikor előrenyomakodtunk. Colin váltott pár szót a biztonsági őrrel, akit valahonnan ismert, és belépő nélkül engedtek be minket.
Nem a szokásos szórakozóhely volt, amikbe Sophie szokott elrángatni. A tánctér hatalmas volt, mégis inkább koncert jellege volt az egésznek. A zenék sem olyan tömeg technok voltak, amik máshol, hanem régebbi dalok és azok feldolgozásai. A színpad egy kicsit emelkedett ki a tánctérről, és már a hangszerek rendelkezésre álltak. A bárpult hatalmas volt, több oldalról megközelíthető, és eldugott boxok voltak az emeleten.
- Igyunk valamit - kiáltotta nekem Sophie, én pedig megszeppenve bólintottam. Colin törte előttünk az utat, Sophie pedig kézen ragadott és elkezdett húzni. Ahogy fellépkedtünk a lépcsőn a felső szinthez, a hang folyamatosan tompulni kezdett, és egészen lehalkult ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk.
- Állom ezt a kört - ajánlotta fel Colin, majd miután mindhárman kikértünk az alkoholt, vigyorogva koccintotta össze a poharakat. - Óvatosan azzal a tequilával - jegyezte meg, én pedig bosszankodva megcsóváltam a fejem.
- Itt legalább adnak hozzá sót és citromot - morogtam az orrom alatt, majd megittam. Még le sem ért a folyadék, amikor valaki megragadta a vállam, és erőszakosan elfordított. Colin és Sophie egyszerre kaptak utánam, de szinte fel sem tudtam dolgozni mi történt, azonnal szorosan megöleltek. Amikor megcsapott az ismerős illat, és felismertem a tépett fekete hajat, mosolyogva viszonoztam az ölelést. Sophie és Colin feszülten figyelték a szituációt.
- April, tényleg te vagy az?! - kérdezte Dakota szinte visítva. Ahogy elengedett láttam rajta, hogy ő biztos többet ivott már, mint én. A szokásos piros rúzs most is ott virított rajta, és egy együtteses pólót viselt. - Remélem nem kevertelek össze valakivel, mert ha annyira berúgtam, hogy egy idegent ölelgetek, akkor ideje hazamennem - tette hozzá, én pedig elnevettem magam.
- Nem, én vagyok, ne aggódj - simítottam végig a karján. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd ismét izgatottan nézett rám.
- Mit keresel itt? - kérdezte vigyorogva.
- Addig nem hagytak békén, ameddig nem választottunk egy helyet. Ez tűnt a legjobb döntésnek - ismertem be, és a hátam mögé biccentettem. Sophie megköszörülte a torkát, jelezve, hogy elfelejtettem valamit. - Dakota, ő itt Sophie, a lakótársam, ő pedig Colin, a csoporttársam. Srácok, ő itt Dakota. Ő is a Spectator-nél dolgozik - mutattam be őket gyorsan egymásnak. Gyors kézrázások után Dakota karon ragadott engem és Sophie-t.
- Frankie nem fogja elhinni, ha odaviszlek hozzá. Pont azon vitáztunk, hívjunk-e meg téged, de szerinte nem tűnsz egy bulizós típusnak, és ha nem ismered az együttest nem érzed jól magad. Én azt mondtam, hogy ez hülyeség, és mindenképpen meg kellene hívnunk, de végül hagytam magam rábeszélni - forgatta meg a szemét. - Pénzben kellett volna fogadnunk - gondolkozott el, én pedig felnevettem.
- Itt van Frankie is? - kérdeztem izgatottam.
- Itt bizony. Ott ülünk - mutatott az egyik boxra, ahova abszolút nem lehetett belátni. - Oda kell jönnötök - jelentette ki, Sophie pedig mosolyogva bólintott, amikor Colin elkapta a karját.
- James írt, hogy most értek ide. Nincs kedved köszönni nekik? - tette fel a kérdését a barátnőmnek, aki a száját rágcsálva kapkodta a fejét hol köztem, hol Colin között. Mivel tudtam, hogy nem fog egy hamar döntés születni, kicsit megsürgettem.
- Menj nyugodtan. Én megleszek - mosolyogtam rá biztatóan. Sóhajtva bólintott, de mielőtt elment volna még odaállt elém, és komolyan a szemembe nézett.
- Ne fogadj el idegenektől italt, ne maradj soha egyedül, és ne menj el ebből a részből. Sietek vissza - sorolta aggódva.
- Ne aggódj, anyu, megleszek - nevettem fel. Megforgatta a szemét, majd még egy gondterhelt pillantást vetett rám. Aztán elfogadta Colin felé nyújtott kezét, én pedig ott maradtam Dakotával. Fátyolos tekintettel nézett Sophie-ra, majd belém karolt.
- Kedvelem. Tetszik, hogy ilyen védelmező veled. Igazi anyatigris - kuncogott, miközben húzni kezdett. Visszafojtott nevetéssel figyeltem az ittas botladozásait, és a végére sokkal inkább tűnt úgy, hogy én húzom őt, mint ő engem.
Ahogy azonban a boxhoz értünk szinte azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Frankie ült ott, azonban természetesen nem ő ragadta meg a figyelmem. Mr. Styles a karját a bőr ülésen támasztotta meg, és a szokásos öltönyök helyett most egy fekete nadrágot viselt mintás inggel. A gombokat hanyagul felül nem gombolta be, így legnagyobb meglepetésemre tetoválások láttam a mellkasán. A rövid ujj miatt a karját beborító minták is feltűnőek voltak, de lehet csak számomra, mert még eddig sosem tűnt fel. Egy poharat tartott a kezében, és éppen nevetve magyarázott valamit Frankie-nek, amikor odaértünk. A haja rendezetlenül állt, és a nevetés közben apró gödröcskék jelentek meg az arcán. Teljesen lesokkolódtam attól, hogy őt is itt találom. Az már csak plusz, hogy a külseje és a jó kedve számomra idegen volt.
Frankie volt az első, aki észbe kapott és ránk nézett. Az arcán rengeteg érzelem futott végig a látványomtól, végül egy mosolyra húzta a száját.
- Látod, Frankie, én megmondtam, hogy April-nek is szólnunk kellett volna - közölte Dakota nevetve. Mr. Styles rám emelte a tekintetét, azonban semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. A szemét az enyémen tartotta, miközben a szájához emelte a poharát és hatalmasat kortyolt belőle.
- April, te mit keresel itt? - kérdezte Frankie vigyorogva tőlem. Dakota addig lökdösött, ameddig helyet nem foglaltam a bőr kanapén, egyenesen Mr. Styles-szal szemben.
- Miért lepődtetek meg mindketten attól, hogy itt vagyok? - ráncoltam össze a szemöldököm, miközben felváltva néztem rájuk.
- Nem nézel ki Blue Birds rajongónak - vonta meg a vállát Dakota magyarázatképpen. Mivel ez nem sokat segített rajtam, pislogás nélkül meredtem ma. - A banda, amelyik ma játszik - tette hozzá, én pedig bólintottam.
- Amúgy is, kivel jöttél? - forgolódott Frankie, de nem látott senkit, aki éppen felénk tartott volna.
- A lakótársammal és az egyik csoporttársammal - ismételtem el magam másodjára aznap este. Mr. Styles kifejezéstelen arccal figyelt, miközben az ujját többször is végighúzta a pohara élén.
- És hol vannak? - kérdezősködött tovább Frankie. Sóhajtva hátradőltem, szinte teljesen belesüppedve a bőr kanapéba mielőtt válaszoltam neki.
- Elmentek köszönni a barátaiknak - mondtam nem túl lelkesen. Frankie látta rajtam, hogy nem különösebben szeretnék csevegni erről a témáról, így csak bólintott, majd Dakota-hoz fordult.
- Megtaláltad a mosdót? - nézett nagyokat pislogva Dakota-ra, aki az alkoholtól úgy nézett ki, mintha a fellegekben járna.
- Basszus - kapott a szájához. - Elindultam, de aztán észrevettem April-t és teljesen kiment a fejemből - vallotta be nevetgélve saját magán. Frankie sóhajtva az égre emelte a tekintetét, majd szitkozódva felállt.
- Gyere - ragadta meg Dakota karját óvatosan. A lány kissé instabil állapotban volt, Frankie pedig bocsánatkérően felénk fordult. - Elkísérem mosdóba, aztán veszek neki egy vizet és kicsit kiviszem a levegőre - magyarázkodott. Egyetértően bólintottam, majd mosolyogva néztem Dakota-ra, aki teljesen elázott ma. Csak akkor jutott eszembe, hogy a távollétükben Mr. Styles maradt az egyetlen társaságom, amikor halkan megköszörülte a torkát. A szemöldökömet összeráncolva fordultam felé. Szórakozott mosollyal fürkészte tovább az arcomat, mintha éppen próbálna valamit kiolvasni a tekintetemből.
- Igen? - vontam fel a szemöldököm kérdőn egy idő után. Halkan elnevette magát, majd ismét belekortyolt a poharába.
- Te még egy ilyen helyen sem tudod elengedni magad? - kérdezte szemtelenül, és az üres poharát maga elé tette.
- Én el tudom magam engedni - kértem ki magamnak azonnal kissé felháborodva.
- Rendben, bocsánat, nem akartalak feldühíteni - ismerte be mosolyogva. - Te voltál az utolsó ember, akibe bele akartam ma botlani - tette hozzá, én pedig megforgattam a szemem, miközben egy sóhaj hagyta el a számat.
- Miért? - kérdeztem kissé felbátorodva. Reméltem, hogy elmondja végre az okát annak, hogy nem kedvel. legnagyobb meglepetésemre azonban elkapta rólam a tekintetét, és a pincérnőnek szentelte a figyelmét, aki éppen az üres poharakat szedte össze a mellettünk lévő boxból. Amikor felénk pillantott, Mr. Styles intett neki egyet, így odajött hozzánk.
- Kaphatnék még egy whiskyt tisztán? - nyúlt a zsebébe, majd rám nézett. - A hölgynek pedig bármit, amit szeretne - mosolygott rám, én pedig teljesen összezavarodtam pillanatok alatt. Alig pár perce még nem akart belém botlani, most meg meghívna valamire.
- Egy tequila lesz - mondtam ki minden-mindegy alapon. Ha már eddig ittam, akkor nem fog megártani még egy.
- Legyen kettő - tette hozzá Mr. Styles, miközben a lány kezébe csúsztatott egy nagyobb bankjegyet. A pincérnő mosolyogva bólintott, majd miután közölte, hogy nem sokára érkezik, el is vágtázott.
- Kifizetem - nyúltam a telefonom után, hiszen gondosan a tokba rejtettem a pénzem.
- A vendégem vagy. Ez a legkevesebb - legyintett, én pedig teljesen zavarba jöttem.
- Köszönöm - motyogtam halkan. Egy pillanatig mindketten néma csendben meredtünk magunk elé, majd hirtelen olyan kérdést tett fel, amitől tágra nyílt a szemem.
- A csak barátod is veled jött? - érdeklődött, és ismét nem tudtam leolvasni érzelmeket az arcáról.
- Igen - válaszoltam kimérten.
- És képes volt egyedül hagyni? - ingatta a fejét csalódottan, és nagyon nehezen tudta csak a cinizmusát elrejteni.
- Nem voltam egyedül. Dakota velem volt - emlékeztettem, miközben unottan néztem rá. A pincérlány visszatért az italokkal, majd miután elénk helyezte őket, már ott is hagyott minket ismét.
- Egészségedre - biccentett Mr. Styles, miközben belekortyolt az italába. Válasz nélkül húztam le a tequilámat, ami ismét égetett, de kezdte megtenni a hatását, ugyanis fokozatosan éreztem, hogy már nem vagyok olyan feszült. Természetesen ez nem annak az egynek volt köszönhető, amit most kaptam, hanem azt az megelőzőknek.
- Ön nem issza meg? - toltam felé a másikat, de csak halkan elnevette magát.
- Azt is neked vettem - ismerte be, majd látva értelmetlen tekintetem hozzátette. - Ha én ma este keverném az alkoholt, akkor talán olyan dolgokat tennék, amiket holnap megbánok - mondta kétértelműen, miközben ismét kortyolt egyet. Nyeltem egy hatalmasat, majd úgy döntöttem, hogy válasz helyett megittam a másik tequilámat is. Ez még jobban égetett, és fintorogva próbáltam leküzdeni a könnyeket a szememből, de Mr. Styles látszólag jól szórakozott rajtam. Az órájára pillantott, majd ismét rám.
- Érdekel a koncert? Nem hiszem, hogy Frankie és Dakota egy hamar visszaérnek, felesleges lenne várnunk rájuk - vallotta be visszafojtott mosollyal. Egy percig mérlegeltem magamban, hogy mi lenne a rosszabb. Ha itt maradunk, akkor továbbra is beszélgetést kezdeményezhetne. Ha viszont lemegyünk, a zenétől nem lesz lehetősége hozzám szólni. Szinte felugrottam, ő pedig csodálkozva nézett rám.
- Érdekel a koncert - erősködtem.
- Egy feltétellel megyek.
- Mi lenne az?
- Ha befejezed ezt a távolságtartó és undok viselkedést - mondta, én pedig pislogás nélkül meredtem rá. Komolyan azt állítja, hogy kettőnk közül én vagyok a távolságtartó?
- Erre majd még visszatérünk - hárítottam. Egy szuszra megitta a pohara maradék tartalmát, majd felállt, és legnagyobb meglepetésemre elkapta a kezem. Amikor értetlenül meredtem az összekulcsolt ujjainkra, megvonta a vállát egy kisfiús mosollyal.
- Nem akarlak elhagyni a tömegben - mondta, majd meg sem várta a válaszom, azonnal húzni kezdett. Akaratlanul is az ujjainkra vándorolt a tekintetem, és nem tudtam elmenni a tény felett, hogy tökéletesen egymásba illett a kezünk. Ahogy lefelé vándoroltunk a lépcsőn, a zene egyre hangosabb, a tömeg pedig egyre nagyobb lett. Próbáltam Sophie-ékat meglátni, és Dakota-t is kerestem, de szinte lehetetlennek tűnt. Sóhajtva feladtam, és inkább arra figyeltem, hogy ne maradjak le túlzottan Mr. Styles-tól.
A banda már a színpadon állt, a fényeket pirosra váltották, és minden arra utalt, hogy perceken belül kezdenek. Amikor Mr. Styles lefékezett előttem, nagyokat pislogva próbáltam hozzászokni a piros fényben. Ahogy fölém tornyosult, és a fülemhez hajolt, valaki hátulról meglökött, így egyenesen a mellkasába ütköztem. Zavartan sütöttem le a szemem, ő pedig megpróbálta túlkiabálni a zenét.
- Akarsz előrébb menni? - kérdezte pont olyan hangerővel, hogy meghalljam. Elég távol álltunk, plusz az előttem álló férfitól semmit sem láttam, így csalódottan elhúztam a számat. A reakciómat ítélve azonnal tolakodni kezdett, miközben szorosan fogta a kezem. Ha nem ordít a zene, biztos hallottuk volna, ahogy páran elküldenek melegebb éghajlatokra, de így nem érdekelt. Az alkohol egyre jobban átjárta a testem, kezdtem egyre jobban elengedni magam, így a végére már nevetve araszoltam. Mire észbe kaptam, már a színpad előtt álltunk, Mr. Styles pedig elengedte a kezem. A következő pillanatban egy srác meglökött oldalról, így távolabb kerültem volna tőle, ha nem kapja el azonnal a kezem, és húz maga elé. A derekamnál fogva tartott, miközben szorosan hozzápréselődtem.
Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Előttem már csak a mini korlát volt, ami valamennyire elkülönítette a színpadot a tömegtől. Ahogy megcsapott a mentol illata, majd éreztem, hogy Mr. Styles közel hajol a fülemhez, az egész testemen libabőr futott végig.
- Lazulj el - kért meg a fülembe beszélve, én pedig bólintottam, és valamennyire lazítottam a testtartásomon. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy a főnököm éppen hátulról átölel, miközben egy olyan koncert első sorában állok, ahol semmit sem tudok a bandáról. Hátra akartam fordulni és megkérdezni, hogy ő ismeri-e őket, amikor a frontember végre beleszólt a mikrofonba, és mindenhonnan sikítások hangzottak fel.
- Hello mindenki, mi a Blue Birds vagyunk, és az estét egy feldolgozással kezdjük majd. Szóljon a Daddy Issues most - jelentette be, a tömeg pedig üdvriogatással fogadta a dalt.
Amikor felcsendültek az első akkordok, már tudtam, hogy egy viszonylag alter együttesről lesz szó. A lassabb dallamra Mr. Styles mögöttem lassú mozgásba kezdett, és az engem ölelő karjai miatt engem is magával vont. Mielőtt a frontember a mikrofonhoz hajolt, Mr. Styles szinte a fülemre tapadt, majd együtt kezdtek el énekelni.
- Take you like a drug - lihegte szaggatottan a fülembe, nekem pedig a térdem kezdte feladni a szolgálatot. Hatalmasat nyeltem, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a külvilágot és a tekintetem csak és kizárólag a frontemberen tartani. - I taste you on my tongue - folytatta Mr. Styles, miközben a keze lassan felfedező útra indult, és elkezdte simogatni a hasam a blúzon keresztül. Az alkoholtól fátyolos tekintettel meredtem a színpadra, és egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy megállítsam a körkörös mozdulatait. - You ask me what I'm thinking about / I'll tell you that I'm thinking about / Whatever you're thinking about - folytatta érzékien. Lehunytam a szemem, a szemem pedig a plafonra emeltem, így sokkal jobban hozzáfért a fülemhez. A következő sorokra egyenletes mozogtunk, mindketten kapkodva a levegőt. Olyan adrenalin járta át a testem, mint amit már nagyon régen, vagy talán még sosem éreztem. A kezem szinte szabad utat adott magának, és felkúszott egészen a nyakáig. Nem volt egyikünkben sem hátsó szándék, nem akart egyikünk sem többet a másiktól, egyszerűen kiélveztük azt, hogy ha egy szám erejéig is, de nem kell gondolnunk semmi másra. A refrén közepénél ismét közel hajolt. - And if you were my little girl / I'd do whatever I could do /I'd run away and hide with you - énekelte a frontemberrel együtt, majd az utolsó sort ismét elhallgatta, helyette az ajkát finoman a vállamhoz érintette. Szinte varázsütésszerűen hatott rám ez az apró mozdulat, és leengedtem a kezeimet. Egy kicsit visszahúzódott, miközben próbálta elkapni a reakciómat, de amikor látta, hogy természetesen kezeltem, ismét a nyakamba temette az arcát. Ezúttal nem ért hozzám az ajkával, de továbbra is ütemre mozogtunk együtt. A számnak hamar vége lett, engem pedig egy euforikus érzés kerített hatalmába. Mindenki tapsolni és sikítozni kezdett, amikor a frontember kitörölte izzadt tincseit a szeméből, majd ismét a mikrofonhoz hajolt.
- Köszönjük mindenkinek. A következő egy kicsit pörgősebb lesz. Fogadjátok szeretettel a Stockholm Syndrome-ot! - kiáltott fel. Széles mosollyal fordultam hátra Mr. Styles-hoz, aki kicsit engedett a szorításomon, és viszonozta a jó kedvemet.
Az ütemesebb számra mindketten nevetve ugráltunk, bár egyikünk sem ismerte a dalt, vagy tudta a szöveget. Kicsit szürreális élmény volt a főnökömmel táncolgatni, de látva a széles mosolyt, ami egy percre sem hagyta el az arcát, megérte. Végig valamilyen módon hozzámért, hogy a tömeg el ne sodorjon. Sikerült teljesen felszabadulnom, és amikor megakadt a tekintete mellettem, értetlenül fordítottam el a fejem. Dakota próbálta áttörni magát a tömegben, és sikítva szaladt oda hozzám. A nyakamba ugrott, aminek hatására elengedtem Mr. Styles kezét. Ez teljes takarásban történt, így sem Dakota, sem Frankie nem láthatták. Frankie visszafojtott mosollyal nézte Dakotát, majd legyintett egyet és ő is elkezdett táncolni a dalokra. Dakota addig rángatott, ameddig végül nevetve ugráltam vele is, miközben torka szakadtából énekelt. Mr. Styles-szal párszor összeakadt a tekintetem, és mindig egymásra mosolyogtunk.
Mire véget ért az egy órás koncert, teljesen kifáradtam. A torkom kiszáradt, a térdembe minden egyes lépésnél fájdalom hatolt. A tömeg egyszerre akart megindulni a boxokhoz, így Dakota szinte azonnal sprintelni kezdett. Frankie sebesen a nyomába eredt, én pedig pislogás nélkül meredtem rájuk. Mr. Styles halkan kuncogott mellettem, majd karon ragadott óvatosan és mi is megindultunk. Dakota szélesen integetett nekünk, jelezve, hogy sikerült helyet foglalnia. Óvatosan leültem mellé, és hálásan fogadtam el a felém nyújtott flakon vizet, ami remekül jött a kiszáradásom ellen.
- Teljesen elhagytam Sophie-ékat - sóhajtottam fel. Dakota idegesen a homlokára csapott, mielőtt a száját kezdte el rágcsálni.
- Basszus April. Elfelejtettem szólni, hogy összefutottunk velük. Sophie nem érezte jól magát, de nem találtak téged sehol hosszas keresés után sem, úgyhogy elmentek. Mondta adjam át, hogy nagyon sajnálja - vallotta be bűntudatosan.
- Utána kicsit beszólt arra, hogy nem nézed meg soha a telefonodat, de inkább nem idéztem pontosan hogy volt, mert maradandó károsulást szenvedtem a szóhasználattól - ismerte be Frankie szemöldök összeráncolva, én pedig halkan felnevettem.
- Igen, ez rá vall - értettem egyet. - Szerintem én lassan elindulok haza - mondtam, miközben felálltam. Dakota csalódottan figyelt, de csak bólintott.
- Én is - szólalt meg hirtelen Mr. Styles, és mind a hárman egyszerre fordultunk felé. Én értetlenül, Frankie meglepetten, Dakota pedig egy sokat sejtő pillantással ajándékozta meg, majd ahogy elment mellette, vállba veregette.
- Én még maradok - jelentette ki a lány vigyorogva, Frankie pedig megdörzsölte az orrnyergét.
- Ezek szerint én is - morogta maga elé. Visszafojtott nevetéssel búcsúztam el tőlük, majd a ruhatár felé lépkedtünk Mr. Styles-szal. Miután mindketten megkaptuk a kabátunkat, sietős léptekkel hagytuk el a szórakozóhelyet. Amikor kiértünk megcsapott a friss levegő illata, és megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy még mindig tudok mély levegőt venni a beszívott füst után is.
- Hogy mész haza? - fordult felém egy idő után, amikor mindketten megálltunk és csak néztünk magunk elé.
- Szerintem fogok egy taxit. Kicsit messze lenne gyalog - válaszoltam visszafojtott mosollyal, utalva arra, amikor egy szerencsétlen eset után elkísért. Értette a célzásomat, és halk nevetéssel megcsóválta a fejét.
- Már írtam a sofőrömnek. Elviszünk - ajánlotta fel, én pedig pislogás nélkül meredtem rá.
- Ilyenkor? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
- Mi a baj az időponttal? Ez a dolga - nézett rám értetlenül. Hitetlenkedve megráztam a fejem, és egy pillanatra nem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Fél egy van - mondtam szűkszavúan. Egy pillanatra elgondolkozott, majd a fejéhez kapott.
- Akkor valószínűleg ezért nem válaszolt - gondolkozott el egy pillanatra. Nevetve meg sem vártam a további válaszát, az út szélére állva próbáltam leinteni egy taxit. Szitkozódva jött utánam, és értetlenül figyelt. - Ezt miért csinálod? - utalt a kéztartásomra.
- Még sosem taxizott? - kérdeztem visszafojtott nevetéssel. Kicsit zavartan kerülte a tekintetem, és nem akartam, hogy ismét bezárkózzon, ezért gyorsan folytattam. - Ezzel nincs semmi baj. Ha nem jelzek a kezemmel, akkor nem fogják tudni, hogy taxira várok. Itt is jön egy - magyaráztam neki, ő pedig őszinte kíváncsisággal hallgatta a szavaimat. - Ezt nyugodtan elviheti, mindjárt fogok egy másikat - legyintettem, ő azonban megrázta a fejét, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Mehetünk eggyel - ajánlotta fel. Mosolyogva bólintottam, majd gyorsan bemásztam, ő pedig követte a példámat. Mindketten üdvözöltük a taxist, aki a címeinket kérte. A sajátom nem okozott nagy feltörést, Mr. Styles címén azonban fent akadt a szemem.
- Manhattan majdnem tizenöt kilométerre van Brooklyntól - emlékeztettem, utalva arra, hogy ha a városnak ezen részéről szeretne hazajutni, az kicsit sok lesz.
- Téged rakunk ki először - válaszolt szórakozottan, miközben teljesen elterült az ülésen mellettem. A térde hozzáért az enyémhez, és egész úton néma csendben bámult ki az ablakon. Az álmosság úrrá lett rajtam, és nagyon nagy nehézségeket okozott nyitva tartani a szemem. Amikor megálltunk a ház előtt, Mr. Styles is kiszállt miután jelezte a taxisnak, hogy egy kicsit várakoznia kell. Néma csendben kísért a bejárati ajtóig, ahol felém fordult. Látszott rajta, hogy valamit nagyon nagy nehezére esik kimondani, így bátorítóan rámosolyogtam. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját, majd végre beszélni kezdett. - Rosszul ítéltelek meg először, April. Szeretnék egy tiszta lapot kérni tőled - mondta halkan, én pedig hirtelen azt sem tudtam, mit kellene erre válaszolnom. Tágra nyílt szemmel néztem mélyen a szemébe, miközben próbáltam feldolgozni a kérését, ami váratlanul ért.
- Csípjen meg - nyújtottam ki a karom, és most ő volt az, aki pislogás nélkül meredt rám.
- Tessék?
- Úgy biztos lehetek abban, hogy ez tényleg megtörtént és nem képzelgek - válaszoltam lehunyt szemmel. Egy halk nevetés hagyta el a száját, mire félve kinyitottam az egyik szemem.
- Biztosíthatlak, hogy ez tényleg megtörtént. Írásba is foglalhatom, ha szeretnéd - nevetgélt tovább, mire én is elmosolyodtam.
- Arra nem lesz szükség. Tiszta lap - bólintottam, miközben kinyújtottam a kezem felé. Hitetlenkedve nézett rám, majd széles vigyorral elfogadta a felé nyújtott kezem és megrázta.
- Jó éjt, April - biccentett.
- Jó éjt, Mr. Styles - búcsúztam el én is tőle.
- Oh, és ha már tiszta lap - tette hozzá. -, akkor nyugodtan tegezz és hívj Harry-nek.
Megpróbáltam az örömömet palástolni, és mosolyogva bólintottam.
- Jó éjt, Harry.
_______________
Sziasztok!
Ez egy kicsit hosszabb fejezet lett a megszokottnál, és sokkal tartalmasabb. Sajnálom a késői megosztást, elég sűrű hétvégén vagyok túl, de gőzerővel írok, ugyanis rengeteg ötletem van a sztorihoz.