A karjaidba zuhanok - Sirius Black ff.

✨1. Fejezet✨

A Dearbornék házából csak a két gyermek fájdalmas sírása hallatszódott. Az egész utca tudta, hogy a kis kilencéves Renesmaynek és bátyjának, a tíz éves Alaricknak valamilyen súlyos betegsége van. Alaricnak rettenetes láza volt, de meg sem közelítette kicsi húga állapotát. Egy darabig a két gyermek szigorú apja az új légkondicionálót okolta és a sok jégkrémet, amit halomra ettek a füllesztő nyári napok alatt, de aztán felesége és anyósa rámutatott arra, hogy ha csak meg nem mérgezett jégkrémet ettek, akkor sincs épeszű magyarázat a két kicsi állapotára. 
Alicia Dearborn minden estéjét a két gyermeke mellett töltötte, míg a férje túlórázott munkahelyén. Sokan azt mondják azért dolgozik ennyit Julius Dearborn mert nem képes tétlenül nézni a gyermekeinek a szenvedését, mások azt a pletykát terjesztik, hogy Alicia ott hagyta a munkahelyét, és pénz szűkében voltak. Ideiglenesen a nagymama, Flora is odaköltözött, hogy segítse Aliciát. Egy orvos sem tudott segíteni a családon, a vizsgálatok is hasztalanok voltak, nem is beszélve a rengeteg gyógyszerről!
Egyszer mikor azt hitték, hogy a testvérpár már az igazak álmát alusszák, akkor egy igen kellemetlen beszélgetést kellett megejteniük. Alicia a fiacskájának szőke haját simogatta, miközben Flora – Alicia édesanyja kicserélte Renesmay hidegborogatását. Míg Aliciából egy két lábon járó élőhalott lett, addig Flora kinézete makulátlan volt. Mindegyik ősz tincse sötétbarnára volt befestve, és szoros kontyban hordta. Bézs pulcsiján és fekete vászonnadrágján egyetlen ránc vagy szösz sem volt található, hiába volt a Dearborn családnak egy gyönyörű Border colieja, ami előélvezettel aludt a kanapén, vagy valaki ölében. Arany ékszerein megcsillant a lámpa fénye. Bár Flora még a ráncait is hatalmas magabiztossággal viselte, viszont az arcán éktelenkedő májfoltjait több réteg alapozóval fedte el. Hasa előtt összetette apró, csontos kezeit és szomorú tekintettel nézett lányára. 
– Hiba volt megtiltani tőlük azt, amivel együtt születtek – rázta meg a fejét. Alicia felnézett édesanyjára. Tíz évvel idősebbnek tűnt mióta Renesmay és Alaric állapota rosszabbodott. Aludni sem nagyon tudott. Szőke haja szanaszét állt, sőt pár tincs már inkább ősz volt. Szemei fáradtak voltak, arca piros a sírástól, és beesett. Két szemgolyója szinte kidülledt élettelennek tűnő arcából. Arccsontja élesen kiállt, ajkai pedig cserepesek voltak. Minden pillanatot a gyermekeivel töltött és az aggodalomtól nem tudott sem enni, sem inni. Ha Flora nem lenne ott, hogy minden áldott nap a lányába tukmáljon több adagnyi levest, akkor már Aliciát is a mentő vitte volna el. 
– Nem – nyögte makacsul. – Veszélyben lennének. 
– Most viszont belehalhatnak ebbe – csóválta a fejét. – Dearborn és Rutherford, két erős család telis tele legendás boszorkányokkal és varázslókkal. Mi is sokra vittük ott, ahogy férjed is, a gyermekeitek – akikben egyesült ez a két nemesi vér, mondd meg, lányom, miért lennének különbek? Annyi levelet kaptál, annyian kérték, hogy menjünk vissza, legendás varázslók és boszorkányok kínáltak titeket a segítségükkel, pedig nem is szóltunk!
– Nem fogják úgy végezni, mint Scott! – sziszegte Alicia. Felemelkedett a székéről, hogy egy vonalban legyen a szeme édesanyjáéval. – Nem engedem.
– A halálos ítéletünket írod alá... – Flora fel és alá kezdett járni a szűk szobában. – A gyerekeid halálos ítéletét! – próbálta visszafogni a hangját, de sikertelen volt. Míg az egyik gyermek aludt, addig Renesmay csukott szemekkel fülelt. Megrémítette a kislányt a beszélgetés. Mégis mit jelentsen ez? – gondolta kétségbeesetten. Meg fogunk halni? De hát még olyan kicsik vagyunk, még alig éltünk! 
Hamarosan befejeződött a vita Alicia és Flora között, vagyis elhalványulni látszott. Alicia elment lezuhanyozni, és – a közben munkából hazaért férje tanácsára egy keveset aludni. 
– Gyerünk már, Licia! Félholtan te sem tudsz segíteni a gyerekeken... – mondta komoran, majd felkísérte feleségét, aki szipogva bólogatott. Flora a gyerekekkel maradt. Idegesen fel-alá járkált a kis szobában, majd vett egy mély levegőt. 
– Nem... – megrázta fejét. – Nem hagyhatom, hogy a makacsságukkal megöljenek titeket – óvatosan megsimította unokáinak fejét, majd felmászott az ágyra, pontosan a két gyerek közé, cipőstül. Más helyzetben, ha valaki cipőstül mászna az ágyra visongana, de most ez a helyzet, Renesmay innen is tudta, hogy gond van. Erre már mindketten kinyitották a szemüket és kérdőn meredtek Florára. A nő vett egy nagy levegőt, majd átkarolta a két gyerkőcöt. – Figyeljetek rám, gyerekek. Emlékeztek a Harry Potter könyvekre? Amit minden osztálytársatok olvasott már és ti is úgy szeretitek – mindketten aprókat bólogattak. Flora szomorúan elmosolyodott. – Arra kérlek benneteket, hogy képzeljétek el a Roxfortot! Minden téglát, ablakot, a tavat, a növényeket...
– Hagrid kunyhóját? – kérdezett vissza a kislány fáradtan. 
– Igen – bólogatott a nő. Szemeibe könnyek gyűltek.
– A könyvtárat a sok könyvvel? – kérdezet vissza a kisfiú le-leragadó szemhéjakkal és meg-megakadó lélegzettel.
– Pontosan! Most képzeljétek el, rendben? Én itt maradok. Mama vigyáz rátok, a mama megvéd – megpuszilta mindkettőjüket és még szorosabban húzta őket magához.
– Mama... – kezdte fáradtan Renesmay. Annyira fáradt volt szegény, hogy szemecskéi állandóan leragadtak, egyre nehezebben vette a levegőt és úgy érezte, hogy a szoba egy rettenetes fagyasztóvá alakul. – Mi most a papához tartunk, igaz?
– Nem! – vágta rá a nő, majd megeredtek a könnyei. – Nem engedem – válaszolta sírva. – Maradjatok ébren gyerekek! Gyerekek! – a két kicsi már alig hallotta a nő hisztérikus zokogását. Csak elképzelték, ahogy beléptek a Roxfortba, találkoznak kedvenc tanáraikkal, az álmok álmát élték át. A fájdalom kezdte elhagyni a testüket, de aztán egy rettenetes pillanatra visszalökték őket a valóságba. Mintha hideg vízbe dobták volna őket, de erejük sem maradt ahhoz, hogy kinyissák szemeiket és megnézzék mi is történik. Csak halványan jutott el a tudatukig a nagymamájuk hisztérikus sírása, emberek döbbent sikkantása és nyugtatása.
Csak a hideget érezték, semmi mást. És emiatt nem is tudták, hogy az álmuk, valóra vált.