1/2

1.5K 23 1
                                    

Amint beléptem egy férfi fogadott, gondolom ő a nevelőm.
-Te kivagy?-nézett le rám
-Jade, te?-néztem fel rá
-Harry.-nézett végig rajtam S közben hátrált-tönkre tettél
-Mi?-néztem rá értetlen felyel
-Szeretem diák nélkül itt lakni! Azt csináltam amit akartam erre jöttél te és valamiért hozzám osztották be!-akadt ki egy kicsit
-És ez miért is az én hibám?!-kérdeztem kicsit dühösen
-Vegyél vissza a hangodbol kisasszony!-nézett rám dühösen
-És ha nem?-kérdeztem miközben megforgadtam a szemem
-Nem leszünk jóba!-mondta majd levalazott és ki ment az ajtón
-Idiota fasz!-karonkodtam el magam.

Pár percig még álltam míg lenyugtatam magam majd úgy döntöttem hogy kicsit körül nézek. Egy fekete és barack színben pompázó konyha egyben ebédlő, egy fél falal arrébb egy kis nappali ami egy kanapé és egy tv ből ált. Ebből nyílt a fürdő ami ugyszint fekete és barack színű. A szobank az alig hogy belépsz a bejárati ajtón ott van kettő ajtó, az egyik zárva volt gondolom az az idióta szobája. Megnéztem a másik ajtót az nyitva volt úgyhogy benyitotam. A szóban barack színű, van egy sötét barna íróasztal egy fekete szekrény és egy francia ágy. Bevitték a böröndöket majd elkezdtem be pakolni a szekrénybe a ruhaim közbe pedig felhívtam Masont

-Na milyen a "ház"?
-Egész szép.
-És a nevelő?
-Eddig nem túl szimpatikus.
-Miért? Mit csinált?
-Nyugi nyugi, csak kezdeti nehézségek.
-Most mit csinálsz?
-A ruhaimat pakolom a szekrénybe.

És így beszélgetünk úgy még egy fél órát.

És így beszélgetünk úgy még egy fél órát

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Harry Edward Styles

25 éves

Kedvenc: zöld, narancssárga

A Nevelőm ( Harry Styles)Where stories live. Discover now