Démoni vér

Prológus

Mikor magamhoz tértem, megint ahhoz a falhoz voltam láncolva, mint amikor először átváltoztam. Mi. A. Fene. Folyik. Itt?! Basszuskulcs. A rácson lévő ajtó most nem volt bezárva, de állt előtte két őr, akik vészhelyzet esetén gondolom, majd bezárják. De olyan biztos, hogy nem lesz. Nem fogják tudni kikényszeríteni belőlem, hogy Dasa előjöjjön. Ha meg igen, akkor mindenkit megölök. Ennyi.

- Felébredtél, Kicsi Szuka? –a hang mögülem jött. El sem lehetett téveszteni, hogy ki szólt hozzám. Mély, bársonyos, ám gonosz hangja betöltötte a teret.

- Bocsásd meg illetlenségemet, még be sem mutatkoztam egyik alkalommal sem. Jace Hunter vagyok. A Vadászok leendő vezetője. Te pedig, kedvesem, egy elfajzott vagy.

Jace kimérten sétált felém, kezét lazán zsebre vágva. Kibaszott szexi volt, ahogy így sétált felém a kabátjában, csupasz felsőtestével, hátul a derekára kötött kardjával. Megállt, majd leguggolt elém. Jobb kezébe fogta az álkapcsomat és kényszerített, hogy ránézzek.

- Nem vagyok elfajzott – sziszegtem mérgesen a fogaim közt, mintha átkot szórtam volna rá.

- Ó, Kicsi Szuka, ne hazudj. Mindketten tudjuk, mi vagy. – Elengedett, majd hátat fordított nekem. A rács túloldalán lévő asztalhoz lépett és felvett róla valamit.

- Bizonyítsd be! – Próbáltam higgadtan viselkedni, de a félelem minduntalan visszatért a testembe. Kénytelen voltam haragba burkolódzni, hogy ezt elrejthessem.

- Nem kell kétszer mondanod. – Egy tűt tartott a kezében. Furcsa, piros folyadékkal volt megtöltve a fecskendő, mintha vér lenne, de valahogy sötétebb volt, több árnyalattal.

- Ez a szérum felhergeli a benned lakozó démont, így az ellened fordul, és kénytelen leszel felfedni, mi is vagy te valójában.

- Nem lakozik bennem semmilyen démon. – Egész testemben remegni kezdtem, így leplezve félelmem, megpróbáltam eltépni láncaimat. Egy ujjal sem érhetnek Dasa-hoz!

- Nincs mit titkolnod előlünk. Akár a hasznunkra is válhatsz. Csak légy engedelmes, mint az erdőben! Mutasd meg most a benned lakozó démont, és akkor szabadon távozhatsz. Talán. – Egyik kezét csípőre tette, másikkal a tűt felfelé tartva, gonoszkás mosollyal az arcán nézett le rám.

- Nincs mit megmutatnom. És tudod, hova döfd azt a flancos tűdet. – Dacosan néztem farkasszemet Jace-szel. Gyermeki kíváncsiság tükröződött a tekintetében. Én kétségbeesetten próbáltam háttérbe szorítani a félelmemet, kevés sikerrel. Jace nagyot sóhajtott, miközben lehajtotta a fejét. Mikor felnézett, az irgalom legkisebb jele sem mutatkozott rajta. Tekintete kegyetlen volt és csak szenvedést ígért, mosolya is már a múlté volt.

- Te akartad. – Lassan közelített, majd egy hirtelen mozdulattal belém szúrta a tűt. Egyenesen a szívembe.

Üvöltöttem a fájdalomtól. Éreztem, ahogyan Dasa tombol bennem, küzd az ellen, ami megtámadta őt is, és engem is. Nem tehettem érte semmit. De nem hagyhatom, hogy előjöjjön. Nem engedem! Éreztem a kínját, ahogyan küzd és szenved. Nem fogok sírni. Még nem.

- Maradj velem! Küzdj, Dasa! Kérlek... - suttogtam kétségbeesetten, hátha meghallja. Valami történt. Dasa nem küzdött tovább. Lenyugodott, és mintha már nem is akart volna bennem maradni, mintha egy láthatatlan erő kifelé csábította volna. Éreztem, ahogy sebesen elindul a felszín felé. Éles fájdalom hasított a hátamba és fejembe, miközben a szárnyam és a szarvam kinőtt. Ez nem lehetséges! Ez nem lehet a valóság! Dasa ott állt előttem. Védelmezni akart, mire Jace jelére valaki rálőtt Dasara. A szemem láttára végeztek vele. Egy hang nélkül a földre zuhant és mint a homok, melyet a szél fúj szerteszét, eltűnt.

- DASAAAA!! NEEEEEE! – Mélyről, keservesen üvöltöttem nevét. Patakokban folytak a könnyeim. Az utolsó porszem után már csak magam elé motyogtam a nevét és azt, hogy ez lehetetlen.

- Szóval tiszta vérű voltál. Sajnálatos, hogy nem mutattad meg hamarabb, mi is vagy te, kedvesem. Akkor, talán, nem kellett volna megölni ezt a kivételes lényt, Kicsi Szuka. Vigyétek el innen! A többi korcsnál van a helye.