A Tanár úr babyboya - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

10.rész

- Jimin szemszöge -

- Szia Jimin - köszön Lisa nekem kedvesen, miközben táskáját a padra teszi és egy mosoly után kipakolja felszerelését. Felé fordulva köszönök vissza neki. Nem igazán értem, hogy miért ilyen nyitott felém, de nincs vele problémám. Még jól is esik olykor közeledése, amit köcsögség lenne visszautasítani. - Tanultál a mai biológia dogára? - kezdeményez beszélgetést, felém nézve.
- Ma írunk bioszból? - kérdezem elsápadva és konkrétan lepereg előttem az életem. Az a tanár egy őrült, szóval nagyon nem kéne egyest írnom, hiszen így sem bír. Lehet el kéne kezdenem tanulni, ha már gimnáziumba járok..? 
- Igen - bólint aggódva Lisa és egyből a táskájáért nyúl, majd egy füzetet kihúz belőle, amit az asztalra tesz le, kinyitva és kettőnk közé tolja. - Elmondom gyorsan a lényeget, szóval figyelj - döbbenten bólintok és a tele írt papírok fölé hajolok. Egyszer már magyarázott nekem. Nagyon figyelmes tőle és tényleg hálás vagyok ezért. Nem is tudom mi lenne velem, ha nem ő lenne a padtársam. 
- Köszönöm - szólalok meg, mielőtt belekezdene a magyarázatba, amire csak azt látom, mintha kicsit zavarba jönne és erre nem reagálva veti bele magát a baktériumok világába. Szavait szinte iszom, teljesen rá koncentrálva. 

Kezeivel néha mutogat vagy tesz egy-két megjegyzést, ami segíthet nekem. Amiktől jobban a fejembe megy ez a sok hülye dolog. Esküszöm, tanárnak kéne mennie, mert nagyon jól mondja el az egészet és érdekesen. Jó, ez nem helyettesítheti a tanulást, de legalább nem bukok meg. Akár egy jobb jegyem is lehet belőle. Ami nem az én érdemem lenne mellesleg. 
- Nagyjából ez a lényeg. Mennyi maradt meg? - néz rám, úgy két perccel óra előtt és komolyan érdekli válaszom, meg ezek szerint a jegyem is. 
- Furán sok, nagyon jól magyarázol - dicséretemre ajkára harap is halkan megköszöni. - Nélküled biztos, hogy megbuknék - folytatom, mire elveszi a füzetet és fejét elfordítva rejti el táskájába. Meglepetten pislogok rá. Rosszat mondtam volna? 
- Ha kell segítség, kérdezz nyugodtan közben - ajánlja fel csendesen, miközben iszik pár korty vizet. Szép és kedves lány. Nem mindenki tenné meg ezt a padtársáért. - Van barátod? - érdeklődök kedvesen, mire kikerekednek szemei és köhögni kezd az ital miatt. Egyből felállok és finoman megütögetem hátát, kezéből kivéve a palackot, hogy ki ne boruljon. 

Hamarosan csendesedik köhögése és kezével letörli száját. 
- Köszönöm - hangja vagy nagyon bizonytalan, vagy még mindig nem pihente ki ezt az apró kis malőrt. - Miért kérdezted azt? 
- Hogy van-e barátod? - ismétlem meg értetlenül. Elég furcsa reakció. Miért reagálta le ezt így? Mintha olyan pontra tapintottam volna, ami egy kissé kényes nála. Remélem azért nincsen baj. 
- Igen.. Eddig egyszer sem érdeklődtél ilyesmiről - mintha szomorú lenne amiatt, hogy nem kérdeztem ilyeneket. De hiszen az előbb.. Jó, azt hiszem a lányok nem az én műfajaim. 
- Bocsánat, nem hittem volna, hogy kérdeznem kéne - ezen még jobban elcsodálkozik. Mi járhat a fejében..?
- Akkor most miért tetted? - vonja fel szemöldökét. Egy vallatáson érzem magamat, mikor semmi rosszat nem mondtam és ártatlanul vagyok gyanúsított. 
- Mert - itt elakadok a mondatban, mert nem tudom, hogy el kéne-e neki mondanom az igazat, hiszen az bók lenne. Ha van pasija akkor gáz, ha nincs, akkor meg amiatt, mert nekem nem tetszik és semmi hasonló sincs. - Csak eszembe jutott. Nem hittem volna, hogy rossz, ha megkérdezem. 
- Nem rossz - rázza meg fejét és lesüti szemét. - Csak meglepődtem. 
- Ennyire? - vonom fel szemöldököm, bár ez talán bunkó. Persze, hogy ilyenkor késik a tanár, mikor jó lenne, ha félbe szakadna a beszélgetés. Nem akarom megbántani, de tényleg nagyon nem értem ezt. 
- Ennyire - halkul el, mivel hangsúlyom biztos rosszul eshetett neki. Sóhajtva hajolok előrébb és magamhoz ölelem őt.
- Inkább hagyjuk a témát. Sajnálom, ha rosszat mondtam - teste hozzám simul és egyből viszonozza gesztusomat, ami jó érzéssel tölt el. Inkább elvállalom most a hibás szerepét, még ha nem is értem mi volt a baj. 
- Nem haragszom - hangján hallom, hogy elmosolyodik és csak akkor enged el, mikor belép a tanár, amit furcsállok. Mármint miért ölelt ilyen hosszú ideig? Bár, barátoknál biztosan megszokott dolog ez. Akkor Lisa a barátom? Elég nehéz ebbe belegondolni, de tetszik a gondolat. Haját megsimizem, majd hátrébb lépek, amit meg is enged. A tanár felé fordul és meglepődve veszem észre, hogy arcán pír van a lánynak. Miért..? Miről nem tudok..?

Ezután csendben helyet foglal az osztály és, ami a dolgozatok miatt van, nézünk egymásra.  A papírt megfogom, amit elém tesz, és sarkába felírva teljes nevemet, olvasom el az első kérdést. Elmosolyodok és gyorsan körmölöm le a választ, nehogy idő előtt elfelejtsem. Mikor ezzel kész vagyok, oldalra pillantok Lisára, aki magához képest lassan ír, de szemeit egy pillanatra sem veszi le a dolgozatról. Lehet nem ártana követnem a példáját, ha már rám áldozta ezt az időt és segített, mellesleg az eddigiek alapján, tényleg hatásosan. 

Belevetem magamat a feladatok unalmas és hosszú tömegébe, minden tippemet papírra vetve, mert azért látszik, hogy tudásom eléggé hiányos. Ami viszont már meg sem lep, hogy padtársam úgy fordítja a lapját, hogy felém nézzen félig, mikor már nem ír semmit. Hálásan nézek és gyorsan leírok valamennyit róla, de azért nem az összeset. Mégiscsak, egy hibátlan dolgozat kilógna a katonás soromból. Egy, kettő, egy kettő..

- Tegyétek le a tollakat! - szólal meg a tanár, mély hangán, hiába nő és a teremben elindulva kezdi begyűjteni a lapokat, amit a legtöbben készségesen adnak oda, de néhányan görcsösen ragaszkodnak hozzá, amit nem igazán díjazz. Szigorú pillantásokkal méri végig az illetőt, aki meghunyászkodva adja oda az értékes papírt, szemeit enyhén le is sütve. Elég hatásos pillantás, ezt be kell vallani. Jungkook is tud úgy nézni, hogy azt is bevallanám neki, hogy én igazából egy hetven éves nő vagyok, özvegy és három gyerekem is van a szeretőmtől, ami igen komoly viszályokat szított régen a családomban, ahogy az életemben is, de szerencsére ezek a problémák már megoldódtak. A férjem, aki egy igen helyes, szakállas és bajuszos férfi, megbocsájtotta bűnömet és visszafogadott magához, egy tockos után. Akarom mondani.. Elég jó a meggyőző képessége, ami a nézésénél kezdődik. 

- Na, valamit sikerült is írni a lapra? - hallom meg a tanárnő gúnyos hangját, amitől kellemetlen érzésem támad, főleg hogy tudom, nekem címzi szavait, hiszen éppen most emelte fel a dolgozatomat. - Lehet egyszer nem nulla pontos lesz? - folytatja gúnyolódását, ami természetesen erős túlzás. A teremben néma csend van, pár halk kuncogáson kívül. Inkább nem mondok semmit, ami miatt elsétál mellőlem és elégedett léptekkel folytatja útját. Szokott belekötni emberekbe, de ez valamiért rosszabbul érintett, mint egy ilyennek kéne. Ő egy ismeretlen ember, aki csak tanít minket. Miért számítana a véleménye és a lekezelő modora? 
- Ezt nem hiszem el.. - hallom meg a mellettem ülő lány halk, de annál mérgesebb hangját, miközben villámló szemekkel figyeli, a nekünk éppen háttal álló tanárt. Mi ez a nézés? Szinte rá sem ismerek. Ráadásul ő miért akadt ki ezen? Nekem mondta. Ennyire odaadó barát lenne? Le kell állítanom, mert felesleges szítani a konfliktust. Másoknak is mond néha ilyeneket. 
- Lisa, nincs semmi baj - óvatosan vállára is simítok, hátha ez segít meggyőzni őt. Felém fordul és megrázza a fejét. 
- Ezt nem hagyhatom annyiban - hangja elszánt. Még ha érteném is, hogy minek ez a felhajtás. Szarul esett, de ennyi. A többiek is rég elfelejtették. 
- Mégis miért? - kérdezek erre a részletre rá, eléggé értetlenül. Minek ennyire fontos ez? 
- Csak - válaszolja, de tartása láthatóan megváltozik. Továbbra is mérges, mégis a kérdés megmozgathatott benne valamit. Egyre kevésbé értem őt és nem tudom követni. 
- Engedjük el, rendben? - halkan kérem meg és fáradtan, hogy érzékelje, erre tényleg semmi szükség sincsen. 
- Ha ezt szeretnéd - sóhajt fel elszontyolodva és inkább kinyitja a tankönyvet ott, ahol a többieknek van, majd azt kezdi el csendesen figyelni, de lemerném fogadni, hogy gondolatai sokkal messzebb és másabb világokban kalandoznak, mint a fekete betűkkel túlzsúfolt lap, közepén egy posztittal. Érdekes személyiség. Először könnyen kiismerhetőnek gondoltam és strébernek. Pedig egyáltalán nem az. Mindent megtanul amit kell, de nem nyalizik a tanároknak, meg semmi hasonlót nem tesz. Ha jól látom, nem is a tanulás rabja. Ezt amúgy tisztelem benne. Nem érdekelheti minden anyag és minden tantárgy, de szán időt rájuk és otthon, a szabadidejéből elvéve valamennyit magolja be az unalmas dolgokat is, amiket ő sem élvez. Mégis csinálja, hiszen eddig bármit kérdeztem az anyaggal kapcsolatban, azt meg tudta válaszolni. Ezt az elméletem a jegyeivel tudom alátámasztani, na meg a fájdalmas sóhajokkal, egy-egy óra előtt, amik félreérthetetlenül a nem akarásra utalnak. 
- Lisa - szólítom meg kedvesen, megzavarva őt a koncentrálásban, ami kivételesen nem az óra, hanem a saját elméjének a szüleményei felé van. Összerezzenve fordul felém és kérdőn pillant rám. - Köszönöm - suttogom neki ezt az egy szót mosolyogva, amitől az ajkai felfelé görbülnek és kedvesen suttogja el az egyik, ilyenkor megszokott választ. 

Visszafordul ezután könyve felé, de arcán látszik az a boldogság, ami szebbé szokta tenni az embert. Akaratlanul is Jungkook férfias vonásai jelennek meg előttem és fantáziámnak szabad utat adok, amiket ábrándos tekintettel képzelem el magam előtt. 

Már várom a holnapi történelem órát..