Olivia Potter:Az ötödik tekergő

Tizenhetedik rész

A/N: Ettől a résztől kezdve kissé más lesz a szövegkörnyezet, mivel kedves írónőnek nem volt ihlete elég hosszú időn keresztül,(khm..másfél év...) és ez idő alatt egy kicsit megváltozott a fogalmazása is. Innentől valószínűleg több lesz benne a szitokszó használat és egyéb szemeket roncsoló írás mód. 

További kellemes olvasást!😁 

Ui.: a következő részre talán már nem kell ennyit várni...

*Liv szemszöge*

'Zöld villanás, és zuhanok...' Ennyi maradt meg az álmomból. Amilyen peches vagyok persze, hogy megálmodom a saját halálomat. Ma lesz a karácsonyi bál, ahol szakítok Sirivel. A tegnap esti beszélgetésem Reggel rádöbbentett arra, hogy rám sokkal jobb dolgok várnak, minthogy addig szépen lassan meghalni míg Sirius és Remus kapcsolata napvilágra nem kerül.

Először is beszélnem kell Jamessel. Utána megyek teleeszem magam csokifagyival. Végül pedig jöhet a buli, akarom mondani a bál.

-James! James!- kiabáltam a bátyám felé

-Igen Liv?- fordult felém

-Hatalmas bejelenteni valóm van. Gyere!- hurcoltam magammal egészen a szükség szobájáig. Ahová természetesen bementünk, majd amilyen lendülettel léptünk be, jöttünk is ki.

-Ezz beleégett a retinámba, de legalább már 100%-ig biztos, hogy köztem és Siri között már nincsen meg a "trú láv"- vakartam meg a tarkómat

-Liv, mit szerettél volna mondani mielőtt rájuk nyitottunk?- kérdezte kissé idegesen James

-Ja, csak azt, hogy a bálon szakítok Tapmanccsal. De most már van egy kiváló indokom, ami mellesleg nem újdonság, csak neked...- pislogtam folyamatosan a bátyam arcába

-Ez most komoly? De, még van valami. Valamit még mindig nem mondasz el? De most nem ezzel a kettővel kapcsolatban.- 

-Hát Jamie, te bele látsz a vesémbe. Van az az erős gyanúm, hogy meg fogok halni, valószínűleg hamarabb, mint terveztem.- sóhajtottam. Idő közben az álmom újabb részletei férkőztek az elmémbe.

-Te tudod, hogy mikor fogsz meghalni?- csodálkozott el

-Pechemre, igen tudom. Sőt azt is, hogy hogyan. Uh, várjál ha meghalok, akkor mindenki látni fogja az eredeti külsőmet.- fintorodtam el

-Miért nem ez az?- 

-Csak részben. Gyere megmutatom!- ráncigáltam el a bátyámat Myrtill mosdójába

-Ez egy lány WC, én oda be nem megyek!- tiltakozott James

-Te vagy az akinek térképe van a suliról, és a benne lévő emberekről, és mégsem tudod, hogy ezt a mosdót lassan negyven éve nem használja senki?- néztem rá

-Ezek szerint igen-

-Na gyere- toltam be, de ő természetesen megbotlott a küszöbben, és hasra esett. Én meg majdnem rá, de csak majdnem, mivel gyorsan megkapaszkodtam az ajtófélfában.

Miután James is felkelt, és meggyőződtünk arról, hogy nincsen bent senki sem rajtunk kívül levettem a taláromat, majd visszaváltoztattam a bőröm eredeti mivoltára, ami ugye jó néhány sebet hordott magán.

-Ez mégis mi a jó édes cicakaki? Mikor történt ez? És én miért nem tudok róla?- kelt ki magából Jamie, mire a szemeimet kellett forgatom

-Ha nem látnád ezek sebek. Hát olyan másfél éve. Amúgy meg neked is mondtam, és te meg arra fogtad, hogy túl szerencsétlen vagyok.  És olyanokat mondtál, hogy: "Ezek a sebek úgy is begyógyulnak", meg "Nem olyan vészes", és még sorolhatnám...- vágtam a fejéhez, miközben visszaöltöztem