Az Apokalipszis négy lovasa

[02.]

[Lucien 2. - Lysa]

Oké, erre nem számított. Egy kicsit sem. Az első reakciója az volt a szőkeség hirtelen közelségére, hogy akkorát nyelt, ádámcsutkája egészen lekúszott a papagájos ing gallérjáig. Igen nehéz volt elszakítania a szemét a szépen ívelt ajkaktól, amik olyan borzasztóan közel voltak az övéhez... De valahogy mégis távol. A belsőjében ezer vészcsengő jelezte, hogy ha most túlzásba esik, akkor örökre lőttek az esélynek, ami még így is kérdéses volt, hogy van-e egyáltalán. Így aztán felpillantott a csillogó szemekbe, és össze szedve magabiztosságát, lesiklott a székről. Így már teljesen egymáshoz simulva álltak, amit azzal tetézett, hogy a tenyerét két oldalról lágyan Seneca derekára fektette.

- Biztos vagyok benne, hogy nehéz lehet neked újat mutatni... De talán meg tudnálak lepni. – a mosolya egészen kisfiús volt, ahogy hirtelen témát váltott. – akarsz táncolni?

A dolog igen kétesélyes volt, felkészült rá, hogy a fiú elhúzódik, de örömmel fogadta, hogy ennek épp az ellenkezője történt. Cha-cha finoman megmozdítva a csípőjét egy hajszálnyit még közelebb simult hozzá, aztán ujja hegyét először finoman végig húzva a vadász álla vonalán össze fűzte az ujjaikat, és beszédes pillantással a parkettre húzta a férfit.

- Most már biztos vagyok benne, hogy akarsz valamit. – sóhajtott Lucien, miközben lassan mozogni kezdtek a körülöttük pulzáló zenére, továbbra is szorosan összekapaszkodva. Az Edsi egy olyan hely volt, ahol senkinek sem szúrt szemet két táncoló férfi. – kiszagoltad, hogy örököltem, vagy mi?

Cha-cha lesütött szemmel, de magabiztos mozdulatokkal simult hozzá a zene ütemére. Ha úgy tett, hogy nem hallja Luci mondandóját, akkor nagyon is jól csinálta. Mikor újra felpillantott a vadászra, arcán egy halvány mosoly játszott.

- Talán - felelte, majd hirtelen távolabb tolta partnerét, de kezét nem vette egy darabig mellkasáról, a refrénre már minden porcikája mozgott. - De a pénzeden kívül más becses tulajdonságaidat is nagyra tartom.

- Akkor jó, mert sajnos nem pénzről van szó. – a férfi sajnálta, hogy az összesimulós résznek már vége is, de még mindig táncoltak, ami valójában több volt, mint amire ma este a szöszitől számított, szóval úgy döntött, nem elégedetlenkedik. – csak csupa régi keresztény kacatról. A hétvégén megyek értük. – Nem próbálta megint becserkészni a fiút, de azért nagyon megszökni se hagyta. Seneca igencsak jól mozgott, ezt el kellett ismernie, a vele való tánc minden más gondolatot kiszorított a fejéből.

- Rendezel magadnak egy szentimentális emlékezést a gyászmise mellé? - kérdezte komiszan a fiú, majd újra közelebb lépett, de pont olyan távolságban maradt, hogy Lucien csak még többet és többet akarjon belőle. A kis rohadék pontosan tudta hogy őrjítse meg csak ennyivel is, és talán ez volt az a pont, amikor a férfi eldöntötte, hogy meg fogja szerezni magának. Ha hónapjai mennek rá, akkor is, mert tudni akarja, mi mindent tud még. Ideje pedig mondhatni bőven volt, nem igaz?

- Ugyan. Olyannak ismersz, aki beteszi a lábát egy templomba? Még a végén felismernek, és akkor jaj nekem, sose szabadulok. Már több üzenetet is kaptam, hogy nem voltam gyónni. – ismét ugyan az a pajkos mosoly ült ki az ajkaira, mint amikor táncolni hívta. – legutóbb vissza üzentem, hogy még írom a listát. Az pedig egyre bővül, például bűnös gondolatokkal...

- Nos, Cha-Cha estéje még lankadatlan - felelte pimaszul, majd még egy lépéssel közelebb húzódott. - De ne felejtsd azért el, hogy nem csak kitűnő főnök, hanem igazán sikeres kereskedő is vagyok. Szóval, ha találsz valami értékeset... - Nem fejezte be, de nem is kellett. Helyette lehunyta a szemét, hogy újra átadja magát a zene és kettejük közös ritmusának.