Befordultunk az utca sarkon. Közeledett éjfél, de mégis nyugodtan sétáltunk el a lámpák alatt. Augusztus vége fele járunk, hamarosan vége a nyárnak és a zöld levelekből egy sárgás barnás takaró lesz a fák körül.
Egy sötétebb résznél, megfogta a kezem, lassan közelebb jött és ujjait az enyéimmel összekulcsolta. Senki sem mondott semmit, viszont a szívem majd kiugrott a helyéről.
Így mentünk végig, kéz a kézben a házunkig, készültem volna elmenni viszont nem engedte el a kezem, visszarántott és szorosan megölelt. Arcom mellkasára hajtottam, ő szorosan magához húzott csípőmnél fogva. Nem maradtunk így sokáig de úgy hittem életem legboldogabb pillanatai egyikét élem át.
Óvatosan hátrébb lépett egy keveset, majd megfogta a kezeimet.
-Ha tudnád hányszor álmodoztam arról, hogy foghatom a kezed, veled sétálok, nincs más csak te és én. És most, itt állsz előttem, gyönyörű vagy mint mindig és én kivételesen szerencsés. -majd kezét az arcomra helyezte, a másikkal megfogta a derekam.
-Miért lennél szerencsés?- mondtam halkan és összefontam a kezeimet a tarkójánál.
-Mert megtehetem ezt.
Lassan közelebb hajolt és megszüntette az ajkaink közt lévő távolságot. Lágyan csókolt, mintha egy hirtelen mozdulattal vége is lenne. Erősen szorított magához, csókja pedig a legédesebb dolog amit valaha éreztem, a gyomromban csak úgy cikáztak a pillangók. Nem is gondoltam volna hogy egyszer, egy lámpa fénye alatt fogom megkapni életem első csókját, egy olyan embertől aki viszont szeret.
أنت تقرأ
Why Me
القصة القصيرةaz elmének határa nincs, gondolatok jönnek, mennek, de csak saját maga szab neki határt. miért van az hogy nem lehet valós mindaz, amit elképzelsz.. milyen jó is lenne, gondok nélkül, miért nem jön össze nekem semmi, miért nem lehetséges az ember ar...
